vissza a cimoldalra
2017-12-13
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1220)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3859)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60213)
Momus társalgó (6308)
Milyen zenét hallgatsz most? (24990)
Kedvenc előadók (2814)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11198)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (8579)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6442)
Élő közvetítések (6746)
Operett, mint színpadi műfaj (3407)
Berlioz újratemetése (140)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2451)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1203)
Franz Schmidt (2975)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1142)
Bartók Béla szellemisége (256)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (423)
Opernglas, avagy operai távcső... (19881)
Jonas Kaufmann (2150)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (571)
Lisztről emelkedetten (879)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (935)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

„Most Budapesten vagyok igazán otthon” – Alexandru Agache
- zéta -, 2013-10-30 [ Interjúk ]
nyomtatóbarát változat

Kolozsváron született, nagyszülei magyarok voltak, bejárta a világot, a legnevesebb operaszínpadok ünnepelt csillaga. Néhány éve Budapesten él, s nemrégiben nagy sikerrel debütált a Falstaff címszerepében. E fellépés adta az apropót beszélgetésünkhöz.

Alexandru Agache    - Mikor dőlt el, hogy énekes lesz?

   - Fiatal koromban, amikor még gimnazista voltam, mutálás után már feltűnt, hogy van hangom. Akkor még a könnyűzene érdekelt. Mikor hazamentem az iskolából, mindig énekeltem az akkori slágereket. Jó hangosan. Fölöttünk egy operaénekes házaspár lakott, egy baritonista és egy szoprán. Gondolom, sokszor zavartam őket a kiabálásommal, amikor előadás napján pihenni akartak délutánonként. Egyszer, amikor összefutottunk a házban, szóltak: „Hallottunk téged, és nagyon jó hangod van, nem akarnál inkább operaénekes lenni? Nálunk a kórusban rengeteg hely van, szívesen segítünk.”

   - Ez Kolozsváron volt.

   - Igen, a Kolozsvári Román Operára gondoltak, amely az egykori Magyar Nemzeti Színházban működött. Én nem tudtam nagyon sokat az operáról addig, inkább matematikával és fizikával foglalkoztam. A műfajjal csak annyi élményem volt, hogy az iskolával egyszer láttam egy román operettet. De az ötlet, hogy képezzem a hangomat, tetszett. Tizenhét éves voltam akkor. Különféle kalandok után, mindenféle tanároktól vettem órákat, így jutottam el a konzervatóriumig. Nem ment egyszerűen, mert akkoriban Romániában úgy szabályozták a zenei képzést, hogy az egyik évben Bukarestben, a másikban vidéken tartottak felvételit. Mivel nem volt pénzem, ezért jelentkeztem a Kolozsvári Filharmónia Énekkarába, de sajnos két hónappal később behívtak katonának. Másfél évvel később kerültem vissza a kórusba, dolgoztam, majd jelentkeztem a konzervatóriumba és fölvettek. Tíz pont volt a megszerezhető maximum, és engem ennyivel vettek föl.

   - Hogyan ismerkedett meg a színpaddal?

   - Már másodikos voltam a konzervatóriumban, amikor felvettek a Kolozsvári Román Operához szólistának, Az álarcosbál Silvanója volt az első szerepem. Ekkor még comprimario szerepeket kaptam, szinte mindent, ami a repertoárban előfordult. A Toscában például voltam Börtönőr és Angelotti is, A cigánybáróban még Homonnay gróf szerepét is megkaptam…

   - Nálunk ezt inkább tenorok szokták énekelni, még Simándy is fellépett benne. Mikor jöttek a főszerepek?

   - Huszonhat-huszonhét évesen. Az első főszerepem Sharpless volt a Pillangókisasszonyból, de hamar követte Ashton a Lammermoori Luciából és a Traviata idősebb Germontja.

   - Híres a román énekiskola. Miben különbözik a többitől? Vagy csak jobb az „alapanyag”?

   - A román nyelv rendkívül alkalmas a jó hangadásra, a könnyű éneklésre, mert – mint az olasz nyelvben – nagyon nyitott vokálisok vannak, nincsenek ’ü’ és ’ö’ hangzók, amelyek beszorítják a hangot. Bár úgy mondjuk ugyan, hogy román énekiskola, de szinte minden tanárnak megvan a maga egyéni metódusa. Az én tanárom Alexandru Farcas volt. Egyébként azt is kimondhatjuk, hogy eredendően jó hangok születtek Romániában, talán a népkeveredés segített ebben.

   - Indult énekversenyeken?

   - Csak egyen indultam, a luccai énekversenyen 1983-ban, a konzervatórium után, és első díjat nyertem el. Ehhez a versenyhez egy kolozsvári nagy román szoprán, Lucia Stanescu segített hozzá, aki akkor már hosszabb ideje Livornóban élt. A férje impresszárió volt s mivel nem volt pénzem, ők fizették a költségeimet. Néhány évvel később ők segítettek abban is, hogy előénekelhessek a Scalában.

   - Ott mivel jelentkezett?

   - A sevillai borbély Figaróját énekeltem, és akkor kerültem össze a későbbi ügynökömmel. Nyomban kaptam szerződést, a Szerelmi bájital Belcoréjára. Ez 1987-ben volt. És ekkor érkezett a hír, hogy Giorgio Zancanaro lemondott a Covent Gardenben egy két hónappal későbbi Álarcosbált, így egyenesen odamentem előénekelni a szerepre, meg is kaptam.

   - Solti volt akkoriban a Covent Garden főzeneigazgatója.

   - Ő akkor nem volt ott a meghallgatáson, vele csak néhány évvel később találkoztam, amikor is előénekeltem neki és rögtön meg is kaptam a Simon Boccanegra címszerepét a premierre. Utána nyomban megkértek, hogy aznap este ugorjak be a Lammermoori Luciába, Edita Gruberova és Luis Lima voltak a partnereim, és John Pritchard vezényelt. Ezzel kezdetét vette egy hosszú fellépési sorozat a Covent Gardenben, ahol 12 új produkció bariton főszerepét énekeltem.

   - Akkoriban elég nehéz volt Romániából külföldre utazni.

   - Nagyon nehéz ügy volt a határátlépés, mert rendkívül megnehezítették. Az édesapám vezető pozícióban volt, ezért volt némi előnyöm az útlevél ügyekben, de ennek ellenére állandó ellenőrzés alatt álltunk. Egyszer vonattal mentem volna Hamburgba, és a vámvizsgálatnál találtak nálam két kelet-német márkát és egy dollárt. Azonnal elvették az útlevelemet és leszállítottak vonatról. Természetesen azt a fellépési lehetőséget elvesztettem. Három hónappal voltunk a forradalom előtt. Volt egy barátom Bukarestben az útlevélosztályon, amikor visszaadta az útlevelemet, azt mondta: „menj és ne gyere vissza!” Utána következett a Lammermoori Lucia premierje Zürichben Gruberovával, majd a premier után volt három szabadnapom, amikor Budapestre repültem és egy ismerős taxis vitt haza Kolozsvárra. Éppen kirobbant a forradalom, amiről sejtelmem sem volt, alig tudtuk átlépni a határt és visszafelé majdnem lekéstem az előadásomat Zürichben.

   - A forradalom után azért jobb lett.

   - Igen, mert már lehetett útlevelet kiváltani. De én rögtön utána elmenekültem onnan, mert kirobbant a nacionalista gyűlölet és az országban anarchia uralkodott.

   - 1991-ben azután egy egész sorozat Simon Boccanegrában lépett fel Soltival. Milyen volt együtt dolgozni vele?

   - Rengeteget kellett próbálnunk és velem személy szerint nagyon kedves volt. Még a rendezői próbákon is ott ült. 10 órától rendezői próba volt, majd pihenés nélkül mentünk zenei próbákra Solti szobájába, utána vissza a színpadra egészen sötétedésig. A premier előtti utolsó két héten reggeltől késő estig dolgoztunk, nagyon aprólékosan kimunkált produkció volt. Kiri Te Kanawa volt Amelia, Roberto Scandiuzzi Fiesco, és Michael Sylvester énekelte Adornót.

   - Innentől kezdve szabadúszóként dolgozott, aki nem tartozott egy társulathoz sem.

   - Egyedül Kolozsváron voltam társulati tag a 90-es évekig. Ez így nekem jobb volt, mert nem kellett automatikusan elfogadnom az összes feladatot, amivel a színházban megbíznak. Előfordulhat, hogy olyan a direktor, aki ért a hangokhoz és úgy oszt szerepeket, amivel elősegíti az énekes fejlődését, de ez sokszor nincs így. Én csak első osztályú helyeken léptem föl.

   - Mennyire válogatja meg szerepeit?

   - Az embernek van egy ügynöke, aki kapcsolatban áll a színházakkal, és ez az ügynök, ha okos, akkor úgy alakítja, hogy védje a hangomat, de legtöbbször nem számít neki. Egészen fiatalon még nem szerettem volna a nehéz Verdi szerepeket énekelni, mert nagyon drámaiak.

   - Mit jelent egy énekesnek, ha Verdi-specialista?

   - Amikor elkezdtem a nemzetközi karrieremet, akkor elsősorban Rossinit, Bellinit, Donizettit szerettem volna énekelni. De nagyon gyorsan kaptam Verdi-szerepeket. Nehéz szerző és nagyon sokan ráfizettek, otthagyták a hangjukat. A legkeményebbek a fiatalkori operák, akkor még ő sem ismerte, mit tud, mire képes az emberi hang. Nem véletlen, hogy Giuseppina Strepponi, Verdi felesége is elveszítette a hangját a Nabucco bemutatója után. De ez csak akkor van így, ha valaki nem megfelelő technikával és stílusismerettel fordul a szerepei felé, ahogy manapság ez gyakran előfordul. Sajnos, a Verdi-stílus ismerete ma mindenütt hiánycikk a világban.

   - Muszáj volt Verdit énekelni?

   - Kénytelen voltam. Később megértettem, hogy a hangom színe és ereje predesztinált arra, hogy Verdi énekes legyek. Kereső típus vagyok, mindig hallgattam a nagy olasz baritonistákat, Ettore Bastianinit és Giuseppe Taddeit, vagy az amerikai Robert Merrillt, őket nagyon szeretem, de tenoristákat is, mint Franco Corellit és Mario Del Monacót. Megértettem, hogy Verdihez a hangi adottságokon kívül egy külön technika is szükségeltetik. A legfontosabb a hang fedése a passaggio lágéban, amit ma egyre inkább nem tanítanak, nyitottan énekelnek és torokból forszíroznak az énekesek.

   - Bastianini volt a példakép?

   - Hang és hangszín szempontjából ő és Robert Merrill. Az árnyalatok, a finomságok szempontjából inkább Giuseppe Taddeit csodálom a sokoldalúságáért.

   - Eddig elsősorban drámai szerepeket vitt, most viszont egy vígopera, a Falstaff került sorra.

Luciano Pavarotti és Alexandru Agache    - Ezt a szerepet már sokszor kínálgatták nekem. Fordot 20 éve elénekeltem Bordeaux-ban, Natalie Dessay volt Nanetta, Alberto Rinaldi volt Falstaff. Már közvetlen az utána következő évben hívtak oda a címszerepre is. De nemet mondtam, mert úgy éreztem, hogy egy komikus figurát nem tudok eljátszani. Attól féltem, hogy túllépem a határt, amit a jóízlés megenged. Most viszont mégis elvállaltam, és lassan-lassan megtaláltam benne a tréfa és a játék élvezetét. Ebben Giuseppe Taddei példája segített leginkább, ő egészen rendkívüli Falstaff volt.

   - Hallgatja a konkurenciát?

   - Igen, szoktam. Nézem és hallgatom. Tanulás közben, amikor színeket keresek, elég sok előadót meghallgatok. Figyelem például a pianóikat.

   - Már másodszor említi a pianókat és a színeket. Nem tipikus bariton.

   - Verdi sokszor írt pianót, sőt kettős, nem ritkán hármas pianókat a kottába és gyakran írt elő mezza vocét az énekesnek. Amit ma mégis sokszor semmibe vesznek, úgy énekesek, mint karmesterek. Például Posa halálát tilos lenne fortén énekelni.

   - Egy karmester mennyit tud segíteni egy előadás során?

   - Egy énekes sorsa az előadáson nemcsak a partnereitől és a rendezőtől függ, hanem elsősorban a dirigenstől. Volt olyan eset külföldön, amikor a karmester, aki nem olasz volt, olyan hangokat várt tőlem a Macbethben, mintha Schumann-dalt énekelnék. Szorítósan, világosan, vékonyan. Ez a karmester nem tisztelte az olasz vokális kultúrát. Egyébként pályám során volt szerencsém igazán nagy karmesterekkel dolgozni, mint James Levine, Riccardo Muti, Zubin Mehta, Carlo Rizzi, Pier Giorgio Morandi, Daniele Gatti, Marcello Viotti és sok más karmesterrel. Tőlük tanultam, hogy hogyan kell igazán olasz stílusban énekelni. Az is sokat segített, hogy volt két nagyszerű énektanárom, akikkel időnként dolgozhattam: Izabelle Guillot-tal, a párizsi Zeneakadémia ének tanárával és Billy Schumannal New Yorkban.

   - Nagyon őrült rendezésben vett részt?

   - Meglehetősen. Például Berlinben a Nabucco premierjére készülődtünk, amit Hans Neuenfels rendezett. Azt mondta, hogy az opera, mint műfaj számára rendkívül unalmas. Mondtam neki, hogy ott van Bruson, micsoda hang, meg sem mozdul és mégis micsoda Nabucco. „Nem, nem” mondta erre „5 perc után látni sem bírom”. A rendezésében az első felvonásban hentesként jöttem be a templomba, a hátamon fél disznókkal és ledobáltam őket. Így kezdődik a szerep. Abigaille szolgái méhecskék, amikor támadnak, akkor kijön a fullánkjuk. De Londonban is volt szintén olyan Nabucco premierem, ahol az első öltözéses próbán meglepetten láttam, hogy mit kellene felvennem. Hatalmas női paróka volt, kitömött mellű ruha, és platformos cipő. Ezeket nem vettem fel, csináltak nekem katonai ruhát a hozzá illő bakanccsal. De most éppen Hamburgból jöttem, ahol a Traviatában teljesen üres a színpad, néha felülről dodzsem kocsikat eresztenek le és zombik is bejönnek olykor. Érdekes…

   - Volt szerep, ami elkerülte eddig?

   - Nem sok. Az Ernani, A két Foscari és az Attila bariton főszerepei. Puccinitől a Gianni Schicchi.

   - Szerepei elsősorban olasz repertoárra korlátozták. Ebben az évadban viszont új szerep vár Önre egy Wagner-operában, A bolygó hollandi címszerepe.

   - Igen, az első és valószínűleg az egyetlen Wagner-szerepem. Régebben kínálgatták a „Ring” Wotanját, meg is néztem, de túl mélynek gondoltam, ezért nem vállaltam. Egy-egy számot szívesen, de a szólam egyes részei nagyon mélyek. A szerep tetszene nekem, de attól tartok, elvinne rossz irányba. Wolfram talán jobban feküdne.

   - Sokfelé megfordult a világban. Hol van igazán otthon?

   - Budapesten. A magánéletem szólított ide, de többet és szívesen énekelek az Operaházban is. Jó kapcsolatom van az itteni nagyszerű művészkollégákkal. Nagyon sokat utaztam az életemben, de már gyűlölöm a csomagokat és a szállodákat.

Kiri te Kanawa, Sir George Solti, Alexandru Agache
Kiri Te Kanawa, Sir Georg Solti, Alexandru Agache

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Belvárosi Főplébániatemplom

"Belvárosi orgonakoncertek"

17:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Berecz Mihály (zongora)
Central European String Quartet:
Miranda Liu, Soós Máté (hegedű), Nagao Haruka (brácsa), Szabó Judit (gordonka)

"Hangulatkoncert"
BACH: c-moll szonáta, BWV 1017
CSAJKOVSZKIJ: Meditáció, Op.42
HAYDN: C-dúr („Madár”) vonósnégyes, Op.33/3

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

A Zeneakadémia Népzene Tanszékének tanárai és hallgatói
"Találkozások Liszt Ferenccel"
Liszt Ferenc és a cimbalom

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Mező Péter tanítványai

18:00 : Budapest
MTA Zenetudományi Intézet

Classicus Kvartett, Brassói-Jőrös Andrea (ének)
"Kodály és kortársai III."
KODÁLY: II. vonósnégyes
DEBUSSY: vonósnégyes
SCHÖNBERG: II. vonósnégyes

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Borbély Mihály (klarinét, szaxofon)
Kodály Kórus Debrecen
Vezényel: Szabó Sipos Máté
"Kodály-parafrázisok"

19:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: A diótörő

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Frankl Péter (zongora) Ács Ákos (klarinét), Szőke Zoltán (kürt) Kelemen Kvartett: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű), Homoki Gábor (brácsa), Fenyő László (cselló)
DOHNÁNYI: 1. (c-moll) zongoraötös, Op.1
DOHNÁNYI: esz-moll zongoraötös, Op.26
DOHNÁNYI: C-dúr szextett, Op.37

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Lenneke Ruiten, Hélène Walter, Christopher Ainslie, Helena Rasker, Paul Schweinester, Valerio Contaldo, James Platt, York Felix Speer (ének)
Les Musiciens du Louvre
Vezényel: Marc Minkowski
J.S. BACH: Karácsonyi oratórium, BWV 248 - 1., 2., 4., 6. kantáta
A mai nap
született:
1870 • Leopold Godowsky, zongorista († 1938)
1943 • Gösta Winbergh, énekes († 2002)
elhunyt:
1976 • Lily Pons, énekes (sz. 1904)