vissza a cimoldalra
2017-11-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60141)
Milyen zenét hallgatsz most? (24981)
Momus társalgó (6274)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11196)
A csapos közbeszól (94)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (370)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2424)
Kimernya? (2594)
Help me! (1079)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1182)
Élő közvetítések (6688)
Operett, mint színpadi műfaj (3379)
Franz Schmidt (2958)
Pantheon (2147)
Bartók Béla szellemisége (238)
Lehár Ferenc (590)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2421)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (933)
Moldován Stefánia (44)
Rost Andrea (1945)
Momus-játék (5368)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Öreg teremőr szerelme – A trubadúr Salzburgból (H.L.-nak)
Operatikus, 2014-08-22 [ Közvetítések ]
nyomtatóbarát változat

A trubadúr Salzburgból Temetni jöttem Domingót, nem dicsérni!

Közben azonban rádöbbentem: mást temetni sokkal időszerűbb.

Egyenesben lehetett látni-hallani A trubadúrt Salzburgból a Medici Tévén, s még most is meg lehet keresni. Európa egyik legrangosabb operafesztiválja, élőben. Amíg várok a kezdésre, a művön merengek. Karajan régi Trubadúrjain. 1962: Bastianini, Leontyne Price, Simionato és mindenek fölött Corelli. Aztán 1978: Cappuccilli, Kabaivanska, Cossotto és hát Domingo. Az elsőről csak hangfelvétel, a másodikról komplett film is van. Az elsőből talán Corelli fenomenális Strettájára emlékszem legszívesebben, a másodikból Domingo gyönyörűséges f-moll áriájára, amit több mint egyperces nyíltszíni tapssal és meleg ovációval ünnepelt a publikum. (A Stretta csak közepesre sikerült, a XX. század nagy drámai tenorja sosem tudta jól elénekelni ezt a harci indulót.) „Feledhetetlen, felülmúlhatatlan” – pattannak elő a hamis sablonjelzők. Én azonban könnyen felejtek, ha valami igazival, izgalmassal találkozok. Hát, a 2014-es salzburgi Trubadúr nem ilyen.

Alvis Hermanis rendező azt találta ki, hogy a darab egy régi képtárban játszódik. A festmények nagyjából a darab korában készültek. A gondolat persze különös, de hát az eredeti történet még sokkal bizarrabb, valamit kezdeni kell vele. Az ötlet – mint minden hasonló - ellentmondásokat vet föl, ám rendezőnk ezeken nagyvonalú lustasággal lép át. Nyomban a nyitóképben feszengeni kezdünk.

Ferrando, mint tárlatvezető meséli el a látogatóknak az ősi, véres történetet, s ettől nyomban odavész az elbeszélés legnyugtalanítóbb vonatkozása, hogy ez az idős katona részese volt mindannak, amit elmesél. Jelen volt, személyesen átélte. Odavész áriájának titkos sugalma, amit nem mond ki, csak éreztet: felelősséget érez a történtekért, hogy ő maga sem akadályozta meg a tragédiát. Ezért aztán az ő bosszújának motivációja a legerősebb.

Az rendben volna, hogy Leonóra egyszerű kék formaruhás teremőr, aki hercegnőnek képzeli magát, s a régi festmények világába álmodja magát, s az beleillik a Trubadúr-öntőformába az is, hogy Luna egy öregedő kolléga, aki reménytelenül szerelmes fiatal kolléganőjébe. Érteni véljük, hogy a múlt bűvöletében élő munkatársak időnként beöltöznek és régi történeteket játszanak el. Ám ahogy a halad előre a történet, a mai galéria kényszerzubbonya egyre jobban feszül a történeten, egyre nehezebb megfeleléseket találni. A rendező egyre inkább megfeledkezik eredeti koncepciójáról, hősei elveszítik múzeumi ruhájukat-identitásukat és csak puccos középkori kosztümjeikben ágálnak. A legkiábrándítóbb talán a Máglyaária, amelyet Azucena, mint tréfás kedvű idegenvezető, komikus sztoriként mesél el.

A Bécsi Filharmonikusok gyönyörű hangzással szólnak, ám az amúgy jónevű Daniele Gatti képtelen egybentartani a színpadot és az árkot. (A képek közötti szünetekben egyébként premier plánban alszik s néha mintha vezénylés közben sem lenne teljesen ébren.) Ennyi lötyögést, szétmenést még negyedosztályú vidéki házban is ritkán hall az ember. A tenor kihagy egy-két frázist, a bariton (amúgy szintén tenor) csak hozzávetőlegesen énekli a szöveget, rendre hadovál. Szinte hallom, hogy ordít szegény Karajan a sírjában: „Schweinerei!”, s azon tűnődöm, a társaság vajon mivel töltötte a próbaidőszakot?

Az énekesekben sem sok örömöt talál az ember. Riccardo Zanellato tartalmas basszus, de semmi végzetszerűt nem hordoz. És nem is elég öreg, pedig a Trubadúrban alapvető jelentőségű, hogy Azucena és Ferrando egy generációval idősebb, mint a többiek.

Francesco Meli, Salzburg olasz főtenorja erőteljes, képzett orgánummal és teljesen jelentéktelen személyiséggel rendelkezik. Bűvészkedik ugyan valamit a dinamikával, de érzelmeket nem közvetít, következésképp fogalmilag lehetetlen vele együttérezni. Ez minden szerepben kínos, ám különösen szívfájdító Manricónál, ennél az imádnivaló kétlelkű legénynél, aki költő is meg hadvezér egy személyben, fiú és szerelmes, aki nem tud dönteni a két nő, anyja, és jegyese között, akinek egész életét végigkíséri a kínzó kérdés: „Ki vagyok én? – E chi son io?” És meghal anélkül, hogy megtudná a választ... Ennél szomorúbb sorsot nem tudok elképzelni, és annál fölháborítóbbat sem, ha egy művészt ez hidegen hagy, nem érinti meg. Sajnos ő éppen ilyen énekes.

A kanadai Marie-Nicole Lemieux hangja elég nagy Azucenához, ám a rendezés előállította méltatlan helyzetből sablonjai segítségével próbál kievickélni.

A nagy Anna Netrebko mára túl nagy lett. A súlygyarapodással együtt női, és főleg művésznői vonzerejének egy részét is elveszítette. Immár igazi jelmeztervezői feladat előnyös ruhát tervezni neki. Ezt főleg azon a színpadon fájdalmas látni, ahol néhány éve karcsún, ellenállhatatlanul korszakos Traviátával írta be nevét örökre a darab előadástörténetébe és Salzburg históriájába. A hang mára nagyjából megfelel Leonóra igényeinek, a figura viszont körülbelül annyival jelentéktelenebb, sablonosabb és bizonytalanabb Violettánál, amennyivel Hermanis tehetségtelenebb Willy Deckernél. Erről a terebélyesedő alkatról könnyebben elhiszem, hogy lovagokról álmodozó jegyszedőlány, mint a Sargasto palota úrnője. A IV. felvonásban azonban Netrebko gondol egyet, és áriáját (egyébként egy halom értelmetlenül összehányt festmény tetején) váratlanul ihletetten és összefogottan énekli le, s nyomban ismét az igazi Trubadúrt halljuk. Csinosabb ruhát is kapott erre jelenetre vagy a művészi erő szépítette meg, s ezért látjuk nyomban vonzónak? Utána a duettben Luna spagettipántos ruhára vetkőzteti a pufók szépséget, Netrebko még egy csalicsókot is megenged Domingónak, helyreáll a komikus alaphangulat.

No de ott van Placido Domingo, aki alig tudja elénekelni Lunát. (Egy korábbi berlini előadáson gikszereket is fogott az áriájában. Az „Il balen dl suo sorriso” valóban nagyon magas baritonszólam, de azért egy volt tenornak illene megoldani!) Most is ráírják a honlapon a klipre, hogy beteg, egészen pontosan „suffers”, azaz szenved, s ez végig jól hallatszik is. Kifullad a lélegzete, a szöveget össze-vissza zagyválja. A teste tiltakozik már az éneklés ellen, de nem hisz neki. Mégis „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”, ha az ajtó megől ez az ősz bárd emelkedik. Szólója után őszinte taps csendül, sokan miatta vettek jegyet. Mondjuk: 5 Depardieu?

Jóval több annál, és bonyolultabb is. Domingo világos, átélhető, szeretnivaló figurát formál: egy öregedő férfiembert, aki még vágyik a fiatal nő szerelmére. Csakhogy eljárt felette az idő. Régen döglöttek utána a csajok. Alakja, arcéle még idézi az egykori hódításokat, de már nem ő korunk hőse. Luna, a gróf nem látja magát reálisan. Ugyanolyan téveszmék rabja, mint Domingo, az énekes, aki szintúgy kiöregedett. Nevessünk rajta vagy bosszankodjunk? Netán szánjuk? „Fáj az Istent roncsokban látni”? Érzelmeinket nehéz kibogozni. Különösen, hogy mi magunk is öregszünk, szaporodik fogunkban az idegen anyag, miközben továbbra is hősileg gondolkodunk magunkról, akár baritonná lett tenorunk. A rendezés egyik szép leleménye, hogy szerelmes áriáját Luna-Domingo Ferrandónak énekli, azaz neki vall gyötrő érzéseiről - ezúttal gikszer nélkül.

Ugyanakkor Domingo nyakasságának van alapja. Átélésével, alakításának egységességével, ihletettségével ugyanis oly mértékig fölötte áll az egész mai operabagázsnak, hogy az elkeserítő. Másfelől hősének sorsa egybevág az ő személyes, művészi tragédiájával, az ember egyszerre sír és nevet. Domingo rögeszméje a színpad, Lunáé a szerelem. Mindkettő szenved, mindkettő téved. Mi meg egyik pillanatban imádkozunk, hogy ne gyötörje már magát s minket ezzel az énekléssel, ne rombolja tovább saját nimbuszát. De látjuk közben azt is, hogy az összes többi hajítófát sem ér, mégiscsak őt néznénk mindétig, érte nézzük a Trubadúrt napestig. A szerelmes szívű öreg teremőrért.

Különös egy műfaj, különös egy művész, titkos, követhetetlen utak. De hisz éppen erről szól A trubadúr.

P.s.: A tévéközvetítés utáni előadásokat Domingo lemondta.

A trubadúr Salzburgból

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zeneműtára

Olivastro együttes
"Kora reneszánsz chansonok és liturgikus dallamok"

18:00 : Budapest
BMC, Könyvtár

Szalai Éva (zongora)
Házigazda: Tóth Endre
"Táncok és dalok - eredetik és átiratok"
ROBART SCHUMANN - CLARA SCHUMANN: Liederkreis (Dalciklus), Op.39
– In der Fremde (Idegenben), Op.39 No.1
– Intermezzo, Op.39 No.2
– Die Stille (Csönd), Op.39 No.4
– Mondnacht (Holdas éj), Op.39 No.5
– Schöne Fremde (Szép idegen), Op.39 No.6
– Frühlingsnacht (Tavaszi éj), Op.39 No.12
ROBERT SCHUMANN: Davidsbündlertänze (Dávid-szövetségi táncok), Op.6
GRIEG: Dalok (a szerző zongoraátiratai) Op.52
– Modersorg (Egy anya gyásza), Op. 15, No. 4
– Det forste mote (Az első találka), Op. 21, No. 1
– Du fatter ej Boigemes evige Gang (A költő szíve), Op. 5, No. 2
– Solveigs Sang (Solveig dala), Op. 23, No. 18
– Kjaerlighet (Szerelem), Op. 15, No. 2
– Gamlemor (Öreg anya), Op. 33, No. 7
KODÁLY: Marosszéki táncok

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Eckhardt Gábor (zongora), Déri György (cselló), Borbély Mihály (klarinét)
BEETHOVEN: B-dúr („Gassenhauer”) klarinéttrió, Op.11
BRUCH: Nyolc darab, Op.83/1-4
BRUCH: Nyolc darab, Op.83/5-8
BRAHMS: a-moll trió, Op.114

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ROSSINI: Olasz nő Algírban

19:00 : Budapest
Felsővízivárosi Szent Anna Plébániatemplom

Almásy László Attila (orgona)
J.S. Bach, Max Reger, Jean Langlais és Liszt Ferenc művei

19:00 : Budapest
Benczúr Ház

Gódor Erzsébet (cimbalom)
"Az ezerszínű cimbalom"
Gódor Erzsébet cimbalomestje
Scarlatti, Mozart, Liszt, Debussy, Rachmaninoff, Bartók, Piazzolla és kortárs magyar szerzők

19:00 : Budapest
ERőMŰVHÁZ - Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Ház

Novák Zita, Mihályi Éva, Mohácsy Orsolya, Puskás Ticia, Kovács Péter, Keskeny Ferenc (hegedű), Ludmány Dénes, Barát Adrienn, Horváth Ágnes (brácsa), Kádi Erika, Háry Péter, Balog Endre (gordonka)
Házigazda: Zelinka Tamás
"Kodály - Dohnányi Emlékév Koncertsorozat/2A"

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Vass István (zongora)
km.: Hegyes Ádám (zongora)
BEETHOVEN: Op.26 Asz-dúr szonáta
BARTÓK: Zongoraszonáta
BACH: Olasz koncert BWV 971
MOZART: d-moll zongoraverseny K.466

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Sonus Ütőegyüttes (művészeti vezető: Szabó István)
Markus Bellheim (zongora)
Horváth István (tenor), Alexandru Agache (bariton)
A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Farkas Róbert
Nyugat-afrikai ütőhangszeres zene
LIGETI: Zongoraverseny
MUSZORGSZKIJ: Egy éj a kopár hegyen
BARTÓK:Cantata profana, BB 100
19:00 : Gödöllő
Királyi Váró

Scheuring Kata (fuvola), Kovács Gergely (zongora)
POULENC: Szonáta
HINDEMITH: 8 stücke für flöte allein
TAKTAKISHVILI: Szonáta
DOHNÁNYI: Ária
DUTILLEUX: Szonatina
A mai nap
született:
1690 • Charles Theodore Pachelbel, zeneszerző († 1750)
1868 • Scott Joplin, zeneszerző, zongorista († 1917)
1934 • Alfred Schnittke, zeneszerző († 1998)
elhunyt:
1982 • Házy Erzsébet, énekes (sz. 1929)