vissza a cimoldalra
2018-07-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60969)
Momus társalgó (6348)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2278)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Társművészetek (1259)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4309)
Operett, mint színpadi műfaj (3648)
Karmesterekről, karmesterségről-"úgy általában" (633)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2811)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (746)
A díjakról általában (1032)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (950)
Élő közvetítések (7310)
Balett-, és Táncművészet (5534)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1443)
Franz Schmidt (3156)
Gaetano Donizetti (951)
Miklósa Erika (1224)
Kedvenc magyar operaelőadók (1085)
Momus-játék (5503)
Kimernya? (2729)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Emberöltőnyi idő - Salzburgi Ünnepi Játékok, 2014.
Heiner Lajos, 2014-10-08 [ Külföldön ]
nyomtatóbarát változat

Ezt a beszámolót Dr. Nikolényi István emlékének szeretném ajánlani.

Ő volt az első, aki rendszeres publikálási lehetőséget biztosított számomra. Javítgatta-csiszolgatta írásaimat, persze tudom, hogy az ő cikkeinek nagyszerűségét sosem fogom még csak megközelíteni sem.

Mint a Szegedi Szabadtéri Játékok vagy a Szegedi Nemzeti Színház igazgatójának életem számos emlékezetes operaelőadását köszönhetem neki.

Nagyon hiányzik.

Concertgebouw - Maris Jansons
© Salzburger Festspiele / Marco Borrelli / Lelli
2014 augusztus 31-e 11 óra 5 percig Mariss Jansonsra mint becsületes iparosra, korrekt Kapellmeisterre gondoltam (amúgy ezzel a véleményemmel nem voltam egyedül a Momus munkatársai között).

Egy perc múlva gyökeresen megváltozott a véleményem.

Jansons az Amsterdam Concertgebouw Zenekar élén hihetetlen energiával, szinte vehemenciával indította el Sosztakovics Első szimfóniájának Allegrettóját,, a szóló trombita és a fagott kettősét, majd az ezt követő Allegrót. És a mű egészének interpretációjára valamiféle „fehér izzás”, rendkívüli intenzitás volt a jellemző.

Néhány éve, amikor neves zenekritikusok szavazatai alapján kiválasztották a világ tíz legjobb zenekarát, emlékezetem szerint a Concertgebouworkest Amsterdam végzett az élen. Akkor kicsit fel is voltam háborodva – hogyhogy nem a Bécsiek, a Berliniek, netalán a Chicagóiak? Most már kezdem érteni a döntés okát. Lehet, hogy a holland együttes vonóskarának nincs meg igazán a Bécsiekre jellemző dús hangzása, a fa- és rézfúvósok talán nem azzal a pengemetszéses élességgel szólnak, mint chicagói kollégáiknál, de ez a zenekar az előbb hivatkozásra került két együttes legjobb erényeit egyesíti.

A szünet előtt elhangzott még Wolfgang Rihm Lichtes Spiel című darabja, Leonidas Kavakos hegedűszólójával (a mű Anne-Sophie Mutter számára íródott).

A darab legfőbb értéke, hogy rövidebb, mint 20 perc.

A koncertet Ravel Daphnis és Chloe – II. szvit zárta.

A hangverseny folyamán egyedül itt éreztem kis elégedetlenséget, a nyitó részben („Napkelte”) talán túlságosan előtérbe kerültek a fafúvók a vonóskar hátrányára.

De a zárórész, „Mindenki tánca”, te jó ég, fékevesztetten száguldott, tombolt, őrjöngött, orgiát ült a zenekar, de mindezt teljes precizitással, hallottam ezt az opust már Salzburgban, a Bécsiekkel, és Maazellel, akinél technikásabb dirigens kevés volt a XX. században, ám a Concertgebouw azt az előadást fényévekkel múlta felül.

Zweigi Sternstunde volt ez a hangverseny.

És egy emlékezetes operaelőadás, Rossini Cenerentolája.

Az előadás a Pfingsfestspiele premierjének felújítása volt.

Damiano Michieletto rendezése, nem találok rá más kifejezést, zseniális. Kevés ehhez hasonló munkát láttam a világ operaszínpadain. Hihetetlenül komikus, szellemes, talán majd kijön egyszer DVD-n is, és részleteiben lehet elemezni.

A nyitány alatt Alidoro (Ugo Guagliardo – átlagos hang, de remek színész, az egész estén ő mozgatja majd az eseményeket) ereszkedik le az égből, kis kofferjét a színpad szélére teszi, ott is marad végig. Aztán felmegy a függöny, egy lepusztult önkiszolgáló bisztróban („Buffet”) vagyunk, Hamupipőke konyháslány-mindenes. Clorinda (Lynette Tapia) és Tisbe (Hilary Summers) teszi-veszi magát. Nem tudom, szándékos választás, avagy véletlen volt-e, de komikus a hórihorgas alt és a Pigmeusországból érkezett szoprán együttes felléptetése, amúgy mindketten nagyszerűen énekeltek és játszottak.

Sajnos, ezt nem mondhatom el a Don Magnificót alakító Enzo Capuanaról. Persze tudom, hogy számomra Gregor után már sosem lesz egy emlékezetes basszus ebben a szerepben. Capuana esetében a legnagyobb baj nem a „száraz” hang, nem is az a tény, hogy II. felvonásbeli áriájában sleppelt (tény, a dirigens pokoli gyors tempót vett), hanem az, hogy alakításában annyi humor volt, mint a Schopenhauer-összkiadásban.

Nicola Alaimo remek Dandini volt. És a nagy meglepetés, Javier Camarina Don Ramiróként. Először arra gondoltam, ha hangversenyrendező lennék, és egy koncertet lemondana Juan Diego Flórez, akkor Camarinat kérném fel beugrani. Aztán később az jutott eszembe, ha hangversenyt szerveznék, és kettőjük között kellene választanom, talán „ab ovo” a mexikói énekest választanám.

És akkor Bartoli a címszerepben. Sok lemezét hallottam már, de „élőben” először találkoztam vele. Gregor József (többször énekelt vele az USA-ban) mesélte, a voce nem túl nagy (ez Jóska véleményének igencsak eufemisztikus transzkripciója), ez tényleg így van. Tudom, most sokan megköveznek, de „gurgulázó” énekstílusa számomra idegen. Ám valóban abszolút profi, s noha fenotípusáról nem a „szilfid” avagy „gracilis” jelző jut eszünkbe, bámulatos módon sürög-forog, ugrál a színpadon.

A produkció zeneileg legnagyobb gondja, mondhatnám, locus minoris resistentiaeja a zenekar volt. A dirigenssel, Jean-Christophe Spinosival nem volt gondom (mondom úgy, hogy az operát olyan karmesterekkel is láttam-hallottam, mint Pál Tamás vagy Alberto Zedda). De a kis létszámú Ensemble Matheusban annyi Kraft volt, mint kakaóstekercsben önindukció, ez az együttes egyszerűen kicsi a Haus für Mozart 1400 fős nézőteréhez, nem halhatatlan, hanem sokszor hallhatatlan volt.

Summa summarum: e produkció legnagyobb erénye a rendezés. Néhány további példa: a Herceg estéjén a díszlet (Paolo Fantin munkája) ugyan változik, de megmarad a „Buffet” beosztása, csak minden sokkal elegánsabb, fényűzőbb lesz, immáron a „Palace” felirat díszeleg. Nagyszerű komédiázás következik, de a legemlékezetesebb talán az opera záróképe: Angelina noha megbocsájt, a zsinórpadlásról vödrök ereszkednek le, Don Magnifico és két lánya, meg az egész kórus sárga kesztyűt húz, sikálják a padlót, mellettük az elegáns Don Ramiro és a fehér esküvői ruhába öltözött, boldog Hamupipőke, Alidoro pedig szappanbuborékokat fúj…

Salzburg: Cenerentola
Hilary Summers (Tisbe), Cecilia Bartoli (Angelina), Lynette Tapia (Clorinda)
©Salzburger Festspiele / Silvia Lelli

Salzburg amúgy állandó és egyúttal változik. Idén nagyon nem tetszettek a Museum der Moderne kiállításai a Rupertinumban, illetve a Mönchsbergen. Ugyanakkor megrendítő gyűjtemény mutatta be az I. világháború borzalmait a városi múzeumban. Megvolt a szokásos hajókázás a Salzachon, első ízben sötétben és szakadó esőben. Törzshelyemen, a Wilder Mannban a Bauernschmaus még jobb, mint tavaly volt, a pincér megjegyezte, „Maga általában korábban szokott jönni augusztusban” (így van).

Valóban szenzáció a „Domquartier Salzburg” kialakítása, egy új múzeumi szárny létrehozásával körsétakánt látogathatóak a Residenz dísztermei, galériája, a Dóm teraszával, múzeumával, a Hosszú Galéria, a Szent Péter Múzeum, s bepillanthatunk a Franziskanerkirchébe is.

Végül magyarázattal tartozom beszámolóm címét illetően. Emberöltőnyi idő, negyedszázada óta látogatom a Salzburgi Ünnepi Játékok előadásait, 1990 volt az első év, s egyetlen további nyár sem maradt ki.

Ennyi idő számvetésre, visszaemlékezésre készteti az embert. Ott van előttem az első koncert, a Schöpfung a Bécsiekkel, Muti vezényletével, matiné volt, találkoztam néhai barátommal, Alan Blyth zenekritikussal is. Barangoltunk a salzkammerguti tavak körül, Alan vízibiciklizni akart, persze tekert vagy hármat, aztán rám maradt a munka. Az Atterseenél meghívott egy elegáns étterembe, mondta, itt a szállodában szokott Solti megszállni, és valóban, pár perc múlva megjelent a dirigens. A két úr meglehetősen hűvösen üdvözölte egymást, Alan pár héttel korábban nem túl jókat írt a Gramophone-ba Solti új lemezéről, de beszélgettek, Soltival én is válthattam – magyarul! – pár szót. És Alannek köszönhetem, hogy a következő évben ott ülhettem a földszint közepén a Zauberflöte előadásán, ahol a vezénylő Solti a Glockenspielt is eljátszotta – csakúgy, mint ötvennégy (!) évvel korábban, amikor Toscanini dirigált. Apropó, Toscanini – amikor egy Falstaff-előadás után Soltit öltözőjében üdvözölhettem, hamuszürkén ült az a hatalmas ember egy nagy fotelben, az estén kívülről és állva irányította végig az operát, konstatáltam, öltözőjének egyetlen dísze egy hatalmas Toscanini-fénykép. És még mindig Solti, ott voltam utolsó salzburgi operadirigálásán (Fidelio) és utolsó hangversenyén (Mozarteum, Bécsi Filharmonikusok – Haydn 104. szimfónia, Bartók Divertimento, Beethoven II. szimfónia).

És még oly sok emlék. Amikor interjút kértem Rost Andreától, s oly kedvesen ő hívott fel egyeztetni szegedi lakásomon – más kérdés, hogy betegsége miatt le kellett mondania az előadást, elmaradt a riport is, de a legnagyobb baj, hogy helyette a szörnyeteg V. L. énekelte Violettát.

Nagy kedvencem, Domingo, a Balloban, Parsifalként, majd már mint bariton a Giovanna d’Arcoban.

Mahler Másodikja a Bécsiekkel, Rattle az I. tétel nagy fokozásában, ahol azt hitte az ember, ennél több nem lehet, koncert közben ráüvöltött az orkeszterre – és rátettek még egy lapáttal. És ismét Mahler, ezúttal a Hetedik, a Berliniekkel és Abbadóval, iszonyatos rézfúvós bakival indult, de hihetetlen hangverseny lett belőle, napokig egész Salzburg erről beszélt. Vagy Dudamel emlékezetes bemutatkozása, meg a Traviata Netrebkóval és Villazónnal, és még hosszan, nagyon hosszan tudnám folytatni a sort.

S talán most, Salzburgban értettem meg igazán, hogy a világon minden mindennel összefügg.

Idén emlékeztünk meg Fricsay Ferenc születésének századik évfordulójáról, arról a Fricsayról, aki ugyan Budapesten látta meg a napvilágot, de pályája első tíz évét Szegeden töltötte.

Nemzetközi karrierje, üstökösszerűen, Salzburgban indult, amikor elvezényelte Gottfried von Einem Danton halála című operájának világpremierjét.

Ezt a művet 1964-ben Magyarországon Vaszy Viktor mutatta be a Szegedi Nemzeti Színházban.

Néhány éve Cesky Krumlovban, egy Domingo-koncert előtt, találkoztam és beszélgethettem von Einem özvegyével – igen érdekes dolgokat mesélt (sajnos, nem publikusak).

Idén januárban Pattayan Fricsay fiával söröztem.

Ő is igen érdekes dolgokat mesélt. Ezek sem publikusak.

Fricsay következő jelentős fellépése Salzburgban a Danton halálát követően Frank Martin Le vin herbé című darabjának első német nyelvű (Der Zaubertrank) színpadi előadása volt, 1948-ban.

S most láttam Salzburgban, hogy ez az előadás pár hete CD-n megjelent.

Egy nagy-nagy kör bezárult.

Salzburg: Cenerentola
Cecilia Bartoli (Angelina), Lynette Tapia (Clorinda), Hilary Summers (Tisbe)
©Salzburger Festspiele / Silvia Lelli

Köszönetünket fejezzük ki a Salzburgi Ünnepi Játékok Sajtóosztályának a Cenerentola-előadásról szóló rész megírásához adott segítségéért.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"A II. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny nyitókoncertje"
Fesztiválakadémia Budapest
BARTÓK: 44 duó két hegedűre, BB 104 (részletek)
Kokas Katalin, Kelemen Barnabás (hegedű)
MENDELSSOHN: d-moll hegedűverseny
Tóth Kristóf (hegedű), Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
SCHNITTKE: Concerto grosso, No. 1
Shlomo Mintz, Kelemen Barnabás (hegedű), Dinyés Soma (csembaló, preparált zongora), Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
Vezényel: Jan Latham-Koenig

20:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

„Amikor leszáll az éj”
A Fesztiválakadémia Budapest nyitókoncertje
SAINT-SAENS: Violons dans le soir
Horti Lilla (szoprán); Natalia Lomeiko (hegedű); Balog József (zongora); Molnár Piroska (vers)
POPPER: Requiem, Op. 66
Danjulo Ishizaka, Natalie Clein, Jan-Erik Gustafsson (cselló); Balog József (zongora)
MOZART: g-moll vonósötös (K. 516)
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű); Yuri Zhislin, Dmitry Smirnov (brácsa); Jan-Erik Gustafsson (cselló)
J.S. BACH: „Mein gläubiges Herze” – ária a BWV 68-as kantátából
Horti Lilla (szoprán); Dmitry Smirnov (hegedű); Philippe Tondre (oboa); Lakatos György (fagott); Dinyés Soma (csembaló)
SOSZTAKOVICS: d-moll cselló–zongora szonáta, Op. 40
Fenyő László (cselló); Diana Ketler (zongora)

20:30 : Budapest
Vajdahunyadvár

Közreműködik: Radnóti Katalin (fuvola), Kiovics Okszáná (hegedű), Szabadfi Mónika (csembalo)
Semmelweis Vegyeskar (karigazgató: Oláh Márta)
Musica Sonora Kamarazenekar
Vezényel: Illényi Péter
J.S. BACH: V. Brandenburgi verseny BWV 1050
VIVALDI: Gloria RV 589
SCHUBERT: Esz-dúr mise D. 950
A mai nap
született:
1866 • Francesco Cilea, zeneszerző († 1950)
1944 • Maria Joao Pires, zongorista
elhunyt:
1757 • Domenico Scarlatti, zeneszerző (sz. 1685)
1969 • Kemény Egon, zeneszerző (sz: 1905)