vissza a cimoldalra
2018-09-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61041)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Lisztről emelkedetten (917)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1060)
Pantheon (2259)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (774)
Simándy József - az örök tenor (550)
A nap képe (2093)
Élő közvetítések (7395)
Operett, mint színpadi műfaj (3699)
Jonas Kaufmann (2273)
Help me! (1091)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1478)
Franz Schmidt (3180)
Balett-, és Táncművészet (5548)
Opernglas, avagy operai távcső... (20136)
Momus-játék (5512)
Kimernya? (2746)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Abbado lakatlan szigete (Mahler Kilencedikje)
- zéta -, 2013-03-26 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Mahler - Abbado MAHLER: Symphony No.9

Berliner Philharmoniker
Claudio Abbado

Universal / Deutsche Grammophon
00289 479 0561

Ha arra a bizonyos lakatlan szigetre életem mindössze egyetlen koncertjét vihetném magammal, akkor – magam számára is meglepő módon – nem tétováznék sokáig. Claudio Abbadónak a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar élén adott hangversenye lenne ott a tarisznyában, amit 2004 áprilisában hallottam a Zeneakadémián. Írtam is pár bizonytalan sort erről a Mahler Kilencedikről (article.php?artid=1827).
Többre akkor nem futotta, de az előadás kilenc sűrű év távlatából máig hatóan vastagon beégette magát az emlékezetembe. Foglalkoztat, itt van velem azóta is a mindennapokban.

Vajon mit tudott Abbado?

A koncert legelképesztőbb élménye a vége volt. A karmester úgy maradt az utolsó elhaló hangok után, mi is úgy maradtunk, némán, elmerengve a Zene keltette fantasztikus űrben, időtlenül hosszú ideig. Pár évvel később összefutottam valakivel, aki valamiért mérte az időt, és szerinte két és fél percig tartott ez a némaság a karmester, a hatalmas zenekar és a zsúfolásig telt Zeneakadémia szép összekapaszkodásában. Ezt a két és fél tömény percet, amíg élek, nem felejtem el.

A hatás létrejöttét akkor a saját közös érdemünknek tudtam be, magunknak, a közönségnek ugyanannyi szerepet tulajdonítva, mint a másik két közreműködő félnek. Azután – pár évvel később – Heiner Kolléga volt szíves felvilágosítani arról, hogy Abbado ugyanezt a „mutatványt” már 1986-ban, a Kongresszusi Központban is elsütötte. Sőt, a Berlini Filharmonikusok lemezéről írt recenziójában le is írta mindezt. (article.php?artid=495)

No, a Universal most újra piacra küldte ugyanezt a produkciót, Mahler Kilencedikjét Abbadóval és a Berliniekkel, s nagyon jól tették.

Vegyes érzésekkel, kissé rettegéssel és félelemmel tettem be a lejátszóba a CD-t. Mi lesz, ha összedől egy bálvány és kiderül, hogy üres légvárakat dédelgettem fakuló emlékeimben? (Ez így együtt olyannyira zavaros képsorozat, hogy pontosan fedi a valóságot.)
És a felvétel pontosan ugyanazt az érzetet keltette bennem, mint az a bizonyos zeneakadémiai koncert. Szinte láttam is magamat ott, a hátulsó bal oldalajtó mellett, a fal tövében ácsorogva szűk másfél óráig, merthogy a jegyek már hetekkel azelőtt elfogytak.

Mahler utolsó (befejezett) szimfóniája a komponista egész életművének az esszenciája. Benne van szinte minden, amit elért, meg az is, amit csak szeretett volna. Benne a küzdelmek, benne az örömök, sőt, még az összeurópai cafka-kékharisnya Alma okozta nyűgöket is megtaláljuk. Nem véletlen a szimfónia alcíme sem: „Búcsú”. Összegzés és távozás van ebben a zenében.

A téma nem volt idegen a komponistától. A ténylegesen kilencedik szimfóniája, a Dal a Földről utolsó tétele kimondva is erről szól. De sokkal korábbi művei is rendre a halál és az elválás fájdalmas gondolatiságát járják körül. Itt most nincs szöveg, csak harmónia és érzés. Tisztább is így. De valahogy mégis másabb a Kilencedik búcsúja, mint a korábbiaké.
Régóta ízlelgetem, miért is másabb? Ez a mű egyáltalán nem pesszimista, ehelyett átlengi valami csodálatos és mindent elöntő, földöntúli, kicsit rezignált derű. S van a sorok közt valami örökérvényűség. Még mélyebb és tartalmasabb, mint a korábbi – mély és tartalmas – Mahler-opusokban.

Abbado 1999-ben élő előadáson vezényelte a IX. szimfóniát a berlini Filharmónia nagytermében. Már az első pillanatoktól elképesztően megtalálta a hangot. Derűs és melankolikus életképek váltják egymást, a dirigens egy pillanatra sem ereszti el a hallgatót. Mostanra kezd az az érzés kialakulni, hogy annak idején a Zeneakadémián (is) mind a publikum, mind a nagy létszámú orkeszter csak tehetetlen bábúként engedelmeskedett a „varázsló” utasításainak.

A második tételhez a komponista odaírta „kissé ügyetlenül és nagyon durván”. A magyar nyelvben a „tramplin” kifejezés pontosabban ráillik arra, amit Abbado zenekara elő tudott csiholni a hangszerekből. Fantasztikus zsánerképek váltják egymást, akárcsak a harmadik tételben. Egyszer falun vagyunk, pillanatokkal később a nagyváros forgatagában, egyszer magányosan bolyongunk az erdőn, másszor benne vagyunk a tömeg sűrűjében.
És persze ott van az az elmondhatatlan-leírhatatlan utolsó tétel, „nagyon lassan és óvatosan”. Az egyre halkabb üveghangok persze még tovább és tovább halkulnak, s amikor azt hiszed, ennél nem lehet ezt már csöndesebben, akkor megmutatják. Az utolsó hangokat már nem is halljuk, csak sejtjük.
És Abbado berlini előadásában, úgy, mint Pesten, valahol megint eltűnik a pillanat, amikor tényleg vége. Még halljuk fülünkben az utolsó sejtelmes akkordot, még az utolsó utánit is felvizionáljuk, mert hátha szól. És utána jön az, amit a világfi John Cage úgy mondott találóan, persze nem ezzel a szimfóniával kapcsolatosan: „az üres értelem”. A csend. Abbado ragaszkodott hozzá, hogy a negyedik tétel, a negyedik track után legyen egy ötödik is. Nem úgy és nem annyi, mint a Zeneakadémián. A közönség a harminckilencedik másodpercig bírja, akkor kezd mocorogni, s tör ki a zajos ováció. Azt hiszem, Mahler egy ilyen előadás hallatán beírna a kottába utólag egy sor szünetet. Az értelmét.

Rengeteg lemez van forgalomban Abbadóval. Az összes Mahler-szimfóniát is kiadták már rég. Mégis azt gondolom, hogy ha Claudio Abbado arra a bizonyos lakatlan szigetre csak egyetlen zeneművet vihetne magával, akkor az Mahler IX. szimfóniája lenne.
Jól ellennénk ott, most már csak arra kell figyelnem, hogy közös szigetre kerüljünk.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Dávida Tamás (trombita)
Nagao Haruka (hegedű), Csikota Gergely, Király Tibor, Kirsch Bence, Kresz Richárd, Nagy Csaba, Seidl Dénes (trombita), Thiago Bertoldi (zongora)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
"Dávida Tamás trombita DLA doktori zárókoncertje"
VIVALDI: B-dúr kettősverseny, RV 548
ENESCU: Legenda
HORVÁTH BALÁZS: Escalator
BOZAY ATTILA: Concertino
ERIC EWAZEN: Fantázia hét trombitára

16:00 : Budapest
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

Orgonahangverseny

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
LUTOSŁAWSKI: Concerto zenekarra
BARTÓK: Concerto zenekarra, BB 123
19:30 : Székesfehérvár
Ciszterci templom

Szili Gabriella, Alexander Schneider, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt (ének)
Kodály Zoltán Kórusiskola Exsultate Fiúvegyeskara (karnagy: Tóth Márton)
Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Dinyés Soma
JOHANN SCHELLE: Erkenne deine Missetat – kantáta
JAN DISMAS ZELENKA: Barbara dira effera - alt szólókantáta ZWV 164
HÄNDEL: F-dúr Concerto grosso Op. 6 No. 2
J.S. BACH: Herr, gehe nicht ins Gericht – kantáta BWV 105
A mai nap
elhunyt:
1908 • Pablo de Sarasate, hegedűs, zeneszerző (sz. 1844)
1957 • Jean Sibelius, zeneszerző (sz. 1865)