vissza a cimoldalra
2018-02-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3934)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60480)
Kedvenc előadók (2820)
Társművészetek (1232)
Milyen zenét hallgatsz most? (24995)
Haladjunk tovább... (207)
Momus társalgó (6308)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11226)
A csapos közbeszól (95)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (6520)
Simándy József - az örök tenor (516)
Komlóssy Erzsébet (35)
Élő közvetítések (6918)
Pantheon (2180)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (639)
Operett, mint színpadi műfaj (3521)
Palcsó Sándor (202)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2610)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1321)
Franz Schmidt (3062)
Lehár Ferenc (618)
Antonin Dvorak (190)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4180)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2921)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1202)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Opus magnum (A Máté-passió Ton Koopmannal)
Balázs Miklós, 2013-10-28 [ Vokális művek ]
nyomtatóbarát változat

A Máté-passió Ton Koopmannal BACH Matthaus-Passion
Guy de Mey, Peter Kooy, Barbara Schlick, Kai Wessel, Christoph Pregardien, Klaus Mertens
De Nederlandse Bachvereniging
Sacramentskoor Breda
Amsterdam Baroque Orchestra
Ton Koopman

Apex 3cds - 2564646751

Nikolaus Harnoncourt 1970-es bécsi Máté-passió lemeze valóságos reveláció volt a korabeli hallgatóság fülének. Az osztrák mester radikális, addig példa nélkül való historikus olvasata szinte sokkolta az egyszeri zenebarátot, aki többnyire Mengelberg, Furtwängler vagy Klemperer klasszikussá száradt tolmácsolásai révén ismerhette a darabot. Míg az idézett maestrók interpretációban a monstrumot morózus gránittalpak és sziklakemény porfíroszlopok tartották, nehéz kovácsoltvas pillérek fogták egybe és hatalmas vasbetontömbök támasztották, addig az akkor negyvenesztendős Harnoncourt olyan mélységig igyekezett visszatisztítani a félelmetes-nagy passiójátékot, ahogyan őelőtte senki. A gárdában csupa férfi és kisfiú: a szoprán kórusszólamokat a Regensbuger Domspatzen és a cambridge-i King’s CollegeChoir serdületlen fiúcskái énekelték, a szopránszólókat a Wiener Sängerknaben szólistáira bízták, az altáriákat az ugyancsak XY kromoszómás Paul Esswood és Tom Sutcliffe szólaltatta meg.

Volt is nagy felzúdulás, kiátkozás, hörgés-morgás, meg fogaknak csikorgatása.

Aztán sokáig semmi.

Vagyis jöttek persze az újabb verziók sorban, de Harnoncourt kalandos hőstettéhez képest már visszalépésnek számított Helmuth Rilling 1978-as, vagy Karl Richter 1979-es felvétele, melyek nem hogy nem nélkülözték a szebbik nem közreműködését, de modern hangszereken is játszottak. A következő ütközőpont: 1984. Az akkor harminchét éves belga „régizenész”, Philippe Herreweghe az idézett év őszén, Bruges-ben rögzítette lemezre (első) Máté-passióját. Nem sokkal e felvétel váratlan piaci sikere után a Harmonia Mundi igazgatója, Bernard Coutaz úgy nyilatkozott: ezzel a kiadvánnyal új időszámítás kezdődött a lemeztársaság életében. Herreweghe megközelítése esett ugyanis a legközelebb a tizennégy évvel korábbi, Harnoncourt-féle botránykőhöz, ámbár több tekintetben éppen ellene dolgozott. Vegyítette a női- és férfiszólistákat a szoprán és altszólókban, s az énekkar „gyemekkarát” is saját kórusainak hölgytagjaival erősítette meg. Afféle hibrid megoldást alkalmazott tehát, mely nem követi szolgaian Harnoncourt radikalizmusát, de ahol szükségét látja, merít belőle.

A történelem őt igazolta.

Jóllehet 1989 tavaszán Gustav Leonhardt, a historikus iskola másik tántoríthatatlan prófétája, a hollandiai Haarlemben elkészített egy ugyancsak kizárólag fiú- és férfihangokat alkalmazó Máté-passiót, addigra már a boltokban várta a vásárlókat John Eliot Gardiner aldeburgh-i felvétele, mely minden ízében Herreweghe bevált receptjét követte. Gardiner ragyogó lemeze elhomályosította Leonhardtét és ezzel átadta a múltnak a Harnoncourt-féle kíméletlen revízió kényszerét. A korhű hangszeres együttes alkalmazása már magától értetődő volt akkortájt, s úgy tűnt, a „vegyes” énekes együttesek és férfi és női hangokat egyaránt alkalmazó szereposztásban megteremtődött az ideális egyensúly. Az 1990-es és a 2000-es évek fontos felvételei (Brüggen, 1996; Herreweghe 1998; Suzuki, 1999) kétségkívül ezt látszanak igazolni, sőt, Harnoncourt 2000-ben rögzített újabb verziójában már egyáltalán nem alkalmaz sem gyermekkórust, sem férfialtot.

Ton Koopman 1992-ben Oudkarspelben (Észak-Hollandia) fölvett Máté-passiója éppen ezen izgalmas, változatos, kísérletező korszak kellős közepén születik. Vagyis egyaránt használ az énekkarban fiú- és női szopránhangokat, továbbá az altszólókat a borostás Kai Wesselre bízza. Az énekesek kiválasztásánál is igyekszik biztosra menni: az Evangélista szerepében a tévedhetetlen stílusismerettel bíró Guy de Mey minimális kockázatot jelent, a Jézust alakító Peter Kooy nemes modorú baritonja pedig már Herreweghénél is bizonyította rátermettségét, a hajlékony, fényes orgánumú szoprán, Barbara Schlick szintúgy. A tenorszámokban excelláló Christoph Prégardien Leonhardtnál Evangélistaként már letette a névjegyét – később Harnoncourtál és Suzukinál remekel majd ugyane szerepkörben.

Jóllehet az esztétikai-historikus alapállás, melyen Herreweghe, Gardiner és Koopman koncepciója nyugszik, igen hasonló, merőben más azonban a tradíció, ahonnan érkeznek. Herreweghe a ’80-as évek elején mint a későreneszánsz és a korabarokk korszak specialistája (Lassus, Monteverdi stb.) szerez érdemeket, Gardiner ez idő tájt sorra veszi lemezre a Händel-oratóriumokat, korszakos Purcell-kiadást készít és belekóstol Mozartba. Koopman ezzel szemben igazi feketeöves Bach-hívő. Filológus, zenetörténész, könyvmoly. Nem csupán karmester, de kiváló csembalista és orgonaművész, aki Bach zenekari és oratorikus munkái mellett a komponista billentyűs műveiből is összkiadást ad közre. Vagyis tudatosan törekszik az átfogó teljességre a feltárt Bach-életmű kínálta keretek között.

A Máté-passió természetesen minden Bach-kiadás origója, mértani közepe, vagy ha tetszik: alfája és ómegája. Az Opus magnum, amelyben összefut minden szál: vallási hitelvek és teológiai fundamentum, kompozíciós teoretika és instrumentális technika. Míg Herreweghe a német protestáns hagyományból indul ki, Gardiner pedig a XVIII. századi „zenedráma” – ide értendő a passiójáték is – felől olvassa a darabot, addig Koopman a komplex bachi műesztétika esszenciájaként, az életmű meghaladhatatlan csúcsteljesítményeként értelmezi a passiót. Előadásának alaphangja ezért egy, a korábbiaknál valamelyest lágyabb, de nem kevésbé avatott és hiteles értelmezés. Itt is, akár az elődöknél (talán Leonhardtot leszámítva), alapvető fontossággal bír a precizitás mind az énekes-, mind a hangszeres együttesek tekintetében. A szólisták esetében talán nem olyan szoros a gyeplő, mint Gardinernél, az angol mester feszesebb és dinamikusabb, Herreweghe rugalmasabb és elegánsabb, Koopmannál a tempók ráérősebbek, a frázisok több időt nyernek a lélegzésre.

Az a megcsontosodott – bár meglehet, nem minden alap nélkül szárnyra kapó – mítosz, mely Koopmant egy poroszos, rigorózus, „papírevő” Bach-olvasóként láttatja, könnyedén megdől ezen az emelkedett atmoszférájú, kristálytiszta Máté-passió felvételen. Koopman közmondásos „merevségének” itt nyoma sincs. Sőt, a zenekar tónusa alapvetően meleg, játékmódja harmonikusan kiegyensúlyozott, színezete pasztell ugyan, de olvadékonyabb, mint bármely elődjéé – az első hegedűs nem más, mint Andrew Manze –, a kórust (a Holland Bach Társaság Énekkara, valamint a Sacramentskoor Breda) pedig csak a fiúszopránok természetes éretlensége okán érheti halvány kritika. Gardineréhez, Harnoncourtéhoz képest valóban gyérebben bukkan fel a nyers drámai erő, az érzelmi töltés, vagy a pőrén előtörő emóció Koopman Máté-passiójában, s talán nem is annyira magasztosan ünnepélyes kivitelű, mint Herreweghe lemezei, de minden hangjából sugárzik a póztalan, közvetlen fennköltség. A tisztes holland mértéktartás, a lutheránus visszafogottság, a keresetlen választékosság diszkrét bája. Nem stílusteremtő, csak stíluskövető. Nem állatorvosi ló, de nem is kilométerkő, csupán régi jelzőlámpa. Egy húszéves, kiszolgált darab. De bizonyít és működik; mutatja a helyes irányt.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
BMC, Könyvtár

Futó Balázs (zongora), Rácz József (hegedű)
Classicus Quartet:
Rácz József, Baksai Réka (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (cselló)
BARTA GERGELY: Házioltár (zongorára)
FUTÓ BALÁZS: Deux esquisses perdues (hegedűre és zongorára)
BARTA GERGELY: Közjátékok (zongorára)
FUTÓ BALÁZS: Neutral grounds (zongorára)
FUTÓ BALÁZS: Pulse (vonósnégyesre) - ősbemutató

18:00 : Budapest
Festetics Palota

Koppándi Jenő (hegedű)
MÁV Szimfonikus Zenekar
"Nyolc évszak"
VIVALDI: Négy évszak
PIAZZOLLA: Négy évszak Buenos Airesben

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Chiao-Hua Chang (erhu – kínai hegedű)
Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
Palotás Gábor (timpani)
Vezényel: Dobszay Péter
"Live Animation - A Studio 5 szerzői estje"
Bella–Virágh–Solti–Varga–Kutrik
VARGA JUDIT: Black and White (ősbemutató)
SOLTI ÁRPÁD: Concertino vonósokra és szóló timpanira
KUTRIK BENCE: Emojik (ősbemutató)
VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR: Genesys (ősbemutató)
BELLA MÁTÉ: Lethe (magyarországi ősbemutató)

19:00 : Budapest
Erkel Színház

MOZART: Cosi fan tutte

19:00 : Budapest
Klauzál Ház

Bazsinka Ivett (fagott)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi
MOZART: Linzi szimfónia C-dúr K. 425
MANCUSI: Fagottverseny
BEETHOVEN: III. (Eroica) szimfónia

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Szakcsi Lakatos Béla, Presser Gábor, Balázs János (zongora)
"Az improvizáció"
Improvizációs zongoraest – kalandozások a hangok és műfajok birodalmában

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Baráti Kristóf (hegedű)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Gilbert Varga
JOHN ADAMS: Short Ride in a Fast Machine
BARBER: Hegedűverseny, Op. 14
PROKOFJEV: Rómeó és Júlia - részletek az I. és a II. szvitből

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Baráth Emőke, Bakos Kornélia, Jónás Krisztina, Ducza Nóra, Kéringer László, Jekl László, Tomáš Šelc (ének)
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)
Savaria Barokk Zenekar korhű hangszereken
Vezényel: Németh Pál
HÄNDEL: SUSANNA oratórium HWV 66
18:00 : Siófok
Kálmán Imre Kulturális Központ, Siófoki református templom

Gesztesi-Tóth László (orgona), Mukk József (ének)
BACH: c-moll prelúdium és fúga BWV546
STRADELLA: Pieta Signore
BUXTEHUDE: Magnificat primi toni
HÄNDEL: F-dúr orgonaverseny Op.4. No.4.
HÄNDEL: Comfort ye Accompagnato és ária Messiás című operából
BIZET: Agnus Dei
MENDELSSOHN: A-dúr szonáta Op.65. No.3.

19:00 : Felsőőr
Messe Oberwart

"Kárpát-Haza OperaTúra"
LEHÁR: A víg özvegy

19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Roman Janál (ének)
Kassai Filharmonikus Zenekar
vezényel: Zbynek Müller
ALEXANDER MOYZES: Gömöri táncok ‒ szvit, Op.51
MUSZORGSZKIJ: A halál dalai és táncai
BOROGYIN: II. szimfónia
A mai nap
született:
1685 • Georg Friedrich Händel, zeneszerző († 1759)
1927 • Régine Crespin, énekes († 2007)
1929 • Vujicsics Tihamér, zeneszerző, népzenekutató († 1975)
elhunyt:
1704 • Georg Muffat, zeneszerző (sz. 1653)
1931 • Nellie Melba, énekes (sz. 1861)
1934 • Edward Elgar, zeneszerző (sz. 1857)