vissza a cimoldalra
2020-02-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11466)
A csapos közbeszól (95)

Momus-játék (5793)
Élő közvetítések (8406)
Franz Schmidt (3540)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4692)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7323)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3695)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1874)
Belcanto (942)
Joan Sutherland - La Stupenda (117)
Operett, mint színpadi műfaj (4233)
Opernglas, avagy operai távcső... (20416)
Pantheon (2540)
Simándy József - az örök tenor (644)
Kolonits Klára (1161)
Erkel Színház (10543)
A díjakról általában (1086)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A Birodalom visszavág (Az új Hunyadi László a MÁO-ban)
- zéta -, 2012-10-08 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Hunyadi László 2012. október 4/6.
Magyar Állami Operaház

ERKEL: Hunyadi László

V. László – Pataky P. Dániel
Cillei Ulrik – Szvétek László
Szilágyi Erzsébet – Rálik Szilvia / Fodor Beatrix
Hunyadi László – Fekete Attila
Hunyadi Mátyás – Schöck Atala
Gara nádor – Bretz Gábor / Kálmándi Mihály
Gara Mária – Kriszta Kinga / Miklósa Erika
Szilágyi Mihály – Sárkány Kázmér / Ambrus Ákos
Rozgonyi – Káldi Kiss András / Hábetler András
A Magyar Állami Operaház Ének- és zenekara
Vez.: Héja Domonkos

Van jó néhány visszaköszönő eleme Szűcs Gábor Hunyadi László-rendezésének, amelyek önmagukban (egyesével) elég hatásosan jelenítik meg a rendezői koncepciót, ugyanakkor együttesen mégis derekasan rombolják azt. Mondok is néhány példát.

A rendező egyes főszereplők belső monológjait úgy teszi közzé, hogy míg az érintett hős énekel és mozog, addig a többiek megmerevednek. Így tudjuk meg mások mellett Cillei Ulrik, Hunyadi Mátyás, Gara nádor, Szilágyi Erzsébet legfőbb gondolatait és mozgatórugóit. Értelmes ötletnek látszik, ráadásul a Hunyadiban szinte egymást érik az ilyesféle szituációk.

A nyitány alatt kortárs civil ruhában gyülekeznek a közreműködők, hősök és a köznép egyaránt egy váróteremféleségben, mondjuk, repülőtéren. (Ez az öltözék az előadás végén visszajön majd.) Nyolc-kilenc – szintén civil – fiatalember egy-egy jókora bőrönddel érkezik, bennük az opera legfőbb kellékei, amelyek szimbolikusan a mű legfontosabb mondanivalóit takarják (bárd, korona, kulcsok, levelek, kard stb.). Ezek a „kellékes fiúk” ugyanúgy mai szerelésben majd elő-elő bukkannak akkor is, amikor tárgyuk megjelenik a darabban.

Szóval, leszáll a gép, s közben (nota bene: egy cirka tízéves KLM-reklám rossz kópiájaként) átalakul hollóvá. Villámgyors ruhaváltás (jelmez: Kárpáti Enikő) után már ott is vagyunk valahol a XIX. század közepén. De miért pont ott? Az imént még civilben várakozó V. László kiköpött Ferenc József-jelmezben érkezik meg kísérete társaságában. (No, ekkor villant be először George Lucas híres sci-fije. De nem utoljára.)

Ha V. László ezt követően a különböző, magyarutálatról közismert uralkodók arcát öltötte volna fel, minden egyes megjelenésében másikat, érteném. De nem, V. László Ferenc József maradt, kitartóan. De miért pont ő? S akkor Hunyadi Lászlón miért nincs, teszem azt, Kossuth-szakáll?

Van abban némi izgalom, ahogy az Operaház vezetése próbált valami újdonsággal előállni, jelen esetben egy operát még sosem rendezett rendezővel. És Szűcs Gábor bevetett apait-anyait. Ami a modern operarendezés területén egyáltalán az elmúlt néhány évtizedben megjelent, abból szinte mindből találunk mutatóban valamit. Valahol itt a gond is, a kevesebb akár több is lehetett volna. A különböző megoldások olykor anakronisztikusan ütik egymást.

Ráadásul rendezőnk mániákusan menekül attól a szituációtól, hogy egy, esetleg két ember egyedül maradjon a színen. Mintha rettegne attól, hogy kiürül, ellaposodik a cselekmény, mintha a zene (és az előadó) nem lenne képes önmagában elvinni a publikum figyelmét. És hiába örvendezik Hunyadi László, hogy „végre egy nyugodt pillanat”, a háta mögött rögvest táncos párok ropják, míg ő szerelméről ábrándozna. Az amúgy szelíd, de kissé labilis idegzetű Szilágyi Erzsébet a kölcsönkapott boszorkányok segítségével pedig nyomban átlényegül Lady Macbethté.

Szűcs Gábor megriadt attól a helyzettől is, hogy bögyös-faros énekesnővel énekeltesse Mátyás nadrágszerepét, mint azt tették elődei a Hunyadi László 168 éves története során. (Valahol olvastam azt az okos mondatot, hogy az operajátszás kétharmad kottahűség, egyharmad tradíció.) Szóval, a rendező Mátyást néma gyerekszereplővel játszatta, hangját a nevelőnőnek öltöztetett énekesnő szolgáltatta. Még örülnünk kell, hogy nem A rózsalovagot húzta ki elsőként, képzeljük csak el, milyen pikáns édes hármassal indíthatott volna Werdenberg tábornagyné hálószobájában…

Ugyanakkor ne vessük el a rendezés érdemeit! A darab példás gördülékenységgel halad végig a maga menetében, technikai értelemben lendületesen és változatosan vezet nemzeti tragédiánk egyik jellemző epizódján keresztül. Ez utóbbi azért is fontos, mert az Operaház (nagyon-nagyon helyesen) az évadban tervezetten felvállalja az ifjúság operai nevelését, s majd tavasz legvégén ugyanezen produkció összesen 25 alkalommal fog az ifjú közönség elé kerülni (igen, reméljük: az Erkel Színházban).

Akármennyire visszafogom, kibukik belőlem az egykor elvetélt pedagógus: célszerű lenne azért a leendő újdonász operalátogatókat, s tanáraikat egy előzetes használati/értelmezési utasítással ellátni, hogy a darab bizonyos fentebb is említett megoldásain ne akadjanak különösebben ki, ergo: értsék.

Szűcs Gábor munkáját vélhetően megnehezítette, hogy bár a premiert megelőző hetekben, gyakorlatilag az első szereposztással rögzítették az „ős-Hunyadi”-t, a színpadra mégsem ez került, hanem az 1935-ös RadnaiOláhNádasdy változat némiképp visszamódosított variánsa.
Az 1935-ös feldolgozáshoz tehát egy keveset visszahúztak (ami leginkább V. László jeleneteiben érhető tetten). Ez a korábbi évek nagy Erkel-fogadkozásai után határozott visszalépés, amit az Operaház – valljuk meg: nem igazán elegáns módon – azzal igyekezett finomítani, hogy az átdolgozók neveit (bár munkájukat használja) mégsem tünteti föl a műsorlapon.

Most nem akarnék újra állást foglalni az eredeti vagy átdolgozás vitában, arra azért emlékeztetnék, hogy ugyan számos remek klasszikus opera hemzseg a dramaturgiai hibáktól, szövegbéli elavultságtól, mégsem jut(ott) eszébe senkinek egy-egy remekművet újrakomponálni, netán új szöveggel ellátni. Amúgy ebben a suta operaházi visszakozásban is van valami „birodalmi visszavágás”-féle.

Miklósa, Kálmándi, Pataki
Miklósa Erika, Kálmándi Mihály, Pataky P. Dániel
(fotó: Csillag Pál)

Mivel a premieren nem volt szerencsém ott lenni, sőt még a (dicséretes) tévéközvetítést sem láttam, a bemutató utáni negyedik-ötödik előadást sikerült élőben abszolválnom. Az első szereposztás minden közreműködőjét láttam, s többeket a másodikból is.

A mű általam figyelemmel kísért fél évszázadában a színház még sosem állt ennyire rosszul Szilágyi Erzsébettel. Rálik Szilvia a dráma felől közelít, persze Elektra és Salome után ez érthető is. Ugyanakkor (és épp ezért) brutálisan tördeli a dallamíveket, a koloratúrákat bántóan összemossa, magasságai élesek. Az ő Szilágyi Erzsébete már-már ortrudi tulajdonságokkal bír, ami aligha egyezhet a komponista szándékaival.

Fodor Beatrix Fodor Beatrix pontosan a túlsó oldalon áll. Pedánsan formál, maximálisan igyekszik az előírt koloratúrákat pontosan teljesíteni, ami többnyire sikerül is. Nála a gond a drámával van, a hang nem rendelkezik azzal a súllyal és színnel, amit az elmúlt fél évszázadban megszoktunk. Fodor küzd a szereppel, elég sokáig ígéretesen, de a finálé hangorkánjával nem bír. Egyik barátom mondta produkciója kapcsán: „Nem úgy kéne szerepet osztani, hogy akit megtisztelnek vele, azt egyben ki is nyírják a megbecsüléssel.”

Ha a Szilágyi Erzsébetek közt ég és föld volt a különbség, akkor ugyanezt mondhatom a két Gara Máriáról is, azzal a különbséggel, hogy ők mindketten teljesítették a „kötelező minimumot”. Előbb láttam Kriszta Kingát, aki – a debreceni Masenyka után – megint elbűvölt. Lenyűgözően finom lélek ez a Gara Mária, minden rezdüléssel szerelmesén csüng. Hangja alul-fölül kiegyensúlyozottan szól, ugyanakkor ne hallgassuk el, hogy a szimpatikus fiatal énekesnő a szerep technikai nehézségeivel éppen kitapogatta saját határait. A Cabaletta megvan, de ehhez rettentően kell koncentrálnia, és nemcsak neki. Három és fél évtizedes operalátogatói mivoltom egyik legszebb élménye volt a 4-i estén, amikor a közönség részéről is pontosan érezhető volt, hogy a zsúfolt színpad (rajta a szinte teljes énekkarral) mekkora elánnal szurkol neki.
A két nappal későbbi előadáson ugyanebben a szerepben egy díva nagyvonalú és fölényes produkciójának lehettünk szem- és fültanúi. Miklósa Erika alig vett részt az előadásban, inkább csak egy áriaesten igyekezett a lehető legnagyobb sikert kicsiholni a publikumból. Amennyit ki lehetett venni alakításából, az inkább a Borisz Godunov Marinájára emlékeztetett. Persze Gara nádor lánya akár lehetne nagyravágyó is, de alig hiszem, hogy akkor megakadt volna Hunyadi szeme rajta. Rögzíteném még, hogy az énekesnő kizárólag a felső oktávjával vesz részt a produkcióban, a mélyebb regiszter sápadtan és fakón szól. S rég láttam olyan szerelmi kettőst, ahol az énekesnő ennyire ritkán pillant az őt kitartóan fixírozó partnerére.

Mert ezúttal Fekete Attila igyekezett maximálisan helyt állni, ami szerepjátékban elég egyértelmű volt. Cimborám „folyamatos és árnyalatlan fortékról” beszélt nekem, de a tenorista a két előadáson – nem egyforma mértékben ugyan – egyre inkább próbálta a szerep lírai vonulatát is bemutatni. A Tömlöcáriában úgyis kiengedheti a hangját. Fekete Attila pályájának hossza múlik azon, mennyire tudja biztonsággal kezelni „hangszerét”, s milyen szerepekkel rongálja azt. Néhány énekesi manírt, pl. a szóvégi mássalhangzók durva megnyomását („menyasszonyom”) érdemes lenne kigyomlálni.

Amennyire gond van Szilágyi Erzsébet szerepkörével, annyira biztosítottnak látszik a helyzet Gara nádorral. Bretz Gáborról nem tudja az ember levenni a tekintetét. Nem csak akkor játszik, amikor szólam szerint meg kell szólalnia, folyamatosan jelen van. Olykor hosszú tízperceken keresztül, némán. Pontosan összerakott karakter, elképesztően hatásos, ugyanakkor mégis takarékos eszközökkel. Hangban is remekül hozza a jagói figurát, pompás baritonmagasságokkal. A nyári Wagner-kirándulása (Tannhäuser) arról győzött meg, hogy basszus, ez a mostani meg arról, hogy basszbariton. El kéne dönteni. (Nem nekem.)
Kálmándi Mihály a megszokottnál kicsit kevesebb hanggal (és kevesebb testtel) is remek Gara volt. Alakításában a nádor nem olyan nagyformátumú gazember, mint Bretzé volt, de a kisstílűség is éppoly hatásos tudott lenni, mert konzekvensen működött. Csak egy példa erre: Kálmándi nádora megrökönyödött, amikor lányát a pártütő börtönében találta, Bretzé nyomban eltöprengett rajta, hogyan tudja a helyzetet a maga javára fordítani. Egyik megoldás sem abszolút, s mindkettőt magas színvonalon láthattuk.

Pataky P. Dániel hangi korlátait jól mutatta be V. László szerepe, ennek ellenére a puha figura hihetővé tudott válni.
Schöck Atala korrekt és szép hangon énekelte Mátyás szólamát, de kicsit jobban kéne figyelni a szövegkiejtés pontosságára.

Héja Domonkos kezében alapvetően rendben volt az előadás, viszont egyes pontokon mindkét este ugyanott érezhetően féltaktusnyi aszinkron volt színpad és zenekar között. Ilyen volt az első felvonás nyitó férfikara, valamint Szilágyi Erzsébet–László–Mátyás tercett is.
Olvasóinknak ígérjük, hogy az évad további Hunyadi-beállásait is figyelemmel követjük.

további képek a galériában »

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

Liszt-kukacok Akadémiája

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Császár Zsuzsanna (zongora)
LISZT: 8. magyar rapszódia
CSEMICZKY MIKLÓS: Sonatina con intermezzi
BARTÓK: Szonatina, BB 69
LISZT: Zarándokévek, Második év: Itália – 7. Dante-szonáta
DOHNÁNYI: Négy zongoradarab, op. 2 – 3. f-moll intermezzo
DOHNÁNYI: C-dúr rapszódia, op. 11/3

15:00 : Budapest
Magyar Rádió 6-os stúdiója

Pasztircsák Polina (ének), Davidovics Igor (lant)
Műsorvezető: Fazekas Gergely
"Zenebeszéd"
DOWLAND: Dalok, lantművek

16:00 : Budapest
Pesti Vigadó

Kertesi Ingrid és Subedi Anna (ének)
Dobozy Borbála (csembaló), Virág Emese (zongora)
A Magyar Táncművészeti Egyetem balett tanszékének hallgatói
Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar
vezényel: Ménesi Gergely
Szerkesztő-műsorvezető: Solymosi Tari Emőke

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Veress Ábel (zongora)
"Hangulatkoncert"
J.S. BACH: c-moll prelúdium és fúga, BWV 847
SCARLATTI: E-dúr szonáta, K. 380, L. 23
HAYDN: G-dúr szonáta, Hob. XVI:40
CHOPIN: Öt etűd az op. 10-es és op. 25-ös sorozatokból
LISZT: 6. magyar rapszódia
DOHNÁNYI: Ruralia Hungarica, op. 32a - részlet

17:00 : Budapest
Kelenföldi református templom

Vadász Attila (orgona)
Igét hirdet: Nt. Takaró János lelkipásztor
BUXTEHUDE: g moll prelúdium és fúga, BuxWV 148
SWEELINCK: 116. zsoltár
BACH: G dúr prelúdium és fúga, BWV 550
BACH: Erbarm'dich mein, oh Herre Gott, BWV 721
BACH: Két Contrapunktus a Fúga Művészetéből, BWV 1080
MENDELSSOHN: A-dúr szonáta

19:00 : Budapest
Erkel Színház

"Keresztény farsang Nino Machaidzéval"

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Foskolos Péter (hegedű),
Foskolos Bettina (zongora)
BACH: Sonata No.3 in C major, BWV 1005
BEETHOVEN: Sonata No. 3 in E flat major, Op. 12 No. 3
CHOPIN: Ballade No. 1 in G minor, Op. 23
SCHUMANN: Violin Sonata in A minor No. 3 Wo0 2

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Maxim Vengerov (hegedű),
Devich Gergely (cselló), Ránki Fülöp (zongora)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Maxim Vengerov
BEETHOVEN: C-dúr hármasverseny, op. 56
BEETHOVEN: VII. (A-dúr) szimfónia, op. 92

19:30 : Budapest
BMC, Koncertterem

Balog József, Csalog Gábor (zongora)
Sáry László (zongora, fütty)
Szathmáry Judit, Nagy Bernadett, Murányi Márta, Fehérváry Péter, Melkovics Zoltán, Horváth Csaba (ének)
Amadinda Ütőegyüttes
Schlanger Tamás (ütőhangszerek)
Ligeti Ensemble
"Sáry 80"
SÁRY LÁSZLÓ:
Collage
Tango
Broadway boogie-woogie
Kotyogó-kő egy korsóban
Pentagram
Concerto Classico – 1984-es revideált változat
Tranquillity
Oratórium – ősbemutató
Etüdök gőzmozdonyokra
Emlék
19:00 : Győr
Nemzeti Színház

MOZART: Szöktetés a szerájból
A mai nap
elhunyt:
1903 • Hugo Wolf, zeneszerző (sz. 1860)
1983 • Adrian Boult, karmester (sz. 1889)
2010 • Ágai Karola, énekes (sz. 1927)
2013 • Wolfgang Sawallisch, karmester (sz. 1923)