Végre beérett (Händel Herkules – szcenírozott előadás)

2012. március 21.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Händel: Herkules
(Magyarországi bemutató, szcenírozott előadás)

Herkules (Alcides): Kovács István
Déianeira, Herkules felesége: Vizin Viktória
Iole, Eurytos oichaliai király leánya: Szutrély Katalin
Hüllosz, Herkules fia: Megyesi Zoltán
Likhasz, a hírnök: Heiter Melinda
Jupiter főpapja: Cser Krisztián
Orfeo Zenekar
Purcell Kórus
Díszlet: Szendrényi Éva
Jelmez: Németh Anikó
Vez.: Vashegyi György
Rendezte: Káel Csaba

*

Herkules szorgalmasan követgette el hőstetteit, mind a tizenkettőt. Legyőzte a némeai oroszlánt, a lernai kígyót (hydrát), az erymanthoszi vadkant, hogy csak néhányat említsünk diadalai közül. Egy valamivel nem bírt, hitvese féltékenységével.

Bár Déianeira jóhiszeműen küldi férjének az inget, mivel azt reméli, a kentaur vére majd leszoktatja a hűtlenkedésről, mire mélyebben belegondol, mit tett, már késő. Ugyan miért tenne vele jót az a Nesszosz, aki meg akarta erőszakolni, és Herkules ezért megölte. A hős nem tud szabadulni a bőrét mardosó „ajándéktól”, ezért valódi máglyán kénytelen befejezni életét, de Zeusz fiaként halálában megdicsőülve az Olümposzon a helye. Déianeira megőrül, a féltékenységét felszító Iole pedig egybekel Hüllosszal.

Nem csoda, hogy a görög mítoszok egyik legnagyobb alakja a barokk operaszínpadon is megtalálta helyét. És életének még csak nem is egy jelentéktelen momentuma nagyítódott fel három felvonásban; Déianeira féltékenységből elkövetett tette, mellyel Herkules halálát okozta, az eredeti történetnek is fontos eleme.

Ideális operatéma, de az 1740-es évek elejétől Händel már felhagyott az olasz operák komponálásával, sőt előadásával is, így angol nyelven, oratóriumként zenésítette meg az ókori hős történetét. Így is mutatták be 1745. január 5-én a King’s Theatre-ben. Nagy sikert nem aratott, ebben szerepe volt az „opera-pártiak” áskálódásainak, és annak is, hogy Mrs. Cibber, (aki kedvéért Händel Likhasz eredetileg tenor hangra írt kis szerepét kibővítette) beteg lett, így Herkules alakítója olvasta fel recitativóinak szövegét, hogy a cselekmény érthető legyen. Az operai külsőségek nélkül előadott opera két előadást ért meg akkor, majd újabb kettőt évek múltán.

Shaftsbury 4. Earlje már akkor észrevette: „A kompozíció olyan jó, amilyen csak lehet. Többen mondták nekem, életében soha nem írt olyat, ami felülmúlná.” Ma már jobb a rálátásunk és igazat adhatunk az éles fülű kortársaknak, alig írt olyat Händel, ami jobb vagy legalább olyan, mint a Herkules legjobb részei.

Amennyire figyelemmel kísértem személyesen, vagy beszámolók alapján azt a munkát, amit Vashegyi az utóbbi években végzett, azt kell mondanom, a kép vegyes. Elmarasztalásra és dicséretre egyaránt adtak okot a produkciók. Most szerencsére csupa jót írhatok.

Először is a zenekar. A megszólalás, a hangzás minősége volt az, amely rögtön felkeltette a hallgató figyelmét. Nem arra kellet gondolnunk, hogy „régi” hangszerek szólnak, és azok ilyenek. A karmester sem jött régihangszeres trükkökkel: az előadói eszközöket mértékkel, de a dráma lényegét kifejező händeli zenei momentumokra érzékenyen alkalmazta.
A siker másik záloga a női főszereplőt, Déiameirát életre keltő Vizin Viktória volt. Hálás szerep, virtuóz áriák, és Händel egyik legjobban megkomponált, zeneileg legösszetettebb őrülési jelenete az övé. A nemzetközi színpadokon is népszerű, Chicagóban élő mezzoszoprán kiváló formát mutatott, produkciója bárhol a világban megállja helyét.
Kovács István is olyan súlyú Herkules volt, amilyen ide kell. Szépen megszólaltak a fioritúrák, súlyos basszushang igazi mélységekkel: a két főszereplő ideális párost alkotott.
Megyesi Zoltán szép, kulturált tenorhangon alakította Hülloszt, Iole szerepében Szutrély Katalin néha kissé megilletődöttnek tűnt, de mint a fogolyul ejtett királylány, fájdalmát és büszkeségét ki tudta fejezni hangi eszközeivel. Jól teljesített a hírnök igényes szerepében Heiter Melinda is.
A kórus az első fúgában történt megingás után lassan magára talált, szokásos jó formáját mutatta.

A szecenizált koncert végül is azt jelentette, voltak jelmezek, díszlet és rendezés, amelyek legnagyobb erényének azt tekinthettük, hogy nem terhelték az operát oda nem illő gondolatokkal, hagyták megmutatkozni a maga mivoltában.
A hangsúly végül nem is az egyéni teljesítményeken volt, és nem is annyira a kisebb hibákon. Ami igazán emlékezetessé tette az estét, az az volt, hogy a Herkules olyan, egyben lévő előadásának örülhettünk, amelynek sikerült felmutatnia, mennyire nem mindennapi remekműről van szó.

az előadás képeit Felvégi Andrea készítette