Vendég: a házigazda - A Szegedi Operabarátok Egyesületének rendezvénye
2013. szeptember 12.
Szeged, Korzó Zeneház
Lukácsházi Győző lett a Szegedi Szimfonikus Zenekar új igazgatója, azé a zenekaré, mely a Szegedi Nemzeti Színház produkcióiban is közreműködik – nem véletlen hát, hogy a helyi Operabarátok a színházi szezon kezdetén először őt látták vendégül.
Lukácsházi hangját, a Rádió jóvoltából, minden magyar zenebarát, így én is, hosszú-hosszú évek óta ismerjük, ám mivel a rádió képet nem közvetít, fenotípusát kevesebben.
Jómagam most láttam először, tényleg „tubai alkat”. S egy sziporkázóan szellemes ember, beszédében emóció és ráció ideális szimbiózisa. A zene, sőt, nála a ZENE iránt teljes szívvel-lélekkel elkötelezett, aki a napi 24 órából 48-at tud varázsolni – úgy, hogy a szokásos úszáspenzum is beleférjen.
Nagyon tudom értékelni, ha valakinek van öniróniája.
Dr. Gyémánt Csilla, az Operabarátok (reményeim szerint örökös) elnöke vezette a beszélgetést, a helyi teátrum igazgatója, Gyüdi Sándor közreműködésével.
Természetesen elsősorban az operaprodukciókról esett szó – sok, merthogy van miről.
Boccanegra, úgy, ahogy anno a (második változatot) eljátszották – megmaradtak a színpad, kosztümök, rendezőin utasítások dokumentumai. A premier az Armel fesztivál keretében, a Maestro születésének pont kétszázadik évfordulóján.
Utána Verdi-hetek, a Traviata- és Rigoletto-produkciók reinkarnációja (a Balloé nem, merthogy, amint Gyüdi Sándor elnézést kérő vállmeghúzás mellett elmondta, a szegény színház a díszleteket már másra elhasználta – no de ez jelen esetben talán nem is nagy baj). A Requiem, és a Luisa Miller koncertszerű előadása – Szeged operaéletének legendás megteremtője, Vaszy Viktor oly sokat tett az „ismeretlen” Verdi bemutatásáért, és még nála is többet utóda, Pál Tamás, de ez a korai Verdi-opus még nem hangzott el Szegeden.
Az Armel-operaverseny. Talán nem vagyok indiszkrét, ha elárulom, hogy a Portici néma után ismét lesz egy címszereplő, aki nem fog énekelni.
Nem tudom, lesz-e vau-vau.
Britten Isztambulból (hol is dirigált Donizetti fivére?)
Offenbach és Rossini, Juronics és Toronykői – magyarul.
Dr Gyémánt Csilla kiállítása, már a címe izgalmas – de ez tényleg maradjon titok, majd „live”.
A szegedi zeneélet, ahol az idei évad már elkezdődött, lásd –zéta- kritikáját a Mózesről, megint a Momus hasábjaira kívánkozónak tűnik.
Kónya Krisztina és Kiss András kedves közreműködése, Zalánki Rita zongorakíséretével segítette a prózát még inkább „feldobni”.
Amúgy beszámolóm címéről egy rövid magyarázat: a Korzó Zeneház a Szimfonikusok otthona, próbaterme. Az együttes korábbi igazgatója, Baross Gábor biztosította a termet az Operabarátok rendezvényei számára – és ezt tette most Lukácsházi Győző is.
Így legyen, még sokáig.