vissza a cimoldalra
2018-10-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61132)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4069)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7452)
Balett-, és Táncművészet (5560)
Pantheon (2263)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1503)
Franz Schmidt (3197)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2930)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1112)
Momus-játék (5543)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4355)
Ilosfalvy Róbert (816)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2606)
Lehár Ferenc (641)
Opernglas, avagy operai távcső... (20144)
Erkel Színház (9460)
Jonas Kaufmann (2275)
Franz Schubert (308)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Csupa móka és kacagás - Nino Rota: A firenzei szalmakalap
Heiner Lajos, 2013-11-19 [ Külföldön ]
nyomtatóbarát változat

Lisszabon, São Carlo Operaház 2013. október 9.
Lisszabon, São Carlo Operaház,
Nino Rota: A firenzei szalmakalap
Opera négy felvonásban
(a 2011-es produkció felújítása)

Talán nem vagyok egyedül, ha azt gondolom, Portugáliát nem elsősorban a klasszikus zenével kell asszociálni, a Lisszaboni Operaház, hivatalos nevén Teatro Nacional de São Carlos pedig nem tartozik Európa legismertebb operaházai közé.

Ám, ha nem is a legismertebbek, de a legpatinásabbak egyike.

A portugál fővárosban már 1755-ben állt operaház, a jelenlegi épületet 1793-ban nyitották meg, Cimarosa egy darabjával (hány évvel Bécs, Budapest, Prága hasonló intézményei előtt?)

Az architektúra a Scalaéra "rímel", a nézőtér ovális, s öt szinten összesen 120 páholyt találni, szimmetrikus elrendezésben – a teljes nézőkapacitás 1100 fő.

A homlokzat, a milanói „nagytestvérhez” hasonlóan, kevésbé impozáns, a belső terek elegánsak, az akusztika – a földszint közepe táján legalábbis – remek.

Amikor konstatáltam, hogy lisszaboni tartózkodásom alatt egy Nino Rota-operát tudok megnézni, kissé elszontyolodtam – naná, szívesebben láttam volna Az afrikai nőt – ám végül ez az este felhőtlen kikapcsolódást, kacagást hozott.

Rota nálunk elsősorban mint filmzenék komponistája ismert, köztudott szoros művészeti kapcsolata Viscontival, Zeffirellivel, Coppolával, s mindenekelőtt Fellinivel – „A legértékesebb munkatárs, akivel valaha is együtt dolgoztam, egyenesen kimondom, és hezitálnom sem kell rajta, Nino Rota volt”, így a rendező.

Utánaolvasva a zeneszerző pályájának azonban egy jóval komplexebb kép bontakozik ki. Csodagyerek volt, első oratóriumát 11 évesen írta, rá egy évre elő is adták. Toscanini biztatására költözött az USA-ba, ahol zeneszerzés mellett dirigálást is tanult – bizonyos Fritz Reinertől…. Itt ismerkedett meg Gershwin zenéjével, kötött barátságot Coplanddel. 1937-ben a Milánói Egyetemen irodalomból diplomázott.

Több, mint 150 filmhez írt zenét, de említésre méltóak zenekari, kamara és kórusművei is.

Az Il Cappello di Paglia di Firenze, azaz a Firenzei szalmakalap legismertebb operája.

A farsa musicale története 1945-ig nyúlik vissza, ám befejezése mintegy évtizedet igényelt, premierjére 1955 áprilisában került sor Palermóban.

Amikor a Scala egy előadását megtaláltam a Tubuson (amúgy a Rota-tanítvány Bruno Campanella dirigálja, a tenor főszerepet pedig Juan Diego Flórez énekli), már tudtam, a darab legalábbis érdekes kell, hogy legyen.

Több annál. Egy rendkívül szellemes, sziporkázó opus, tűzijáték tűzijáték hátán. A szinopszis leírására nem vállalkozok (ha valakit nagyon érdekel, szívesen kölcsön adom a teljes olasz szöveget és portugál fordítását). Molnár Ferenc bukkan fel képzeletemben, sőt, az egész szüzsé szinte rejtői, az alapsztori bugyuta (egy paci megeszi ezt a bizonyos szalmakalapot, ebből aztán bonyodalmak sora születik, naná, hogy szerelmi galibák sorával). Persze a végén minden jóra fordul.

Rota zenéje, eufemisztikusan fogalmazva, eklektikus. Ott van benne Rossini, Lehár, Puccini hatása, én leginkább a zarzuela-tradíciót éreztem ki – de egy percre sem unalmas. Az egy szünettel mintegy háromórás előadás végig lebilincselt, székemhez kötött.

A nyitány (a la Wolf-Ferrari) utáni nyitómuzsika afféle, tudom, hic et nunc buta megfogalmazás, de mégis afféle „Leitmotivként” tér vissza, a harmadik-negyedik alkalom után már várja az ember, valami végtelenül triviális, ám kölyökösen szemtelen, pimasz téma.

Az élmény köszönhető a rendezésnek is, Fernando Gomes munkája pillanatig sem engedi lankadni a figyelmet. João Mendes Ribeiro díszlete egyszerű, funkcionális, s mégis látványos.

Nagyszerű volt a zenei megvalósítás (kivéve a szoprán főszerepet éneklő - ? - hölgyet, aki viszont olyan minősíthetetlenül kornyikált, hogy arra sem érdemesítem, nevét leírjam).

Nem kevesebb, mint tizennégy az énekes szólisták száma (direktorok figyelem: van itt szólam az együttes neves énekesének, de fiatal, pályakezdő tehetségeknek is itt a szárnypróbálgatási lehetőség!). Név szerint a Fadinardot éneklő Mario João Alvest emelném ki, kellemes, könnyű, lírai tenor, a néhai Alfredo Kraust idézi, azazhogy most a Youtube-ról meghallgatva, talán még inkább Luigi Alvát.

A Portugál Szimfonikus Zenekart João Paulo Santos vezényelte (úgy tűnik, ez a keresztnév errefelé oly gyakori, mint nálunk a Pistike), az orkeszternek jóval nevesebb együttesekhez képest sincs semmi szégyellnivalója.

Nem tudok arról, hogy ezt a Rota-kompozíciót valaha is színpadon lehetett volna látni Magyarországon. Pedig megérdemelné. A zeneszerző neve garancia lenne arra, hogy a „klasszikus” opera műfaja iránt kevesebb affinitást mutató publikumot is megnyerje. Remek lehetőség énekeseknek, rendezőnek, díszlet- és jelmeztervezőnek.

Lelki szemeim előtt már ott lebeg egy előadás. A szöveg Varró Dániel magyarításában, Toronykői Attila bukfenceztetné a cselekményt.

És László Boldizsár lubickolna Fadinard szerepében.

Lisszabon, São Carlo Operaház

Köszönetünket fejezzük ki Maria Gil (Sao Carlo Operaház) számára a tudósítás létrejöttében és az Operaház megtekintésében nyújtott segítségéért.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Miranda Liu (hegedű), Kiss Gergely (gordonka), Kiss Gyula, Nagy Míra (
zongora)
"Hangulatkoncert"
HAYDN: D-dúr gordonkaverseny, Hob. VIIb:2 - I. tétel
HAYDN: fisz-moll zongoratrió, Hob. XV:26
HAYDN: D-dúr zongoratrió, Hob. XV:24

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Soltész Ágnes, Kovács Judit, Fahidi Patrícia (hegedű), Rácz János, Kunszeri Márta (fuvola), Kökényessy Zoltán (brácsa), Magyar Gábor (cselló), Váray Rita (zongora)
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Az est házigazdája: Tóth Endre, zenetörténész
KOVÁCS ZOLTÁN: Amisz és Amil – két fuvolára
SCHUMANN: Gyermekjelenetek (Benjamin Godard átirata) Op. 15.
SCHNITTKE: Moz-Art duó 2 hegedűre
VAJDA JÁNOS: Musica sull’ acqua – zongoraötös (2015)
MOZART: D-dúr fuvolanégyes

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Vigh Andrea (hárfa)
Budapesti Vonósok (koncertmester: Pilz János, művészeti vezető: Botvay Károly)
Fuvolán közreműködik és vezényel: Drahos Béla
MOZART: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313
MOZART: 2. (D-dúr) fuvolaverseny, K. 314
MOZART: C-dúr fuvola-hárfa kettősverseny, K. 299
MOZART: C-dúr andante, K. 315

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Rohmann Ditta (cselló), Binder Károly (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói
koreográfus: Feledi János
CAFe Budapest
VAJDA JÁNOS: Csellóverseny
SZENTPÁLI ROLAND: Orfeusz-balett - ősbemutató
BINDER KÁROLY: Zongoraverseny - ősbemutató
A mai nap
elhunyt:
1837 • Johann Nepomuk Hummel, zeneszerző (sz. 1778)
1849 • Frédéric Chopin, zeneszerző (sz. 1810)