vissza a cimoldalra
2017-11-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Milyen zenét hallgatsz most? (24980)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60140)
Momus társalgó (6274)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11196)
A csapos közbeszól (94)

Pantheon (2146)
Bartók Béla szellemisége (238)
Lehár Ferenc (590)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2421)
Operett, mint színpadi műfaj (3369)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (933)
Moldován Stefánia (44)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2422)
Rost Andrea (1945)
Momus-játék (5368)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (367)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1179)
Franz Schmidt (2957)
Brahms, Johannes (155)
Kimernya? (2593)
Élő közvetítések (6685)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Karmesterportrék LV. – Artur Rodziński
Balázs Miklós, 2012-07-03 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Artur Rodziński Olyan olthatatlan tűz égett benne, amilyen csak nagyon kevesekben Nyughatatlan lélek, igazi homo iracundus volt, vagyis végletesen szenvedélyes, kolerikus, ingerlékeny személyiség. Afféle született kelet-európai neurotikus, aki többnyire nem képes megalkudni sem magával, sem mással. A lengyel származású Artur Rodziński folyvást űzte, hajtotta a célt, amiről talán maga sem tudta, mi volna az. Szenvedélyes volt mindenben, amihez nyúlt, sem a magánéletben, sem a munkájában nem tudta leplezni nyers, lobbanékony természetét, ezért csak a hosszútűrő társak tartottak ki mellette. Kevesebb mint húsz év alatt hódította meg az Újvilágot: végigjárta Los Angeles, Cleveland, New York és Chicago zenekarainak vezetői székét, de sehol sem tudott mélyebben gyökeret verni. Küzdelmes, mégis tartalmas pályát futott be, mialatt mindenkor igyekezett tekintélyt és magabiztosságot sugározni; extrovertált alkat lévén megkövetelte, hogy muzsikusai vakon rábízzák magukat. Sohasem fogta vissza az energiáit, a zene iránti megingathatatlan elhivatottságából és mély érzelmeiből táplálkozó dinamizmusa ezért hamar levette a lábáról a közönséget. Erélyes, kezdeményező és tudatos muzsikusként szüntelenül a művészi közlés legmagasabb fokát és az emberi teljesítőképesség maximumát kereste.

Újév napján született Artur Rodziński 1892-ben, a dalmáciai Splitben. Apja a monarchia katonatisztjeként szolgált a Földközi-tenger partján, de nem sokkal fia születése után a család visszaköltözött Lengyelországba. Lwówban telepedtek le, Rodziński is itt járta iskoláit, majd Bécsben tanult tovább: zenét és jogot hallgatott párhuzamosan – itt élte végig az első világháborút és a monarchia felbomlását. A bécsi Akadémián igazi nagymesterek kezei közé került, tanárai közt megtaláljuk Josef Marxot, Franz Schrekert, Franz Schalkot és Emil von Sauert. Ausztriai tanulmányai után visszatért Lwówba, ahol a helyi operaház énekkarvezetőként alkalmazta, de nemsokára teljes operák betanítását és dirigálását is rábízták. 1920-ban debütált karmesterként a lwówi Operában Verdi Ernanijával, de tehetsége hamar nagyobb kihívásokra szólította: 1921-ben már a Varsói Filharmónia Zenekarát vezényelte és bemutatkozott a Varsói Nemzeti Operában.

Artur Rodziński 1924-ben az éppen lengyel földön turnézó Leopold Stokowski figyelt fel Rodziński kvalitásaira egy Mesterdalnokok-előadás alkalmával, s mindjárt másodkarmesteri állást kínált neki a Philadelphia Zenekarnál. Amerikába költözött tehát, és 1925-től négy éven keresztül Stokowski asszisztenseként dolgozott a lengyel dirigens, mindeközben rendszeresen vezényelt a Philadelphia Grand Operában és óraadást vállalt a Curtis Institute katedráján. 1929-ben lepte meg a felkérés a Los Angeles-i Filharmonikusok részéről, hogy Kaliforniába szerződjön egy fiatal, de fejlődni igyekvő zenekar élére. Az első karmesteri pozíció ígéretes lehetőséget kínált az akkor már cseppet sem fiatal (harminchét esztendős) dirigens számára, hogy kipróbálja magát vezetőként. Ambíciói így érthetően magasra szöktek: képzett és felkészült, ugyanakkor nyitott és sokoldalú zenekart kívánt nevelni a Filharmonikusokból, a romantikus alaprepertoár mellett műsorára tűzött számos kortárs darabot, s az itt töltött alig négy év alatt jelentősen lendített az együttes technikai színvonalán.

A clevelandi ajánlatot azonban nem lehetett visszautasítani. Noha az Erie-parti füstös város deprimáló hangulata a nyomába sem érhetett Los Angeles mondén pompájának – különösen a világválság pusztítása nyomta rá a bélyegét clevelandi atmoszférára –, a zeneigazgatói pozíció egy a kaliforniainál magasabban jegyzett zenekarnál, amely nem mellesleg igen közel esik a keleti part szellemi központjaihoz, kecsegtető kihívásnak látszott. Tíz évadot töltött a Cleveland Zenekar élén Rodziński, pályájának talán legmeghatározóbb szakaszát. Néhány szezon alatt olyan együttest nevelt a dohos Ohióban, amely a ’30-as évek végére a régió legjobbjaival, New York, Boston és Philadelphia kirakatzenekaraival konkurált, s a ’40-es évek elejére hanglemezek tucatjait publikálta a neves Columbia lemeztársaság égisze alatt. Innovatív, újdonságokra fogékony repertoárját természetesen itt is megtartotta: bemutatott számos XX. századi remekművet a helyi közönségnek, egyebek mellett például Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth című operájának amerikai premierje is Rodziński és a Cleveland Orchestra nevéhez fűződik.

Vendégkarmesterként is emelkedett az ázsiója az idővel, a ’30-as évek közepétől legtöbbször a New York-i Filharmonikusokhoz hívták, de alkalmanként dolgozott az észak-atlanti régió valamennyi jeles együttesénél, s európai meghívásai is megszaporodtak. 1936–37-ben a Bécsi Filharmonikusok vendégeként fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, ahol magára vonta Toscanini kitüntető figyelmét. Ezt követően az olasz maestro ajánlotta őt a New York-i menedzsment figyelmébe, akik ekkoriban verbuválták a muzsikusokat a megalapítandó NBC Szimfonikus Zenekarhoz. Rodziński oroszlánrészt vállalt a toborzásban, aktívan részt vett a meghallgatásokon, s az NBC Symphony első hangversenyeit – Toscanini érkezéséig – is ő dirigálta.
1943-ban azután állandósította helyét a New York-i hangversenyéletben: négy éven át vezette a New York-i Filharmonikusokat, akik, miután Barbirolli „visszatántorgott” Angliába, vezető karmester nélkül maradtak. Rodziński amellett, hogy elnyerte a publikum rokonszenvét és bizalmi kapcsolatot épített ki a zenekar menedzserével, Arthur Judsonnal, hízelgő sajtóvisszhangra is talált a Hudson partján. A közismerten vaskalapos, ám a New York-i zenei életben a legnagyobb közírói renoméval bíró Virgil Thompson is a kegyeibe fogadta. Kontraktusa a Columbiával nem szakadt meg, a Filharmonikusokkal ugyancsak számos hanglemezt készített a cég számára, s számtalan amerikai komponista köszönhette neki művének ősbemutatóját, köztük olyan szerzők, mint Roy Harris, Walter Piston vagy Lukas Foss. Nem mellékes adalék továbbá, hogy a zenekar éves büdzséje a Rodziński-éra alatt ütötte át a lélektani egymillió dolláros határt.

Artur Rodziński Ám amilyen virágzóan indult Rodziński New York-i előmenetele, olyan dicstelen véget ért. A menedzsmenttel és a zenekari tagokkal való, kezdetben felhőtlen kapcsolatára hamarosan árnyékot vetett számos feloldhatatlannak tetsző nézeteltérés, melyet a karmester csökönyössége és kompromisszumképtelensége nemegyszer csak tovább élezett. A szólisták megválasztásában, a zenészek alkalmazásában és a koncertprogram összeállításában Rodziński egyszerűen nem tűrt ellentmondást. Tizennégy muzsikust bocsátott el – köztük a koncertmestert –, emiatt Judsonnal való viszonya is elmérgesedett. Makacssága nemsokára az állásába került: 1947-ben lemondott a Filharmonikusok zeneigazgatói pozíciójáról – az eset nagy port kavarva a Time magazin címlapjára került.

A Chicagói Szimfonikusok szinte azonnal lecsaptak rá. Rodziński elvállata ugyan a zeneigazgatói feladatot, de chicagói tevékenysége mindössze egyetlen évadot (1947–48) ért meg. Egészsége jelentősen megromlott a New York-i csatározásokkal, s ez élete hátralévő részére nagyban rányomta a bélyegét.
1948 után már csak vendégkarmesterként dolgozott Amerikában és Európában Rodziński. Gyakori vendég volt Olaszországban, sűrűn dolgozott az olasz rádiónak; ’53-ban Prokofjev Háború és békéjét vezényelte Firenzében, a Hovanscsinát és a Trisztánt Rómában, a Tannhäusert Milánóban, s több lemezfelvételi felkérésnek is eleget tett Londonban és Bécsben. A túlhajszoltság miatt azonban az évtized közepére fizikai állapota jelentősen leromlott, ám ő orvosa figyelmeztetése ellenére is visszatért Chicagóba, hogy a Lyric Operában a Trisztánt vezényelje. Az előadás ugyan zajos sikert aratott, ám ez volt Rodziński utolsó fellépése: két hétre rá, 1958 novemberében elhunyt.

Artur Rodziński interpretációi mindenkor nélkülözik az érzelgősséget, olvasatai híján vannak minden rossz ízű mesterkéltségnek, modorosságnak, mondhatni őrzik a klasszikus remekművek keresetlen, eredeti arculatát. Felesége, Halina szerint férje mindig „kézművesi alapossággal”, ugyanakkor „bölcsességgel” és „meggyőződéssel” muzsikált; vonzódott ugyan a gyors tempókhoz, de sohasem engedte féktelenül szabadjára az érzelmeket. Jóllehet egész életében „nagy lángon égett” a lengyel dirigens, sosem csinált valamit fél kézzel vagy fél szívvel, s amibe fogott, abban teljes lényével jelen volt.
Rendkívüli kisugárzással rendelkezett, hírből sem ismerte az alakoskodást, a szemforgatást, nyakas, őszinte és nyílt személyiség volt, nagyrészt ennek köszönhette, hogy zaklatott karrierje során megannyi konfliktust hordozott magával, melyek végül felemésztették. (Meg nem alkuvó természetére jellemző példa, hogy 1952-ben a bécsi Tonkünstler Zenekarral a Remington számára rögzített Beethoven-felvételeket nem engedte piacra dobni, mert elégedetlen volt a végeredménnyel. Ezek a lemezek így „Conductor X” fedőnév alatt kerültek a boltokba.)

Artur Rodziński Határozott fellépése, szívóssága és kitartása azonban tiszteletet parancsolt a zenészek körében. Amilyen szenvedélyes volt a muzsikához való viszonyában, olyan következetes és céltudatos volt a próbafolyamatokban. Egykori zenészei számolnak be róla, Rodziński milyen rigorózusan tartotta magát az évek alatt kiérlelt munkamódszereihez. Karmesteri pálcát sosem használt, többnyire apró, ökonomikusan kimért jelzésekkel kommunikált. Az első próbán rendszerint az egyes hangszercsoportokkal dolgozott, egészen addig, míg egyetlen, egységes „hangszernek” nem hallotta őket. A másodikon mindig a lehetséges felmerülő hibák orvoslása, kijavítása volt a cél, a harmadikon pedig a harmonikai, ritmikai és artikulációs tényezők kidolgozása, a kívánt karakterek megtalálása. Az utolsó próbán végül „egy levegővel” végigjátszatta a teljes darabot, aprólékosan átbeszélve a kényesebb részleteket. Ez a metódus a legtöbb zenekarnál működőképesnek bizonyult, így a lemezproducerek kifejezetten szerettek Rodzińskival dolgozni.

Az utóbbi évtizedek azonban meglehetősen mostohán bántak Rodziński hangzó hagyatékával, lemezéletműve ma alig hozzáférhető korszerű hanghordozón. Pedig egykoron a legnevesebb labelek alatt terjesztették a kiadványait: a ’30-as évek végétől szinte folyamatosan jelen volt a stúdióban, a Cleveland Zenekarral és a New York-i Filharmonikusokkal készített lemezeit az American Columbia, csekélyebb chicagói termését az RCA jelentette meg. Számos kései, londoni lemeze a Royal Philharmonic, és a Philharmonia Orchestra közreműködésével a Westminster és az EMI gondozásában látott napvilágot.
Artur Rodziński Változatos és izgalmas repertoárral rendelkezett Rodziński, már clevelandi éveiben is nagyjából fele-fele arányban szerepeltek klasszikus kompozíciók és huszadik századi zeneművek a lemeztermésében, köztük a Szentivánéji álom kísérőzenéje (Mendelssohn), Rimszkij-Korszakov Seherezádéja, Debussy A tengere, valamint Csajkovszkij, Sibelius és Sosztakovics művei (mindhármuktól az V. szimfónia – 1939–42). A New York-i évek még ennél is színesebb palettát kínálnak: kiemelkedő tolmácsolást őrzünk ezen időszakból Brahms I. és II., Rachmaninov II., Prokofjev V., Sibelius IV., Csajkovszkij VI. szimfóniájából (1943–46). Chicagói felvételei közül vitathatatlanul a Trisztán-előjáték és a „szerelmi halál” a legismertebb rögzítése (1947, RCA).
A kései, londoni időszak ugyancsak maradandó bejátszásokkal szolgál: Csajkovszkij három utolsó szimfóniája mellett egy teljes Diótörő, Dvořák „Újvilág” szimfóniája és Szláv táncai készültek el az ’50-es évek derekán (1954–56, Westminster), továbbá emlékezetes előadást őrzünk Csajkovszkij Rómeó és Júliájából és Richard Strauss Halál és megdicsőüléséből is (1957–58, London, EMI). Egy elvitathatatlanul hiteles művészi attitűd, egy kiterjedt és hektikus szakmai pályafutás záróakkordjaként szolgálnak e lemezek Artur Rodziński jellegzetes életútjának megrajzolásához.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház, Bernáth Büfé

"Ringató"

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Akilone Quartet: Emeline Concé, Elise De-Bendelac (hegedű), Louise Desjardins (brácsa), Lucie Mercat (cselló)
BEETHOVEN: 6. (B-dúr) vonósnégyes, Op.18/6
WEBERN: Öt tétel vonósnégyesre, Op.5
WEBERN: Hat bagatell, Op.9
SCHUMANN: 1. (a-moll) vonósnégyes, Op.41/1

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ROSSINI: Olasz nő Algírban

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Trojan Tünde előadóművész, Pintér Gábor színművész,
Szilasi Alex (zongora)
"...Ne hagyd a sorsod csillagokra..." - Pilinszky János versei

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Oláh Vilmos (hegedű)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Vásáry Tamás
BEETHOVEN: 2. (F-dúr) románc, Op.50
BEETHOVEN: 1. (C-dúr) szimfónia, Op.21
BEETHOVEN: 1. (G-dúr) románc, Op.40
BEETHOVEN: 8. (F-dúr) szimfónia, Op.93

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Chantal Santon-Jeffery (ének)
Purcell Kórus, Orfeo Zenekar (korhű hangszereken)
Koncertmester: Simon Standage
Vezényel: Vashegyi György
"Ragyogjatok, új csillagok!"
Válogatás Rameau és francia kortársai operáiból

19:30 : Budapest
MOM Kulturális Központ

Aysen Ulucan (hegedű), Birsen Ulucan (zongora), Özcan Ulucan (hegedű, mélyhegedű)
Anima Musicae Kamarazenekar
MOZART: Esz-dúr sinfonia concertante K.364
ONUR TÜRKMEN: Versenymű két hegedűre, zongorára és vonósokra (ősbemutató)
MICHAEL ELISON: Versenymű két hegedűre, zongorára és vonósokra (ősbemutató)
MOZART: A-dúr szimfónia no. 29, K. 201
19:00 : Pécs
Kodály Központ

Wing Singers Gospel
Cantissimo
Trillák Kórus – Mohács, Babits Kamarakórus
VoiSingers
"Hamisítatlan kórus-ünnep!"

19:30 : Debrecen
Szent Anna Székesegyház

Kodály Kórus Debrecen
Vezényel: Szabó Sipos Máté
"Mint a hegyek"
Orbán György kóruskönyvei az idén 70 éves szerző tiszteletére
A mai nap
született:
1872 • Manuel de Falla, zeneszerző († 1946)
1933 • Krzysztof Penderecki, zeneszerző
elhunyt:
1585 • Thomas Tallis, zeneszerző (sz. 1505)