Bejelentkezés Regisztráció

Opera

Arisztid és Tasziló (Barokk operák a Warnertől)

2012-07-05 10:12:49 Balázs Miklós

HÄNDEL: Acis & Galatea
François Piolino, Joseph Cornwell, Alan Ewing, Paul Agnew, Sophie Daneman
Les Arts Florissants
William Christie
Warner
2 CD
2564659887

Acis & Galatea
RAMEAU: Hippolyte et Aricie
Eirian James, Laurent Naouri, Lorraine Hunt, Anna Maria Panzarella, Mark Padmore
Les Arts Florissants
William Christie
Warner
3 CD
2564663052
Hippolyte et Aricie

*

Odakint harmincnyolc fok van, idebent, a panelban negyvenkettő – mivel a Nap egész délután egyebet sem tesz, csak a szobám falát hevíti. Az is hülye, aki ilyenkor barokk operát hallgat. (Mások szerint aki barokk operát hallgat, máskor is az, de ők nem ezt a lapot olvassák.) Szóval négy és fél órányi tömény rokokó fülledtség idebent, ha amúgy nem lenne elég, amit az éghajlat ránk oktrojál. Az Acis and Galatea, valamint a Hippolyte et Aricie az e hétre rendelt zsolozsmák. Nagy nevek, bizonyosan, mert muszáj a lexikonokba túrnom miattuk.

Valahonnan a régi epopeiákból vagy mythodeiákból szökhettek meg, hogy Händel és Rameau keze által egészen a jelenig sikítsanak fontoskodva. De akinek nincs jobb dolga a júliusi hőségben, mint rég elhalt mitikus hősök után kutatni, annak úgy kell. Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy itt is ott is az egyik szereplő nagyon szerelmes a másikba, a másik meg szintén nagyon szerelmes az egyikbe, de lehet, hogy nem. Ahogyan ez az operákban lenni szokott. (Oké, a Händelé inkább oratórium, de ezen most ne akadjunk fenn.) Innen, a budai társasház betonjából elnézve ezek a nevek nem mondanak többet, mint Leo és Fred, vagy Bob és Bobek, Lolka és Bolka és így tovább. (Zsenge gyermekkoromban a Philemon és Baucisról is azt hittem, egy csehszlovák rajzfilm. Tényleg.) Vagy az arisztokrata viccek állandó szereplői, Arisztid és Tasziló, ki tudja, azok mifélék, de az ő nevük is nagyon viccesen hangzik.

Mindenesetre lemezkommentár az lesz – már meg is van belőle két bekezdés – ha másért nem, hogy bizonyítsuk: a Café Momus időjárástól függetlenül is volt, van és lesz. És tájékoztatja a Nyájas Olvasót, hogy a kilencvenes évek két jelentős barokk zenei lemezének lebutított (értsd: szövegkönyvet nem tartalmazó) másodkiadása ismét kapható a hazai piacon is, méghozzá igen kedvező áron. Ha jól számolom, úgy két strandbelépő árából kijön az egyik. A másik egy közepes méretű úszógumi értékével viaskodik.

William Christie és a Les Arts Florissants fénykorából valók ezek a felvételek. Az amerikai karmester és muzsikusai azóta nem lettek se jobbak, se rosszabbak. Ahogyan a barokk operajátszás sem ugrott nagyot az elmúlt tizenöt esztendőben. Úgy fest, ma sem tudunk lényegesen többet a korszak előadói hagyományairól, vagy legalábbis nem tudjuk szignifikánsan jobban (esetleg máshogyan) előadni a műveket, mint akkoriban tudtuk. Finom, érzékeny és puhán játszó zenekar ez, nem olyan szenvedélyes mint Marc Minkowskié, nem olyan karakteres, mint Paul McCreeshé, de például Rameau-ban ma sem lelni párját a Les Arts Florissants rugalmas, elegáns, mégis feszes és pontos előadásmódjának. Az énekesek ugyancsak élvonalbeliek: Sophie Daneman az Acisban, Lorraine Hunt (akkor még nem Hunt Lieberson) a Hippolyte-ban magason tartja a lécet. Olyan nevek, mint Patricia Petibon és Paul Agnew még csak az epizodisták kategóriájába sorolódnak ebben az „antik” gárdában.

A mitikus hősök meg valahogyan csak kiélik-kiéneklik a szenvedélyeiket az ékes francia és az angol nyelvek jótékony homályában, mert, hogy épp miről énekelnek, nem mindig tudom, ugyanis a szövegkönyv kinyomtatásával nem vesződöm, a finom pianókat meg elnyomja a ventillátor zümmögése. Ha akad mégis, akit a fentiek nem elégítettek ki, s okvetlenül szakavatott lemezkritikát kívánnak olvasni e darabokról, annak hadd javasoljam Vashegyi Györgynek a Gramofon magazinban megjelent írásait (1997/6. 16 p. és 1999/11. 22. p.). Ő ilyen szavakat használ bennük, mint „ragyogó”, meg „briliáns”, meg „meghatározó értékű”. Biztos igaza van, ő állítólag tudja, mit beszél.
Az én merevlemezem viszont kezd túlhevülni.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.