vissza a cimoldalra
2019-10-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11440)
A csapos közbeszól (95)

Kimernya? (3253)
Jonas Kaufmann (2416)
Lisztről emelkedetten (965)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3456)
Élő közvetítések (8202)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4401)
Balett-, és Táncművészet (5897)
Amatőrtől a Zenetudósig... (avagy, ki ért jobban a Muzsikához?) (275)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1780)
Franz Schmidt (3436)
Polgár László (268)
Pantheon (2432)
A nap képe (2162)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4587)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7226)
Momus-játék (5751)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Öcsénk, Kaufmannrico, avagy a megjelenített rémálmok – Verdi: Il trovatore
Operatikus, 2013-07-08 [ Közvetítések ]
nyomtatóbarát változat

Kaufmann, Manistina München, Bayerische Staatsoper
Verdi: Il trovatore

Conte di Luna Alexey Markov
Leonora Anja Harteros
Azucena Elena Manistina
Manrico Jonas Kaufmann
Ferrando Kwangchul Youn
Bayerisches Staatsorchester
Chor der Bayerischen Staatsoper
vez. Paolo Carignani

Izgalmas felütést adott Jonas Kaufmann első Trubadúrjának pár nappal korábbi budapesti fellépése. Napjaink legkeresettebb tenorja leszerepelt az Operaházban - legalábbis –ppp- beszámolója szerint. Aki a tévéközvetítést látta – mint én is – nem értette a fanyalgást. Viszont nem voltam rest fölhívni az estet a Házban hallgató énekes barátomat, aki megerősítette, hogy ott, különösen a Grál elbeszélésben, a tenor hangja fénytelennek, gyöngének hatott.

A müncheni Trubadúr premierjét a múlt héten a Bajor Rádió élőben adta, s ezek után az ellentábor nemes egyszerűséggel annyit mondott, hogy Kaufmann ugyanúgy megbukott a szerepben, ahogy Manrico az operában. Ez természetesen költői túlzás, de feltűnő volt, hogy a tapsversenyt a szoprán nyerte. Pedig Kaufmannak München nem „Nagy messze táj – In fernem Land”, hisz ebben a városban nőtt föl és itt él. Szóval valami csak lehet a mi fiúnkkal

Ilyen előzmények után készültünk a tévéközvetítésre, mármint a Bayerische Staatsoper saját tévéközvetítésre július 5-dikén. Münchenben ugyanis gondoltak egy merészet és nagyot, és mostantól fogva minden bemutatójukat szép sorban tévén mutatják meg a világnak. Az operaház honlapján már most is láthatók a futó produkciók 7-10 perces trailerei, a közreműködők nyilatkozataival, előadásrészletekkel. Jó kis összefoglalók, képet lehet alkotni belőlük a produkciókról. Ja, és a facebookon intenzíven reklámozzák őket. Szóval a bajorok kifejlesztettek valami egyedit, s ebben az operavilág előtt járnak. Muszáj figyelni rájuk. Ráadásul ezekből az összefoglalókból egyértelműen kitűnik, hogy Münchenben nem aggályoskodnak különösképpen az előadási stílus kérdéseiben: mindegyik produkció vizuálisan izgalmas, friss szellemű, jelmezes koncertnek nyoma sincs. Ez igaz a mostani Trubadúrra is, bár a 10 perces trailer izgalmasabb, mint a 120 perces előadás.

Olivier Pynek, a rendezőnek erős a fantáziája, de bizonytalan az ízlése. Valahová a XX. század egyik polgárháborújába helyezte az előadást. A tér elvont, bár rendszeresen fölmerül néhány konkrét helyszín is: egy kis szoba ággyal, szűk börtöncella, a múlt színtereként pedig egy havas erdőrészlet. A jelmezek többsége a fekete és a sötétszürke árnyalataiban játszik, csak néha bukkan föl a fehér. A díszlet is fekete, a forgón négyoldalú torony, minden oldalán más képrészlet. Azucena és Manrico mintha utazó cirkuszi társulat tagjai lennének. Erre utal Manrico első, szürke kockás mellénye és a cigánykórus beállítása. De mintha Py nem bízna az asszociáció erejében: a szünet vége felé legnagyobb megrökönyödésünkre Azucena lép a színre és pár statiszta segítségével egy ládában kettéfűrészeli, majd összeragasztja Kaufmannt. Ha a cirkusz-gondolatnak nincsenek érdekes következményei a zenedrámában, magában, mi értelme a szünetben erőlködni vele?

Py másik leleménye, hogy Leonóra vak. Az első jelenetben fekete szemüveggel jelenik meg, aztán a darab jó részét végigtapogatózza. Gondolom, a tercettből jött az ihlet, ahol a lány elsőre összetéveszti a két férfit. A vakság agyonüti a komponista által kigondolt színpadi hatást: éjjel van, árnyas kert, mindenki izgatott, a tévedés adódik. Másfelől Verdi itt világosan utal a végkifejletre: Leonóra azért téved, mert Luna termetre, mozgásra - nagyon hasonlít Manricóra! A vakságnak később semmi értelme, többször szövegellenes („Mersz-e a szemembe nézni?”), és legyengíti a figurát, hisz a magatehetetlen nő így nem lehet cselekvő részese, csak elszenvedője az eseményeknek.

Py fő eszköze, hogy mindent megjelenít, amiről csak szót ejtenek. Az előzetesben nagy ötletnek látszott, hogy egy mezítelen, idős táncosnő képében színre lép Azucena anyja. De aztán túl sokszor süti el a rendező a poént, s erőltetetté és erőtlenné válik. A nyitójelenetben, Ferrando elbeszélése alatt tételesen eljátsszák a máglyát, a gyerekrablást, miegyebet. Leonóra áriája alatt félmeztelen férfiak párbaját élvezhetjük, egyikük kutyafejű, a másik bikamaszkot visel. Érdekesnek tűnik, különösen, hogy a lány áriájának második felében testközelből simogathatja a kutyafejűt. Azucena és Manrico nagy kettősének középrészében („Mal reggendo”) viszont már mulatságos, ahogy ugyanez a két harcos imitálja Manrico és Luna párviadalát. Többek között azért, mert azt az első felvonásban láttuk, és nem is így zajlott le. Beszédes ugyanakkor, hogy Azucena befekszik fia mellé az ágyba. Lunának a táborban mondott szavaira ” In braccio al mio rival – Az ellenségem karjaiban van” két emelettel följebb valóban látjuk Leonorát és Manricót ölelkezni. Hatásosak a tömegjelenetek és a világítás is, szinte az egész darabot félsötétben látjuk. Az utolsó jelenet azonban leleplezi a rendezőt. A szűk kis cellában énekelt Ai nostri monti kettőssel és a záró tercettel nem tud mit kezdeni, hősei csak fetrengenek. Most, hogy nem vetheti be kisded táncosait, bábuit, s egyéb csecsebecséit, tehetetlennek bizonyul. Ott van a színpadon Azucena anyja, de nem csinál semmit. Ferrando ebben a változatban Luna testőrparancsnoka. Amikor a gróf kimondja a halált Manricóra, ő lép hozzá és hátulról átvágja a torkát, a férfi a nyílt színen szenved ki. Ha azonban így történik, akkor Azucena leleplezése után („Megölted az öcsédet”) Lunának oda kellene ugrania haldokló fivéréhez.

Anja Harteros A rendezés vizuálisan nagyon érdekes, sok jó ötlet, ám némi végiggondolatlanság, és időnként szájbarágás jellemzi. Legfőbb problémája, hogy a figurákat nem alkotta meg. Legfeltűnőbb Luna színtelensége. Persze ebbe besegített Alekszej Markov is, akinek markáns baritonja torkosan szól, színében idegenség, de semmi lidérces messze fény. A hang, miként az alkat is, valahogy személytelen. Nincsenek igazi indulatai, így aztán ellágyulása is jelentőségét veszti. Ráadásul a tévéközvetítés napján több gikszert is megfogott (a premieren nem). Szerencsére nem a legkényesebb helyeken, de hömpölygő áriáját inkább az óvatosság jellemezte, mint az átütő erő. Honfitársa Elena Masintina biztos, erős lírai mezzóval rendelkezik. Mind a sötét tónust, mind a borzongató mélységeket nélkülözi. Megnyugtatón énekli a cigányasszonyt – pedig mit nem adnánk érte, hogy fölzaklatóan énekelje! Persze úgy nehéz, ha aggályosan vigyáz nehogy viszonyba kerüljön szereplőtársaival. A legszörnyűbb Manricóval szembeni hidegsége: hát még a fejét sem simogatta meg egyetlen egyszer sem!

Persze a Trubadúr szerepei nagyon nehéz szerepek, s nem abban az értelemben, ahogy minden igaz operaszerep nehéz, még csak nem is énektechnikai vagy pszichológiai értelemben. Alig akad ugyanis még a zenés drámai színpadon mű, ahol az emberi létezés irracionalitása ilyen erővel, komplexitással és természetességgel lenne megjelenítve. Márpedig ha valami, az erre való képesség veszett ki leginkább az operajátszásból. A trubadúrt ma a világon alig lehet kiosztani, a MET közvetítése is ezt igazolta. Ott van például a nagyszerű Anja Harteros. A hang talán egy fél számmal könnyebb mint Leonóra szerepében ideális volna, de az éneklés mintaszerű. A tónus nagyon szép, az alakítás hiteles. A vakságot is példás ízléssel játssza, a figura törékeny, de van tartása. Csak épp nem bűvöl el az elején, nem ragad el a végén, ezért aztán meg se siratjuk. Nem is a formátum az, ami hiányzik belőle, hanem a végső dolgok tudása. Persze mindebben szörnyű felelőssége van Paolo Carignaninak. A dirigens megcsúfolta Carlos Kleiber egykori pulpitusát! Mintha pálca helyett sodrófa lett volna a kezében, amely csak arra alkalmas, hogy egyre nyújtsa a zenét, mint a tésztát. Képtelen volt egy-egy jelenetnek megadni a zenei karakterét, és természetes tempóarányokat teremteni. Nem érti, mi az értelme annak, hogy Adagióra Allegro következik, hogy a szám közepén nem lassítunk bele, hogy attól nem lesz jobb, ha a valóban szenzációsan hangzó zenekart minél hosszabban halljuk zengeni. Ez a karmester méltatlan a vállalkozás nagyságához.

Bizonyos voltam benne, hogy Jonas Kaufmann, azzal a szenvedő arcával és gyönyörűségesen szomorú tónusával, isteni Manrico lesz. De azért meglepett, hogy a néhai Fodor Géza tollára való zenedrámai komplexitással alkotta meg a figurát. Manricót mindig délceg hősnek ábrázolják, Kaufmann viszont egy esendő fiatalembert állít elénk, akinek lenne ereje, de valahogy nem tudja azt érvényesíteni. A II. felvonásban szinte tönkreteszik a kétségek. Azucena elbeszélése ezúttal duettként hangzik el, amelyben ugyan Manrico keveset énekel, de anyjával együtt teljesen végigéli a borzalmakat. A Mal reggendo kezdetű arioso minden Manrico próbaköve. Itt dől el, hogy hetyke tenorral, vagy művésszel van dolgunk. Kaufmann hosszú frázisokban elhalkulva, majd kitörve osztja meg velünk iszonyú kétségeit. Amikor magába száll, akkor is tele van bizonytalansággal. Mindkét fő jelentében, itt, és majd a Stretta előtt is szinte megváltás neki a hír, amit hoznak, s ami egyértelművé teszi számára, mit kell cselekednie. Először szerelmesét, másodszor anyját akarja megmenteni - mindkettő csak pillanatokra sikerül neki. Manrico szerepének csúcspontja a nagy f-moll ária és a stretta. (Bár számtalan Trubadúrt hallunk, ahol a csúcspont technikai okok miatt elmarad…) Nos, erre a produkcióra ez fokozottan érvényes. A jelenet most egy dologról szól: Manrico tudja, mi a sorsfeladata, de úgy érzi, képtelen megfelelni neki, és az nem is lelkesíti őt. Itt válik legvilágosabbá Kaufmann milyen pontosan végiggondolta milyen is az ő Manricója, amely csak az ő hangján szólalhat meg, sőt a hangjából következik, ebből a bársonyosan baritonális, melankolikus tenorból, amely azonban teljesen törésmentesen szárnyal föl, piano és forte között sem vált színt. Egy interjúban a tenor kulcsnak az Ah si ben mio-t nevezte. Ezt ő nem a vár fokán, hanem a hálószobában énekli. Előtte nagyon hangsúlyosan küldi el Ruizt a saját helyettesítésére. Néhány perc bensőséges boldogságot szeretne lopni magának a döntő csata előtt, de lelke nyugtalan. Kaufmann eminens dallamformálással hosszú frázisokkal tárja fel előttünk lelke háborúságát. A változatos dinamikát nem technikai csillogásként használja, hanem annak érzékeltetésére hogyan hullámzik benne remény és reménytelenség. Néhány pillanatra erőt merít szerelméből, majd rádöbben hogy ez az erő kevés. Soha komplexebb jellemrajzot ebben az áriában nem hallottam! Mindettől most nagy hangsúlyt kap a gyakran kihagyott duettino, amelyet azonban egymástól távol énekelnek, Leonóra ez emeleten, Manrico a földszinten. A híres Stretta az előadás legérdekesebb mozzanata. Az első versszakot Manrico magába roskadva egy székre rogyva énekli. A második versszak háttere egy lángoló kereszt. Ezt a férfit nem lelkesíti a harc. Világos számára, milyen feladatot rótt rá a sors, de ez a feladat agyonnyomja. ( Ez a Manrico talán hitelesebb is H-dúrba transzponálva, mint az eredeti diadalmas, fényesebb C-dúrban.) Álmomban sem gondoltam volna, hogy a Trubadúr teljes tematikája, összes problémája belesűríthető ebbe a zeneileg amúgy nem túl komplex számba! Kaufmann Manricójában együtt van minden, ami a többiek alakításaiból olyan fájdalmasan hiányzik: hősét saját húsából és véréből alkotja meg. Ezáltal lesz a trubadúr a mi személyes ismerősünk, ezért érezzük szerelmét, tévedéseit, szerelmét sajátunknak, saját titkos öcsénk lesz, akiért reszketünk, akinek drukkolunk, s akiért, amikor eléri a végzete tényleg megszakad a szívünk. Manricóról egyébként a legjobb jellemzést jópár éve a szegedi Dóm téren hallottam, Bojko Cvetanovtól, a bolgár tenortól: „Itt van ez a fiatalember, lovag is, és dalnok, őrlődik a két nő, anyja és szerelme között, miközben egész életét végigkíséri a kérdés, ’Ki vagyok én? – E chi son io?’. És meghal anélkül, hogy megtudná.” Manrico tragikumát még soha nem éreztem olyan megrázónak, mint ebben az előadásban.

(Nem tudom, Kaufmann hangja élőben mekkorát szól. Elképzelhetőnek tartom, hogy időnként kevésnek hat a Házban. Információt kértem Münchenben élő – egyébként Kaufmann rajongó operabarátomtól – aki csak jelképes válaszra volt hajlandó: „Nyílt sebben tapogatsz az ujjiddal” – írta. Bizonyára nem a volumen a tenor fő erőssége. Mással nehéz magyarázni, miért kapott a premieren nagyobb ovációt Harteros. De megformáltság, érdekesség, érvényesség, igényesség szempontjából ennek a Manricónak a közelebbi múlt és a jelen sztártenorja, például Cura vagy Alvarez a közelébe sem érnek. Ha lehet, még nagyobb izgalommal várjuk tőle az ősszel Alvarót.)

Ami a tévéközvetítést illeti: egyelőre New York messze van Münchentől. Többször láttunk olyan képeket, amikor a kameraman még kereste a megfelelő kivágást. Egy félhomályban játszódó jelenetben nem sikerül megtalálni élességet. Amikor a fekete díszletbe befordul Azucena és Manrico fehér szobája, az teljesen kiég, ráadásul hosszú másodpercek telnek el, mire állítanak az íriszen, és látunk valamit. Mintha a rendező most látná először a darabot, vagy ócska kontrollmonitorja lenne. Ha a Staatsoper saját tévéje közvetít, az ilyen problémákat előre egyeztetni kell, hovatovább az sem elképzelhetetlen, hogy a kényesebb jelenetekben a tévéközvetítésre alternatív világítást csináljanak. A metropolitanes közvetítésen soha nem láttam ilyen technikai hibákat (mellesleg ilyen érdekes rendezést se…). Ám legalább ilyen lényegi különbség, hogy ott a közelik és totálok, a kameramozgások sokszor adnak pluszjelentést a színpadon történteknek. De a Bajor Állami Operaház kezdeményezése fölvillanyozó. Remélhetőleg a magyar operajátszásra és főleg az operanézésre is megtermékenyítőleg hat majd.

Trubadur - München

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Fülei Balázs (zongora)
"Liszt Születésnap Matinékoncert"
LISZT: Zarándokévek, Második év: Itália – 1. Sposalizio
LISZT: Két legenda – 1. Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál, 2. Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár
LISZT: Két koncertetűd – 1. Erdőzsongás, 2. Manók tánca
LISZT: Tizenkét Schubert-dal – 9. Ständchen (Szerenád)
LISZT: Die Loreley
LISZT: Velence és Nápoly – 1. Gondoliera, 2. Canzone, 3. Tarantella

16:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Klavierduo Soós-Haag
"Liszt Születésnap Délutáni Koncert"
LISZT: Karácsonyfa (négykezes változat)
LISZT: h-moll szonáta (Camille Saint-Saëns kétzongorás átirata)

16:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

IX. Országos Gitárverseny Leo Brouwer, kubai zeneszerző 80. születésnapjára - a verseny győzteseinek gálakoncertje
Szerkesztő-műsorvezető: Becze Szilvia

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Farkas Judit (szoprán), Olgyay Gergő (gitár), Kéry Tamás (zongora)
"Hangulatkoncert"
MOZART: Così fan tutte - „Come scoglio...” (Fiordiligi áriája az I. felvonásból)
PONCE: Diferencias sobre la folía de España y fuga - részletek
VERDI: Luisa Miller - „Tu puniscimi, o Signore...” (Luisa áriája a II. felvonásból)
PONCHIELLI: La Gioconda - „Suicidio!” (Gioconda áriája a IV. felvonásból)
J.S. BACH: c-moll szvit - Sarabande, BWV 997
PUCCINI: Turandot - „Tu che di gel sei cinta...” (Liù áriája a III. felvonásból)
WAGNER: Tannhäuser - „Dich, teure Halle, grüss' ich wieder” (Erzsébet csarnokáriája a II. felvonásból)
FARKAS: Gitár-dalok Dsida Jenő verseire
GARCÍA LORCA: Canciones españolas antiguas - 1. Anda, jaleo, 7. El Café de Chinitas

17:00 : Budapest
Kelenföldi református templom

Finta Gergely (orgona)
Igét hirdet: Nt. Takaró János lelkipásztor
Johann Sebastian Bach orgonaművek
Kelenföldi Barokk Esték 200. hangversenye

18:00 : Budapest
Bartók Emlékház

Palojtay János (zongora)
JANÁČEK: Benőtt ösvényen - I. kötet
BARTÓK: Szonatina, BB 69
BARTÓK: 3 rondó népi dallamokra, BB 92
DEBUSSY: Prelűdök I. kötet - válogatás: La cathédrale engloutie, Les Collines d'Anacapri, Les pas sur la neige, La danse de Puck, Minstrels
BARTÓK: 3 darab a Mikrokozmosz 6. kötetéből: Mese a kis légyről, Kis másod- és nagy hetedhangközök, Ostinato, BB 105
BARTÓK: Szabadban, BB 89

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Lajkó István (zongora)
"Liszt Születésnap Esti Koncert"
SCHUBERT: 19. (c-moll) zongoraszonáta, D. 958
LISZT: Les adieux. Rêverie sur un motif de l’opéra de Charles Gounod: Roméo et Juliette
LISZT: Zarándokévek, Második év: Itália – 2. Il penseroso
LISZT: Tarentelle de Dargomijski
LISZT: Velence és Nápoly – 1. Gondoliera, 2. Canzone, 3. Tarantella

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Karosi Júlia Quartet:
Karosi Júlia (ének), Tálas Áron (zongora), Bögöthy Ádám (nagybőgő), Varga Bendegúz (dob)
RTQ vonósnégyes:
Bujtor Balázs, Kovács Erika (hegedű), Hundt Boglárka (brácsa), Gál Béla (cselló)
Hangszerelések: Fenyvesi Márton (Gershwin-dalok) és Szabó Illés (Cole Porter-dalok)
"Jazz itt!"
PORTER: I love Paris
PORTER: You’d Be So Nice to Come Home To
PORTER: I’ve Got You Under My Skin
PORTER: Just One of Those Things
GERSHWIN: 2. (cisz-moll) prelűd
GERSHWIN: Do it Again
GERSHWIN: He Loves and She Loves
PORTER: It's All Right with Me
PORTER: Love for Sale
PORTER: What Is This Thing Called Love?
GERSHWIN: Porgy és Bess – Summertime
GERSHWIN: I Got Rhythm
PORTER: Ev'ry Time We Say Goodbye
PORTER: Night and Day
GERSHWIN: Bidin’n My Time (Várhatok még)

19:00 : Budapest
Belvárosi Szent Mihály templom

"Organ & Choir"

19:30 : Budapest
Erkel Színház

ERKEL: Erzsébet (II. felvonás)
Koncertszerű előadás magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Műismertető, hangverseny és lemezfelvétel

20:00 : Budapest
Duna Palota

Duna Szimfonikus Zenekar
vez.: Deák András
"Budapest Gálakoncert"
15:00 : Szeged
Szegedi Nemzeti Színház

PUCCINI: A köpeny / Gianni Schicchi

18:00 : Pécs
Kodály Központ

Mayu Kishima (hegedű)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Gilbert Varga
"Virtus & eksztázis"
HAYDN: E-dúr szimfónia, Hob. I:12
LALO: Spanyol szimfónia, op. 21
SZKRJABIN: Az eksztázis költeménye, op. 54

19:00 : Győr
Richter terem

Maxim Vengerov (hegedű)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt
"A tánc apoteózisa"
RAVEL: La Valse
BRUCH: 1. (g-moll) hegedűverseny, op. 26
RAVEL: Tzigane
R. STRAUSS: A rózsalovag – szvit

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Kaneko Miyuji (zongora)
Gödöllői Szimfonikus zenekar
"Liszt Fesztivál"
LISZT: A-dúr és Esz-dúr zongoraverseny
LISZT: Haláltánc
AKUTAGAWA: Trinità Sinfonica
A mai nap
történt:
1845 • A Tannhäuser bemutatója (Drezda)
született:
1913 • Forrai Miklós, karmester, karnagy, zenetanár († 1998)
1916 • Emil Gilelsz, zongorista († 1985)
elhunyt:
1987 • Jacqueline Du Pré, csellista (sz. 1945)