vissza a cimoldalra
2019-07-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11352)
A csapos közbeszól (95)

Kedvenc magyar operaelőadók (1124)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6979)
Opernglas, avagy operai távcső... (20261)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3312)
Operett, mint színpadi műfaj (3996)
Pantheon (2371)
Élő közvetítések (8018)
Kimernya? (3179)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1697)
Franz Schmidt (3375)
Haspók (1259)
Fischer Ádám (512)
Balett-, és Táncművészet (5842)
Bretz Gábor (129)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4517)
Edita Gruberova (3087)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Vigasztalan lázadók (Massenet Werthere a Covent Gardenből)
Balázs Miklós, 2012-05-04 [ Opera ]
nyomtatóbarát változat

Massenet: Werther MASSENET: Werther

Rolando Villazón, Sophie Koch, Audun Iversen, Eri Nakamura
Orchestra of the Royal Opera House
Antonio Pappano

Universal / Deutsche Grammophon
477 9340

*

Ez a Camus-i „boldogtalan értelem rendje”. Azé a boldogtalan értelemé, mely egylényegűnek látja a gyilkosságot az öngyilkossággal, élvezi a sötét elragadtatást, ahol megsemmisül ég és föld. Lázad. Camus szerint „[a]z öngyilkos azt hiszi, hogy mindent elpusztít és mindent magával ránt, de halálából olyan érték születik újjá, mely talán megérte volna az életet”.*
A Werther-divatban – a sárga mellény és kék kabát korabeli módijában – a szentimentalizmus, a Sturm und Drang egyszeri bálványát kell látnunk, azt a személy-toposzt, mely több mint két évszázada jelképe az átesztétizált öngyilkosságnak. Az érzékeny emberek, mimózalelkek ideje ez, az áttetsző bőrű, kékeres lánykáké, akik naphosszat wertheri, elsöprő szerelemről ábrándoznak, s érzelmes poéták sorait idézik egymásnak árnyas angolkertek hűvösében. És maguké a költőké, akik tiszta szerelemmel a szívükben úgy kívánnak egyesülni az anyatermészettel vagy az örök végtelennel, hogy szertartásosan golyót repítenek valamelyik létfontosságú szervükbe.

Jules Massenet operája több mint egy évszázaddal Goethe kultuszművé előlépett levélregénye után született, s a posztromantika egyik legkedveltebb drame lyrique-jeként tartja számon a zenetörténeti kánon. Nem ok nélkül, hisz a francia komponista kevés színpadi művében képes olyan szoros egységet kölcsönözni zene és szöveg dramaturgiai egységének, mint a Wertherben. Furcsa ellentmondásként hangzik ez, hiszen egy levélregényt színpadra adaptálni sohasem könnyű feladat. (Most sem sikerült komoly deficit nélkül – lásd a mellékszereplők érdektelenségét.) Ehhez kétségkívül Wagnerre volt szükség. Igen, a Werther negyedik felvonásának előjátéka le sem tagadhatná a német mester eleven hatását. Még sincs benne semmi trisztáni; Charlotte nem hallat magáról hosszas és kínzó szerelmi halálban, Werther viszont azt is közölni kívánja utolsó szavaival, hogy a kert végében álló két magas hársfa közé temessék kihűlt testét.

Jules Massenet operája ugyanakkor bántóan cselekménytelen – megjegyzem: akárcsak a Trisztán. A történet júliusban kezdődik, s egy szeptemberi „intermezzót” követően karácsony éjjelén ér véget. A szereplők voltaképpen nem is cselekszenek, csak úgy megtörténnek velük a dolgok: Werther szinte nanoszekundumok alatt, ránézésre képes fülig belehabarodni Charlotte-ba. Nem is ismerjük máshogy, csak, mint tetőtől talpig szerelmes ifjút, aki fél esztendőn át epekedik az „un autre”, vagyis „egy másik férfi” által eljegyzett, majd nőül vett asszony iránt, s dohos kis szobájában Ossian-fordításokkal és imádottjának címzett levelekkel múlatja az időt – véghetetlen melankóliáját legfeljebb alkalmankénti szenvedélyes kitörések szegélyezik: „tout mon être en pleure!”, „egész lényem könnyezik!” – sóhajtja, s valahogy így is képzeljük el őt, mint az „egyetemes könnyhullatás korának” nemes, sárga-kék címerét.

Jules Massenet operája jó alkalmat kínál a hosszas kényszerpihenő után visszatérő Rolando Villazónnak, hogy ismét tapsfelhőben fürödve hirdethesse: I’m back, visszatértem, s kész vagyok ismét könnyekre fakasztani magam és mindannyiótokat. (A felvonások utáni hangos tetszésnyilvánítások tanúsága szerint nagyon várták már.) És Villazón ott folytatja, ahol pár hónappal korában abbahagyta: megríkat minket érzelmes alakításával, lenyűgöz drámai kifejezőerejével, megragad erőteljes, mégis olvadékony, egyedi szépségű tenorhangjával. Így szenvelegni csak kevesen tudnak: a mexikóinak hallatlanul jól áll a hiperszenzibilis, érzelgős költő szerepe. Hangilag perfekt, amit nyújt, a szerep minden ízében-csontjában az övé.

Minden évtizednek megvoltak a maguk emblematikus Wertherei. A hatvanas éveknek Nicolai Gedda, a hetveneseknek Alfredo Kraus, a nyolcvanasoknak José Carreras, a kilencvenes esztendőknek pedig Roberto Alagna. A jelen rögzítés az ékes bizonyíték rá: az új évezred első nagy Werthere Rolando Villazón!

A másik főszereplő, a Charlotte-ot megformáló francia énekesnő, Sophie Koch már korántsem ekkora sztár; a szólam jó ideje megtalálta őt, és rendre helyt is áll benne – egy két évvel ezelőtti DVD-n már megcsodálhattuk Jonas Kaufmann oldalán egy párizsi színrevitelben –, de a korai elődök nyomában kissé lemaradva kullog a múlt század nagyjai mögött. Hangi alakítása kielégítő, drámaian összefogott, hiteles és igényesen végigvitt szerepformálására panasz nem lehet, orgánuma azonban csupán egy egészséges mélységekkel rendelkező, átlagos lírai szopráné, szép csengéssel, de kissé töredezett artikulációval. A mellékszereplők mindannyian perfekt énekművészek, de a dráma (valójában: líra) folyásában annyira súlytalanok, hogy csak a norvég Audun Iversent (Albert) érdemes külön kiemelni: ő a jövő jelentős bariton ígérete, kivételesen meleg hangszínnel és magas szintű énekintelligenciával. Olyan hidegen és prózaian suttogja: „Donnez-les-lui!” (azaz, hogy Charlotte adja „kölcsön” pisztolyait Werthernek), hogy az már vérfagyasztó. Mint kiderül, a szó szoros értelmében.

Antonio Pappanónak nem ez az első „kommerciális” Werthere, az ő nevéhez fűződik a mű utolsó stúdiófelvétele, mely úgyszintén Londonban készült. Ez az élő előadás azonban merőben más hangsúlyokat kap, mint a korábbi, 1998-ban született bejátszás. A 2011-es produkcióban kisebb szerep jut a lírai felhangoknak, a zenekari intermezzókon való ráérős elidőzésnek. Pappano ma már inkább sűríti e csonka és szívfacsaró tragédiát, ritmusa lüktet, szinte lohol a lőporszagú végkifejletig, a Covent Garden zenekara pedig eleven és tüzes kíséretet biztosít a keze alatt, így helyenként olyan harsány színezetet kap a darab, mintha legalábbis Verdi egyik sűrű vérdrámája volna.

Úgy hiszem, igazat kell adnunk Szerb Antalnak, aki szerint „(…) Werthernek mindenképpen meg kell halnia.” Mindenképpen. És Werther halott: szívében pisztolygolyó. Nem ébreszti fel már a tavasz lehelete. Pedig pont azért kellett volna élnie, amiért megölte magát.

*Albert Camus: A lázadó ember, Nagyvilág Kiadó Budapest, 1999., 16 p.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Hagyományok Háza

Középdöntő - III. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny

18:00 : Budapest
Deák téri evangélikus templom

Mekis Péter (orgona)
"Orgonák éjszakája"
Orgonaest és orgonabemutató rekordkísérlettel.
Igehirdetés – Cselovszky Ferenc
PACHELBEL: F-dúr ária és variációk
BUXTEHUDE: g-moll prelúdium BuxWV 163
KOVÁCS SZILÁRD: Intrada
BÖHM: Freu dich sehr o meine Seele – partita
MEKIS PÉTER: Improvizáció

19:00 : Budapest
Belvárosi Szent Mihály Templom

"Organ & Choir"

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Alina Ibragimova, Vilde Frang, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű), Kokas Katalin, Lars Anders Tomter (brácsa), Enrico Bronzi, Maximilian Hornung (gordonka), Knut Erik Sundquist (nagybőgő), Davidovics Igor (lant), Dinyés Soma (csembaló), Dejan Lazic (zongora), Vecsei H. Miklós, Tompos Kátya (narrátor), A Fesztiválakadémia művészei és növendékei (művészeti vezető: Kokas Katalin)
"Fesztivál Akadémia Budapest"
REBEL: Káosz
SCHUBERT: A-dúr („A pisztráng”) zongoraötös, D. 667
RIDOUT: Ferdinánd, a bika
VIVALDI: „A négy évszak” hegedűversenyek, op. 8/1–4

20:00 : Budapest
Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Vittorio Grigolo
Magyar Állami Operaház Zenekara
Vezényel: Héja Domonkos
"Operagála"
17:30 : Kapolcs
Művészetek völgye

Zemlényi Eszter (szoprán), Kéry Tamás (zongora)
PERGOLESI: L'Olimpiade: Aristea áriája - Tu me da me dividi
HÄNDEL: Giulio Cesare: Cleopatra áriája - Piangero la sorte mia
VERDI: Falstaff: Nanetta áriája - Sul fil d'un soffio etesio
DOHNÁNYI: Cascades 3'
DONIZETTI: Don Pasquale: Norina áriája - Quel guardo il cavaliere
VERDI: Un ballo in maschera: Oscar áriája - Volta la terrea illetve
MOZART: G-dúr variációk az “Unser dummer Pöbel meint” kezdetű dalra, Gluck “Mekkai zarándokok” c. operájából.
DONIZETTI: Linda di Chamounix: Linda áriája - O luce di quest'anima"

19:00 : Pécs
Pécsi Bazilika

Szamosi Szabolcs (orgona), Vizin Viktória, Horváth István (ének)
"Orgonák éjszakája"

19:00 : Martonvásár
Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ

Fejérvári Zoltán (zongora)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar
vezényel: Halász Péter
"Beethovennel a szabadban II."
Egmont-nyitány, op. 84
III. (c-moll) zongoraverseny, op. 37
VIII. (F-dúr) szimfónia, op. 93

19:30 : Vácrátót
MTA Nemzeti Botanikus Kert

Musica Sonora Kamarazenekar

20:00 : Balatonalmádi
Vörösberényi református templom

Szokos Augusztin és a Budapest Bach Consort
XVIII. századi hegedűszonáták

20:00 : Szeged
Szent Rókus templom

Somogyi-Tóth Dániel (orgona)
Csősz János (trombita)
Kodály Filharmónia Debrecen kamarazenekara
"Orgonák éjszakája"
HÄNDEL: F-dúr orgonaverseny, op. 4. No. 4.
BACH: d-moll toccata és fúga, BWV565
TELEMANN: Hősi indulók – részletek
HÄNDEL: Vízizene, Tűzijáték – szvit – részletek
HÄNDEL: F-dúr orgonaverseny, op. 4. No. 5.

21:00 : Szombathely
Sarlós Boldogasszony Székesegyház

Szamosi Szabolcs (orgona), Vizin Viktória, Horváth István (ének)
"Orgonák éjszakája"

22:00 : Pécs
Pécsi Bazilika

Kovács Szilárd (orgona), Kuti Ágnes (szoprán), Benke József (tenor)
"Orgonák Éjszakája"
KOVÁCS SZILÁRD: Intrada (2019)
GOUNOD: Parce Domine és Ave Maria
BACH: d-moll Toccata és fúga, BWV 565
BIZET: Agnus Dei
FRANCK: Ave Maria
KOVÁCS SZILÁRD: Változatok egy magyar népénekre (2005)
ARIEL RAMIREZ: Kyrie és Agnus Dei a Missa Criollából
FARKAS FERENC: Régi magyar táncok
A mai nap
született:
1927 • Michael Gielen, karmester († 2019)