vissza a cimoldalra
2019-07-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11352)
A csapos közbeszól (95)

Operett, mint színpadi műfaj (4009)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7011)
Élő közvetítések (8033)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3317)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1324)
Opernglas, avagy operai távcső... (20269)
Kedvenc magyar operaelőadók (1125)
Pantheon (2371)
Kimernya? (3179)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1697)
Franz Schmidt (3375)
Haspók (1259)
Fischer Ádám (512)
Balett-, és Táncművészet (5842)
Bretz Gábor (129)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4517)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Két Bánk bán: azonos szereposztás, két Melindával
- ppp -, 2014-03-20 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Kolonits KláraErkel: Bánk bán

II. Endre - Berczelly István
Gertrúd - Németh Judit
Ottó - Nyári Zoltán
Bánk bán - Bándi János
Melinda - Kertesi Ingrid/Kolonits Klára
Tiborc - Alexandru Agache
Petúr bán - Kelemen Zoltán
Biberach - Szegedi Csaba/Haja Zsolt
Királyi tiszt - Martin János
Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
Vez. Kesselyák Gergely

Magyar Állami Operaház
2014. március 04./16.

Hogy miért dolgozta át Nádasdy Kálmán és Rékai Nándor a Bánk bánt, hogy miért játszották évtizedekig azt és nem az eredeti változatot, azt csak most értettem meg, két előadás megtekintése után. Természetesen nem hasonlítottam pontosan össze a két verziót filológiai pontossággal, de az hamar világossá vált, hogy a most játszott változat az átdolgozotthoz képest milyen gyenge. Hogy sokszor mennyire avítt és nehezen érthető prozódiailag, mennyire tele van színpadi és zenei üresjáratokkal, mennyire terjengős és drámaiatlan. És ez még nem is a teljes változat, a korábban kétszer koncerten előadottnak csak egy húzott formája; a teljeset „végigszenvedni” majd egy régen beígért későbbi felújításon lesz alkalmunk. (Mert nekem szenvedés lesz, ezt előre borítékolhatom. Valószínűleg még sokan másoknak is az, akikben annyira él az átdolgozott verzió minden hangja, akiket olyan színpadi és lemezélmények fűznek a műhöz, mint engem is.)

Persze biztosan vannak, akik nem értenek egyet ebben velem és síkra szállnak az eredeti játszása mellett: tegyék! Mégis azt gondolom, hogy a színház, az operát is beleértve, nem a zenetörténészeknek készül, hanem a nézőkhöz és hallgatókhoz szól elsősorban, akik nem unatkozni akarnak, hanem hallani és élvezni Erkel csodálatos dallamait. Amelyet még mindig hallgathatnak és megismerhetnek, ha előveszik például a mű 1969-es, számomra örökre felülmúlhatatlan felvételét.

Egy minden szempontból eleve ennyire problematikus műnek óriási szüksége lenne adekvát, kidolgozott színpadi és még a szokásosnál is nagyobb egy minden szempontból igényes, alaposan bepróbált zenei megvalósításra. (Persze mondjon bárki csak egyetlen operát, amelyre ez ne lenne igaz!) Mert ha bármelyiket illetően valami hibádzik, azonnal fokozottan érzékelhetővé válnak a mű gyengéi. Káel Csaba Bánk bán–filmjének nagy híve vagyok, de úgy érzem, a színházban meg se közelítette önmaga filmes munkájának színvonalát. Ráadásul nagyon úgy tűnt, különösen a 4-i előadáson, amely a széria első estje volt, hogy színpadilag minden gazdátlanul, valós rendezői felügyelet nélkül, teljesen ad hoc működik, illetve alig működik: mindenki csinálta, ami eszébe jutott. A 16-ai délelőtti előadásra már kicsit jobban összeállt a produkció — úgy látszik a sok előadás egyben jó próbának is bizonyult —, azonban próbálni nézetem szerint az előadások előtt és nem alatt kell.

Ugyanez érvényes volt a zenei megvalósításra is: erős a gyanúm, hogy Kesselyák Gergely nem nagyon gyötörte próbákkal csapatát. A nyitány maga volt a teljes szétesettség, színek és fokozatok nélkül, az egységes zenekari hangzás plasztikus transzparenciája helyett hangszereket és hangszercsoportokat hallottunk jól-rosszul szólózni. A hangerő, amellyel Kesselyák operálni próbált, nem pótolta a hiányosságokat. A 16-i előadásra szerencsére zeneileg is helyére kerültek a dolgok, sokkal szebben, energikusabban, kidolgozottabban szólt a zenekar, és a kórus is hiánytalanul megcsillogtatta szokásos, tőle már szinte elvárt formáját.

Az általam látott két előadás lényegében azonos szereposztással ment, csak két ponton, Melinda és Biberach szerepében lépett fel más énekes. Mindkét alkalommal Bándi János énekelte a címszerepet, sajnos több szempontból is rendkívül problematikus alakítást nyújtva. Kb. egy évvel ezelőtt méltattam remek formában énekelt Turidduját, most a Nagyúr szerepében alig hasonlított akkori önmagára. Bándi jó ideje nem dalolva, hanem értelmezve énekel, sokszor olyan deklamálással, amely inkább tűnik prózának, mint éneklésnek. A mondatokat tördelve, sokszor szavakra tagolva elfeledkezik a kottáról, legatóról, dallamívről, közép- és mélyfekvésben még a hang pozíciójáról is. Kár, mert hallatszik, hogy a hang még mindig meglenne egy jelentős Bánk megformálásához, de ehhez segítségre lenne szüksége karmesteri és rendezői részről is. Tulajdonképpen el kellene felejtenie – és felejtetni vele! – minden rossz beidegződést, mindent, amit itt és most Bánkról gondol, és hangról hangra, gesztusról gesztusra felépíteni vele az új figurát és szólamot. Erre az Operaház jelenlegi körülményei közt és működési rendjében semmiféle esély nincs, sajnos… Így marad egy görnyedten mozgó figura, Magyarország nagyurától idegen tartás és gesztusrendszer, az önkényesen kezelt kotta és a sokszor torkos hangképzés, amelyeket gyakran — és ezt el kell ismerni — kompenzálni tud nagyszerűen megragadott pillanatokkal és a magas regiszterben még mindig fényesen szóló nagy hang élményével. Ambivalens alakítás, tagadhatatlanul.

Igencsak elkelt volna a rendezői segítség a Gertrudis szerepében most debütáló Németh Juditnakis, aki szemmel láthatóan idegenül mozgott önmaga királyi udvarában. Figurája nincs kitalálva, előnytelen számára a jelmez is, nincs beállítva partnereihez való viszonya se, a Bánkkal énekelt nagy kettősben pedig szinte nevetséges helyzetbe kényszerítik, amikor nem hálószobájában, hanem a trónteremben ülve várja majdani gyilkosát. Három éve minden szempontból fantasztikusan jónak, Petra Langéval egyenrangúnak találtam a Müpában énekelt Ortrudját. Most úgy éreztem, ez a szólam nem fekszik úgy neki, mint a Wagner-szerepek, valószínűleg egész énektechnikájától idegen. Németh Judit ma már inkább szoprán, mint mezzo, de Gertrudis szólamával se a mély, se a magas regiszterben nem sikerült igazán megbirkóznia.

Melinda szerepét a 4-i előadáson Kertesi Ingrid énekelte. Kertesit Melindaként először 2001-ben vagy 2002-ben hallottam, mikor a filmfelvételt megelőző Erkel színházi koncerten beugrott a lemondott Rost Andrea helyett. Bár Kertesi kitűnő énekesnő, tulajdonképpen már akkor se volt a szerep neki való. Az ő fachja Mozart-szubrett és környéke, például nála jobb Blondét életemben nem láttam és hallottam, beleértve a lemezfelvételek nagy sztárjait is. Remek az olasz vígoperák szoprán szerepeiben és oratóriumokban is, de Melinda… az más, egészen más … Le szeretném szögezni, hogy Kertesi hangja ma is intakt, nem mozog, nem vibrál túl, tisztán szól — csak éppen a szerep nagyobb részében, különösen az első felvonás együtteseiben nem, vagy alig hallani. Ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint több, mint egy évtizede ugyanebben a szerepben küzdött, és nem ő tehet róla, ha rákényszerítik, hogy a nem neki való szereppel vívja küzdelmét. Szép volt az ária, szép aTiszaparti jelenet lassú része — de Melinda nem Blonde szerepe, hanem Konstanzáé.

Azaz Kolonits Kláráé! Aki ezen a 16-i napon a délelőtti és az esti előadást is elvállalta, és ezen döntésével még akkor sem tudok egyetérteni, ha állítólag az esti előadáson is nagyszerűen énekelt. Ez hallatlan technikai biztonságról árulkodik, de akkor is és mindenképpen életveszélyes. Amit délelőtt hallottam, az az utóbbi évek legörömtelibb operai pillanatai közé tartozott. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de most tényleg kell és érdemes: Kolonits, akiről a magyar operakultúra sok éven át nem nagyon akart méltón tudomást venni, és a szorosan vett operabarátokon kívül még mindig túlságosan kevesen ismerik, mert nem épült ki köré semmiféle sztárkultusz. Szép csendben a jelenlegi és a történelmi értelemben vett magyar operakultúra egyik nagy énekesnőjévé nőtte ki magát. Hangja hatalmasan áradó, de a legfinomabb árnyalatokra is képes, fantasztikus, szinte valószínűtlen fénnyel és csengéssel énekel, a fáradtság legkisebb jele nélkül. Minden fekvésben szól, a magas regiszterben a leggyönyörűbben, de a három szoprán hangra íródott szólam minden részében uralva a színpadot. Nincs zenekari tutti, nincs együttes, ami el tudná fedni ezt a dúsan és gyönyörűen szárnyaló hangot. Ahogy az áriában megszólaltatja a magas C-t, szinte a semmiből megfogva és felerősítve, minden ugrás vagy portamento nélkül: felejthetetlen élmény és óriási technikai bravúr. A magam részéről úgy érzem, hogy minden általam látott Melindák közt is az egyik legnagyobb, Ágai Karola óta nem találkoztam hozzá hasonlóval. Olyan énekesnő, akire repertoárt lehetne és kellene építeni, de hát ki gondolkozik itt énekesekben és a nekik való szerepekben? Lucia, Puritánok, Lucrezia Borgia azonnal, Odabella és Lombardok, színpadon vagy konzertant, mindegy — csak énekeljen! Kolonits és a hozzá hasonló énekesek adják vissza az ember hitét a műfajban, akikért érdemes még nem hátat fordítani az opera élőben való hallgatásának. Nem tagadom: kedveltem eddig is, sok szép estét köszönhettem neki, de Melindája után Kolonits-fan lettem.

Kolonits mellett a másik csúcsminőségű hangot Alexandru Agachétől hallottuk a két estén. Sokan szkepszissel fogadták a hírt, hogy a nemzeti opera bariton főszerepében nem anyanyelvű énekes lépjen fel. A fanyalgóknak Agache csattanós választ adott: hibátlan szövegtudással énekelt és olyan tiszta dikcióval, amely semmiben nem maradt el anyanyelvű partnereitől, sőt! Habitusában jelentősen eltér Tiborc megszokott figurájától, hiszen ő minimum Petur bán, de akár Bánk bán egyéniségének súlyával bír, ha színre lép. Nem is az idős, saját bánatán lamentáló öreget játszotta most sem, az ő panasza valóban egy egész nemzet bánatát, tragédiáját mutatta fel hitelesen Bánknak is, a közönségnek is. Ahogy egykor Melis György tébláboló örege a nemzet történelménekterhét hordozta vállán, úgy szólalt meg Agache hangján a magyarság lelki sérelme és indulata is. Eszembe jutott az a kivételes alkalom, amikor jubileumán Melis Petur és Tiborc szólamát is elénekelte egy előadásban, és úgy gondolom, érdekes próbálkozás lenne, ha egyszer Agache is megkapná erre a lehetőséget.

Otto nehéz és hálátlan szerepében az első estén Nyári Zoltán nem győzött meg igazán, a másodikon ellenben nagyot javított. A hang megvan, a figura még inkább és az arioso legnehezebb pontjain jelentkező kihívásokat leszámítva technikailag is győzi a szólamot. (Persze legyünk tárgyilagosak: Réti József óta az ariosót senki nem tudta hibátlanul elénekelni, egyetlen áriában soha nem hallottam tenorokat annyit gikszerezni, mint a záró b-én lényegében mindenkit.)

Kelemen Zoltán, a valójában egyetlen Bordalra lesoványított szerepében énekesileg jól helytállt, de figurában elég távol áll az indulatos Petur bántól. A két Biberach közül Szegedi Csaba a jobb hanganyag, Haja Zsolt a jobb intrikus figura. Viszont az ő hangadása változatlanul felveti a „tenor-é vagy bariton” kérdést. Ezzel a nyitott hangképzéssel a nagy bariton szerepekben aligha lesz elfogadható, és akkor marad az örök comprimario státusz. Nem túlságosan derűs perspektíva számára, úgy hiszem. Így álmodni sem lehet egy olyan karrierről, mint amilyet Berczelly István mondhat magáénak. II. Endre szerepében még most, hetvenötön túl is, imponáló hangon mutatott követendő példát fiatal kollegáinak.

A Bánk másik szereposztását most nem hallottam. Majd máskor, majd legközelebb. De félek, akkor is ezt a verziót kell majd néznem. Idővel talán megszokom, bár félek, nem fog maradéktalanul sikerülni. De az biztos, hogy amíg jó énekesek éneklik, ott a helyem.

Alexandru Agache, Bándi János

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (opera)

18:00 : Budapest
Fűtött utca - éjjeli menedékhely és nappali melegedő

Uta Meyer (szoprán) Szabó László (bariton) Katja Steinhäuser (zongora)
Fűtött utca - éjjeli menedékhely és nappali melegedő
1086 Budapest, VIII. kerület Dankó utca 15
Német és magyar népdalok énekhangra és zongorára
Bartók és Brahms feldolgozásában

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Dmitry Smirnov, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Sarah Christian (hegedű), Razvan Popovici (brácsa), Kokas Dóra, Maximilian Hornung (gordonka), Csalog Benedek (fuvola), Dinyés Soma (csembaló), Davidovics Igor (lant), José Gallardo, Dejan Lazic (zongora)
BACH: c-moll triószonáta a Musikalisches Opferből, BWV 1079
BARTÓK: 1. hegedű-zongora szonáta, BB 84
SOSZTAKOVICS: g-moll zongoraötös, op. 57
17:30 : Kapolcs
Művészetek völgye

A Seleljo-testvérek szaxofon-zongora duója
"Amerikai szonáták"
MUCZINSKY: Sonata
ALBRIGHT: Sonata
PHIL WOODS: Sonata
A mai nap
született:
1909 • Licia Albanese, operaénekesnő († 2014)
elhunyt:
1989 • Martti Talvela, énekes (sz. 1935)
1998 • Hermann Prey, énekes (sz. 1929)