vissza a cimoldalra
2018-12-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Haladjunk tovább... (217)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61410)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4125)
Társművészetek (1283)
Kedvenc előadók (2825)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11296)
A csapos közbeszól (95)

Operett, mint színpadi műfaj (3779)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1549)
Diana Damrau (429)
Franz Schmidt (3243)
Simándy József - az örök tenor (558)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3027)
Giacomo Puccini (133)
Erkel Színház (9499)
Jonas Kaufmann (2317)
Gioacchino Rossini (1023)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1194)
MET-es operaelőadások moziban (623)
Juan Diego Flórez (725)
Élő közvetítések (7602)
Edita Gruberova (3065)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4393)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Opus magnum (A Máté-passió Ton Koopmannal)
Balázs Miklós, 2013-10-28 [ Vokális művek ]
nyomtatóbarát változat

A Máté-passió Ton Koopmannal BACH Matthaus-Passion
Guy de Mey, Peter Kooy, Barbara Schlick, Kai Wessel, Christoph Pregardien, Klaus Mertens
De Nederlandse Bachvereniging
Sacramentskoor Breda
Amsterdam Baroque Orchestra
Ton Koopman

Apex 3cds - 2564646751

Nikolaus Harnoncourt 1970-es bécsi Máté-passió lemeze valóságos reveláció volt a korabeli hallgatóság fülének. Az osztrák mester radikális, addig példa nélkül való historikus olvasata szinte sokkolta az egyszeri zenebarátot, aki többnyire Mengelberg, Furtwängler vagy Klemperer klasszikussá száradt tolmácsolásai révén ismerhette a darabot. Míg az idézett maestrók interpretációban a monstrumot morózus gránittalpak és sziklakemény porfíroszlopok tartották, nehéz kovácsoltvas pillérek fogták egybe és hatalmas vasbetontömbök támasztották, addig az akkor negyvenesztendős Harnoncourt olyan mélységig igyekezett visszatisztítani a félelmetes-nagy passiójátékot, ahogyan őelőtte senki. A gárdában csupa férfi és kisfiú: a szoprán kórusszólamokat a Regensbuger Domspatzen és a cambridge-i King’s CollegeChoir serdületlen fiúcskái énekelték, a szopránszólókat a Wiener Sängerknaben szólistáira bízták, az altáriákat az ugyancsak XY kromoszómás Paul Esswood és Tom Sutcliffe szólaltatta meg.

Volt is nagy felzúdulás, kiátkozás, hörgés-morgás, meg fogaknak csikorgatása.

Aztán sokáig semmi.

Vagyis jöttek persze az újabb verziók sorban, de Harnoncourt kalandos hőstettéhez képest már visszalépésnek számított Helmuth Rilling 1978-as, vagy Karl Richter 1979-es felvétele, melyek nem hogy nem nélkülözték a szebbik nem közreműködését, de modern hangszereken is játszottak. A következő ütközőpont: 1984. Az akkor harminchét éves belga „régizenész”, Philippe Herreweghe az idézett év őszén, Bruges-ben rögzítette lemezre (első) Máté-passióját. Nem sokkal e felvétel váratlan piaci sikere után a Harmonia Mundi igazgatója, Bernard Coutaz úgy nyilatkozott: ezzel a kiadvánnyal új időszámítás kezdődött a lemeztársaság életében. Herreweghe megközelítése esett ugyanis a legközelebb a tizennégy évvel korábbi, Harnoncourt-féle botránykőhöz, ámbár több tekintetben éppen ellene dolgozott. Vegyítette a női- és férfiszólistákat a szoprán és altszólókban, s az énekkar „gyemekkarát” is saját kórusainak hölgytagjaival erősítette meg. Afféle hibrid megoldást alkalmazott tehát, mely nem követi szolgaian Harnoncourt radikalizmusát, de ahol szükségét látja, merít belőle.

A történelem őt igazolta.

Jóllehet 1989 tavaszán Gustav Leonhardt, a historikus iskola másik tántoríthatatlan prófétája, a hollandiai Haarlemben elkészített egy ugyancsak kizárólag fiú- és férfihangokat alkalmazó Máté-passiót, addigra már a boltokban várta a vásárlókat John Eliot Gardiner aldeburgh-i felvétele, mely minden ízében Herreweghe bevált receptjét követte. Gardiner ragyogó lemeze elhomályosította Leonhardtét és ezzel átadta a múltnak a Harnoncourt-féle kíméletlen revízió kényszerét. A korhű hangszeres együttes alkalmazása már magától értetődő volt akkortájt, s úgy tűnt, a „vegyes” énekes együttesek és férfi és női hangokat egyaránt alkalmazó szereposztásban megteremtődött az ideális egyensúly. Az 1990-es és a 2000-es évek fontos felvételei (Brüggen, 1996; Herreweghe 1998; Suzuki, 1999) kétségkívül ezt látszanak igazolni, sőt, Harnoncourt 2000-ben rögzített újabb verziójában már egyáltalán nem alkalmaz sem gyermekkórust, sem férfialtot.

Ton Koopman 1992-ben Oudkarspelben (Észak-Hollandia) fölvett Máté-passiója éppen ezen izgalmas, változatos, kísérletező korszak kellős közepén születik. Vagyis egyaránt használ az énekkarban fiú- és női szopránhangokat, továbbá az altszólókat a borostás Kai Wesselre bízza. Az énekesek kiválasztásánál is igyekszik biztosra menni: az Evangélista szerepében a tévedhetetlen stílusismerettel bíró Guy de Mey minimális kockázatot jelent, a Jézust alakító Peter Kooy nemes modorú baritonja pedig már Herreweghénél is bizonyította rátermettségét, a hajlékony, fényes orgánumú szoprán, Barbara Schlick szintúgy. A tenorszámokban excelláló Christoph Prégardien Leonhardtnál Evangélistaként már letette a névjegyét – később Harnoncourtál és Suzukinál remekel majd ugyane szerepkörben.

Jóllehet az esztétikai-historikus alapállás, melyen Herreweghe, Gardiner és Koopman koncepciója nyugszik, igen hasonló, merőben más azonban a tradíció, ahonnan érkeznek. Herreweghe a ’80-as évek elején mint a későreneszánsz és a korabarokk korszak specialistája (Lassus, Monteverdi stb.) szerez érdemeket, Gardiner ez idő tájt sorra veszi lemezre a Händel-oratóriumokat, korszakos Purcell-kiadást készít és belekóstol Mozartba. Koopman ezzel szemben igazi feketeöves Bach-hívő. Filológus, zenetörténész, könyvmoly. Nem csupán karmester, de kiváló csembalista és orgonaművész, aki Bach zenekari és oratorikus munkái mellett a komponista billentyűs műveiből is összkiadást ad közre. Vagyis tudatosan törekszik az átfogó teljességre a feltárt Bach-életmű kínálta keretek között.

A Máté-passió természetesen minden Bach-kiadás origója, mértani közepe, vagy ha tetszik: alfája és ómegája. Az Opus magnum, amelyben összefut minden szál: vallási hitelvek és teológiai fundamentum, kompozíciós teoretika és instrumentális technika. Míg Herreweghe a német protestáns hagyományból indul ki, Gardiner pedig a XVIII. századi „zenedráma” – ide értendő a passiójáték is – felől olvassa a darabot, addig Koopman a komplex bachi műesztétika esszenciájaként, az életmű meghaladhatatlan csúcsteljesítményeként értelmezi a passiót. Előadásának alaphangja ezért egy, a korábbiaknál valamelyest lágyabb, de nem kevésbé avatott és hiteles értelmezés. Itt is, akár az elődöknél (talán Leonhardtot leszámítva), alapvető fontossággal bír a precizitás mind az énekes-, mind a hangszeres együttesek tekintetében. A szólisták esetében talán nem olyan szoros a gyeplő, mint Gardinernél, az angol mester feszesebb és dinamikusabb, Herreweghe rugalmasabb és elegánsabb, Koopmannál a tempók ráérősebbek, a frázisok több időt nyernek a lélegzésre.

Az a megcsontosodott – bár meglehet, nem minden alap nélkül szárnyra kapó – mítosz, mely Koopmant egy poroszos, rigorózus, „papírevő” Bach-olvasóként láttatja, könnyedén megdől ezen az emelkedett atmoszférájú, kristálytiszta Máté-passió felvételen. Koopman közmondásos „merevségének” itt nyoma sincs. Sőt, a zenekar tónusa alapvetően meleg, játékmódja harmonikusan kiegyensúlyozott, színezete pasztell ugyan, de olvadékonyabb, mint bármely elődjéé – az első hegedűs nem más, mint Andrew Manze –, a kórust (a Holland Bach Társaság Énekkara, valamint a Sacramentskoor Breda) pedig csak a fiúszopránok természetes éretlensége okán érheti halvány kritika. Gardineréhez, Harnoncourtéhoz képest valóban gyérebben bukkan fel a nyers drámai erő, az érzelmi töltés, vagy a pőrén előtörő emóció Koopman Máté-passiójában, s talán nem is annyira magasztosan ünnepélyes kivitelű, mint Herreweghe lemezei, de minden hangjából sugárzik a póztalan, közvetlen fennköltség. A tisztes holland mértéktartás, a lutheránus visszafogottság, a keresetlen választékosság diszkrét bája. Nem stílusteremtő, csak stíluskövető. Nem állatorvosi ló, de nem is kilométerkő, csupán régi jelzőlámpa. Egy húszéves, kiszolgált darab. De bizonyít és működik; mutatja a helyes irányt.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Liszt-kukacok Akadémiája – Isteni zenék

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Borbély László tanszaki koncert
SCHUMANN: 2. (g-moll) zongoraszonáta, op.22
SAINT-SAËNS - LISZT: Danse Macabre
Nguyễn Anh Tùng (zongora)
RAVEL: Miroirs (Tükröződések)
Kristina Golob (zongora)
GRIEG: g-moll ballada, op. 24
CHOPIN: 1. (g-moll) ballada, op. 23
George Rowley (zongora)
SCHUMANN: Humoreszk, op. 20
Osnat Shvager (zongora)
LIGETI: Etűdök – 6. Automne à Varsovie
BRAHMS: Változatok egy Paganini-témára, op. 35
KAPUSTIN: Nyolc koncertetűd, op. 40 – 1. Prélude, 2. Rèverie
Ulysse Burnod (zongora)
Felkészítő tanárok: Báll Dávid (1), Szokolay Balázs (2), Borbély László (1-5)

11:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: Diótörő - balett

17:00 : Budapest
BFZ Próbaterme

A Budapesti Fesztiválzenekar művészei
Kortárs kamarazene
Blench, Szabó, Antal, Penderecki, Lutosławski, Plog művei

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, XXIII. terem

Csalog Gábor tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: A Nyugat lánya

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

KODÁLY 136
KODÁLY: Vízkereszt
KODÁLY: Ave Maria
KODÁLY: 150. Genfi zsoltár
KODÁLY: Villő
KODÁLY: Lengyel László
KODÁLY: Táncnóta
KODÁLY: Angyalok és pásztorok
Cantemus Gyermekkar (karigazgató: Szabó Dénes)
KODÁLY: Nemzeti dal
KODÁLY: Huszt
KODÁLY: Rabhazának fia
KODÁLY: Élet vagy halál
KODÁLY: Karádi nóták
Honvéd Férfikar (karigazgató: Strausz Kálmán)
KODÁLY: Sirató ének
KODÁLY: Liszt Ferenchez
KODÁLY: Laudes organi
Tóka Ágoston (orgona)
Alma Mater Kórus (karigazgató: Somos Csaba)

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Clara-Jumi Kang (hegedű)
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
MOZART: Három német tánc, K. 605
MENDELSSOHN: e-moll hegedűverseny, op. 64
MAHLER: IX. szimfónia
19:00 : Szeged
IH Rendezvényközpont

Moszkvai Patriarchátus Kórusa
A mai nap
született:
1770 • (vlsz.) Ludwig van Beethoven, zeneszerző († 1827)
1775 • François-Adrien Boïeldieu, zeneszerző († 1834)
1882 • Kodály Zoltán, zeneszerző, népzenekutató, zenetudós († 1967)
1917 • Delly Rózsi, énekes († 2000)
1946 • Trevor Pinnock, karmester, csembalista
elhunyt:
1783 • Johann Adolph Hasse, zeneszerző (sz. 1699)
1921 • Camille Saint-Saëns, zeneszerző (sz. 1835)
1923 • Kacsóh Pongrác, zeneszerző (sz. 1873)