vissza a cimoldalra
2018-01-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60395)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3889)
Társművészetek (1227)
Milyen zenét hallgatsz most? (24992)
Kedvenc előadók (2815)
Haladjunk tovább... (207)
Momus társalgó (6308)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11213)
A csapos közbeszól (95)

Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1191)
Opernglas, avagy operai távcső... (19926)
Élő közvetítések (6845)
A Porgy és Bess Magyarországon (214)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4149)
musical (173)
Operett, mint színpadi műfaj (3462)
Simándy József - az örök tenor (511)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (531)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2559)
Erkel Színház (8772)
Pantheon (2173)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1282)
Franz Schmidt (3022)
A nap képe (2029)
Bánk bán (2937)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Homo ludens (Rossini-nyitányok a Prague Sinfoniával)
Balázs Miklós, 2013-10-11 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Gioachino ROSSINI
Overtures (Complete)
Prague Sinfonia Orchestra • Christian Benda
Vol. 1 - 8.570933
Vol. 2 - 8.570934

ROSSINI Overtures
ROSSINI Overtures

Nehéz egyetértenem Richard Taruskin nagy tekintélyű zenetörténésszel abban, hogy Rossini operanyitányai sosem kapcsolódnak az adott darab dramaturgiai ívéhez, nem kötődnek az adott daljáték uralkodó hangulatához, hanem mindig egyféle alaphanghoz vannak csatolva, jelesül az ünnepélyesség alaphangjához – s ily módon csereszabatosak. Ez utóbbiban magam sem szeretnék vitatkozni a muzikológussal, hiszen több példa akad rá, hogy Rossini az újonnan bemutatandó operáihoz nem készít vadonatúj nyitányt, hanem egy korábbi darabjaiból kölcsönzi a zenekari előjátékot. Az is valós, hogy a két vonatkozó műnek nem kell okvetlenül ugyanazon a lélektani síkon lejátszódnia: vagyis – mint az Erzsébet, Anglia királynője, illetőleg A sevillai borbély esetében – egy történelmi király(nő)dráma és egy vaskos humorú, oldott vígjáték nyitánya is felcserélhető, pontosabban lehet egy és ugyanaz a zenemű.

Csakugyan, az olyan vértől nehezült sorstragédiák, mint a Semiramide vagy az Otello nyitányai akár egy mulattató komédia kezdő hangjai is lehetnének. De hogy valóban az ünnepélyesség állandó alaphangja csengene bennük, mely az operaestére mint egy szertartásos, fényűző ünnepélyre készíti fel a jelenlevőket, abban nem hiszek. Hallgatva a csokorba szedett Rossini-nyitányokat, inkább az az érzésem, nem annyira egy burzsoá rítus celebrálásában, mint inkább az önfeledt játékosságban kell keresnünk e darabok állandó közös nevezőjét. Hallgassuk csak A tolvaj szarka, a Bruschino úr, vagy A selyemlétra (csupa vígopera) előjátékát! Ezekben aligha találunk bárminő fennkölten ünnepélyeset, megindítót, semmi „celebrálót”. Ezen apró, finoman csipkézett, mégis zsíros szellemességgel átszőtt remekekből nem a nagyvilági elegancia pompája sugárzik, még csak nem is a nyers, rusztikus, földszagú elevenség, hanem a játékosság, a „játszó ember” minden köznapisága, földhözragadtsága, evilági bája, vagy ha tetszik, mértékletes és természetes bujasága. Valami kedves, de határozott szertelenség.

Rossini, ahogyan példaképe, Mozart, a síráshoz is a nevetés felől érkezik. Olyan széles, kaján, harsány vigyorral se őelőtte, se őutána nem kacagott senki az elkomorult európai „komoly” zenében. Hol itt a szertartásos komolyság? Hiába Otello, Erzsébet és Zsigmond király… A lapidáris, nagy tragédiák színpadiasan elhaló hős-hangjaiban is mindig van valami füttyös kedvű, komolytalanságot kergető kedélyesség, szolgálatkész bolondéria. Ezek a sokszor lármás, vérbő nyitányok minduntalan erre a sosem feledhető játékosságra intenek: amit a színpadon látsz, a csupán játék. Színjáték. Ahogyan az angolban: play (I.) – játszik, play (II.) – színdarab. Mert a játék az ember, a Homo Ludens vele született, ősi ösztöneit mozgatja meg.

És miért van olyan érzésünk minden Rossini-nyitány hallatán, még ha először halljuk is, mintha már hallottuk volna? Mert talán tényleg hallottuk korábban. Talán maga Rossini lopta a fülünk elé csintalan harmóniáit, csak akkor máshogyan modulált, más hangszercsoportokat mozgatott vagy egyszerűen csak másképp közelített a csúcsponthoz. Vagy csak a magakellető egyszerűséget, a mesterkéletlen vitalitást, a tenyeres-talpas buffo-dallamokat érzékeljük folyton jó ismerősként? A zene minden magabiztossága ellenére sosem erőszakos, hanem finom, könnyed és gördülékeny, cinkosan a fülünkhöz férkőzik. Hízeleg. Rossini játszik a dallamokkal, fölfűzi őket mint gömbölyű gyöngyöket a fonálra és színez, mint egy impresszionista festő, vastag nagy ecsettel. Élvezi a „szétmálló hangerdő” kéjsóvár, burjánzó gazdagságát, tobzódik a zene általa teremtett kimeríthetetlen-dús varázsában. A Tell Vilmos nyitányában több eredeti, dúdolható-fütyülhető melódia bukkan fel, olyan Lázáros dallambőség, ami más szerzőknek egész életművére elegendő lenne. Rossininál ez csak egy bő tízperces anziksz. A talján, dundi amorózó bárgyúan dúdol, csilingel és kedvesen hadar, nekünk pedig nincs egyéb dolgunk, mint fölülni a hullámok fodraira, és élvezni a délszaki pozsgás szenvedélytől ittas koloratúrákat.

Sokszor hallom: a Rossini-zenék csillogó-zengő, cintányéros hangszerelésének oka elsősorban a kor köznapi sajátosságaiban keresendő, jelesül az itáliai és párizsi operaházak száraz, visszhangtalan akusztikájában. Ezért a szertelen-nagy dinamika, ezért a sok cifraság: fanfárok, pergődob, miegymás. Jól tudja ezt Christian Benda karmester és az általa vezetett Prague Sinfonia zenekar is – szerény biográfiájuk szerint a Bársonyos Forradalom szolid, de értékhordozó-teremtő melléktermékei. A felvételek helyszíne ezért egy (valójában két) csillapított hangstúdió, ahol a felcsillanó visszhangot úgy üldözik, akár a pandúr a rablót, s elfojtják, mielőtt lábra tudna kapni. Ezért érezzük, hogy a mikrofon a hangszeresek szájában van, talán bele is akad a könyökük játék közben, s ettől olyan szokatlanul forrásközeli az élmény, mintha a pislákoló gyertyák fényében úszó zenekari árokra nézne a proszcénium, ahol a jó sors kegyelméből ülünk. Benda előadásai mindent bevilágítanak, nyíltan vállalják, mi több, töredelmesen bevallják saját hiányosságaikat, ezért tűnik néha dadogónak, máshol rekedtnek az együttes. A ívek meg-megtörnek a pertraktáló rézfúvósok alatt, s a vonósok is fénytelennek, matt színezetűnek hatnak sokszor, mert a fojtott akusztika nem engedi szabadjára a hangszínek kavalkádját – nyersen, egyenesen, kíméletlenül őszintén kapjuk a sorjázó hangokat. Ám, dacára minden kötözködésnek, a darabok esendő szépségét, örömittas derűjét, naiv dorombolását éppen így hallani igazán jól, s élvezni a kispolgári kötöttségek nyikorgó ellenvetései nélkül.

Taruskint cáfolom, de Wilhelm Scherernek, a tizenkilencedik század jeles német filológusának igazat kell adnom. Ő így nyilatkozott: „Csak azt lehet élvezni, amit az ember éppenséggel létre is tudott volna hozni.” Rossini nyitányai pont olyanok, mintha én magam írtam volna őket – talán a múlt nyáron, hőguta idején, játékos kedvemben. Huncut vén művek ezek, csak ízes tréfák, tudom, de azért rajtuk tartom a szemem.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Új Liszt Ferenc Kamarakórus
vez.: Dr. Nemes László Norbert
Carthage Choir
vez.: Eduardo Garcia-Novelli
ORBÁN GYÖRGY-SZILÁGYI: Levél az otthoniaktól
LIGETI-WEÖRES: Éjszaka és reggel
JAKE RUNESTAD: Let My Love Be Heard
SZABÓ BARNA-DONNE: Death, be not proud
KODÁLY-COLLINS, SHAKESPEARE: An Ode for Music
Nelly Bly (Jack Halloran feldolgozása)
JAKE RUNESTAD: Let My Love Be Heard
JOANNE METCALF: Seikilos
KARL STEFANS: Vivemo; Unclouded Day (Shawn Kirchner feldolgozása)
RENE CLAUSEN: Tonight Eternity Alone
The Word Was God (Rosephanye Powell feldolgozása)
Ezekiel (Stacey Gibbs)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
"Operavizsga-Fesztivál"
Armida
Opera-patchwork Händel, Rossini, Gluck, Haydn, Lully és Dvořák azonos témájú operái alapján, kortárs zenei reflexiókkal

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: Tosca

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Magyar Kamarazenekar
"A jövő zenéje" - Kortárs komolyzenei hangverseny
DUBROVAY LÁSZLÓ: Vonósszimfónia
ZSOLDOS BÉLA: Moovie
KOVÁCS ZOLTÁN: Adagietto
BALASSA SÁNDOR: Bölcskei concerto

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Harcsa Veronika (ének), Gyémánt Bálint (gitár), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa)
"Ferences jótékonysági est az autizmussal élőkért"
19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Csáki András (gitár)
Savaria Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Madaras Gergely
"Spanyol-est"
BIZET: Carmen 1. szvit és Habanera a 2. szvitből
RODRIGO: Concierto de Aranjuez – gitárverseny
DE FALLA: A háromszögletű kalap – szvit
RAVEL: Bolero
A mai nap
történt:
1853 • A trubadúr bemutatója (Róma)
született:
1909 • Hans Hotter, énekes († 2003)
1955 • Simon Rattle, karmester
elhunyt:
1576 • Hans Sachs, mesterdalnok (sz. 1494)
1972 • Michael Rabin, hegedűs (sz. 1931)