vissza a cimoldalra
2018-06-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4006)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60840)
Momus társalgó (6335)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Társművészetek (1255)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11277)
A csapos közbeszól (95)

Palcsó Sándor (211)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2763)
Charles Gounod (219)
Kolonits Klára (1073)
Opernglas, avagy operai távcső... (20083)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (886)
Élő közvetítések (7241)
Média, zene, ízlés (82)
Balett-, és Táncművészet (5525)
Pantheon (2227)
Erkel Ferenc (1039)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1422)
Franz Schmidt (3139)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4280)
Momus-játék (5497)
Rost Andrea (2026)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Bordó szopránok, lila mezzó, acélkék tenor, no meg a fekete basszusok (Operaslágerek a szegedi Városházán)
Operatikus, 2012-08-01 [ Vidéken ]
nyomtatóbarát változat

Operaslágerek a szegedi Városházán Hangszóróktól és potméterektől elkínzott fülünket kezelni a szegedi Városházára indultunk július 30-án. A Parasztbecsület és a Bajazzók agyonerősített Dóm téri előadásai után ellenállhatatlanul vágyakoztunk valódit hallani. Hamar kiderült: nem önmagában az erősítő betegít, s nem egyedül a természetes hang gyógyít.

Az első pár szám feledhető volt. A meleg nyári este akkor izzott föl először, amikor átismételtették velünk a Mascagni-darabot. Santuzza és Alfio sematikus duettjét Miksch Adrienn és Cseh Antal magyarul énekelte – egy miskolci produkcióból importálva. Itt végre megjelentek a szenvedélyek, a szoprántól igazi pianókat és valódi fortékat hallottunk. S létrejött az, ami miatt ezt a műfajt még annyira lehet szeretni: az emberi hang közvetlen érzelemkifejezése. Különösen a Santuzza elbeszélésének nevezett részben volt pregnáns a különbség.

A színvonal továbbra is egyenetlen maradt, bár kirívóan gyöngék nem voltak. A basszus Cser Krisztiánt eddig oratóriumokban hallottam a legjobbnak. Ezúttal két statikus áriájában, (Fiescóéban a Boccanegrából és különös Sarastro F-dúr slágerében) kevésnek tűnt, hiányzott az ihlet hőfoka. Don Giovanni Zerlinával (Kovács Éva) énekelt csábító duettje pedig egyáltalán nem az ő világa, sem hangjából, sem mozdulatiból nem sugárzik a nő iránt érzett olthatatlan vágy. Annál meglepőbb volt viszont, hogy az este egyik csúcspontjának bizonyult a Cseh Antallal énekelt Hadarókettős. Ebben a basszusszerepet, Don Pasqualét a (bassz?)bariton Cseh, a baritonszólamot viszont, a basszus Cser elevenítette meg – és mindketten telibe találták a karaktert! Cseh igazi mérges öregúrnak hatott. (Még néhány összetéveszthetetlen Gregor-gesztust is bevetett egykori, felülmúlhatatlan Pasqualénktól.) A magas, blazírt Cser pedig igazi gavallérnak hatott, megjelenésre és dallamformálásra egyaránt. Íme, egy újabb bizonyíték, milyen csacsiság a hangfajok merev értelmezése!

Különösen fiatal énekeseknél feltűnő, mennyivel ihletettebben, értelmesebben énekelnek egy áriát, duettet, vagy bármilyen részletet, ha a szerepet már színpadon is alakították. A frissdiplomás Kovács Éva a Pillangó Cseresznyevirág-kettősében volt a legjobb, amit már néhányszor a Szegedi Nemzetiben egészben is eljátszhatott.
Nem tudom,Mester Viktória énekelte-e a már Suzukit, de az az érzésem, neki mindegy. Az ifjú mezzó bármely karaktert magabiztosan ragad meg, a legkülönbözőbb stílusokban „helyből” hajszálpontosan találja el hangját – legyen az a kacér Rosina vagy a tenger hullámzását imitáló Miklós a Hoffmann meséiből. Persze lehet, hogy csak egyszerűen nagyon tehetséges.

Ha már Kovács Éva elénekelte Gounod Rómeó és Júliájából a mutatós, de csak közepesen ismert keringőt (amit egyébként a városi publikum többször meghallgathatott az elmúlt 20 évben), akkor szívesen vettem volna Rómeó nevezetes, „L'amor, l'amour” kezdetű áriáját is (amely az én emlékezem szerint még soha nem hangzott föl nyilvánosan Szegeden), különösen, hogy az est tenorja már énekelte a szerepet.
Ha van operasláger egyáltalán, akkor az a „La donna e mobile” a Rigolettóból. Természetesen Balczó Péter belevette a programjába (jövőre műsoron is lesz), ám a nevezetes szóló csak közepesen sikerült, a záró magas h rövid és sápadt volt. Pedig az operához, különösen a slágerekhez a bravúr is hozzátartozik. (Ha lett volna igazi bravúr, tán a másik operaspecialitás, az ismétlés sem maradt volna el.) Az első számokból úgy tűnt, tenorunk csak közepes napot fogott ki, ám az est második felében izzó, magabiztos Pinkerton-áriával lepett meg. Tán mondanom sem kell: egyik sikeres színpadi szerepéből.

A fellépő énekesnők mindegyike (számítsuk hozzájuk a műsorvezetőt, Beslin Anitát is) elbűvölő jelenség is egyben, s hölgyeink lenyűgöző nyárestélyikben pompáztak – furcsamód szinte mindannyian pirosban. Kovács kisasszony bíborvörösben, Adrienn bordóban, Viktória lilás árnyalatban. A két mélyhangú férfi sajna az unalmas fekete szmokingot választotta, tenorunk nyakkendő nélküli acélkék öltönye viszont nagyszerű választás volt. Egy nyáresti hangversenynek életeleme az ízléses látvány. Toronykői Attila rendező épített a sárga udvarra pár lépcsőt, sövényfalat – ügyesen adva jelzésszerű teatralitást a fölhangzó számoknak.

Az énekszámok között Szabó Róbertfuvolán és Bábel Klára (sugárzó királykékben) hárfán adott elő operaátiratokat, lehetőséget adva a jórészt szakértő publikumnak, hogy értékelje magában az előző énekesblokkot, vagy csak egyszerűen bámulja a csillagos, csaknem teliholdas eget.

Nos, a csillagok akkor ragyogtak föl igazán, amikor Miksch Adrienn belefogott Maddalena áriájába az Andrea Chenier-ből. Ő ugyan csak ősszel fogja énekelni a szerepet Szegeden, de az ária érzelmi komplexitása, lelki viharai máris megrendítően tombolnak lelkében és hangjában.
Egy zajos siker után nehéz megszólalni. Szegény Cseh Antalnak az egyik emeleti ablakban, a lépcső tetejében kellett indítani Mefisztó diabolikus Rondóját a Faustból, ráadásul nem mondták meg neki, hogy a korlát alig van rögzítve, úgyhogy majdnem leesett. A kettős hendikep kizökkentette, többször is összekeverte a versszakok szövegeit, csak erős koncentrációval tudta végigénekelni a számot. A végére magára talált, énekelt még egy dörgedelmes felső g-t, de a majdnem-baleset a formálás rovására ment.

Oberfrank Péterváltozó erejű inspirációt sugárzott előre énekeseinek a zongora mögül, legbiztosabban a komikus számok karakterét ragadta meg.

Nikolényi István szabadtéri igazgatósága alatt minden nyáron volt koncert (legtöbbször a Városháza udvarán), amelyen részt vettek a Dóm téri operaprodukció főszereplői, külföldi vendégei is. A zsúfolt nézőtér bizonyította, mekkora igény van erre a hagyományra.

Operslágerek a szegedi Városházán
A képeket Roboz István készítette

Hírek
• Különleges előadással zárul a Nemzeti Filharmonikusok évadzáró hangversenye a Dohány utcai Zsinagógában
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)
A mai nap
történt:
1821 • A bűvös vadász bemutatója (Berlin)
született:
1927 • Ilosfalvy Róbert, énekes († 2009)
1943 • Marton Éva, énekes