vissza a cimoldalra
2017-10-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3843)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59872)
Társművészetek (1210)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc előadók (2812)
Momus társalgó (6052)
Milyen zenét hallgatsz most? (24975)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2273)
Kedvenc művek (141)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11179)
A csapos közbeszól (94)

Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (453)
Palcsó Sándor (179)
Marton Éva (692)
Élő közvetítések (6633)
Franz Schmidt (2920)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (295)
musical (155)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (930)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2358)
Bartók Béla szellemisége (209)
Udvardy Tibor (166)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1108)
Lisztről emelkedetten (846)
Lehár Ferenc (575)
Operett, mint színpadi műfaj (3268)
Bizet és a Carmen (284)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Operalecke New Yorkból (Met-mozi / Traviata)
Operatikus, 2012-04-21 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Operalecke New Yorkból 2012. április 15.
Szeged
Belvárosi Mozi

VERDI: Traviata
Közvetítés a Metropolitan Operából

*

Kevés meggyőződéssel ültem be a Metropolitan Traviata-közvetítésére a szegedi Belvárosi Moziba. Magáért a műért sem lelkesedem igazán, csak osztályon felüli előadásban érdemes meghallgatni, és hát olyan ritkán akad. Persze, akadt nemrég. Willy Decker 2005-ös salzburgi produkciója, a világhír elején álló, lenyűgöző Anna Netrebkóval és a fiatal Villazónnal. Most ezt a produkciót hozták el New Yorkba.

Csakhogy azóta Netrebko már egy súly-, és hangcsoporttal följebb versenyez, Villazón meg hangi problémákkal küzd. De lehet, hogy az érdekesség és az eredetiség miatt is új szereposztással rukkoltak elő. Violettának megtalálták a pályájának második szakaszában járó jelentős koloratúrszopránt, Alfrédnak meg egy kellemes színű, de nem túl izgalmas piknikus tenort, aki szintén túl van már forrófejű serdülőkorán. No, jó, Hvorostovskyban reménykedhetünk, mint mindig, de ő sem tipikus Germont, 5 szerepet mondok kapásból, amiben szívesebben hallgatnám.

Az első felvonás igazolta aggodalmaimat. Natalie Dessay karcsú alakján jól állt Violetta jelképes piros ruhája, de a közeli képek reménytelenül megmutatták ráncait. Ráadásul rossz napot fogott ki, hangszalagjai időnként nem zártak, a Sempre libera magas, esz-e, ami egy koloratúrszoprán nagy pillanata lehetne, éppen csak kijött. Egész magatartásából egy koloratúrszubrett izgágasága áradt, nem a párizsi félvilági nő fölényes lendülete. Mathew Polenzani hajlékonyan énekelt, de annak a fantasztikus érzelmi hullámzásnak, a szexuális energiák érzelmi energiává alakulásának, ami Netrebko és Villazón kettősét feledhetetlenné tette, nyoma sem volt. Csökkentett színvonal, csóváltuk a fejünket a szünetben.

Csakhogy.

Csakhogy a második felvonás közepén – ahogy írva vagyon – színre lépett az öreg Germont, s ettől egy csapásra minden megváltozott. Egy kőkemény üzletember jött be, méretre szabott, méregdrága öltönyben, rezzenéstelen sziklaarccal, vastag szálú, gondosan hátrafésült hófehér hajjal, saját sikereinek és jelentőségének teljes tudatában. Egy zsarnok szólalt meg – nem mellesleg: Dmitri Hvorostovsky legsajátabb hangja –, aki számtalan sikeres vállalkozását és családját is vaskézzel irányítja. Semmi érzelgős apa, aggódó szülő.

A darab viszonyrendszere ettől nyomban átalakult és új fényt kapott. Ez a Germont szigorúan nevelte fiát, szeretet gyanánt azt adta, amit ő annak hisz. Alfréd nem váltotta be a reményeit, nem apjára ütött, ő léhább, puhány alak, aki Párizsba menekült apja elől.
Violetta a tegnap ünnepelt szépsége, dicsfénye múlóban. Ezért szeret bele ebbe az új fiúba, aki nem túl vonzó, de nagyon ragaszkodó, és játékos. Ez most nem két tündöklő fiatal hollywoodiasan lángoló szerelme, hanem két oly ember egymásra találása, akiknek életüknek ebben a szakaszában éppen egymásra van szükségük, és ezért elszántan kapaszkodnak össze. Polenzani szép, hosszan tartott magas c-t énekel cabalettája végén, Ez az Alfréd Violetta nélkül képtelen volna c-t énekelni, a lánytól kap önbizalmat, mellette érvényesül képességeink legjava.

Most is elhangzik a nevezetes Germont-ária második, kevéssé ismert, gyors része, s a két rész közti jelenetben az apa most is pofon vágja a fiát. Salzburgban a rezervált tenorszekund Hampsontól hamisnak tűnt az erőszak, most viszont Hvorostovskytól egyenesen elvárjuk! S ezek után a gyors rész nem mentegetőzés, csak a győzködés másik formája, Hát persze, hogy ez a despota néha verte a fiát! Hvorostovsky acélos baritonján próbál lágyan énekelni, de ez szerencsére csak korlátozottan sikerül, a hosszú frázisokból mindig kivillan, hogy ez az ember igazából nem is a fiát félti, hanem a saját illúzióit. A Violettával énekelt kettősből egyértelműen kiderül: Germont már nem vár túl sokat a fiától. A tekintélyes vagyont és az irányítást leendő vejének szánja, s most attól rettent meg, hogy Alfréd kapcsolata miatt ez a terve csődöt mondhat. Nincs benne könyörület: amikor a lány át akarja ölelni, viszolyogva tartaná távol magától a romlott testet. Végre egy előadás, amelyben zavartalanul tudom utálni ezt a jóságosra cukrozott figurát!

A folytatás ebben a szereposztásban még izgalmasabb, mint az eredetivel. Már az első felvonásban kiderült, hogy Violetta rikító piros ruhájában a feketébe öltözött társaság energiaközpontja, egyfajta méhkirálynő a zúgó kasban, akit mindenki táplál, de akiből mindenki él. Nos, a második báli kép elején – amikor a társaság úgy gondolja, ő kiszakadt ebből a világból – egy férfit öltöztetnek be pirosba, s ő ironikus táncot jár ál-királynőként. Amikor Violetta megjelenik, megrökönyödve szembesül saját gúny-másával, a néző pedig azzal: nincs visszatérés, a társaság már leírta őt! S ez a jelenet egy ráncosodó címszereplővel még megrázóbb.

Operalecke New Yorkból Az idő előrehaladtával amint Violetta az élettel, az egyre betegebb Dessay úgy küzdött a szólammal. Kitűnő technikája és művészi lélekjelenléte miatt végig kibírta, s mi nézők nem a megbicsakló hangokon bosszankodtunk, hanem a haldokló lány lelki erejét csodáltuk.

Ismét megcsodáltuk Decker találmányát, a hatalmas órát, amely mindvégig emlékeztet rá: Violettának nincs ideje, s amely könnyedén válik rulettkerékké, mutatói pedig pikává. A legmegrázóbb mégis az, hogy a bálban Alfréd erre löki le Violettát, akit mintha keresztre feszítenének, és oda szórja rá a pénzt úgymond szolgáltatásaiért. „Latrokként tér és idő keresztjére vagyunk mi verve emberek” – ötlik eszembe Simone Weil mondata.

Egy énekes jött át Salzburgból, a veterán Lugi Roni, aki Decker másik nagy leleményeként Grenvil doktor és a Halál szerepében kísérti végig Violetta sorsát. Olyan erőteljes, olyan titokzatos, hogy az ember végig azon töri a fejét, vajon retteg tőle a lány, vagy inkább támaszkodik rá? A finálé előtt is hozzá fordul esdve, amikor Alfréd megérkezik, hogy élni szeretne. Roni nem segít, és nem ront, arca kifürkészhetetlen, tekintete végtelen. Polenzani pontosan érzi a pillanatot, amikor Alfréd megérti: már nincs segítség, egyetlen feladata a fájdalomcsillapítás, némi kegyes hazugsággal megkönnyíteni a lánynak, ami még hátra van. Hogy valami rosszat is mondjunk: amikor Germont érkezik mentegetőzve, bűntudata hitelesebb lenne, ha legalább egy kicsit kócos volna a haja, félre lenne csúszva a nyakkendője, vagy valamit kigombolva felejtene.

A fináléban Decker megint kegyetlenül pontos. Az aréna alakú térben körben ül a négy ember, aki Violettát tán igazán szerette: Annina, Alfréd, Germont és Grenvil. Ám nem az ő karjaikban haldoklik, egyedül küzd meg a véggel. (Mellesleg előtte körbejárva búcsúzik el tőlük, s a megbocsátás olyan gyöngéd mozdulatával simítja meg az öreg Germont arcát, hogy az ember beleborzong.)
Most bizony sajnáltam a szegény rádióhallgatókat. Nekik valószínűleg fogalmuk sem volt minderről, de mi minden idők egyik legfölvillanyozóbb Traviata-előadását éltük meg.

Az elkényeztetett New York-i publikum végtelenül igazságos: lelkesen ünnepli az indiszponált szopránt, aki olyan csodálatos művésznek bizonyult. Lelkesedik a fontosért, és fittyet hány a napi problémára. A szegedi mozi zsúfolt termét inkább zavarba ejtette az előadás, amellyel – elismerem – nem könnyű megbirkózni.

De zseniális munka, ugyanakkor fölényes műgonddal készült, részletei nagyvonalúan állnak össze egésszé. Ez a fölvillanyozó előadás egyben nagy lecke a magyar publikum és az operai alkotók maradi részének, arról, hogyan kell ma darabot értelmezni, problémákat megoldani. Hogy ne ideálénekes álomképeket kergessünk, hanem olvassuk ki a régi remekművek új értékeit, a rendelkezésünkre álló művészek legsajátabb adottságaikra, erősségeikre és még inkább föltűnő hiányosságaikra építve.
Vajon hányuknak üt szöget a fejébe ez a rebellió?

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Baksa Krisztina (cselló), Takáts Márton (zongora)
moderátor Fülei Balázs
"Hangulat junior"
POULENC: Szonáta csellóra és zongorára

17:30 : Budapest
Marczibányi Téri Művelődési Ház

Szersén Gyula színművész
Algács Melinda (ének), Neumark Zoltán (zongora)
"Ki nyer ma? Játék és muzsika 70 percben"

19:00 : Budapest
Fesztivál Színház

a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara
(karigazgató: Kulcsár Szabolcs)
vez.: Szabó Sipos Máté
SELMECZI GYÖRGY: Boldogasszony lovagja - bemutató

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Banda Ádám (hegedű), Prunyi Ilona (zongora)
"Korngold 120-60"
KORNGOLD: Meseképek Op.3.
KORNGOLD: Zongoradarabok Shakespeare: Sok hűhó semmiért c. színdarabjához Op.11.
CLARA SCHUMANN: Három románc Op.22.
SCHUBERT: C-dúr fantázia Op. 159. D. 934.

19:00 : Budapest
Duna Palota

Antal Imola (ének)
Opera és operett áriák és dalok Telemanntól Donizettiig

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Baranyay László (zongora)
"Válogatás F. Chopin műveiből a szerző halálának 168. évfordulóján"

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Maria João (ének); Egberto Gismonti (zongora, gitár)
"Jazz itt"
A mai nap
elhunyt:
1837 • Johann Nepomuk Hummel, zeneszerző (sz. 1778)
1849 • Frédéric Chopin, zeneszerző (sz. 1810)