vissza a cimoldalra
2019-08-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11424)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4541)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3391)
A nap képe (2140)
Opernglas, avagy operai távcső... (20294)
Pantheon (2377)
Operett, mint színpadi műfaj (4042)
Kedvenc előadók (2838)
Wagner (2620)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1740)
Franz Schmidt (3408)
Társművészetek (1342)
Lehár Ferenc (677)
Milyen zenét hallgatsz most? (25035)
Kedvenc magyar operaelőadók (1139)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (821)
Kortárs zene (66)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Wagner szerint a világ (Bryan Magee: Wagner világképe)
Balázs Miklós, 2013-07-29 [ Könyvek ]
nyomtatóbarát változat

Magee: Wagner világképe Bryan Magee: Wagner világképe
524 oldal.
ISBN: 978-963-355 0342
Park Kiadó

Meglehet néhányan fellengzősnek találhatják Bryan Magee alcímválasztását: a nagy operák filozófiai háttere, hiszen akarva-akaratlanul is azt gondolnák, a szerző túlontúl is sokat markol egy ilyen célkitűzéssel, s ha óvatlan, keveset fog; azaz terjedelmes és komplikált mondanivalója között elveszhet a kikristályosodó lényeg: a Wagner-operák bölcseleti aspektusának célirányos megragadása. A félezer oldalnál is vastagabb kötet látszatra semmire sem garancia, kivált, ha tudjuk: Mr. Magee nagyon is szeret írni, s kedveli, ha a szavak lassan, komótosan szaporodnak, a mondatok ráérősen terebélyesednek a mondanivalója körül.

A politikusból lett közíró, rádiós szakember és félprofi zenetudós hetvenévesen, 2001-ben publikálta a magyarul csak idén, a jubileumi Wagner-év alkalmából megjelent nagyszabású tanulmányát. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben még három kötettel gyarapította könyveinek sorát: két önéletrajzi ihletésű darabbal és egy általános filozófiatörténeti kézikönyvvel. Az itt tárgyalt munka természetesen nem az első Richard Wagnerrel kapcsolatos írása az angol szerzőnek: már évtizedekkel korábban is élénken foglalkoztatta őt a Wagner-operák sajátos világa, a drámai konfliktusok, a zenei szerkesztésmód, és persze a zenedrámák árnyékában meghúzódó elméleti-ideológia háttér. Az Aspects of Wagner című elemző kötete például már 1968-ban, a jelen tanulmány fontos bázisául szolgáló Schopenhauer-olvasatok (The Philosophy of Schopenhauer) pedig 1997-ben láttak napvilágot.

Magee, akire pályája során mindenekelőtt a kortárs angol bölcselők, Bertrand Russell és Karl Popper, valamint Wittgenstein és Marx tették a legnagyobb befolyást, igyekszik mindjárt a tanulmánya elején számot vetni arról a szinte beláthatatlanul gazdag problémakörrel, mellyel a Wagner-operák vázaként szolgáló mögöttes filozófiai tartalom szabatos kibontása szolgál, s a kényesebb kérdésekre – mint a késhegyig fajuló Wagner-Nietzsche vita például, vagy a zeneszerző antiszemita beállítottsága – csak a kötet második felében tér rá. Amennyire lehet, Magee megpróbál kronologikus-logikai rendben haladni azon eszmei áramlatok feltérképezésében, melyek a zeneszerzőre hatást gyakoroltak, s ilyenformán művein is letörölhetetlen nyomot hagytak. Így jutunk el lépésről lépésre a materialista ifjú hegeliánusoktól Feuerbachon át a non plus ultra Schopenhauerig, majd Nietzschéig, érintve Kantot, Marxot és Buddhát. S így érkezünk meg a ’48-as barikádokon „vitézkedő” ifjú anarchista forradalmár bemutatástól a csalódott, sértett, a magas filozófiába szinte gyermeki vigasztalásul burkolózó magányos, középkorú operaszerzőig és az idősödő, kallódó bölcselőig, aki csaknem kívülről fújja A világ mint akarat és képzetet, s döntő befolyással bír a nála egy generációval fiatalabb Nietzschére.

Végig olvasmányos és gördülékeny Magee stílusa, méghozzá tudatosan lesz és marad az – ez könyvének egyik legnagyobb erénye, ugyanakkor a narráció jelentős hiányosságát is ez a célkitűzés hozza felszínre. Magee nem használ olyan szavakat, mint „diskurzus”, „paradigma”, „recepció”, „befogadó”; látványosan nem teszi magáévá az ezredforduló tájékán legdivatosabb (elsősorban gadameri forrásokból merítő) irodalmi hermeneutika terminológiáját, így nem beszél elváráshorizontról, implikált olvasóról/hallgatóról, s nem számol a „horizontösszeolvadás” divatos formulájával. Magee a maga vállaltan egyszerű és közérthető hangján beszél, nem azonosul a posztmodern elméletírók esztétikai vizsgálati módszereivel, ideológiai alapvetéseit, saját célra „kitenyésztett” szókészletét nem alkalmazza. A Schopenhauer-megközelítéseknél (mely az egész tanulmány gerincét adva annak legterjedelmesebb és legalaposabban elemző részeként szolgál) alkalmazott metanarratívája is megmarad a ’60-as évek környékén megcsontosodott elbeszélésformánál, mely megőrzi a szellemtörténeti gondolkodásból örökölt hagyományos nyelvhasználatot; könyve, ahogyan mondani szokás, a művelt nagyközönséghez szól, mindazonáltal tagadhatatlan, hogy az irodalmi műveket (s Wagner szövegkönyveit ilyennek tekinti) maga is a világ megértésének egy lehetséges formájaként értelmezi – ennyiben tehát nem mond le teljesen a hermeneutikai kérdésfeltevésekről.

Ilyenformán Magee probléma-fókuszai természetesen, „köznapian” logikusak, s a kellő ismeretanyag citálása mellett a háttérforrások biztos birtokában tudhatjuk őket, továbbá történetileg mindig alaposan megindokoltak. Ám helyenként már-már túlírtak, így néhol kifejezetten szájbarágósaknak tűnhetnek. Érvelésébe, mely végig kínosan ügyel a pontos és hitelesen megtámasztott magyarázatokra, azért be-becsúszik néhány nehezen megfejthető, óvatlan következtetés. Tárgyismerete ugyanakkor méltán nevezhető példásnak, ezt nehéz volna vitatni, s ugyanígy nem csupán az alkotások filozófiai síkján képes kiváló összefoglaló igényű megfogalmazásra, de a zenei és drámai (színházi) kérdésekben is komoly tájékozottságot mutat. Dicsérendő, hogy skrupulusok nélkül nyúl az olyan kényes témákhoz, mint a wagneri gondolkodást behálózó, megmérgező zsidógyűlölete, s a zeneszerző műveire a huszadik században rárakódó pángermán soviniszta és nemzetiszocialista hordalékot is ügyesen választja le a valódi művészi tartalomról. Érdemes azonban halkan megjegyezni: az erőfeszítés, mellyel – az egyébként baloldali gondolkodású Magee – igyekszik helyenként zavarba ejtő hévvel tisztára mosni a művek kompromittált utóéletét, mindenekelőtt a „hitleráj” Bayreuth-i felvonulásait, talán kicsit eltúlzott mértékű. Az azonban feltétlenül a javára írandó, hogy képes tárgyilagosan bemutatni a német komponistának Bakunyinhoz, Meyerbeerhez, II. Lajos bajor királyhoz, vagy ép Nietzschéhez fűződő, ellentmondásokkal, súlyos, olykor végzetes vitákkal terhelt viszonyát, vagy éppen a Schopenhauer iránti, évtizedeken át töretlen rajongását. Éppen ilyen nagy haszonnal forgathatók a könyvnek azon fejezetei, melyben a makulátlan, idealizált Wagner-hősök, elsősorban Siegfried és Parsifal figurájának, cselekedeteiknek, kapcsolataiknak mélyebb megértését igyekeznek megcélozni, vagy azok, melyek rávilágítanak a szerző politikai meggyőződésének alakulására.

Ez utóbbi aspektus a kötet alighanem legeredetibb vonása, amennyiben igen meggyőzően érvel Wagner kezdeti politikai elkötelezettsége, majd a későbbi apolitikussága mellett, rámutatva egyszersmind arra is, hogy sem a mindenkori német (illetőleg nemzetközi) mérsékelt keresztény-konzervatív, sem nacionalista-radikális jobboldal sem formálhat igényt Wagner szellemi örökségére, lévén, Wagner soha életében nem volt sem konzervatív, sem keresztény (a szó vallásos értelmében), sőt ifjúkorában kifejezetten a forradalmi baloldali társadalomfilozófia (Feuerbach) mellett kötelezte el magát, érett művészként és szuverén gondolkodóként pedig látványosan elfordult minden politikai aktivitástól, megvetette a közéleti szerepek aktív felvállalását. Magee igen ékesszólóan kardoskodik amellett, hogy Wagner nyilvánvaló nacionalizmusa, az egységes Németország ideájába fektetett vágya éppen a baloldali tendenciákra látszik utalni, illetőleg az antiszemitzmusa, mely a tizenkilencedik században gyakorlatilag független volt a politikai beállítódástól, ugyancsak nem köti őt semmilyen politikai ideológiához, amennyiben egyes ún. jobb- vagy baloldali gondolkodók egyaránt fertőzöttek voltak a zsigeri zsidógyűlölet vírusával – elég csak Kantra vagy Marxra utalni.

Jóllehet Magee könyve lényegében nem tesz sokat hozzá a Wagnerről való alaptudásunkhoz, melyet a múlt századi szakirodalom már gondosan feltárt, nagyszabású munkáját méltán tekinthetjük egy jól olvasható, információban, értő kommentárokban gazdag, alapos összefoglaló igényű kötetnek.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
20:00 : Budapest
Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Miklósa Erika, Janicsák Veca, Sándor Péter, Szemenyei János, Gábor Géza, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Kórusa, Tolcsvay László rock együttese, Tiszta Forrás Zenekar
vez.: Werner Gábor


Tolcsvay László-Tolcsvay Béla: Magyar Mise
Tolcsvay László: Új Magyar Rapszódia - ősbemutató
TOLCSVAY LÁSZLÓ-TOLCSVAY BÉLA: Magyar Mise
TOLCSVAY LÁSZLÓ: Új Magyar Rapszódia - ősbemutató
20:00 : Dörgicse
Landhaus

Érdi Tamás (zongora)
A mai nap
született:
1937 • Bogár István, zeneszerző, karmester († 2006)
1974 • Maxim Vengerov, hegedűs
elhunyt:
1611 • Tomás Luis de Victoria, zeneszerző (sz. 1548)
2016 • Daniela Dessi, operaénekesnő (sz. 1957)