vissza a cimoldalra
2018-10-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61137)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4069)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7453)
Kelemen Zoltán, operaénekes (90)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2931)
Opernglas, avagy operai távcső... (20145)
Simándy József - az örök tenor (552)
Operett, mint színpadi műfaj (3714)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1115)
Pantheon (2264)
Balett-, és Táncművészet (5560)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1503)
Franz Schmidt (3197)
Momus-játék (5543)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4355)
Ilosfalvy Róbert (816)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2606)
Lehár Ferenc (641)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Az ős Kaján (Robert Kajanus Sibelius-felvételei)
Balázs Miklós, 2013-02-25 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Robert Kajanus Symphony No. 1 / Pohjola’s Daughter / Tapiola
(Kajanus Conducts Sibelius, Vol. 1)
Naxos – 8.111393

Symphony No. 2 / Belshazzar’s Feast Suite / Karelia Suite (excerpts)
(Kajanus Conducts Sibelius, Vol. 2)
Naxos – 8.111394

Symphonies Nos. 3 and 5 / Jager March
(Kajanus Conducts Sibelius, Vol. 3)

Naxos – 8.111395

A félszeg nyugati kánon úgy szólongatja Robert Kajanus e nyolcvan éve – a rímek ősi hajnalán – született lemezeit, mint a Sibelius-kultusz bűvös, mágikus ősforrását, ahonnan minden érpatak fakad, s dagad széles, vad folyammá a XX. század olyan nagy pálcamestereinek kezén, mint például Colin Davis vagy Simon Rattle. Az agg hősi legendák sajátja, hogy addig élnek és hatnak, amíg valaki meg nem bizonyosodik a puszta tényszerűségük felől, mert utána, hozzon a vizsgálat bármily várt vagy váratlan eredményt, immár kénytelenek vagyunk a tudomány vagy a historikum porladó szférájába lefokozni még a legrímesebb heroikus epopeiát is. A legendák példásan összekongó, pogány zenéje nem kérdés-kutatás tárgya, a valóság az.

De a cudar álmokban elkopott regéinkre, mint Nagy Nemzeti Illúzióinkra éppúgy szükségünk van, mint a mindennapi kenyérre, a boros asztalra, s arra, amit a tejbe aprítunk. Nem illő kérdeni jöttének miértjét, hisz, hogy köztük van, itt, velünk, és hat: evidencia. Vannak legendák, amiket épp ezért sosem kellene újra elmesélnünk, s vannak lemezek, melyeket sosem kellene újra hallanunk. Talán elég lenne hinni a vastag, vén, pohos krónikáknak, úgy, akár a mindentudó kalendáriumnak hittünk hajdanán, mondja meg az, mi a dolgunk, mi végre bujdosik az ember e hideg Földön. Azért nem nézünk bele soha a bűvész kalapjába, nem lesünk be a táltos vegykonyhájába, s azért nem nyúlunk a messziről jött koldus piszkos málhájához. Jobb, ha nem tudjuk, mi van ott. Hagyjuk a tényeket pihenni.

Valaha a hanglemez több volt, mint manapság. Valóság volt. Volt úgy, hogy úri muri, volt, hogy léha cselédlányok titkos játéka, s volt, hogy nemzeti ügy, államérdek – ezek az ó idők unt regéi megint, a boldog békekorból. Így volt a finnek nemzeti ügye egykoron Jean Sibelius is, mint ember, mint művész, s a művei ugyancsak. Tekintélyes állami életjáradékkal és jól megérdemelt, három évtizedes, háborítatlan kései vakációval. Megesett akkoriban, hogy a finn kormány ötvenezer márkát sem sajnált folyósítani az English Columbia lemeztársaság számára, hogy lemezre kerüljön nemzeti zeneszerzőjük dallamdús Első és Második szimfóniája. A dirigenst pedig maga a komponista választotta ki kétes tehetségű pályatársa, ivócimborája és országos kebelbarátja személyében. Így érkezett Robert Kajanus Londonba: bíbor-palástban, Keletről. Zeneszerszámmal, dalosan.

Öt éve már, hogy Sibelius egykor oly hangos és elfoglalt, nagy lantja kicsorbult, húrjaszakadt, s hangot nem ad; sok volt, sok volt immár a jóból, sok volt a bűn, meglehet. De azt az egyet sose mondta: Uram, én már többet nem iszom – hisz ivott eleget. 1930-at írtak a naptárak. Május volt, madárdalos, friss tavasz. Már épült az Abbey Road-i híres hangbarlang, de még nem lehetett beköltözni. Így a Királyi Filharmónia Zenekara a westminsteri Central Hallt szállta meg három napra, hogy lemezre rögzítse az e-moll szimfóniát, néhány éjre rá pedig a D-dúrt. Az eredménnyel mind a finn kormány, mind a zeneszerző felettébb elégedett volt, így a nemes projekt nem ért véget. Két év futott el, mikor már az EMI stúdiója is fogadásra készen állt, visszatért Kajanus a brit fővárosba s a Londoni Szimfonikusokkal folytatta a munkát: a tervek már a teljes szimfóniaciklusról szóltak, s volt talán egy-két nóta is – néhány kisebb zenekari darab.
A Harmadik és az Ötödik szimfónia is dobozba kerül 1932 nyarán. Kajanus duhaj legény, fülembe nótáz: gyors, heves tempókkal, nyersen, éretlenül, naivan muzsikál. Vállán bíbor, húzza boros kedvvel, paripásan. Áll a bál és zúg a torna, amint hallom, a Szent Kelet kicifrált, vesztett boldogsága ez.

Aztán vége a dalnak. A beteg, fonnyadt Kajanus egy évre rá meghal. Kihuny a szigorú tekintet, s nincs, aki befejezze, amit elkezdett. Pedig nyögve kínálja törött lantját. E lantot, melyet holtában elejtett, ifjú titánok veszik föl s szorítják hevült keblükhöz: Koussevitzky, Ormándy, Beecham és így a sor tovább. Azután jön Karajan és jön Bernstein, s születik pár buja, új, nagy dal. Leróják mind folttalan hűségüket és ájult tiszteletüket a pogánykirály előtt. A nagy zeneszerző mindannyiuk fejét megsimítja, de sosem szeret már úgy senkit, mint a vén kacért, a szesztestvért, a korhely, svindlis Kajanust.

Ez a gyalázatos jelen. Ma már olyan idegen a fülnek ez az agg, gúnytalan-komoly, primitív kacaj, ez az ódon, avítt, avult szónoklat. Máshoz vagyunk szokva: kimeszelt, hideg, fehér falakhoz, olyanhoz, ami meddő, kisajtolt, nem ahhoz, hogy valaki táncol és birkóz a véres asztalon dermedt-vidoran. Az ős Kaján bujdosik, harcol velem: Sibelius az én fülemben már nem izzó, pogány nóta, hanem gyertya, feszület és komorság. Ma már tudom, honnan fújnak a boszorkányos, forró szelek, mert elzúgott már az ős Bizony felettem – s Kaján nem cimborám nekem.
Ezt tették a legendák velem.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Miranda Liu (hegedű), Kiss Gergely (gordonka), Kiss Gyula, Nagy Míra (
zongora)
"Hangulatkoncert"
HAYDN: D-dúr gordonkaverseny, Hob. VIIb:2 - I. tétel
HAYDN: fisz-moll zongoratrió, Hob. XV:26
HAYDN: D-dúr zongoratrió, Hob. XV:24

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Soltész Ágnes, Kovács Judit, Fahidi Patrícia (hegedű), Rácz János, Kunszeri Márta (fuvola), Kökényessy Zoltán (brácsa), Magyar Gábor (cselló), Váray Rita (zongora)
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Az est házigazdája: Tóth Endre, zenetörténész
KOVÁCS ZOLTÁN: Amisz és Amil – két fuvolára
SCHUMANN: Gyermekjelenetek (Benjamin Godard átirata) Op. 15.
SCHNITTKE: Moz-Art duó 2 hegedűre
VAJDA JÁNOS: Musica sull’ acqua – zongoraötös (2015)
MOZART: D-dúr fuvolanégyes

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Vigh Andrea (hárfa)
Budapesti Vonósok (koncertmester: Pilz János, művészeti vezető: Botvay Károly)
Fuvolán közreműködik és vezényel: Drahos Béla
MOZART: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313
MOZART: 2. (D-dúr) fuvolaverseny, K. 314
MOZART: C-dúr fuvola-hárfa kettősverseny, K. 299
MOZART: C-dúr andante, K. 315

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Rohmann Ditta (cselló), Binder Károly (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói
koreográfus: Feledi János
CAFe Budapest
VAJDA JÁNOS: Csellóverseny
SZENTPÁLI ROLAND: Orfeusz-balett - ősbemutató
BINDER KÁROLY: Zongoraverseny - ősbemutató
A mai nap
elhunyt:
1837 • Johann Nepomuk Hummel, zeneszerző (sz. 1778)
1849 • Frédéric Chopin, zeneszerző (sz. 1810)