vissza a cimoldalra
2018-10-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61158)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4071)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1506)
Franz Schmidt (3199)
Operett, mint színpadi műfaj (3722)
Kiss B. Atilla (182)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2933)
Élő közvetítések (7456)
Lisztről emelkedetten (920)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4356)
Zenetörténet (239)
Zenei események (993)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (592)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1118)
Charles Gounod (220)
A hangszerek csodálatos világa (182)
Gioacchino Rossini (1019)
Opernglas, avagy operai távcső... (20146)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A Téma, avagy Mesék Barcelonából – Offenbach: Hoffmann meséi
- zéta -, 2014-05-04 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Offenbach: Hoffmann meséi Offenbach: Hoffmann meséi

Hoffmann – Michael Spyres
Olympia – Kathleen Kim
Antonia – Natalie Dessay
Giulietta – Tatiana Pavlovskaya
Lindorf/Coppélius/Docteur Miracle/Dapertutto – Laurent Naouri
Nicklausse/La Muse – Michèle Losier
Andrès/Cochenille/Frantz//Pitichinaccio – Francisco Vas
Crespel – Carlos Chausson
etc.

Symphony Orchestra & Chorus of the Gran Teatre del Liceu
vez. Stéphane Denève
Warner DVD 4636914 0

*

A zegzugos operairodalom különleges és megismételhetetlen gyöngyszeme a Hoffmann meséi. Különlegessége nem abban rejtőzik, hogy ez volt a francia operett megteremtőjének egyetlen operája, de még az sem, hogy ez egyben legutolsó műve is (olyannyira utolsó, hogy még rendesen befejezni sem tudta). Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Jacques Offenbach talán csak azért nem nyúlt korábban az opera műfajához, mert kereste A TÉMÁT. Utolsó opuszát számomra az teszi igazán különlegessé, hogy nemcsak megtalálta, hanem egészen csodálatos ötvözetben tudta tálalni. A világcsavargó életművész zseni, E.T.A. Hoffmann bizarr történeteiből fűzött fel egy estére valót, melyeket laza szállal, de biztos kézzel kötött össze Jules Barbie és Michel Carré színműve nyomán.

Offenbach pedig egész életében a habkönnyű kuplékból és valcerekből élt, ezek bűvöletében viszont megtanulta, hogy akár a valódi dráma kifejezői is lehetnek. Ahogy Rossini kitalálta a róla elnevezett crescendo-t, ő a szekvenciát használta fő hatáselemül, egy bizonyos zenei frázis egyre emelkedő, s folyamatosan gyorsuló ismétlésével kergeti a szenvedélyt az egekbe. De mindez nem olcsó hatáskeltés, mert minden taktus a dráma szolgálatában áll. Igen, kuplék és valcerek alkotják a tragédiát Offenbachnál. Nem is akármilyen mélységben.

Az élet és halál oly szervesen (többnyire riasztóan, de néha szellemesen) egybetartozó viszonyát kevés zeneműnek sikerült ennyire alaposan feldolgoznia. A derű, a fájdalom, a szerelem, az elmúlás, a boldogság és a sötét erők megmagyarázhatatlan egysége teszi e remekművet oly csodássá és felfoghatatlanná.

Az 1880-as ősbemutató óta sokezer feldolgozás – meglehetős szabadsággal és szabadossággal, hiszen befejezetlen műről van szó – keresi az opera titkát, s ha valamit mindig találnak is, megfejteni sosem lehet. Ettől megismételhetetlen a Hoffmann, mert nincs két egyforma előadás, mindegyikben felcsillan a remény, hogy most megnyílik, persze a végén rendre kiderül, hogy megint csak nem sikerült. De a remény tovább él, a néző sosem kel fel csalódottan, inkább megerősödik a hitben, hogy közel jár, hogy majd legközelebb. Szegedi barátaim mesélik, hogy a legutóbbi felújításon felbukkant egy hóbortos Hoffmann-rajongó francia vagy német, aki a dél-alföldi opera-fellegvárban már a nyolcvanadik felújításán esett túl. Nagyon meg tudom érteni szenvedélyét, a Hoffmann meséi olyan darab, amire akár egy életet is rá lehet áldozni. De nemcsak lehet, de érdemes is.

A Warner frissen megjelent DVD-je a manapság oly divatos koprodukció révén jött létre: Barcelona, Lyon és San Francisco fogott össze, hogy sikerre vigyék Offenbach remekét. A darab némileg eltér az idehaza játszottaktól, van, ami új benne (pl. a Múzsa két áriája), van ami hiányzik (pl. a Gyűrűária). És jóval több a filozófia is, de ez nem idegen a Hoffmanntól. A rendezésre Laurent Pelly választódott ki. És Pelly is tudott hozzátenni a történethez, nem is keveset.

A rendező a filmes világból jöhetett, századmásodpercre kidolgozott effektek, szokatlan és meghökkentő világítási megoldások, gyakori látványelemek sorjáznak egymásután lenyűgöző fegyelmezettséggel. Pelly ugyanis egy pillanatra sem hagyja ellazulni a nézőt. Ajtók nyílnak és záródnak, falak emelkednek és süllyednek, fények és árnyékok kusza, de szabályozott összjátéka, mint valami pokoli és megállíthatatlan drámai folyamat részeként alkotják az operát s egyben magát az életet. De van Pellyben valamicske még a cirkusz világából is. Mint egy botcsinálta bűvész, aki nem bírja ki, hogy ne mutassa meg csodás trükkjeinek a megoldását, rendezőnk időről időre felfedi kártyáit, ezzel rángatva vissza minket a földre: figyelj csak, hiszen ez csak színház, szemfényvesztés, nem más, ne vedd annyira komolyan az egészet!

Nagy előnye Pellynek, s szerencse nekünk, hogy nem elégszik meg a gépezet tökéletes működésével, nem kizárólag a látványelemekkel operál. Tudja, hogy a Hoffmann nemcsak elképesztő motorikusságával hat (mert ez is az egyik hajtóerő, lássuk be), a jelentős Hoffmann-produkciók állandó része a személyiségek küzdelme. Úgy tűnik, rendezőnk belátta a korlátok szabta határokat és rendezését ahhoz igazította, hogy melyik főszereplőjéből mit tud kihozni. De az is lehet, hogy ez a különös darab, amelyik – mint láttuk eddig is oly sokszor – minden este más arcát mutatja, megint önálló életre kélt.

2013 februárjában a katalán fővárosban az elmúlás került középpontba. De ezt nem tudjuk, nem is lehet függetleníteni Natalie Dessay Antonia-alakításától, különösen akkor, ha már az imént a személyiség szó leíródott. Fura kettősség: nem tudjuk levenni a szemünket Antoniáról, ugyanakkor a hangi megvalósítás helyenként kívánnivalókat hagy maga után. Más szavakkal is megközelíteném e paradoxont: Natalie Dessay nem énekli a szerepet, hanem megéli, alakítása az operaszínpad csúcsait veri, a műfaj egyik legnagyobb színésznője, még akkor is, ha Antonia szólama egyszerűen nem való neki. A karcsú, szubrettes hang felfeslik a roppant teher alatt és az énekesnő (aki megéli hősnőjét) szinte a valóságban is belehal a feladatba. Hátborzongató az egész, mert persze mazochista módon keresztülgyötri magát a szólamon, egyetlen taktusnyi lazítást nem engedve saját magának. Szem nem is marad szárazon, ahogy Dessay egyszerűen átlép saját korlátain. Nagyon is valóságos küzdelme olyannyira élővé válik, hogy egy pillanatra sem tudjuk kivonni magunkat a hatása alól.

Amikor, szinte az utolsó pillanatok előtt aléltan hanyatlik apja, Crespel (Carlos Chausson megrendítő alakítását sem lehet szó nélkül hagyni) karjaiba, a barcelonai publikum olyan őrjöngésben tör ki, hogy nem könnyű, szinte lehetetlen folytatni. Ha létezik igazán megrázó operai halál, akkor az Natalie Dessayé – bár biztos kapok ezért a félmondatért: – ez akár felmentést is adhat a tökéletes zenei megfelelés alól.

Mindjárt utána a másik valóságos nőt kell említenünk, Miklóst. Ebben a verzióban az előadás úgy kezdődik, hogy elénk áll egy bombázóan csinos nő, egy szál áttetsző, átsejlő kombinében. A Múzsa ő, aki szemünk láttára „bújik bele” Miklós jelmezébe (kétségkívül trükkös megoldással), s majd az utolsó képben vissza az egész. Miklósként pedig jogosan játszhatja Hoffmann lelkiismeretét, s a védőangyal szerepét. Michèle Losier nemcsak elképesztően csinos nőnek, hanem éppoly hatásos férfinak, azaz Miklós szerepében, és ráadásul hangban is egyszerűen tökéletes.

A két hölgy után mindjárt egy urat kell dicsérően kiemelni, de nem a címszereplőt és nem a négyes baritonhőst, hanem a négyes karaktertenor-szerep alakítóját, Francisco Vast. A magyaros hangzású névvel dicsekvő fiatalember jó kiállású, délceg megjelenésű, ilyen alkattal az ember inkább hősszerelmesnek gondolná. De az énekes, úgy tűnik, pontosan tudja a helyét a világban: a Liceu társulati tagjaként a comprimario-szerepkör gazdája, aki széles, Monostatostól Spolettáig terjedő repertoárral dicsekedhet. Ferenc dalát bámulatra méltó ökonómiával, játék és hang csodálatos és felettébb elgondolkodtató egységében adta elő.

A címszerepet Michael Spyres hangban csalódást keltően, sápadtan és fénytelenül elvékonyodó, ugyan biztos magasságokkal hozza. Mindössze korrekt, ahogy pestiesen mondanánk, de színészi játéka lenyűgöző, a züllött alkoholista értelmiségi lét létező összes szimptómáját sikerrel vonultatja föl. Hasonlóan szürkének hat Laurent Naouri a négyes baritonszerepben. Alakítása teljes mértékben nélkülözi a démoniságot, de – a reakciókból ítélve – az ottani közönség így is kedvelte. Nekem nagyon színtelennek és mesterkéltnek hatott, lehet, hogy a hiba bennem van.

Olympiát Kathleen Kim a szerephez illő gépiességgel és szenvtelenséggel, minden különösebb plusz virtuozitás nélkül alakította, s vélhetően a kellően kiélt és züllött hatású megjelenése okán választódott ki Giulietta szerepére Tatiana Pavlovskaya. Ők nem tettek különösebben sokat hozzá a szerepükhöz – igaz, el sem vettek belőle. Mint ahogy a dirigens, Stéphane Denève jóvoltából sem gazdagodtunk sokat. Szolid, mértéktartó, kicsit halvérű előadás született volna, ha csak rajta áll.

A végén persze most is, már máskor, ott maradunk magunkban, mint Hoffmann, aki miután elvesztette szerelmeit, egyedül az emlékek tartják a hitet benne. Megpróbáljuk leszűrni az előadás különös filozófiáját, talán megint egy lépéssel közelebb jutottunk a megfejtéshez.

Vagy mégsem…

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Kiss Péter (zongora)
Liszt születésnap - matinékoncert
LISZT: Három koncertetűd
LISZT: Két legenda
LISZT: Költői és vallásos harmóniák – 6. Hymne de l’enfant à son réveil (Az ébredő gyermek himnusza)
LISZT: 2. (h-moll) ballada

16:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Bokor Jutta (ének), Király Csaba (zongora)
Liszt születésnap - délutáni koncert
LISZT: Liebesträume (Szerelmi álmok) – 1. Hohe Liebe; 3. Oh Lieb, so lang du lieben kannst
LISZT: Freudvoll und leidvoll
LISZT: Oh! quand je dors
LISZT: Du bist wie eine Blume
LISZT: Im Rhein, im schönen Strome
LISZT: Négy elfelejtett keringő
LISZT: 4. Mefisztó-keringő
LISZT: Consolations

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Gaál Eszter, Miklós Annamária (hegedű), Vitályos Bence (brácsa), Pelle Fanni, Petruska Emma (gordonka)
Juhász Eszter (zongora)
Hangulatkoncert
BEETHOVEN: D-dúr vonósnégyes, Op.18, No. 3
SCHUMANN: Öt darab népies stílusban, Op.102

17:00 : Budapest
BFZ Próbaterem

Tatai Nóra (szoprán),
Lesták Bedő Eszter, Mózes Anikó, Szefcsik Zsolt (barokk hegedű), Polónyi István (barokk brácsa), Sovány Rita (viola da gamba), Kertész György (barokk cselló), Sipos Csaba (barokk bőgő), Kőházi Edit, Nagy Csaba (barokk oboa), Győri István (barokk gitár, lant),
Dinyés Soma, Szokos Augusztin (csembaló)
Homolya Dávid (orgona)
Vissza a természethez - kamarazene korhű hangszereken
EVARISTO FELICE DALL'ABACO: Concerto a quattro da chiesa, Op. 2, No. 5
NICOLA PORPORA: „Alto giove” (ária a Polifemo című operából)
HÄNDEL: F-dúr orgonaverseny, HWV 292
EVARISTO FELICE DALL'ABACO: Concerto à più istrumenti, Op. 6, No. 5
JEAN-PHILIPPE RAMEAU: Pièces de clavecin en concerts, No. 5
JOSEPH BODIN DE BOISMORTIER: g-moll szonáta, Op. 10, No. 3
GEORG PHILIPP TELEMANN: e-moll ("Párizsi") kvartett, TWV 43:e4

18:55 : Budapest
Müpa, Fesztiválszínház

Metropolitan-operaközvetítések a Müpában
SAINT-SAËNS: Sámson és Delila

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

CAFe Budapest
BERNSTEIN: Trouble in Tahiti
Bakonyi Marcell, Dinah: Meláth Andrea
Estefanía Avilés, Erdős Róbert, Erdős Attila (ének)
Vezényel: Dobszay Péter
FEKETE GYULA: Római láz
Meláth Andrea / Makiko Yoshida, Szabóki Tünde / Imai Ayane
Vezényel: Serei Zsolt
Budapesti Vonósok (koncertmester: Pilz János)

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Borbély László (zongora)
Liszt születésnap - esti koncert
LISZT: 3. Mefisztó-keringő
LISZT: Impromptu
LISZT: Sancta Dorothea
LISZT: Schlaflos! Frage und Antwort
LISZT: 4. Mefisztó-keringő
LISZT: Resignazione
LISZT: Két Csárdás – 1. Csárdás, 2. Csárdás obstinée
LISZT: Romance oubliée
LISZT: 4. elfelejtett keringő
LISZT: Trübe Wolken – Nuages gris
LISZT: Öt zongoradarab – 5. Sospiri!
LISZT: Hangnem nélküli bagatell
LISZT: Carrousel de Madame P-N
LISZT: Zarándokévek, 3. év – 5. Sunt lacrymae rerum, en mode hongrois
LISZT: Wiegenlied (Chant du berceau)
LISZT: Unstern! Sinistre, disastro
LISZT: En rêve (Nocturne)
LISZT: Zarándokévek, 3. év – 7. Sursum corda

19:00 : Budapest
Belvárosi Szent Mihály Templom

Organ & Choir

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Baráth Emőke (szoprán), Eva Zaïcik (mezzo), Maximilian Schmitt (tenor), Florian Boesch (basszus)
Collegium Vocale Gent
Orchestre des Champs-Elysées
Vezényel: Philippe Herreweghe
MOZART: 41. (C-dúr) szimfónia, K. 551 („Jupiter”)
MOZART: Requiem, K. 626

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Sebestyén Márta (ének)
Jazzical Trio
CAFe 2018
17:00 : Martonvásár
Beethoven Múzeum

Az Operaház rézfúvós kvintettje
Bach, Telemann, Händel, Gershwin, Grieg művei

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Kocsis Krisztián (zongora)
AUBER-LISZT: Tarantelle di bravura d’après la tarantelle de La muette de Portici S. 386 - 9'
LISZT: Vallée d’Obermann S. 160 13'
BELLINI-LISZT: Reminiscènes de Norma de Bellini S. 394 - 15’
A mai nap
történt:
1842 • A Rienzi bemutatója (Drezda)
1923 • Robert Craft, karmester († 2015)
1973 • Megnyílt a Sydney Opera House
született:
1874 • Charles Ives, zeneszerző († 1954)
1977 • Leila Josefowicz, hegedűs
elhunyt:
1999 • Kistétényi Melinda, orgonista (sz. 1926)