vissza a cimoldalra
2019-02-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4235)
Társművészetek (1290)
Haladjunk tovább... (225)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61447)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Kedvenc felvételek (150)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11312)
A csapos közbeszól (95)

Balett-, és Táncművészet (5619)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4442)
Erkel Színház (9693)
modern eszement rendezesek (256)
Momus-játék (5609)
Edita Gruberova (3074)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3140)
Élő közvetítések (7728)
Gaetano Donizetti (956)
Palcsó Sándor (238)
Jonas Kaufmann (2362)
Franz Schmidt (3278)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1592)
Luciano Pavarotti (81)
Pantheon (2310)
Lisztről emelkedetten (941)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Operarelikviák VI. – Lendvay Andor: Két felvonás közt
- zéta -, 2014-03-03 [ Főtéma ]
nyomtatóbarát változat

Lendvay Andor: Két felvonás közt Operatikus barátom nemrégiben Gulyás Dénes könyve kapcsán elemezgette az énekes-önéletrajzokat. Különös műfaj, annyi szent! A leggyakoribb alkalom, amikor a művész pályája végeztével végigtekint azon, s a legfontosabb állomásokat felsorolva végighalad azon. Általában kiemelt fontosságot tulajdonítanak az első sikereknek, a nagynevű partnereknek, a sikert hozó dalműveknek. A sok-sok énekes-memoár közül szinte mindegyik ilyen volt, egyedül talán Renée Fleming néhány évvel ezelőtti kötetét (A belső hang) tudom kivételként felhozni.

Meg most Lendvay Andor szokatlan könyvét. A XX. század első felének jeles magyar baritonistájának réges régi könyvére nemrégiben egykori tanítványa, Gyimesi Kálmán hívta fel figyelmemet. Már akkor szemet szúrt a kiadás dátuma: 1942. Lendvay ekkor negyvenegy esztendős volt, a legszebb baritonkor, ha lehet így fogalmazni, nem tipikus időszak memoárírásra. Az antikváriumokban történt hosszas keresgélés után horgomra is akadt egy kicsit gyűrött, ám gondosan bekötött és dedikált példány.

Lendvay (néha i-vel írták, mi több, maga a művész is használta olykor úgy) művészetét mindössze egyetlen felvételről ismerem, a Bajazzók prológját énekli, talán a világ leglassúbb felvételén, Komor Vilmos vezényletével. A hang maga nemes és szépen csengő, az énekes bírja szuflával a lassú tempót és az elképesztően nagy dallamíveket. Megoldásaiban szokatlan finomságokat figyelhetünk meg, talán némi modorosságot is, s az itáliai temperamentum is hiányzik kicsit az előadásmódból. De az énekesi kvalitás elsöprően jelen van. Pontosan kirajzolódik még a felvételről az a technikai stabilitás is, ami Lendvayt a második világháborút követően egy egész generáció énekmesterévé tette, 1964-es haláláig tanított a Zeneakadémián. Tanítványa volt mások mellett Ilosfalvy Róbert, Jablonkay Éva, Karikó Teréz és Tréfás György is.

Menjünk csak vissza a dátumhoz! A bevezetőben egy meg nem nevezett barátjához írja: „Úgy érzem, pályám még nem fejeződött be s ha most mégis megírom történetét, annak oka, hogy sorsom kissé hosszú felvonásközt iktatott életembe.” Nyilván ezért is a könyv címe: Két felvonás közt. Ez az említett felvonásköz a zsidótörvényeket jelentette, amikor az énekesnek jeles kollégáival egyetemben el kellett hagynia addigi munkahelyét, az Operaházat. De Lendvay tapintatos ember, vagy inkább – a II. világháború közepén járunk – óvatos, erről többet nem beszél. Mi több, a zsidóságáról sem.

Pedig származása már nem először tett keresztbe karrierjének. Harminckét esztendősen, immár harmadik esztendeje a müncheni Staatsoper vezető baritonja volt. A színház nemzetközi státuszát pontosan jelzik a tények: a fő-zeneigazgató bizonyos Hans Knappertsbusch, a vezető szoprán Maria Jeritza, a tenor Julius Patzak volt. Minden ideálisnak tűnt a pálya tökéletes kiteljesedéséhez. Ám egy napon magához kérette az intendáns: „Amikor szerződtettem önt, közölte velünk, hogy felekezetnélküli… Akkor el is fogadtam ezt a meghatározást, ma azonban pontos felvilágosítást kérek öntől e kérdésben.” Lendvay nem boncolgatta különösebben az eseményeket, mert a következő mondat – új bekezdésben – így hangzik: „Tíz nap múlva elutaztam Münchenből.” Magáért beszél az évszám: 1933.

És Lendvay meg tudta állni, hogy egyetlen szóval sem beszél többet a dologról. Nem rágta, nem sajnáltatta magát, nem panaszkodott. Ugyanakkor nagynevű pályatársakról, világhírű partnerekről sem mesél különösebben sokat, annál többet a pálya – finoman szólva – rögös indulásáról. A félbehagyott gimnáziumról a szülővárosban, Vácott, a kávéházi pikolófiúként, moziénekesként, majd vándorszínészként keresett első keserves pengőkről. A keserves létről, a nélkülözésről, a fázásról, a magányról és az elhivatottságról. És ami a legfontosabb: a belső hitről. Ez teszi ezt a könyvet unikummá: egy énekes, aki hihetetlen mélyről indulva, egyes egyedül önmagában bízva, meg valami szent és magasztos cél teljesülésében és ez a hit tényleg elrepítette a legmagasabb helyekre. Csak tőle tudok idézni, annyira pontosan meg is fogalmazta ezt a különös hitet: „A színház mérge – minden méreg és minden szenvedély között a legveszedelmesebb – úgy árad szét az emberben, ellenőrizetlenül és megfoghatatlanul, mint hajnali köd a virágos rétek fölött és beissza magát a vérerekbe, a test legkisebb pórusába is, kiirthatatlanul.”

Nem emlékszem még önéletrajzra, amiből ennyire hiányzik a dicsekvés. Jóval többet írt arról, mikor Debrecenben előadás előtt lerekedt és következésképp Scarpiáját kifütyülte a cívisváros indulatosan operarajongó ifjúsága, mint amikor ugyanebben a szerepben ugyanott pár évvel később hatalmas sikert aratott.

De más szempontból sem tipikus énekes-önéletrajz Lendvay könyve. Meghökkentően magas színvonalon, a korszak vezető íróit meghazudtoló minőségű és tömörségű írás ez a mintegy 180 oldal. Mintha nem is a saját életét, hanem valaki másét írná meg, kedvesen, picit kívül állóan, de szeretettel és nagyon-nagyon optimistán. Azt hiszem, ez a minden körülmények közt megmaradó szeretetteli optimizmus lehetett Lendvay Andor nagy titka.

Ha rajtam állna, kötelező olvasmány lenne minden énekes-képzőben.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:30 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Koros-Fekete Fanni Pálma (hegedű)
Bálint Péter (zongora)
moderátor: Fülei Balázs
"Hangulat Junior - A szerelem hangjai"
BRAHMS: A-dúr szonáta hegedűre és zongorára, Op.100

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Milica Stojadinović (szoprán)
Maja Grujić (zongora)
"Spanyol dalest"

19:00 : Budapest
Erkel Színház

Turning Point - Klasszikus balettgála

19:30 : Budapest
Festetics Palota, Tükörterem

Új Harmónia Fúvósegyüttes
ROSSINI: A sevillai borbély –Nyitány
DRUSCHETZKY: Esz-Dúr Oktett
FARKAS FERENC: Contrafacta Hungarica
MOZART: c-moll Szerenád Kv. 388.

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Fesztiválzenekar
Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Vezényel: Fischer Iván
STRAVINSKY: Négy norvég kép
STRAVINSKY: Scherzo à la russe
STRAVINSKY: Tangó
STRAVINSKY: Zsoltárszimfónia
STRAVINSKY: Tavaszi áldozat
A mai nap
született:
1743 • Luigi Boccherini, zeneszerző († 1805)
1926 • Kurtág György, zeneszerző
1971 • Gil Shaham, hegedűs
elhunyt:
1973 • Szigeti József, hegedűs (sz. 1892)
1975 • Luigi Dallapiccola, zeneszerző (sz. 1904)