vissza a cimoldalra
2017-10-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59879)
Társművészetek (1211)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3847)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc előadók (2812)
Momus társalgó (6052)
Milyen zenét hallgatsz most? (24975)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2273)
Kedvenc művek (141)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11180)
A csapos közbeszól (94)

Pantheon (2104)
Élő közvetítések (6638)
Lehár Ferenc (577)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2362)
Jonas Kaufmann (2130)
Marton Éva (718)
Operett, mint színpadi műfaj (3288)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (298)
Bartók Béla szellemisége (211)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1120)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1113)
Franz Schmidt (2921)
Balett-, és Táncművészet (5405)
Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (467)
Zenetörténet (191)
Kodály Zoltán (342)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Hangok Trubadúrja – A trubadúr a Győri Filharmonikusoknál
- ppp -, 2013-11-16 [ Vidéken ]
nyomtatóbarát változat

A trubadúr a Győri Filharmonikusoknál 2013. november 9.
Győr, Richter János terem

Verdi: A trubadúr

Alexandru Agache,
Walter Fraccaro,
Lukács Gyöngyi,
Wiedemann Bernadett,
Palerdi András,
Sahakyan Lusine

Magyar Állami Operaház Énekkara
Győri Filharmonikusok

vez. Kovács János

A trubadúr ifjúkoromban az Operaház egyik legvonzóbb produkciója volt, amelynek előadásait Melis, Déry, Simándy, Komlóssy felejthetetlen alakítása tett minden alkalommal ünneppé. A 80-as években Miller, Tokody, Misura, Mészöly, Ilosfalvy, B.Nagy miatt nem lehetett kihagyni szinte egyetlen előadást se. Most pedig azon morfondírozva indultam Győrbe, hogy tényleg minden szempontból élményszerű Trubadúrt Budapesten 2000-ben láttam utoljára a Verdi Fesztiválon, utána mindig közbejött valami: hol egy váratlan lemondás, hol egy rémes görög vendégtenor, akinek sikerült tönkretennie az egész előadást. Az imádott műre kiéhezetten ültem be hát az egyébként nagyon ígéretes szereposztást kínáló győri „konzertant” Trubadúrra, és nem is kellett csalódnom, sőt: minden szempontból óriási élményben volt részem.

A „konzertant” formának köszönhetően, mint már annyirszor, most is sikerült a művet primér zenei eseményként élvezni, mindenféle színpadi zavaró elem nélkül. Nem volt sem vakon bóklászás, se kutyafejűek serege, se löttyedt ülepű hajléktalan asszony a börtönben, hogy csak a legutóbb látott müncheni változat képtelenségeire emlékeztessek. Zene volt és ének – kell-e más? Lehet, hogy másnak igen, nekem nem. Az opera számomra ez, pontosan ez, amiben Győrben részem volt: a hangok művészete, élménye. Mert egyértelműen bebizonyosodott ismét, hogy lehet az operát magyarázni, értelmezni, aktualizálni, újrarendezni — megfelelő hangok nélkül előadni lehetetetlen.

S ha van opera, amely jó énekesek nélkül szinte értelmét veszti, akkor a Trubadúr bizonyosan ilyen mű. Ha a négy teljesen egyforma jelentőségű és igényes szerepre nincs négy megfelelő vagy inkább kiemelkedő énekes, a darab előadására szinte gondolni se érdemes. Nem véletlen, hogy A trubadúr nem szerepel olyan gyakran a világ nagy házainak programján, mint egykor — Bécsben például tíz éve nem játsszák —, és ha előveszik is, a szerepek kiosztására néhány énekesen kívül az egész világon nem nagy választék áll rendelkezésre. Különösen Manrico esetében, de lassacskán Luna gróf és Azucena szerepére se nagyon. Ha meg van jelentkező, sok köszönet nincs bennük.

Ezt a körülményt figyelembe véve nem lehet eléggé nagy elismerésünket kifejezni a Győri Filharmonikusoknak, hogy az utolsó pillanatban is sikerült a lemondott tenor helyett megfelelő helyettest találni. Az eredetileg kitűzött argentín Dario Volonté helyett Walter Fraccaro énekelte Manricót, és erős a gyanúm, hogy a cserével igen jól járt az egész produkció, de legfőképpen mi, nézők. Walter Fraccaro bő húsz éve a világ legnagyobb házainak vendége, de nem sztártenor. Bergonzi tanítványa, Bartoletti, Maazel, Santi kedvence, aki szép csendben végigénekelte a teljes repertoárt, gondosan építkezve jutott el mára Otellóig is.

Azzal a hagyományos, olasz technikával énekel, amellyel az egykori legnagyobbak, és így a hang, amely talán nem különösebben szép színű, de karakteres, kitűnően győzi a szólam minden nehézségét. Végig egy vonalban van, nem esik hátra egyetlen pillanatra se, nem falzettezik vélt expresszivitás öncélúsága végett — gondos frazírozással éri el a kívánt hatást, mindig megőrizve az olasz belcanto tiszta legatóját. Egy ilyen technikai felkészültségű énekes esetében nyilvánvaló, hogy se a transzponálás nélkül előadott Stretta két magas C-jével, se az f-moll románc technikai buktatóival nincs gond: szépívű románcot hallottunk, és egy kirobbanó Stretta végén pompás két C-t is ünnepelhettünk. Hibátlan volt ez a Manrico az első hangtól az utolsóig, olyan, amelyre bármelyik színház építhetné olasz reperoárját, és bizony jó lenne, ha operaházunk vezetősége is számon tartaná Walter Fraccarót, és a jelenkor operai celebeire zsákszámra kiöntött pénzen inkább a repertoárelőadások színvonalát támogatná meg mondjuk épp Fraccaro meghívásával. Az Aida, A trubadúr, az Otello előadásainak úgy kellene ő, mint éhezőnek egy falat kenyér.

Wiedemann Bernadettet majdnem 25 éve, egy operavizsgán hallottam először, mikor csak a Lammermoori Lucia Alisájának kis szerepében közreműködött, de hangjára azonnal felkaptam a fejem. Az elmúlt 25 évben a matéria megváltozott, de azt okvetlen rögzíteni kell, hogy ennyi sok szerep és év után se érte el a mezzobetegség, azaz hangja nem lyukadt ki középen. A közép- és mélyregiszterben kicsit kevésbé dús és pasztózus lett, a magassága kicsit élesebb és világosabb, de még mindig egy igazi operai HANG, amely nem téveszt hatást ma sem, és egyértelműen a legjelentősebb voce a magyar mezzopiacon. Szólószámaiban is excellált, de számomra a pármondatos fináléban volt a legemlékezetesebb, ahol két rövid percben Agachéval olyan drámai hatást keltett, amely a közönséget a szó szoros értelmében lélegzetvétel nélkül a székhez szegezte. Nagy alakítás ez az Azucena, és büszkék lehetünk rá, hogy a mienk.

Lukács Gyöngyit 1988-ban pont Leonóra szerepében hallottam először, és utána is még megszámlálhatatlanul sokszor, egészen a 90-es évek végéig. Gondolná valaki, hogy majdnem tizenöt évig nem énekelte a szerepet? (Sajnos.) Természetesen az ő hangja is megváltozott az elmúlt évtizedek alatt. A drámai szerepkör, a sok Abigaille, Lady Macbeth, sőt már Senták után nem az a könnyed, világos, kislányos orgánum, mint volt. A középregisztere ma számomra szebb, mint valaha, puha, bársonyos, asszonyosan telt és gömbölyű; tavaszi, betegen énekelt Turandotjaihoz képest a magas regiszer is gondtalan. Az „agilitá” részekben már nem olyan fesztelenül mozgékony, mint egykor, de úgy látszik, Lukács nem ismer kompromisszumot, ha a kottáról van szó. Ha kell, megdolgozik minden hangért, de ha staccato van írva, igenis staccatót hall a néző, nem ken el egyetlen frázist se, mégha kényelmesebb lenne is. Alakításának csúcspontját a finálé quartettjében éri el, partnereivel együtt és saját nagyívű dallamában egyedül is, könnyeztetően gyönyörű énekével. Jó lenne pesti színpadon is mihamarabb újra látni ebben a régi szerepében, meg a többiben is, amelyeket időlegesen repertoárjából elhagyott.

Luna gróf pedig: Alexandru Agache. Többször kellett már kijelentenem, hogy nem tudok szavakat találni Agache hangjának, hangi alakításának dicséretére, most mégis megint tennék egy valószínűleg gyengének bizonyuló próbálkozást. Azért gyengét, mert tudom, hogy amit hallottam, az szavakkal nem is leírható. (Valamelyik Macbethje után ezt az elcsépelt mondatot is leírtam már, úgy emlékszem.) Az elmúlt 43 évben hallottam mindenkit, aki magyar színpadon Luna grófot énekelt, több nagy sztárt pedig külföldön. Ám Melis, Cappuccilli, Bruson, Nucci, Manuguerra, Herlea, Iordachescu Lunájának ismeretében, többségük iránt érzett fenntartás nélküli tiszteletem és rajongásom ellenére is ki kell jelentenem, hogy a bariton hangnak ezen csodájával még nem volt alkalmam találkozni.

Agache hangja, ez a levegőtámasz alapzatára emelt gránitoszlop, minden tömörsége, ereje ellenére képes volt a szerep legdifferenciáltabb árnyalatainak érzékeltetésére anélkül, hogy a Verdi-hősbaritonok egyenletes tónusát egyetlen másodpercre elveszítené. Megkockáztatom, Agachének most már sok alakítását jól ismerve, hogy Luna gróf a legjobb szerepe, amelynek minden egyes momentumán érződik a kidolgozottság, a nagy karmesterek és rendezők kezenyoma is. Érdemes lenne az első felvonás őrjöngő szerelmesétől a finálé összeomlásáig minden percét elemezni, amire most nincs módom, de néhány részletet mégis megemlítenék. Ahogy az első felvonás tercettjének „Di geloso amor” frázisától az „Ei piú vivere non puó”-ig hangját minden dinamikai fokozás ellenére visszafogja, hogy aztán a csúcsponton, az „Un accento proferisti”-n robbanjon ki olyan ellenállhatatlan természeti erővel, ahogy csak egy árvíz, egy vízesés vagy vulkán (tessék választani!) tud megnyilvánulni — elképesztő. Az ária önmagában is vokális csoda, a lángoló szerelem egyetlen dallamívbe foglalása, amelyet csak csukott szemmel tudtam végighallgatni, mert úgy éreztem, minden más, ami e hangon kívül van, csak zavarná élményemet. A 3. felvonás elején a máskor semmitmondó kis recitativo nyert soha nem tapasztalt értelmet, a sóhajszerű „Oh, Leonora” pedig többet árult ennek szerelmes spanyol grófnak érzelmi mélységéről, mintha egy pszichológus írna róla tanulmányt. Nem folytatom… operalátogatói múltam 43 évének legnagyobb élményei közé tartozik ez a Luna gróf, most már mindörökre, és alig várom, hogy valahol újra láthassam. A budapesti operabarátoknak pedig nem kívánhatok sem szebbet, sem jobbat, minthogy ők is mihamarabb találkozhassanak vele.

A négy csodálatos főszereplő mellett mindenki művészete és képességei legjavát nyújtotta. Ferrando technikailag egyáltalán nem könnyű szerepében Palerdi András sokkal meggyőzőbb volt, mint utóbbi fellépéseinek bármelyikében; igaz, a szerep nem tette próbára éneklésének legproblematikusabb pontját, a magas regisztert. Inez kicsi, de szép énekre mégis lehetőséget kínáló szerepében Sahakyan Lusine ismét megmutatta, amit a nyári szombathelyi Aida Főpapnőjében először megtapasztaltam, hogy egy jelentős pályára alkalmas hang ígérete. A Magyar Állami Operaház Énekkarának minden hangja külön élmény, nem lehet betelni a fénnyel, az erővel, amit ennek az együttesnek az éneke sugároz. Ha valakik, ők aztán tudják, mi az: olasz opera kórusszólamát hatásosan énekelni.

A győri zenekar sokkal kevésbé van otthon ebben a zenei világban, de ezt csak tudni lehet, ha ismeri az ember a zenekar repertoárját — érezni, hallani egyáltalán nem. Hihetetlen, milyen biztonsággal, érzékenységgel kísérik az énekszólamokat, mennyire együtt tudnak lélegezni a szólistákkal, mennyire biztosan tudják követni karmesterük minden rezdülését. Kovács János a Trubadúrral most debütált, amennyire vissza tudok emlékezni, korábban nem vezényelte a darabot, Pesten biztos nem. Ehhez képest lenyűgöző ismerettel és biztonsággal vezette együttesét, nem hiányzott belőle, ahogy az tőle már-már evidencia, az érzékeny líra, de a kirobbanó energia se.

Sokadik operaprodukció volt ez koncert, amelyhez Győrben szerencsém volt. Volt gálakoncert, volt Tosca, (nélkülem bár, de Rigoletto és Norma is) — mindegyiknek volt egy közös baja. Hogy csak egy este volt belőlük. Kéne belőlük legalább még egy. Vagy több, sokkal több. Én nézője és hallgatója lennék akár egy komplett sorozatnak is.

Trubadúr Győrben

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti terem

Nagy Péter (zongora)
SCHUBERT: 11. (f-moll) zongoraszonáta, D. 625
BARTÓK: Táncszvit, BB 86 (zongoraváltozat)
SCHUBERT: 21. (B-dúr) zongoraszonáta, D. 960

19:00 : Budapest
B32 Galéria és Kultúrtér

BDZ Quartet
MENDELSSOHN: a-moll vonósnégyes, Op.13

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Almira Emiri (zongora)
BORIS PIGOVAT: Noktürn
BORIS PIGOVAT: Vándorcsillagok
(Sólem Aléhem műve alapján)
ILAN RECHTMAN: Etüd
BORIS PIGOVAT: Jerusalem
ALEX WASSERMAN: Toccata
ILAN RECHTMAN: Flintstones–variációk

19:00 : Budapest
CEU Auditórium

Classicus Quartet:
Rácz József, Baksai Réka (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (gordonka), Andor Krisztián (zongora)
HAYDN: C-dúr ("Kaiser") vonósnégyes
KURTÁG: Hommage a Mihály András - 12 mikrolúdium vonósnégyesre, Op. 13
BRAHMS: F-dúr szonáta, Op.99

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Corbin Beisner (zongora)

19:30 : Budapest
Magyar Rádió 6-os stúdiója

Zemlényi Eszter, Molnár Anna (ének)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Farkas Róbert
"Egy szoknya egy nadrág"
"A 17. és 18. századi operák titkai: kasztrált és nadrágszerepek, ismert és ismeretlen áriák és duettek"

19:30 : Budapest
BMC Koncertterem

Impronta Ensemble:
Jeanne Vogt (hegedű), Nikolay Shugaev (cselló), Varga Gábor (klarinét), Anna Štrbová (oboa), Miguel Pérez (fagott)
Vezényel: Andreas Luca Beraldo
"Human Machine - A gépek zenéje"
MATEO SEPÚLVEDA RIOS: Le bruit des feuilles (A levelek hangja) – „bal kéz nélküli” concerto együttesre és disklavierra – magyarországi bemutató
LIGETI GYÖRGY: Etűd zongorára, No. 14/a - Disklavier átirat
CONLON NANCARROW: Etűd Disklavierra, No. 21
KLAUS HUBER: Hat miniatűr klarinétra, hegedűre és csellóra – magyarországi bemutató
DENIS SCHULER: L'autre rivage - Disklavierra – magyarországi bemutató
VERESS SÁNDOR: Szonáta oboára, klarinétra és fagottra
ALFREDO DE VECCHIS: Prelúdium, ária és kánon Disklavierra – magyarországi bemutató
ALESSIO ELIA: Traces from Nowhere, együttesre és Disklavierra – magyarországi bemutató

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Emanuel Ax (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
vez.: Fischer Iván
J.S. BACH: III. (D-dúr) szvit, BWV 1068
MOZART: d-moll zongoraverseny, K.466
CSAJKOVSZKIJ: IV. (f-moll) szimfónia, Op.36

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Teleki Miklós (orgona), Kováts Kolos (basszus), Krusic Eleonóra (fuvola)
18:00 : Székesfehérvár
Hotel Magyar Király

Bogányi Gergely (zongora)
Alba Regia Szimfonikus Zenekar
MOZART: A-dúr zongoraverseny KV414
MOZART: B-dúr zongoraverseny KV595

19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Jobbágy Anett, Gál Gabi, Varga Donát
Veszprém Város Vegyeskara (Karigazgató: Erdélyi Ágnes)
Savaria Szimfonikus Zenekar
vez.: Thomas Kornél
"Reformáció 500"
Ünnepi Oratórium Est a reformáció 500. évfordulója tiszteletére
MENDELSSOHN: II. (B-dúr) szimfónia („ Lobgesang”), Op.52.
BRAHMS: Schicksalslied, Op.54
A mai nap
történt:
1845 • A Tannhäuser bemutatója (Drezda)
született:
1913 • Forrai Miklós, karmester, karnagy, zenetanár († 1998)
1916 • Emil Gilelsz, zongorista († 1985)
elhunyt:
1987 • Jacqueline Du Pré, csellista (sz. 1945)