vissza a cimoldalra
2018-04-27
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1249)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60790)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3977)
Momus társalgó (6313)
Milyen zenét hallgatsz most? (24996)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11272)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9247)
Élő közvetítések (7044)
Prokofjev, Szergej (101)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1384)
Pantheon (2213)
Franz Schmidt (3109)
Operett, mint színpadi műfaj (3580)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2682)
Astrid Varnay-Hochdramatischer Sopran (83)
Jonas Kaufmann (2210)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (761)
Opernglas, avagy operai távcső... (20069)
Bartók Béla (1881-1945) (207)
A nap képe (2053)
Momus-játék (5472)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4258)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Harmincasok (Mahler Kilencedikje Dudamellel)
Balázs Miklós, 2013-09-06 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Mahler 9. Dudamel GUSTAV MAHLER
Symphonie No. 9

Los Angeles Philharmonic
Gustavo Dudamel

2 CDs / Download
0289 479 0924 8 2 CDs DDD GH2
Live Recording

A kaliforniai Mahler-játszásnak annak ellenére sincsenek néhány keleti parti nagyvároséhoz hasonló gazdag hagyományai, hogy egykoron egy igazi ős-mahleriánus, jelesül Otto Klemperer igazgatta a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekart. Igaz, ez még a „Great Depression” lidérces idején, a harmincas években volt, amikor is a Mahler-kultusz még Európában sem virágzott ki, nemhogy a távoli vadnyugaton. Az eszmélés évei akkor kezdődtek erre tájt is, amikor mind a vén, mint az ifjú kontinens elkezdte ismét fölfedezni magának Gustav Mahler unikális zenei világát.

Ekkoriban történt, hogy az addig a párás New Yorkban didergő Bruno Walter (a kor másik ős-mahleriánusa) az ’50-es évek végén a napfényes Kaliforniába tette át a székhelyét, egyéb előnyök mellett a barátságosabb klíma végett. A hasonló nevű lemeztársaságról elkeresztelt Columbia Symphony Orchestra, mellyel az idős Walter élete utolsó éveiben lemezeit készítette, ezért, mondjuk így: valósággal befurakodott az állam zenei életébe, s Walter 1961-ben lemezre vette velük Gustav Mahler Első és Kilencedik szimfóniáját. Mindeközben a Filharmonikusokat olyan jeles pálcamesterek trenírozták, mint Alfred Wallenstein vagy Eduard van Beinum, akik azonban csekély érdeklődést mutattak Mahler munkái iránt.

Nem így az 1962-ben, vagyis alig huszonhat évesen első karmesterré kinevezett Zubin Mehta, aki egyenesen a Mahler-zene bölcsőjéből, Bécsből hozta magával a zeneszerző iránti feltétlen rajongást. Amíg Mehta Los Angelesben dolgozott, a zenekar sorra adta elő, s vette lemezre Mahler nagyszabású szimfóniáit, s ázsiójuk is meredeken emelkedett; a ’70-es évek közepén már nyíltan a legjobb amerikai együttesekkel, New York, Philadelphia, Chicago kirakatzenekaraival konkuráltak, s jogos igényt formáltak a nyugati part első számú zenekara címre. Ám miután Mehta 1976-ban távozott, a Los Angeles-i Mahler-játszásnak is leáldozni látszott. Később Esa-Pekka Salonen néha dobott ugyan egy-egy kavicsot az állóvízbe, de ez nem sokat számított, mivel az ugyancsak közismerten Mahler-hívő Michael Tilson Thomast nemsokára kinevezték az állami rivális San Franciscói Szimfonikusok élére, így úgy tűnt, a ’90-es évekre a szomszédvár veszi át a kaliforniai Mahler-kultusz központjának szerepét.

Azután jött 2009, s az üstökösként emelkedő Gustavo Dudamel új fejezetet nyitott a frissen felhúzott Disney Hallba beköltöző „LA Phil” életében. Hogy ez a fejezet meddig íródik, s milyen betűtípussal, inkább a jövő, mint jelen kérdőjele. Az e sorok között tárgyalt, első közös lemezük éppen Mahler-előadást örökít meg, a Kilencediket. Bennem is motoszkál a kérdés: ha egy dirigens harmincegy évesen elvezényli (és egyúttal lemezre veszi) a Mahler Kilencediket, vajon mit vezényel majd hatvan- vagy hetvenévesen? Egyfelől nyilvánvaló: a Terefere polkát meg Radetzky indulót 2059-es bécsi Újévi Koncerten… Másfelől: harminc év múlva is vezényelni fogja ugyanezt a darabot. Talán máshogyan, mint ma, talán nem. Mindenesetre nem bátornak kell lenni egy ilyen haditetthez, hanem egyenesen vakmerőnek. Vagy nagyon bölcsnek, koraérettnek, vagy reménytelenül ostobának és pimasznak. Természetesen nem az a dilemmám, tud-e ez az Univerzum-szerte körülrajongott, bongyorhajú gigerli újat mondani a Mahler Kilencedikről, erről a túlelemzett, túlmagyarázott, túljátszott darabról Walter, Klemperer, Bernstein, Karajan vagy Abbado után. Mert nem tud, de nem is ez a dolga. Egy olyan karmestertől, aki van annyira tökös és egyszersmind pernahajder, hogy pár nappal a huszonhetedik születésnapja után lemezre játssza Bruckner Kilencedik szimfóniáját, már akár el is várhatjuk, hogy maholnap a Parsifal kerül sorra. Ugyan ki tiltja meg? Dudamelt a zenei élet naposabb oldalán a tenyerükön hordják a népek: hazájában, Venezuelában szinte nemzeti hősként tisztelik, Los Angelesben, ahol a vagyonos Beverly Hills-i procc közönség tapsol, s csörgeti ékszereit, ugyancsak kijut neki az ovációból. Ezenközben tengernyi kritika éri a fekete csuklyás, felkent európai ítészek tollából: túl sokat vállal, túl messzire megy, idejekorán – egyesek tudni vélik, hogy Simon Rattle 2018-ra előirányzott távozása után a Berlini Filharmonikusok élére aspirál. Egyáltalán: Dudamel állandó téma. Göteborgi koncertjeit élettelen-szürkének, pesti Beethovenjét túlzottan agilisnak, Csajkovszkij-lemezét érzéketlennek becsmérli az ügyeletes „megmondóemberek” szűk, kénszagú elitje.

Mahler utolsó befejezett szimfóniája kivételezett zenemű, melyet évtizedek óta aranytányéron tart a nagyközönség és zeneipar. Egyszerre kedvezményezettje és áldozata a világszerte lángoló Mahler-kultusznak, sehová sem vezető pszichoblablák és tudálékos morfológiai analízisek állandó alanya. Ennek forrásai nagyrészt a biográfia feltárásában keresendők: gyermekhalál fakasztotta sajgó gyász, méltánytalan szakmai kudarc, fájó asszonyi hűtlenség, kínzó betegség és leküzdhetetlen halálvágy. És bármennyire furcsán hangozzék is: túl sok, már-már gyanúsan sok a jó lemez belőle.

Ilyen értelemben Dudamel nem is vállal akkora kockázatot e felvétellel, mint azt első pillantásra hittük.

Kicsit más, mint a többi, kicsit hasonló – amilyennek lennie kell. Erős, határozott, néha kissé szikár, de rendkívül koncentrált és plasztikus előadás. Nélkülözi a New York-iak túlhabzó drámaiságát (Mitropoulos) vagy öncélú nárcizmusát (Bernstein), vagy a chicagóiak melegen doromboló kiegyenlítettségét (Giulini), tömbszerű vaskosságát (Solti), máskor hűvös, szenvtelen eleganciáját (Boulez). A zenekari játék sem annyira perfekt, mint a Bécsi vagy a Berlini Filharmonikusok lemezein (Karajan, Rattle). A hegedűk néha karcosak, de ez nem zavar, sőt, mintha váratlan élet költözne ebbe a halálközelinek mondott darabba. Keserű, kínzó, kegyetlen élet, de valódi, izgő-mozgó élet. Ezért a hangszínek sincsenek olyan precízen kidolgozva, mint máshol. De a zenekar egységes, pontos és fegyelmezett. Nyoma sincs hatásvadászatnak, a szélsőséges karakterizálásnak, az érzelmek határt nem ismerő áradásának, ez az olvasat egy kivételesen érett, felkészült dirigens munkája.

Dudamel interpretációja metsző magabiztossága ellenére sem rejti el az alázatot. Ugyan nem közelít félve, rettegve a „nagy műhöz”, hanem olvassa sorról sorra, merészen, okosan és zeneien. A széttartó, polifon, már-már kamarazenei nyitótételt koherens egésszé összekovácsolni embertelenül nehéz feladat, de Dudamel birokra kel vele, és győzni látszik: finom íveket húz és felfűzi rá a betagozódó, lehántja a le-leváló szólamokat. A Rondo-Burleske végén rágyorsít – mintha Beethoven lenne –, talán ekkor a legemberibb, a legőszintébb a muzsikálása. Vagy a zárótételben, ahol imponálóan szélesre tárja a kapukat. No nem a gomolygó emóciók előtt, hiszen közli a szerzői utasítás: „óvatosan”, „érzelmek nélkül”, de még egyszer-másszor felizzik a vulkán égő-vörös lávája, mielőtt a nagy egész a semmibe hullana. Dudamel Mahler Kilencedikje nem igazolja a rossz szájízzel kiböfögött előítéleteket: nem mellet düllesztő erődemonstráció, hanem egy óvatos és hiteles művészi kitárulkozás. Valamiféle idő előtti érettség és bölcsesség tanrajza. A fiatalok egyszeri, soha vissza nem térő bölcsességéé. Mert hány esztendős is volt Bruno Walter, mikor – már a szerző halála után – bemutatta a darabot a Császárváros élemedett közönségének? Harmincöt. Talán ideje megfordítanunk a mítoszt, s a halálról, az elmúlásról való gondolkodás jogát nem csupán a megvénült, kiélt hadastyán mestereknek vindikálni. Valamit a harmincasok is tudhatnak.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest

In Medias Brass Quintet:
Kresz Richárd, Pálfalvi Tamás (trombita), Benyus János (kürt), Sztán Attila (harsona), ifj. Bazsinka József (tuba)
Bazsinka Zsuzsanna (szoprán)
J.S. BACH: d-moll toccata és fúga, BWV 565
J.S. BACH: Goldberg-variációk, BWV 988 (részletek)
HAYDN: B-dúr divertimento, Hob. II:46
EWALD: 1. (b-moll) kvintett, Op.5
SELMECZI GYÖRGY: Himnuszok II.
SZOKOLAY: Hommage à Bartók
ENRIQUE CRESPO: Amerikai szvit

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Tóth Pál Mátyás (ének), Szabó Sára (hegedű), Gyökér Gabriella (zongora)
"Dálnoky Annamária oratórium és dalének diplomakoncertje"
PURCELL:„Music for a while“ – ária az Oedipus, Théba király című kísérőzenéből
PURCELL: „Sweeter than roses“ – ária a Pausanias, országának árulója című kísérőzenéből
PURCELL: „What can we poor females do?“ – ária
PURCELL: „If music be the food of love“ – ária (harmadik változat)
PURCELL: „If music be the food of love“ – ária (első változat)
HÄNDEL: „Tanti strali al sen mi scocchi“ – duett, HWV 197
SCHUBERT: „Totus in corde lanqueo“ – offertórium, D. 136
R. STRAUSS: Mädchenblumen (Lányvirágok), Op.22
R. STRAUSS: Malven (Mályva), Op.posth.
DVOŘÁK: V národním tónu (Nemzeti hangulatban), Op.73

19:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

"Galambos Ádám, Lozsányi Soma és Viszkeleti Júlia karvezetés diplomakoncertje"

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Várdai István (cselló)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
vez.: Kobajasi Kenicsiró
DVOŘÁK: h-moll gordonkaverseny, op. 104, B. 191
DVOŘÁK: VIII. (G-dúr) szimfónia, op. 88, B. 163

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Farkas Zsolt (zongora)
Rézangyalok – a Zuglói Filharmónia Rézfúvós Együttese
Vezényel: Horváth Gábor
"Toronyzenétől a Jazz-ig"
BRAHMS: Akadémiai ünnepi nyitány
BRAHMS: Három magyar tánc No. 1,5,6
SOSZTAKOVICS: II. zongoraverseny

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)
19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Sofia Vasheruk (zongora)
Savaria Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Aldo Sisillo
MUSZORGSZKIJ: Hovanscsina – nyitány
RACHMANINOV: II. c- moll zongoraverseny
BRAHMS: III. F-dúr szimfónia
A mai nap
született:
1812 • Friedrich von Flotow, zeneszerző († 1883)
1891 • Szergej Prokofjev, zeneszerző († 1953)
1931 • Igor Ojsztrah, hegedűművész
1953 • Tokody Ilona, énekes
elhunyt:
1915 • Alexander Szkrjabin, zeneszerző (sz. 1872)
1992 • Olivier Messiaen, zeneszerző (sz. 1908)
2007 • Msztyiszlav Rosztropovics, csellista, karmester (sz. 1927)