vissza a cimoldalra
2017-10-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3847)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59872)
Társművészetek (1210)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc előadók (2812)
Momus társalgó (6052)
Milyen zenét hallgatsz most? (24975)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2273)
Kedvenc művek (141)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11179)
A csapos közbeszól (94)

Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (453)
Palcsó Sándor (179)
Marton Éva (692)
Élő közvetítések (6633)
Franz Schmidt (2920)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (295)
musical (155)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (930)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2358)
Bartók Béla szellemisége (209)
Udvardy Tibor (166)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1108)
Lisztről emelkedetten (846)
Lehár Ferenc (575)
Operett, mint színpadi műfaj (3268)
Bizet és a Carmen (284)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

„Nem hegedülni , hanem énekelni próbálok a hangszeren” – (Oláh Vilmos, az MR Szinfonikus Zenekar Lajtha és Dohnányi-díjas koncertmeste)
- zéta -, 2013-10-25 [ Interjúk ]
nyomtatóbarát változat

A Rádiózenekar titkos szavazással az Év Zenekari Művészének választotta Oláh Vilmost.
A kitüntetés jó alkalom volt megkérdezni a fiatal hegedűművészt pályája kezdetéről, sikereiről, kudarcairól, kacskaringóiról és a magyar zenei életről alkotott véleményéről.

Oláh Vilmos Zenész családból származol?

Édesapám brácsás és az általam ismert felmenők mind zenével foglalkoztak.

Gyerekkorodban belenőttél a klasszikus zenébe?

Hála szüleimnek, nagyon korán találkoztam a klasszikus muzsikával. Édesapám egy-egy külföldi turné után Itzhak Perlman vagy Jascha Heifetz lemezzel örvendeztetett meg. Később felfedeztem az NDK-Kultúra boltját meg a Szovjet Kulturális Centrumot, ahol rengeteg bakelitet vásároltam fantasztikus művészektől, hegedűsöktől, énekesektől, zongoristáktól. Volt egy sorozata a Melodiának, amely a régi nagy előadók felvételeit gyűjtötte csokorba. Ebből a sorozatból gyakorlatilag mindent megvettem. A szüleimtől kapott zsebpénz szép lassan elvándorolt a boltokba.

Hány éves voltál, amikor ez a gyűjtési folyamat elindult?

Hét-nyolc éves lehettem, amikor elkezdtem lemezeket gyűjteni. Akkor találkoztam olyan nagyszerű felvételekkel, amelyek azóta is a kedvenceim. Pablo de Sarasate vagy Auer Lipót, Flesch Károly, vagy Joachim József zenélését ezeken a lemezeken hallottam először és elképesztő hatással voltak rám. Ezek az előadók ismerték a szerzők többségét, tudták, hogyan közelítsenek a műveikhez. A mai napig meghallgatom ezeket a felvételeket, például Brahms darabok eljátszásánál irányadó számomra Joachim interpretációja.

Aki először azt mondta, hogy nem játssza el Brahms versenyművét, mert a legszebb dallamát a kísérő oboa fújja...

Azután azért megváltozott avéleménye, hála Istennek. Ezek a felvételek referenciák nekem, de hasonlóan gondolok például Menuhin Bartók-játékára is.

Oláh Vilmos Azt olvastam valahol, hogy a legelső versenyedet 13 évesen nyerted…

Sőt, talán korábban 1986-ban 11 éves voltam, nemzeti versenyünk [a Koncz János Országos Hegedűverseny – a szerk.] Szombathelyen került megrendezésre és én vagyok a verseny történetében az egyetlen, aki háromszor: 86-ban, 89-ben és 92-ben is sikert aratott. Ez sportnyelven szólva országos bajnokságot jelentene.

11 évesen milyen érzés volt mindenkit, a Náladnál jóval idősebbeket megelőzni?

Nem versenyként vagy “megelőzésként” gondoltam erre akkoriban. A mai napig barátságban vagyok azokkal a kollégákkal, akikkel részt vettünk ezen a megmérettetésen. Találkozás volt ez más hegedűsökkel, különböző nézőpontokkal, szemléletekkel a zenélésről. Senkiben sem volt az az úgymond „rossz versenyszellem”. Baráti társaságban hegedültünk és azután a végén volt egy eredmény. Nem éreztem azt, hogy én jobb lennék bárkinél csak azért, mert első lettem.

Szüleid látván az eredményeidet mennyire szóltak bele a pályád alakulásába? Vagy természetesen jött a konzi, Zeneakadémia és a pályakezdés úgy, ahogy jött?

A szüleimnek nagyon fontos volt, ha nem a legfontosabb, hogy ’kicsi fiacskájuknak’ úgy alakuljon a pályája, hogy szakmailag, emberileg a legjobb legyen. Ezért nagyon hálás is vagyok nekik. Édesanyám sajnos pár hónappal ezelőtt elment, de édesapám a mai napig szorosan követi, hogy mit, mikor és hol hegedülök.

Kik tanítottak?

Tulajdonképpen egy tanárom volt, aki fő irányadója a gyermekkoromnak, utána részese volt a kamasz és felnőtt pályámnak is. Dénes László Tanár Úr, aki gyakorlatilag a kezdetektől tanított, végigkísérte az összes tanulmányi fokozatomat. Szakközépiskolában is nála tanultam. Ezután – a tanulmányi verseny győzteseként – felvettek a Zeneakadémiára. Oda egy évig jártam, utána otthagytam az egészet.

Ez elég rendhagyó folytatás…

Én azért mentem aZeneakadémiára, hogy elmélyüljek. A nemzetközi versenyek alapján azt tudtam, hogy tudok hegedülni, de nem éreztem magam elég érettnek. Inkább elmentem kurzusokra tanulni. Voltam Isaac Stern-nél, Ruggiero Riccinél, Zsigmondy Dénesnél, Yehudi Menuhinnál, Fenyves Lorándnál.

Azért ők elég különböző iskolát képviseltek, ha csak Sternt és Riccit nézzük, két ennél eltérőbb művészegyéniség ritkán akad. Mindenkitől azt tanultad el, ami Neked fontos volt?

Szavakkal nem lehet kifejezni, amit ők képviselnek a személyiségükkel és a játékmódjukkal. Az ember néz, figyel és elles dolgokat. Számomra a legnagyobb hatású mester Yehudi Menuhin volt. Nemcsak óriási művész, pedagógus, de hatalmas EMBER is, aki egész lényével hatott a körülötte lévőkre anélkül, hogy meghúzta volna a hegedűjét. Életre szóló élmény volt találkozni Vele.

Annál a résznél tartottunk,hogy egy év után otthagytad a Zeneakadémiát.

Igen, jártam kurzusokra, versenyekre, lemezt készítettem Finnországban, szerződést kötöttem egy céggel, amely számos hangversenyt szervezett nekem Skandináviában. Majd visszamentem a Zeneakadémiára, de egy évután megint búcsút mondtam a Liszt Ferenc térnek. A harmadik nekifutás visszakanyarodik tanulmányaim kezdetéhez és a tanáromhoz. Dénes László Tanár Úr unszolására, a vezetése alatt a Tanárképző Intézetben szereztem diplomát. Közben 16 éves koromtól kezdve a Failoni Zenekarban olyan dirigensekkel dolgozhattam, mint Jurij Szimonov, Kovács János, Rico Saccani. Fontos volt, hogy ők abban a nekem nagyon kedves műfajban, az operában is járatosak voltak.

Itt álljunk meg egypillanatra! Már a lemezgyűjtésnél is említetted, hogy gyűjtötted az énekesek felvételeit. Nálunk van az a rossz beidegződés, hogy valaki vagy szimfonikus érdeklődésű vagy operai. A kettő együtt annyira nem gyakori. És ezzel a zenészek is így vannak legtöbbször. Te hogy vagy akkor ezzel?

Amit most említettél, az egy világi trend. Nem csak Magyarországon és nemcsak a közönség, hanem a művészek is így vannak ezzel. Visszautalnék megint a régi mesterekre, mondjuk Joachimra, aki egyszerre volt kamarazenész, tanár, szólista, karmester sőt zeneszerző is. Nem léteztek ezek a kasztok, hogy én csak opera, én csak hegedű és így tovább. Véleményem szerint azért volt az akkori előadók játéka sokkal színesebb, mert több oldalról tudták megközelíteni a zenét. Amikor kezembe veszem a hangszert, nem hegedülni, hanem ÉNEKELNI próbálok a hangszeren. Ezért nagyon fontos számomra az opera műfaja. Ott eszköz nélkül lehet muzsikálni. Amikor hangszert veszek a kezembe, az már bizonyos értelemben gátat is jelenthet a zenei kifejezésben.

Ki az énekes kedvenced?

Változó, most éppen Cecilia Bartolli.

Ha már itt tartunk: hegedűs példaképed?

Ez is változik. Mostanában Ojsztrah, de van, amikor Heifetz, Milstein, Menuhin…

Hogy állsz a mai, viszonylag erős csapattal?

Nagyon sok művésszel jó barátságban vagyok és szeretem a muzsikálásukat, de úgy érzem, hogy sokszor csak kiszolgáljuk az ötezres koncerttermeket. Évente adunk 250 koncertet, egy kicsit „gyárrá” változik a hangversenyező világ és eltűnik az előadók személyisége. El lehet játszani a Brahms Hegedűversenyt 100 alkalommal egy évben teljes átéléssel? Egy szólistának olyan kiállni, mintha meztelen lenne, a lelkét kell kitárnia. Ez nem mehet minden este és ezt a közönség is érzi. Úgy gondolom ez nem felkészültség, koncentráció vagy erőnlét kérdése.

Te megválogatod, mikor és miben lépsz közönség elé?

Igen, hiszek benne, hogy nem kell mindig mindenben benne lenni, nem kell mindent feltétlenül megcsinálni.

Diploma után azért Te is aktívan szólóztál, kamaráztál, lemezed készült, koncertmester voltál olykor több helyen, mindezt párhuzamosan. Akkor Te is nagyétvágyú voltál, mostanra tömörödött ez?

Akkor, fiatalon próbáltam az összes létező forrásból táplálkozni, ma is "mindenevő" vagyok, de a minőség a mennyiség felett elvét vallom. Nagyon jó volt, hogy fiatalon találkoztam életem egyik legmeghatározóbb zenei személyiségével, Vásáry Tamással, akit mentoromnak tartok. Akkor a Magyar Rádió Ifjúsági Zenekarának voltam koncertmestere, életre szóló élményt jelentett, amikor ő volt a meghívott karmester. Később a Camerata Transylvanicában Selmeczi János mellett rengeteget tanultam. Azután elmentem Bangkokba, hogy a Mahidol Egyetem vonósprogramjának kidolgozásában segédkezzem. Óriási hely, hatalmas épület, 400 Steinway zongora, minden teremben luxuskörülmények voltak. Másfél évig dolgoztam az egyetem kötelékében, azután úgy döntöttem,hogy inkább létrehozok – ott, Thaiföldön – egy alapfokú intézményt magyar alapokon, magyar tanterv alapján, magyar tanárokkal. Azóta is visszahívnak Bangkokba, az ottani Opera első koncertmestere vagyok, ez évente 6-8 koncertet jelent. Idén komplett Mahler-ciklust csináltunk ott.

Nem estél ki az itteni zenei életből az ázsiai kaland miatt?

Azért időnként hazajöttem, játszottam Mendelssohn és Beethoven Hegedűversenyét, a Rádiózenekarral Brahms Kettősversenyét. Amikor 2003-ban Budapestre költöztem, akkor nem volt állásom. A Dohnányi Zenekarnál Mendelssohn versenyművével szerepeltem és a zenekari tagok invitáltak, legyek a koncertmesterük. Hat évet töltöttem az együttesnél, ami meghatározó eleme lett a pályámnak. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a vonós szólamokból, amelyekkel én dolgoztam, mára szinte mindenki vezető nagy zenekarainknál dolgozik.

Azután jött a Rádiózenekar…

Előbb még az Auer Quartett, ami fantasztikus „tanulmányút” volt. Lajtha Vonósnégyeseket vettük lemezre a Hungarotonnál. Ezek a művek (az ötös és a tízes közöttiek különösen) a zeneirodalom kiemelkedő alkotásai, egészen különleges szellemiségük van. Egy-egy művel négy-öt hónapot is eltöltöttünk, mielőtt lemezre vettük volna őket. Az időt nem lehet megspórolni, hiszen volt olyan,hogy egy egy állás a negyedik év után kezdett igazán megszólalni. Ott kell lennie mögötte a folyamatnak. Mindenki csinálta a napi feladatait, aztán időről időre leültünk a kvartettben folytatni ott, ahol előző nap abbahagytuk. Rangos fesztiválokon muzsikáltunk, Kínától kezdődően egész Európában felléptünk. Nagyon jó élmény volt ez az aprólékos, innovatív munka. Ott ül veled szemben a három legszigorúbb kritikusod és arra várnak, mikor tudnak neked valami építőt mondani.

Miért lett vége?

Én akkor adtam föl a kvartettezést, amikor a húszéves jubileumi koncertünkön harmincan voltak. Kezdtem elhinni azt a közhelyet, hogy a kamarazenét jobb játszani, mint hallgatni.

Biztos összefügg ezzel, hogy míg a 70-es években a Zeneakadémiára hetekkel korábban elkeltek a kamarazenei koncertek és fantasztikus nevek, énekesek és hangszeresek egymásnak adták a kilincset, mára egyedül Jakobi László „Zongora” sorozata megy biztos telt házzal. De a szervezők föl is adták ezt a műfajt.

Persze tudni kell, hogy Magyarországon nincs ötmillió ember, aki eljön kamarazenei hangversenyre, ez mindig is egy szofisztikált műfaj volt és az is marad. A közönség “megöregedése” világszerte megfigyelhető tendencia. Vásáry Tamás mesélte, hogy nemrégiben járt egy angliai városban, ahol 1950-ben adta az első koncertjét és ugyanazok a fejek ülnek ott ma is, csak közben megőszültek.

Beszélgetésünk apropója,hogy pár napja megkaptad a Rádiózenekarban az Év művésze kitüntetést, amit ott Dohnányi-díjnak hívnak. A zenekari tagok döntenek erről, titkos szavazással. Számítottál rá?

Kicsit igen, mert éreztem, hogy a zenésztársaim bíznak bennem. Egy koncertmesternek óriási felelőssége van egy együttes életében. Karmesterek, művészeti vezetők jönnek-mennek, én mindig biztos pontként vagyok jelen.

Egy ismert művészismerős minden állami, társadalmi kitüntetésénél fontosabbnak tartotta, amikor a saját kollégái díjazták, mert abban nincs politika, nincsenek hátsó szándékok és mögöttes gondolatok.

Ez pusztán egy szakmai díj. Nincs benne semmi más, csak a munkám meg a hozzáállásom. Nagyon jól esett, hogy amikor egy közösségi oldalra föltettem a díjátadóról készült képet, azt azóta 579-en “lájkolták”. Talán azért, mert a kollégáim, barátaim kicsit saját sikerüknek is érzik ezt az elismerést.

Említetted, hogy Bangkokban tanítottál. Idehaza hogy állsz a tanítással?

Nem szeret engem a Zeneakadémia. Én sem szeretem a Zeneakadémiát. Nem hiszek az olyan szlogenekben, hogy “Szilícium-völgy”, meg hogy “szuperbrand”. Én abban hiszek, hogy meg kell őrizni az értékeinket és közben nyitottnak kell maradnunk. Nem örülök neki, hogy a Magyarországon megrendezett nemzetközi hegedűversenyen, Mosonmagyaróváron nem volt magyar középdöntős, a nemzetközi fuvolaversenyen sem akadt magyar döntős. Én ezt nem sikertörténetnek tüntetném fel. Mindenki mutogat a másikra, a felsőfok a középfokra, az meg az alapfokra. Közösen vagyunk hibásak. Túlképzés van, a rendszer azt jutalmazza, ha minél több tanuló van a felsőfokú intézményekben.

Pedig Magyarország egykor zenében nagyhatalom volt. Amikor Wagner összeállította legelső bayreuth-i zenekarát, hat vonós szólamvezetői pultban pesti zenész ült.

Nem a tehetséggel van baj, most is vannak kiváló magyar muzsikusok és tehetséges fiatalok. Régen egy évben végzett két, maximum három művész, nem pedig negyven. Irtózatosan felhígult a szakma. Van olyan frissen végzett növendék, akinek, ha azt mondom, hogy Kovács Dénes, akkor nem tudja, ki volt ő. Kodály azt írja "Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának." Értékválság van és ezért különösen örvendetes ez a díj, mert azt mutatja az embereknek, hogy érdemes kitartani. Akkor is, ha párszor kapunk pofonokat és néha a földre is esünk közben.

Mi a következő feladat?

Egy dokumentumfilm készül rólam az amerikai PBS gondozásában, ami egy zenemű születését járja körül. Eric Funk a zeneszerző, a mű és a film címe: “Vili, Concerto for The Violin Alone. A film nemzetközi bemutatója 2013 végén várható.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Belvárosi Főplébániatemplom

"Belvárosi orgonakoncertek"

19:00 : Budapest
Fészek Művészklub

Audur Edda (klarinét), Gellért András (zongora)
ALBAN BERG: Drei Stücke für Klarinette und Klavier Op.5
WITOLD LUTOSŁAWSKI: Dance Preludes op.25
JON THORARINSSON: Sonata for clarinet and piano (1947)
GELLÉRI ANDRÁS: Bridges (2017)
DEBUSSY: Premiere Rhapsodie (1910)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Rajk Judit (alt)
Pétery Dóra (orgona)
Budapesti Vonósok
A Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének Kórusa
Vezényel: Alessandro Cedrone
KODÁLY: 114. genfi zsoltár
RESPIGHI: G-dúr szvit orgonára és vonósokra
KODÁLY: Mónár Anna
KODÁLY - ANGERER: Négy népdal a Magyar Népzene sorozatból – Egy kicsi madárka; Tücsöklakodalom; Zöld erdőben; Dudanóta
RESPIGHI: Trittico Botticelliano – 1. La Primavera (Tavasz)
KODÁLY: Ádventi ének
RESPIGHI: Trittico Botticelliano – 2. L’Adorazione dei Magi (A bölcsek imádása); 3. La nascita di Venere (Vénusz születése)
KODÁLY: Kádár Kata
KODÁLY: Két dal a Székelyfonó című daljátékból – Szomorú fűzfának; Rossz feleség

19:30 : Budapest
Óbudai Társaskör

Liszt Ferenc Kamarazenekar
TELEMANN: La Bizarre-szvit
GEMINIANI: g-moll concerto grosso Op.3/2
VIVALDI: g-moll versenymű két csellóra, RV 531
DUBROVAY LÁSZLÓ: Vonósszimfónia
HÄNDEL: h-moll concerto grosso Op.6/12

20:00 : Budapest
A38 Hajó

Martin Kohlstedt (zongora)
A mai nap
született:
1706 • Baldassare Galuppi, zeneszerző († 1785)
1898 • Lotte Lenya (Karoline Wilhelmine Blamauer), énekesnő, színésznő († 1981)
1927 • Lakatos Gabriella, balett-táncos († 1989)
1945 • Jávori Vilmos, jazz-muzsikus († 2007)
elhunyt:
1545 • John Taverner, zeneszerző (sz. kb. 1490)
1893 • Charles Gounod, zeneszerző (sz. 1818)
1944 • Viktor Ullmann, zeneszerző (sz. 1898)
1968 • Tóth Aladár, zenetörténész, 1946 és 1956 között az Operaház igazgatója (sz. 1898)