vissza a cimoldalra
2018-08-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61014)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2282)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7342)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1464)
Franz Schmidt (3166)
Birgit Nilsson (36)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (983)
Erkel Színház (9452)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (302)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (155)
A nap képe (2077)
Pantheon (2243)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6677)
Opernglas, avagy operai távcső... (20129)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (756)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4330)
Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (93)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2837)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Abbado lakatlan szigete (Mahler Kilencedikje)
- zéta -, 2013-03-26 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Mahler - Abbado MAHLER: Symphony No.9

Berliner Philharmoniker
Claudio Abbado

Universal / Deutsche Grammophon
00289 479 0561

Ha arra a bizonyos lakatlan szigetre életem mindössze egyetlen koncertjét vihetném magammal, akkor – magam számára is meglepő módon – nem tétováznék sokáig. Claudio Abbadónak a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar élén adott hangversenye lenne ott a tarisznyában, amit 2004 áprilisában hallottam a Zeneakadémián. Írtam is pár bizonytalan sort erről a Mahler Kilencedikről (article.php?artid=1827).
Többre akkor nem futotta, de az előadás kilenc sűrű év távlatából máig hatóan vastagon beégette magát az emlékezetembe. Foglalkoztat, itt van velem azóta is a mindennapokban.

Vajon mit tudott Abbado?

A koncert legelképesztőbb élménye a vége volt. A karmester úgy maradt az utolsó elhaló hangok után, mi is úgy maradtunk, némán, elmerengve a Zene keltette fantasztikus űrben, időtlenül hosszú ideig. Pár évvel később összefutottam valakivel, aki valamiért mérte az időt, és szerinte két és fél percig tartott ez a némaság a karmester, a hatalmas zenekar és a zsúfolásig telt Zeneakadémia szép összekapaszkodásában. Ezt a két és fél tömény percet, amíg élek, nem felejtem el.

A hatás létrejöttét akkor a saját közös érdemünknek tudtam be, magunknak, a közönségnek ugyanannyi szerepet tulajdonítva, mint a másik két közreműködő félnek. Azután – pár évvel később – Heiner Kolléga volt szíves felvilágosítani arról, hogy Abbado ugyanezt a „mutatványt” már 1986-ban, a Kongresszusi Központban is elsütötte. Sőt, a Berlini Filharmonikusok lemezéről írt recenziójában le is írta mindezt. (article.php?artid=495)

No, a Universal most újra piacra küldte ugyanezt a produkciót, Mahler Kilencedikjét Abbadóval és a Berliniekkel, s nagyon jól tették.

Vegyes érzésekkel, kissé rettegéssel és félelemmel tettem be a lejátszóba a CD-t. Mi lesz, ha összedől egy bálvány és kiderül, hogy üres légvárakat dédelgettem fakuló emlékeimben? (Ez így együtt olyannyira zavaros képsorozat, hogy pontosan fedi a valóságot.)
És a felvétel pontosan ugyanazt az érzetet keltette bennem, mint az a bizonyos zeneakadémiai koncert. Szinte láttam is magamat ott, a hátulsó bal oldalajtó mellett, a fal tövében ácsorogva szűk másfél óráig, merthogy a jegyek már hetekkel azelőtt elfogytak.

Mahler utolsó (befejezett) szimfóniája a komponista egész életművének az esszenciája. Benne van szinte minden, amit elért, meg az is, amit csak szeretett volna. Benne a küzdelmek, benne az örömök, sőt, még az összeurópai cafka-kékharisnya Alma okozta nyűgöket is megtaláljuk. Nem véletlen a szimfónia alcíme sem: „Búcsú”. Összegzés és távozás van ebben a zenében.

A téma nem volt idegen a komponistától. A ténylegesen kilencedik szimfóniája, a Dal a Földről utolsó tétele kimondva is erről szól. De sokkal korábbi művei is rendre a halál és az elválás fájdalmas gondolatiságát járják körül. Itt most nincs szöveg, csak harmónia és érzés. Tisztább is így. De valahogy mégis másabb a Kilencedik búcsúja, mint a korábbiaké.
Régóta ízlelgetem, miért is másabb? Ez a mű egyáltalán nem pesszimista, ehelyett átlengi valami csodálatos és mindent elöntő, földöntúli, kicsit rezignált derű. S van a sorok közt valami örökérvényűség. Még mélyebb és tartalmasabb, mint a korábbi – mély és tartalmas – Mahler-opusokban.

Abbado 1999-ben élő előadáson vezényelte a IX. szimfóniát a berlini Filharmónia nagytermében. Már az első pillanatoktól elképesztően megtalálta a hangot. Derűs és melankolikus életképek váltják egymást, a dirigens egy pillanatra sem ereszti el a hallgatót. Mostanra kezd az az érzés kialakulni, hogy annak idején a Zeneakadémián (is) mind a publikum, mind a nagy létszámú orkeszter csak tehetetlen bábúként engedelmeskedett a „varázsló” utasításainak.

A második tételhez a komponista odaírta „kissé ügyetlenül és nagyon durván”. A magyar nyelvben a „tramplin” kifejezés pontosabban ráillik arra, amit Abbado zenekara elő tudott csiholni a hangszerekből. Fantasztikus zsánerképek váltják egymást, akárcsak a harmadik tételben. Egyszer falun vagyunk, pillanatokkal később a nagyváros forgatagában, egyszer magányosan bolyongunk az erdőn, másszor benne vagyunk a tömeg sűrűjében.
És persze ott van az az elmondhatatlan-leírhatatlan utolsó tétel, „nagyon lassan és óvatosan”. Az egyre halkabb üveghangok persze még tovább és tovább halkulnak, s amikor azt hiszed, ennél nem lehet ezt már csöndesebben, akkor megmutatják. Az utolsó hangokat már nem is halljuk, csak sejtjük.
És Abbado berlini előadásában, úgy, mint Pesten, valahol megint eltűnik a pillanat, amikor tényleg vége. Még halljuk fülünkben az utolsó sejtelmes akkordot, még az utolsó utánit is felvizionáljuk, mert hátha szól. És utána jön az, amit a világfi John Cage úgy mondott találóan, persze nem ezzel a szimfóniával kapcsolatosan: „az üres értelem”. A csend. Abbado ragaszkodott hozzá, hogy a negyedik tétel, a negyedik track után legyen egy ötödik is. Nem úgy és nem annyi, mint a Zeneakadémián. A közönség a harminckilencedik másodpercig bírja, akkor kezd mocorogni, s tör ki a zajos ováció. Azt hiszem, Mahler egy ilyen előadás hallatán beírna a kottába utólag egy sor szünetet. Az értelmét.

Rengeteg lemez van forgalomban Abbadóval. Az összes Mahler-szimfóniát is kiadták már rég. Mégis azt gondolom, hogy ha Claudio Abbado arra a bizonyos lakatlan szigetre csak egyetlen zeneművet vihetne magával, akkor az Mahler IX. szimfóniája lenne.
Jól ellennénk ott, most már csak arra kell figyelnem, hogy közös szigetre kerüljünk.

Műsorajánló
Mai ajánlat:

11:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
BEETHOVEN: c-moll trió Op.9 No.3
Baráti Kristóf (hegedű), Szűcs Máté (brácsa), Várdai István (cselló)
PROKOFJEV: f-moll hegedű-zongora szonáta Op.80 No.1
Alexandra Conunova (hegedű), Fejérvári Zoltán (zongora)

15:00 : Taktaharkány
Műelődési Ház

MYNK Kvartett:
Kristó-Varga Nikolett, Nagy Szilvia (hegedű), Nagy Teodóra (brácsa), Mészáros Brigitta (gordonka)
"Zempléni Fesztivál"

17:00 : Bekecs
Katolikus templom

Musica Profana Régizene Együttes:
Andrejszki Judit (ének, csembaló, orgona)
Kállay Katalin (furulya, brácsa), Molnár Andrea (furulya), Lachegyi Róza, Vitárius Piroska (barokk hegedű), Szokos Augusztin (orgona, csembaló)
Művészeti vezető: Szabó Zsolt (viola da gamba)
"Zempléni Fesztivál"
Gustate & Videte

19:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
SCHUMANN: Dichterliebe (A költő szerelme) dalciklus, Op.48
A verseket írta: Heinrich Heine
Randall Scarlata (bariton), Frankl Péter (zongora)
BEETHOVEN: “Főherceg” trió Op.97
Kirill Troussov (hegedű), Henri Demarquette (cselló), Frankl Péter (zongora)

20:00 : Sárospatak
Református Kollégium, Imaterem

Megyesi Schwartz Lúcia (ének), Csillagh Katalin (zongora), Kóczán Péter (brácsa)
"Zempléni Fesztivál"
BRAHMS: Die Mainacht Op. 43. No. 2.
Geheimnis Op. 71. No. 3.
An die Nachtigall Op. 46. No. 4.
O wüss’t ich doch den Weg zurück Op. 63. No. 8.
Két dal alt hangra Op. 91.
BRAHMS: Esz-dúr szonáta brácsára és zongorára Op 120. No.2.
BRAHMS: g-moll rapszódia Op.79. No.2.
A mai nap
született:
1901 • Franz Konwitschny, karmester († 1962)
1924 • Georges Pretre, karmester († 2017)
1951 • Kovács János, karmester
elhunyt:
1981 • Karl Böhm, karmester (sz. 1894)
1996 • Sergiu Celibidache, karmester (sz. 1912)