vissza a cimoldalra
2018-09-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61041)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Lisztről emelkedetten (917)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1060)
Pantheon (2259)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (774)
Simándy József - az örök tenor (550)
A nap képe (2093)
Élő közvetítések (7395)
Operett, mint színpadi műfaj (3699)
Jonas Kaufmann (2273)
Help me! (1091)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1478)
Franz Schmidt (3180)
Balett-, és Táncművészet (5548)
Opernglas, avagy operai távcső... (20136)
Momus-játék (5512)
Kimernya? (2746)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Carlo Bergonzi halálára
- zéta -, 2014-07-28 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Carlo Bergonzi A legutolsó budapesti vendégfellépése elég különösen indult.

A szerelmi bájitalra készültünk az Erkel Színházban, a lámpaoltást követően a függöny előtt megjelent a színház művészeti titkára: „Carlo Bergonzi nem jól érzi magát, de a szívének oly kedves budapesti közönség kedvéért vállalja az előadást”. Még az idősödő művészeti titkár szájából is szokatlanul dagályosnak tűnt ez a mondat, így biztosra vehettük, hogy szóról szóra közvetítette a művész üzenetét.

És tényleg, hamarosan egy hatvanhoz közeledő, piknikus alkatú úr lépett színre. Jelmeze (amit nyilván otthonról hozott magával) köszönőviszonyban sem volt Békés András kedves rendezésével, mintha valami rokokó-előadás piperkőc lakája jelent volna meg előttünk. Nem igazán mozgott, megállt a színpad közönség felé eső negyedében, enyhe terpeszben, fél szemmel a dirigensre sandítva. Néha tett egy negyed fordulatot, hogy rápillantson egyik-másik partnerére, de nem sokszor. Bal kezét többnyire a szívére tette.

Az első áriáját („Quanto e bella”) valami álomszerű puhasággal indította, szinte nem is énekelve, hanem lehelve a csodálatos dallamot. Az ária közepén viszont egy ’gé’-t rekedten fogott meg, de nem zavartatta magát, tartotta, ahogy a kottában van. Halk morajként hullámzott át rajtunk a csalódás: hát ezért nem érzi magát jól. Innentől kezdve mindvégig ez zajlott: a magas hangok rendre rekedten, a mélyebbek gyönyörűen frazeálva. És Nemorinónak rengeteget kell a színpadon lennie.

A híres ’Una furtiva lagrima’ ária is ugyanebben a kettősségben szólalt meg, de utána hosszan ünnepeltük. Addigra már nem zavartak a rekedt magasságok, megszoktuk őket. Vártuk a kezdő frázisokat, amelyek mindig üdén, artisztikusan szólaltak meg. Azt hiszem, Carlo Bergonzi egész pályájára a legpontosabb jelző ez: artisztikus.

Kevesen tudják, hogy a pályát baritonistaként kezdte, s olyan tenorok partnere volt még, mint Beniamino Gigli, Aureliano Pertile vagy Tito Schipa. De a magasságok rendre elvékonyodtak, míg egy remek énektanár segítségével rájött a megoldásra. Néhány hónapig visszavonult, még a családjának sem árulva el, mire készül. Ha bariton marad, valószínűleg mindvégig az olasz másodosztályt erősítette volna, énekesként csak ritkán jutott volna túl Párma lankáin. Így viszont Ő lett Gigli, Pertile és Schipa utóda egy személyben, fellépése a világ bármely színpadán ünnepnek számított.

Valami páratlan csoda folytán ösztönösen érezte az olasz dallamot, mikor kell azt puhán, mikor keményebben megszólaltatni. S mivel tudta a határait, itáliai szerzőkön kívül más nem is igen énekelt (Csak a Carmen tenorhőse ugrik be, szabályt erősítő kivételként.). Ez lehetett a titka szép, hosszú pályájának, a határok pontos ismerete. A drámaiság nem volt erős oldala, mint ahogy a színpadi jelenlétet is mellékes körülménynek tekintette. Az egyik utolsó mohikán volt, aki csak a torkával tett csodát. S akit nem izgatott a spinto szerepkörön inneni és túli világ.

Az életkori és énekesi határokat talán csak egyszer próbálta meg átlépni, amikor – 75 esztendősen(!) – nekifutott az Otellónak. A feljegyzések és a hevenyészett felvételek tanúsága szerinti sikeres főpróba után az előadást a második felvonás után lemondta. És nem próbálkozott a szereppel sem többé. Talán jobb is így.

A Bájital után autogramgyűjtő barátom bement hozzá. Meglepődve konstatálta a végtelenül kiegyensúlyozott, jókedélyű, szinte vidám találkozást. Bergonzi mintha élete legjobbját énekelte volna, aranyos és kedves volt, no meg picit leereszkedő. Szerethetett élni, jó kedélyét és hangját sokáig megőrizte. Két héttel a 90. születésnapja után hunyt el.

A spintón belül egyhamar nem akad utódja.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Dávida Tamás (trombita)
Nagao Haruka (hegedű), Csikota Gergely, Király Tibor, Kirsch Bence, Kresz Richárd, Nagy Csaba, Seidl Dénes (trombita), Thiago Bertoldi (zongora)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
"Dávida Tamás trombita DLA doktori zárókoncertje"
VIVALDI: B-dúr kettősverseny, RV 548
ENESCU: Legenda
HORVÁTH BALÁZS: Escalator
BOZAY ATTILA: Concertino
ERIC EWAZEN: Fantázia hét trombitára

16:00 : Budapest
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

Orgonahangverseny

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
LUTOSŁAWSKI: Concerto zenekarra
BARTÓK: Concerto zenekarra, BB 123
19:30 : Székesfehérvár
Ciszterci templom

Szili Gabriella, Alexander Schneider, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt (ének)
Kodály Zoltán Kórusiskola Exsultate Fiúvegyeskara (karnagy: Tóth Márton)
Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Dinyés Soma
JOHANN SCHELLE: Erkenne deine Missetat – kantáta
JAN DISMAS ZELENKA: Barbara dira effera - alt szólókantáta ZWV 164
HÄNDEL: F-dúr Concerto grosso Op. 6 No. 2
J.S. BACH: Herr, gehe nicht ins Gericht – kantáta BWV 105
A mai nap
elhunyt:
1908 • Pablo de Sarasate, hegedűs, zeneszerző (sz. 1844)
1957 • Jean Sibelius, zeneszerző (sz. 1865)