Bejelentkezés Regisztráció

Külföldön

A „másik” Varázsfuvola (Balettest Havannában)

2013-04-10 08:22:21 Heiner Lajos

Teatro Nacional 2013. március 15.
Havanna
Teatro Nacional

Kubai Nemzeti Balett

Soha korábban olyan gyönyörűséges lányt nem láttam, mint vagy három hete Havannában, a Plaza de San Franciscón. Kreol bőrű, karcsú-nyúlánk alakján rövid ujjú, fehér blúzt és egy sötét, bő krinolint viselt.
Idegenvezetőnk megkérdezte csoportunkat, hány éves lehet. A válaszok 9 és 19 év között mozogtak (én tizenhétre tippeltem). Megtudtuk: aznap töltötte be a tizenötöt – Kubában ez a születésnap jelenti egy lány számára a felnőtté válás dátumát, ilyenkor felveszik legszebb ruhájukat, a lehető legfrekventáltabb helyeken sétálnak, hagyják magukat fotózni.
Ennek a lánynak minden porcikájából, mit porcikájából, minden sejtjéből, sőt, minden mitokondriumából valami hihetetlen szépség áramlott, s mellé olyan harmónia, amit egyedül talán csak egy kései Haydn-kvartett lassú tételében találni.

Az ő alakja jutott eszembe másnap, a Kubai Nemzeti Balettegyüttes estjén, amikor a műsor második számaként a Panamai Állami Balett prímabalerinája, Manu Navarro táncolt, klezmer-zenére, Analida Galindo koreográfiájára – De un hillo, ez volt a mintegy tízperces darab címe.
Szinte az emberi anatómiát meghazudtolva mozgott a csodaszép hölgy, ha az est egyetlen produkcióját kellene kiemelnem, az övét választanám.

Az első részben szólótáncost, illetve két vagy három művészt láthattunk a színpadon, változatos koreográfiákra és zenékre (utóbbiak Chausson, Auber művei voltak, meg a fenn említett klezmer – részben hangfelvételről, részben „élőben”, a Havannai Nagyszínház korrektül teljesítő zenekarát Giovanni Duarte dirigálta).

Szünet után egyetlen, nagyobb terjedelmű darab előadására került sor – bizonyos Riccardo Drigo A varázsfuvola című opusára. Bevallom, a komponista nevét korábban nem ismertem, noha hosszú élete során szülőhazájában, Itáliában, s főleg Oroszországban, Szentpéterváron zajos sikereket aratott.
Ezt a művét 1893-ban mutatták be, a főszerepet nem kisebb művész, mint az akkor pályakezdő Michel Fokine alakította. A cselekmény egy varázslatos fuvola körül forog, a csodahangszer mindenkit táncra késztet, aki hallótávolságban tartózkodik.
Drigo zenéje egyéni karakterrel nemigen bír, sokáig gondolkodtam, kit, kiket is hallok ki belőle – Auber, Csajkovszkij, aztán leginkább Delibes neve jutott eszembe.

Lev Ivanov eredeti, konvencionális koreográfiáját Alicia Alonso reinkarnálta – s róla itt hosszabban kellene szólni. Zseniális Giselle és Carmen volt, aki egy levált retina miatt kialakult perifériás látásdeficitje után is folytatta tánckarrierjét, az USA-ban éppúgy, mint Európában.
Fidel Castro már 1958-ban, Sierra Maestrából felkérte egy kubai nemzeti balettegyüttes megalapítására, aminek eleget tett – s noha hetvenes éveiben (!) szólószerepléseivel felhagyott, ma is, szinte teljesen vakon, 92. (!!) évében töretlen energiával irányítja együttesét, tanítványai a világ számos vezető intézményeiben futottak be karriert, ő pedig 2002 óta az UNESCO jótékonysági nagykövete.

Kubában persze a tánc dominál, de játszanak operát is – sajnos, a gyönyörű Nagyszínház jelenleg rekonstrukció alatt áll. A kíséretemben lévő hölgy egy programfüzet-árustól ajándékba kapott egy tépett-szakadt, megviselt könyvet, benne a kubai operaélet valamennyi bemutatója a kezdetektől a hetvenes évekig, dátummal, szereposztásokkal – Caruso például 1920-ban énekelt ott először.

Jelenleg a Nemzeti Színház inkább moziteremre emlékeztető nagy hodályában látni-hallani komolyzenei produkciókat – amúgy a hely akusztikája remek, az ülések kényelmesek. Sok a fiatal, hébe-hóba előadás alatt itt is megszólal a mobiltelefon (de hát tapasztaltam ilyet a Bécsi Opera nagypénteki Parsifalján is, a tizenharmadik sorban ülve).
Az előtérben kiállítás, ízléses kisplasztikák. De a teret Alicia Alonso fotói dominálják.
Merthogy Kuba komolyzenei élete elsősorban a balettről szól, s a kubai balettkultúra immáron vagy háromnegyed évszázada Alicia Alonsóról.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.