vissza a cimoldalra
2017-10-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1215)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59925)
Milyen zenét hallgatsz most? (24977)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3847)
Haladjunk tovább... (205)
Momus társalgó (6052)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2273)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11180)
A csapos közbeszól (94)

Bernstein- és Stokowski-szabály (29)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1119)
Operett, mint színpadi műfaj (3293)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4096)
Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (468)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (310)
Kodály Zoltán (343)
Udvardy Tibor (169)
Zenetörténet (195)
Franz Schmidt (2926)
Michael Haydn (62)
Cziffra György (98)
Lisztről emelkedetten (868)
Beethovenről - mélyebben (677)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2368)
Jonas Kaufmann (2141)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Az „eredeti” Tosca
- zéta -, 2013-07-14 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Tosca Puccini: Tosca
(Catherine Malfitano, Placido Domingo, Ruggero Raimondi, Giacomo Prestia, Giorgio Gatti, Mauro Buffoli, etc.
Symphony Orchestra & Chorus of Rome RAI
Zubin Mehta

WARNER 2564-64529-3 DVD



A Warner most (újra) kiadta a Tosca 1992-es élő felvételét. Emlékszem, mekkora dobásnak tűnt maga az előadás: az eredeti helyszínen, az eredeti napszakokban. Alig vártuk, a fél operarajongó világgal egyetemben. Utólag is csak dicséret illeti az (ismeretlen) ötletgazdát, nemcsak azért, mert kiötölte ezt a jól eladható projektet, hanem, mert elsőre megtalálta a célnak legalkalmasabb operát, a Toscát. (A későbbi kísérletek, így a Traviata a nyomába sem érhettek.)

Az eredeti helyszín annyira nem újdonság, az 1976-os Tosca operafilmet már a Puccini által megálmodott helyszíneken forgatták (Raina Kabaivanszkával, Sherill Milnes-szal és ott is Domingóval). És persze, már itt is vagyunk a lényegnél: kik énekeljenek. Egy ilyen világszenzációt csak a legnagyobbakkal lehet megcsinálni. De kik voltak a legnagyobbak 1992-ben?

A kérdés úgy indulhatott, hogy kik lehetnek azok a fiatalok (vagy fiatalosan kinézőek), akik a legmagasabb nívón tudják eladni a szerelmespárt. Mert hiába a fantasztikus hang, ha a nagytotálban már nem annyira hiteles az énekes/énekesnő tokája. Ugyan nem kell szerencsére annyira harmatos ifjaknak lenniük, hiszen Tosca már befutott énekesnő, de a megfiatalító szerelem határait csak mértékkel lehet feszegetni a filmvásznon. Így számos remek Tosca helyből kiesett.

Úgy vélem, Catherine Malfitano Toscája a lehetőségekhez képest a legjobb megoldás volt. Színészileg mindenképpen hatásosabb, mint Freni, Marton, Millo (ezt személy szerint különösen sajnálom) vagy Scotto, hangilag sokkal ütősebb, mint Kiri te Kanawa vagy Ricciarelli. De, mint látni fogjuk, nem volt 100 %-os megoldás.

Azt is sejtem, hogy Plácido Domingo Cavaradossija nem sokáig lehetett kérdés. Az egyik legjobb szerepe volt, alkata ötven-akárhány éves kora ellenére fiatalos, ráadásul a karrierje csúcsán állt 1992-ben, neve is nyilván segített eladni a produkciót. (Nyilván nem véletlen, hogy az Ő nevével indul a film, ami azért kicsit nonszensz, mert ez a darab nem elsősorban a festőről szól.) A két énekeshez kellett egy korban hozzájuk illő, nagyformátumú Scarpia, én mondjuk Milnes-ra szavaztam volna, de a döntés Ruggero Raimondira esett.

Nem képezhette komoly vita tárgyát a karmester, Zubin Mehta személye sem, bár abban az időben jeles dirigensek egész hada állt rendelkezésre. Számomra mindig kicsit rejtélyes volt a zenekar, a hangszórók és mikrofonok elhelyezkedése, ez a DVD sem győzött meg egyértelműen, hogy nem play back technikával készült előadással állunk szemben. De ha az, akkor is „ögyes”, ahogy a művelt pesti mondaná. Annak idején egy-két aprócska bakit sikerült az élő előadáson „tetten érni”. Amikor Domingo megbotolva elhasalt a Szent András templomban persze nincs benne a kiadott dvd-n, de a záróképen átúszó kisrepülő megmaradt.

Már most érdemes rögzíteni, hogy a produkciót Giuseppe Patroni Griffi végtelenül alázatos rendezése és Brian Large fantasztikus felvételei tették tökéletessé. Annak idején felvettem videóra az előadást, de a VHS-technika, no és a pillanatnyi lelkesedés elmúltával egyre kevésbé nézegettem, most sokszor felüdülés volt újranézni a produkciót.

Csak egy apró kitérő: néhány hónapja „újranéztem” Polanski Macbeth-filmjét is, ami zsenge operai ifjúkorom kultikus alkotása volt. Fájdalmas csalódás volt szembesülni az egykori idollal, elsősorban a kiábrándítóan amatőr képi megvalósítások miatt. Hiába, ennyit fejlődött a világ és benne saját vizuális kultúránk is.

A Tosca esetében erről szó sem volt, sejtem, hogy Brian Large éppen annyival járt a világ előtt, hogy bő két évtized múltán éppoly hitelesen hatott, mintha a múlt héten készült volna. És ezzel el is mondtam a legfőbb okot, miért jó ma betenni a dvd-játszónkba ezt az előadást.

Zubin Mehta zenei vezetése hibátlan, szenvedélyes, nagyformátumú, mint egyébként az egész életműve. Operai affinitása közhely, azon kevesek közé tartozik, aki egyszerűen nem tud nem tökéletes lenni. De a Toscát nem lehet a zenekari árokban megnyerni, ahhoz óriási énekes egyéniségek is kellenek.

A címszerepben mindig ott a nagy kettősség: mennyire primadonna a hősnő és mennyire szerelmes asszony? Cavaradossi az utóbbit szereti, Scarpiát az előbbi izgatja. Ha Tosca alakítója bármely irányba „elhajol”, az alakítás felemás lesz, ergo: nem fogjuk teljesen érteni valamelyik férfiú túlfűtöttségét. Ha valamiért mérföldkő volt Maria Callas Toscája az operatörténelemben, az elsősorban azért volt, mert tökéletesen eltalálta a művésznő és az asszony helyes arányát. (Az okát is sejdítem, de erről majd máskor.)

Catherine Malfitano alakítása viszont egyértelműen csak a szerelmes nőről szól, az énekesnő alig jelenik meg. Nem is teljesen értjük, mit eszik (enne) Scarpia ezen a rebbenő virágszálon? A nagy, második felvonásbeli duettben csak a félelem, a könyörgés, a reménykedés eszközeit váltogatja, soha egy pillanatig sem nő fel a kéjvágyó báró méltó ellenfelévé. Nem is értem, miért nem gyűri le simán Scarpia ott a kanapén. Az utolsó felvonásbeli szerelmi kettőséért és a fináléért, azok mindent elsöprő szenvedélyéért viszont nagyon lehet szeretni. Ott már megjelenik szemében a téboly is, ami különös ízt ad az utolsó jeleneteknek.

Sosem kedveltem Raimondi Scarpiáját. Akkoriban nem is tűnt fel, hogy a voce mennyire puha ehhez a szólamhoz. A hang már akkor kicsit kibolyhosodott, helyenként körvonalazatlan magasságokat is énekelt. Ez elsősorban azért baj, mert Scarpia nem Róma rettegett rendőrfőnökeként jelenik meg, hanem valami piti kisstílű szélhámos megszemélyesítőjeként. No, ez a válasz arra, miért nem tudja magáévá tenni a törékeny Toscát a Farenese-házban. Mert gyenge.

Ezt erősíti az a kicsit gyermekded játék, amivel hősnőt fogadja a II. felvonásban: Bartolo doktor leckézteti a csintalan Rosinát. Egy pillanatig sem képes félelmetesnek látszani, ami – lévén Puccini erősen megtámogatta zeneileg ezt a figurát – alapjaiban megkérdőjelezi a szereplő kiválasztás helyességét. Hol van az a velejéig romlott, szadista állat, akit Callas elhíresült élő II. felvonás felvételén Tito Gobbi oly utolérhetetlenül alakított? Raimondi meresztgeti a szemeit, de ez inkább csak nevetséges, mintsem félelmetes.

A produkciót tényleg Plácido Domingo Cavaradossija viszi el a hátán. Hangilag csúcsformában volt, bár a második Vittoria megfelelő magasságát csak kínos lassúsággal éri el. A lírai jelenetek a produkció csúcspontjai, s színészileg nagyon benne él a darabban. A III. felvonás előjátékában, amikor a kamera végig Őt mutatja, az egész élete ott játszódik le a szeme előtt és ami fontos: pontosan ugyanezt látjuk mi is.

Ha valaki vágyik egy gyönyörűen felépített, zeneileg korrekt Tosca-filmre, valami olyasmi érzésre, hogy miként is eshetett meg ez a dráma 1800-ban, Rómában, csak bátran vegye meg a Warner DVD-jét. Ha Domingo-rajongó, akkor mindenképpen.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Ciszterci Szent Imre templom

Darázs Renáta, Nagy Bernadett, Gavodi Zoltán, Cser Krisztián
Anima Musicae Kamarazenekar (műv. vez.: G. Horváth László)
Budapesti Monteverdi Kórus
vez.: Kollár Éva
MICHAEL HAYDN: Requiem - a Forradalom és Szabadságharc áldozatainak emlékezetére

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Gheorghita Orsolya, Gion Zsuzsanna, Kálmán László, Najbauer Lóránt (ének)
ETUNAM Vegyeskar
Monarchia Szimfonikus Zenekar
vez.: Virágh András
VERDI: Requiem
A mai nap
történt:
1890 • Az Igor herceg bemutatója (Szentpétervár)
született:
1801 • Albert Lortzing, zeneszerző († 1851)
1891 • Palló Imre, énekes († 1978)
elhunyt:
2004 • Robert Merrill, énekes (sz. 1919)
2008 • Sándor Judit, énekes (sz. 1923)