vissza a cimoldalra
2017-12-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1220)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3859)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60213)
Momus társalgó (6308)
Milyen zenét hallgatsz most? (24990)
Kedvenc előadók (2814)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11198)
A csapos közbeszól (95)

Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (572)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6448)
Berlioz újratemetése (144)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2454)
Erkel Színház (8601)
Élő közvetítések (6749)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1143)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1204)
Franz Schmidt (2976)
Momus-játék (5374)
Lisztről emelkedetten (880)
Zenetörténet (210)
Operett, mint színpadi műfaj (3408)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (424)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2427)
Bartók Béla szellemisége (256)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Harmincasok (Mahler Kilencedikje Dudamellel)
Balázs Miklós, 2013-09-06 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Mahler 9. Dudamel GUSTAV MAHLER
Symphonie No. 9

Los Angeles Philharmonic
Gustavo Dudamel

2 CDs / Download
0289 479 0924 8 2 CDs DDD GH2
Live Recording

A kaliforniai Mahler-játszásnak annak ellenére sincsenek néhány keleti parti nagyvároséhoz hasonló gazdag hagyományai, hogy egykoron egy igazi ős-mahleriánus, jelesül Otto Klemperer igazgatta a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekart. Igaz, ez még a „Great Depression” lidérces idején, a harmincas években volt, amikor is a Mahler-kultusz még Európában sem virágzott ki, nemhogy a távoli vadnyugaton. Az eszmélés évei akkor kezdődtek erre tájt is, amikor mind a vén, mint az ifjú kontinens elkezdte ismét fölfedezni magának Gustav Mahler unikális zenei világát.

Ekkoriban történt, hogy az addig a párás New Yorkban didergő Bruno Walter (a kor másik ős-mahleriánusa) az ’50-es évek végén a napfényes Kaliforniába tette át a székhelyét, egyéb előnyök mellett a barátságosabb klíma végett. A hasonló nevű lemeztársaságról elkeresztelt Columbia Symphony Orchestra, mellyel az idős Walter élete utolsó éveiben lemezeit készítette, ezért, mondjuk így: valósággal befurakodott az állam zenei életébe, s Walter 1961-ben lemezre vette velük Gustav Mahler Első és Kilencedik szimfóniáját. Mindeközben a Filharmonikusokat olyan jeles pálcamesterek trenírozták, mint Alfred Wallenstein vagy Eduard van Beinum, akik azonban csekély érdeklődést mutattak Mahler munkái iránt.

Nem így az 1962-ben, vagyis alig huszonhat évesen első karmesterré kinevezett Zubin Mehta, aki egyenesen a Mahler-zene bölcsőjéből, Bécsből hozta magával a zeneszerző iránti feltétlen rajongást. Amíg Mehta Los Angelesben dolgozott, a zenekar sorra adta elő, s vette lemezre Mahler nagyszabású szimfóniáit, s ázsiójuk is meredeken emelkedett; a ’70-es évek közepén már nyíltan a legjobb amerikai együttesekkel, New York, Philadelphia, Chicago kirakatzenekaraival konkuráltak, s jogos igényt formáltak a nyugati part első számú zenekara címre. Ám miután Mehta 1976-ban távozott, a Los Angeles-i Mahler-játszásnak is leáldozni látszott. Később Esa-Pekka Salonen néha dobott ugyan egy-egy kavicsot az állóvízbe, de ez nem sokat számított, mivel az ugyancsak közismerten Mahler-hívő Michael Tilson Thomast nemsokára kinevezték az állami rivális San Franciscói Szimfonikusok élére, így úgy tűnt, a ’90-es évekre a szomszédvár veszi át a kaliforniai Mahler-kultusz központjának szerepét.

Azután jött 2009, s az üstökösként emelkedő Gustavo Dudamel új fejezetet nyitott a frissen felhúzott Disney Hallba beköltöző „LA Phil” életében. Hogy ez a fejezet meddig íródik, s milyen betűtípussal, inkább a jövő, mint jelen kérdőjele. Az e sorok között tárgyalt, első közös lemezük éppen Mahler-előadást örökít meg, a Kilencediket. Bennem is motoszkál a kérdés: ha egy dirigens harmincegy évesen elvezényli (és egyúttal lemezre veszi) a Mahler Kilencediket, vajon mit vezényel majd hatvan- vagy hetvenévesen? Egyfelől nyilvánvaló: a Terefere polkát meg Radetzky indulót 2059-es bécsi Újévi Koncerten… Másfelől: harminc év múlva is vezényelni fogja ugyanezt a darabot. Talán máshogyan, mint ma, talán nem. Mindenesetre nem bátornak kell lenni egy ilyen haditetthez, hanem egyenesen vakmerőnek. Vagy nagyon bölcsnek, koraérettnek, vagy reménytelenül ostobának és pimasznak. Természetesen nem az a dilemmám, tud-e ez az Univerzum-szerte körülrajongott, bongyorhajú gigerli újat mondani a Mahler Kilencedikről, erről a túlelemzett, túlmagyarázott, túljátszott darabról Walter, Klemperer, Bernstein, Karajan vagy Abbado után. Mert nem tud, de nem is ez a dolga. Egy olyan karmestertől, aki van annyira tökös és egyszersmind pernahajder, hogy pár nappal a huszonhetedik születésnapja után lemezre játssza Bruckner Kilencedik szimfóniáját, már akár el is várhatjuk, hogy maholnap a Parsifal kerül sorra. Ugyan ki tiltja meg? Dudamelt a zenei élet naposabb oldalán a tenyerükön hordják a népek: hazájában, Venezuelában szinte nemzeti hősként tisztelik, Los Angelesben, ahol a vagyonos Beverly Hills-i procc közönség tapsol, s csörgeti ékszereit, ugyancsak kijut neki az ovációból. Ezenközben tengernyi kritika éri a fekete csuklyás, felkent európai ítészek tollából: túl sokat vállal, túl messzire megy, idejekorán – egyesek tudni vélik, hogy Simon Rattle 2018-ra előirányzott távozása után a Berlini Filharmonikusok élére aspirál. Egyáltalán: Dudamel állandó téma. Göteborgi koncertjeit élettelen-szürkének, pesti Beethovenjét túlzottan agilisnak, Csajkovszkij-lemezét érzéketlennek becsmérli az ügyeletes „megmondóemberek” szűk, kénszagú elitje.

Mahler utolsó befejezett szimfóniája kivételezett zenemű, melyet évtizedek óta aranytányéron tart a nagyközönség és zeneipar. Egyszerre kedvezményezettje és áldozata a világszerte lángoló Mahler-kultusznak, sehová sem vezető pszichoblablák és tudálékos morfológiai analízisek állandó alanya. Ennek forrásai nagyrészt a biográfia feltárásában keresendők: gyermekhalál fakasztotta sajgó gyász, méltánytalan szakmai kudarc, fájó asszonyi hűtlenség, kínzó betegség és leküzdhetetlen halálvágy. És bármennyire furcsán hangozzék is: túl sok, már-már gyanúsan sok a jó lemez belőle.

Ilyen értelemben Dudamel nem is vállal akkora kockázatot e felvétellel, mint azt első pillantásra hittük.

Kicsit más, mint a többi, kicsit hasonló – amilyennek lennie kell. Erős, határozott, néha kissé szikár, de rendkívül koncentrált és plasztikus előadás. Nélkülözi a New York-iak túlhabzó drámaiságát (Mitropoulos) vagy öncélú nárcizmusát (Bernstein), vagy a chicagóiak melegen doromboló kiegyenlítettségét (Giulini), tömbszerű vaskosságát (Solti), máskor hűvös, szenvtelen eleganciáját (Boulez). A zenekari játék sem annyira perfekt, mint a Bécsi vagy a Berlini Filharmonikusok lemezein (Karajan, Rattle). A hegedűk néha karcosak, de ez nem zavar, sőt, mintha váratlan élet költözne ebbe a halálközelinek mondott darabba. Keserű, kínzó, kegyetlen élet, de valódi, izgő-mozgó élet. Ezért a hangszínek sincsenek olyan precízen kidolgozva, mint máshol. De a zenekar egységes, pontos és fegyelmezett. Nyoma sincs hatásvadászatnak, a szélsőséges karakterizálásnak, az érzelmek határt nem ismerő áradásának, ez az olvasat egy kivételesen érett, felkészült dirigens munkája.

Dudamel interpretációja metsző magabiztossága ellenére sem rejti el az alázatot. Ugyan nem közelít félve, rettegve a „nagy műhöz”, hanem olvassa sorról sorra, merészen, okosan és zeneien. A széttartó, polifon, már-már kamarazenei nyitótételt koherens egésszé összekovácsolni embertelenül nehéz feladat, de Dudamel birokra kel vele, és győzni látszik: finom íveket húz és felfűzi rá a betagozódó, lehántja a le-leváló szólamokat. A Rondo-Burleske végén rágyorsít – mintha Beethoven lenne –, talán ekkor a legemberibb, a legőszintébb a muzsikálása. Vagy a zárótételben, ahol imponálóan szélesre tárja a kapukat. No nem a gomolygó emóciók előtt, hiszen közli a szerzői utasítás: „óvatosan”, „érzelmek nélkül”, de még egyszer-másszor felizzik a vulkán égő-vörös lávája, mielőtt a nagy egész a semmibe hullana. Dudamel Mahler Kilencedikje nem igazolja a rossz szájízzel kiböfögött előítéleteket: nem mellet düllesztő erődemonstráció, hanem egy óvatos és hiteles művészi kitárulkozás. Valamiféle idő előtti érettség és bölcsesség tanrajza. A fiatalok egyszeri, soha vissza nem térő bölcsességéé. Mert hány esztendős is volt Bruno Walter, mikor – már a szerző halála után – bemutatta a darabot a Császárváros élemedett közönségének? Harmincöt. Talán ideje megfordítanunk a mítoszt, s a halálról, az elmúlásról való gondolkodás jogát nem csupán a megvénült, kiélt hadastyán mestereknek vindikálni. Valamit a harmincasok is tudhatnak.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

"Bohém kiskarácsony"
ismétlés: 14:00

16:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Magyar Rádió Gyermekkórusának együttesei
Vezényel: Matos László
"Karácsonyi koncert"

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, Kupolaterem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Fülei Balázs tanítványai

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Rónai Gábor (trombita, tanára: Kirsch János)
A Zeneakadémia BA I. évfolyamos hallgatói
Vezényel: Kováts Péter
TELEMANN: G-dúr szvit, TWV 55:G10 („Burlesque de Quixotte”)
HÄNDEL: D-dúr szvit trombitára és zenekarra, HWV 341
MOZART: D-dúr divertimento, K. 136
HOLST: Szent Pál-szvit, Op.29/2
PHILIP GLASS: Company (vonószenekari változat)
WEINER: Divertimento, op. 20 – Jó alapos csárdás, Rókatánc

18:00 : Budapest
MTA Zenetudományi Intézet

Kalafszky Adriana (szoprán), Lachegyi Imre (blockflöte), Szászvárosi Sándor (viola da gamba), Tegyei Zoltán (csembaló), Nagy Réka (viola da gamba)
"Barokk muzsika - hangverseny Telemann halálának 250. évfordulójára"

19:00 : Budapest
Aranytíz Kultúrház

"Történelmi Táncklub a Mare Temporis táncosaival"

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Harsányi Elina (hegedű)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Kornel Laszlo Thomas
C.Ph.E. BACH: D-dúr szimfónia
BARBER: Hegedűverseny op. 14
SIBELIUS: II. szimfónia

19:00 : Budapest
Klebelsberg Kultúrkúria

Tóth Armand karmester, zeneszerző
Horváth Béla (oboa), Granik Anna (zongora)
Házigazda: Detvay Mária Marcella
"Grazioso Zeneszalon"

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Ted Rosenthal zongora
"Gershwin-est"

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Belovári Beatrix (barokk fuvola), Tóth-Vajna Zsombor (csembaló)
Harmonia Caelestis Barokk Zenekar
Tóth-Vajna Gergely (moderátor)
Purcell, Couperin, Händel, Stanley és J. C. Bach művei

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Érdi Tamás (zongora)
CHOPIN: Andante spianato és nagy polonéz, Op.22
DEBUSSY: A boldog sziget
Suite bergamasque
BARTÓK: Este a székelyeknél, BB 51/5
Improvizációk magyar parasztdalokra, op. 20, BB 83
Román népi táncok, BB 68
KODÁLY: Marosszéki táncok
BARTÓK: Allegro barbaro, BB 63

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szabóki Tünde, Wiedemann Bernadett, Horváth István, Rácz István (ének)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara, Gyermekkórusa
Vezényel: Vásáry Tamás
KODÁLY: Psalmus Hungaricus
KODÁLY: Szimfónia
KODÁLY: Nyári este
KODÁLY: Budavári Te Deum

20:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Moldoványi András (zongora)
A Zeneakadémia BA II-III. évfolyamos hallgatói
Vezényel: Ménesi Gergely
SUK: Szerenád
BEETHOVEN: 5. (Esz-dúr) zongoraverseny, Op.73
DVOŘÁK: c-moll szláv tánc, Op.46/7
DVOŘÁK: C-dúr szláv tánc, Op.46/1
20:00 : Pécs
Kodály Központ

"Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny – Döntő"
A mai nap
született:
1873 • Kacsóh Pongrác, zeneszerző († 1923)
1905 • Farkas Ferenc, zeneszerző († 2000)
1917 • Hilde Zadek, énekesnő
1939 • Andor Éva, énekművész († 2014)
1943 • Perényi Eszter, hegedűs
elhunyt:
1792 • Joseph Martin Kraus, zeneszerző (sz. 1756)
1909 • Francisco Tárrega, zeneszerző, gitáros (sz. 1852)
1984 • Jan Peerce, énekes (sz. 1904)