vissza a cimoldalra
2018-09-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61041)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Lisztről emelkedetten (917)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1060)
Pantheon (2259)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (774)
Simándy József - az örök tenor (550)
A nap képe (2093)
Élő közvetítések (7395)
Operett, mint színpadi műfaj (3699)
Jonas Kaufmann (2273)
Help me! (1091)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1478)
Franz Schmidt (3180)
Balett-, és Táncművészet (5548)
Opernglas, avagy operai távcső... (20136)
Momus-játék (5512)
Kimernya? (2746)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Tényleg: mi a fontos? (R. Strauss: Capriccio / Fleming)
- zéta -, 2012-03-13 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

R. Strauss: Capriccio / Fleming R. STRAUSS: Capriccio

Joseph Kaiser, Russel Braun, Peter Rose, Renée Fleming, Morten Frank Larsen, Sarah Connolly, Olga Makarina, Barry Banks etc.
The Metropolitan Opera Orchestra
Andrew Davis
Universal / Decca
074 3454

*

Kétségkívül zeneművészeti mestermunka Richard Strauss időskori társalgási operája, a Capriccio. Az ilyen komponistára mondják, hogy még akár a telefonkönyvet is tökéletesen tudná megzenésíteni. Cselekmény tulajdonképpen alig-alig, néhányan beszélgetnek-csevegnek-vitatkoznak kedvesen, élesen, hevesen vagy épp elandalodva a színen. A téma a földön hever immár évszázadok óta: mi a fontosabb: a szó vagy a zene? A teoretikus történetet az alkotók behelyezték a gluckisták és a piccinnisták egykori (operatörténeti) vitájába, de a kornak itt aligha van jelentősége.

Vagy ha igen, akkor nagyon is, Richard Strauss művének az ősbemutatója ugyanis 1942-ben volt. Most ne merengjünk el azon, hogy az emberiség legnagyobb világégése idején miért volt időszerű e kérdés fölmelegítése, s hogy érdekelt-e ez akkor bárkit is.

Strauss (aki nyugodtan indulhatna a „minden idők legapolitikusabb komponistája” címért) becsukta szemét és fülét, s a világháborút a maga módján redukálta egy zeneszerző és egy költő vitájára, amibe olykor még egy színházigazgató is bele-beleszól. De van még egy aspektusa ennek az időpontnak. Strauss ekkor már fél évszázaddal van túl az első operabemutatóján (Guntram, 1892). 78 esztendős, ha úgy tetszik, aggastyán. Már nem érdekli a világ, s annak a zaja, már csak arra a néhány megmaradt kérdésre keresi a választ, ami egész életében foglalkoztatta. Egy nagy komponista búcsúzik a világtól a maga filozofikus modorában.

Tényleg: mi a fontos? Amúgy komponistánk figyelmét először egy Salieri-opera (Prima la musica, e poi le parole) szövege ragadta meg, ezt gondolta tovább és egészítette ki egész estés gondolatfolyammá a premier majdani karmestere, az ezúttal librettistává magasztosult Clemens Krauss segítségével.

A Magyarországon eddig még sosem játszott opera felvételével most a mű tavaly áprilisi Met-produkciója kapcsán ismerkedhetünk meg.

Strauss operája (hűen a komponista más alkotásaihoz) nehéz zenei feladatot rótt a nyolc jelentősebb szólistára, s zeneileg nem kevésbé igényesek a kisebb szereplők szólamai sem. Szerepel a műben például a nyolc inas, akiknek a Salome öt zsidójához hasonló nehézségű feladattal kell megbirkózniuk négyperces jelenetükben. A mű másik jellemzője (nevezhetjük előadási nehézségnek is), hogy a figurák egytől egyig markáns egyéniségek, akiknek a megjelenítése hasonló nívójú előadókat feltételez(ne).

A mostani Met-produkció az 1998-as bemutatóra épült, a darabot akkor adták először. John Cox rendező időtlen környezetbe, leginkább a XX. század elejére emlékeztetően helyezte át a cselekményt, tevékenysége ezen kívül az említett egyéniségek kibontásában merült ki. Az 1998-as hat előadás közreműködői közül a felújításra egyedül a karmester maradt hírmondóul.

Andrew Davis szép lassan Strauss-specialistává növi ki magát a Metben, hiszen már a Salomét, A rózsalovagot és az Ariadnét is vezényelte, a Capricciót pedig más dirigens még sosem irányította a dalszínház eddigi működése során. A lassan csordogáló cselekményt rendkívül színesen tárja elénk, előadásában elsősorban a perfekcionizmus kerül előtérbe. Hűen szolgálja Strausst, produkciója korszerűnek hat, annak ellenére, hogy érzésben a régi nagyokat (Karajant, Böhmöt, Erich Kleibert és persze Krausst) idézi. Pálcája alatt a mű legkényesebb részletei (pl. a két oktett) párját ritkító alapossággal szólaltak meg.

Ahogy az 1998-as premier Kiri Te Kanawára épült (ez volt énekesi búcsúja a színházban), úgy alapszik a tavalyi előadás-sorozat Renée Flemingre. És Fleming nem is okoz csalódást, mára megfogyatkozott hangján is uralja a szerepet, helyesebben a maga adottságaira szabja azt, de ezzel nem sérti a mű szellemét, hiszen egyéniségét adja a hősnőnek. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy az énekes díva ezen az estén „nem volt mindig jelen” az előadáson, a tolakodó kamera jóvoltából többször tetten érhetjük, amikor cselekményen kívüliségét egy-egy unatkozó pillantás jelezte. Bravúrként írjuk viszont javára hárfatudását, melyet a zárójelenetben – önmagát kísérve – megcsillanthat. Strauss – ha ma élne – bizonyára neki írná a Grófnő szólamát.

A „párbajhősők” (Flamand, a zeneszerző és Olivier, a költő) szerepében Joseph Kaiser és Russel Braun csak mérsékelten tudták kibontani a figurákban rejtőző lehetőségeket. Annál hatásosabbra sikerült La Roche színidirektor szerepében Peter Rose alakítása, aki nagyjelenetében – nem csak szerepe szerint – fölényes lazasággal utasítja maga mögé a másik két alakot.

A Grófnő testvére, a Gróf szerepében a pesti operai berkekben mostanában többször emlegetett Morten Frank Larsent láthatjuk-hallhatjuk, alakítása maximum a szolid jelzővel minősíthető. (Ha belegondolunk abba, hogy Strauss ebben a szerepben Mozart Grófját akarta megidézni a Figaro házasságából, az eredmény nagyon siralmas.)
Jóval többet mutat jeleneteiben a színésznőt, Clairont megszemélyesítő Sarah Connolly, izgalmas lenne őt egy jelentősebb szólamban is megismerni.

Az előadás egyik csúcspontja Olga Makarina és Barry Banks előadásában az Olasz énekesek duettje volt, melyet nemcsak a tökéletes virtuozitás, hanem metsző gúny is áthatott, így érve el az operaszínpadon oly ritkán tapasztalható tökéletes paródia magasságait.

A darab végkicsengése tehát a búcsú, amit a följegyzések is megerősítenek. Amikor a premier után Clemens Krauss a következő opera felé terelgette volna az agg komponistát, az így hárította el: „Vajon nem ez a Desz-dúr akkord a legméltóbb befejezése az életművemnek?”

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Dávida Tamás (trombita)
Nagao Haruka (hegedű), Csikota Gergely, Király Tibor, Kirsch Bence, Kresz Richárd, Nagy Csaba, Seidl Dénes (trombita), Thiago Bertoldi (zongora)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
"Dávida Tamás trombita DLA doktori zárókoncertje"
VIVALDI: B-dúr kettősverseny, RV 548
ENESCU: Legenda
HORVÁTH BALÁZS: Escalator
BOZAY ATTILA: Concertino
ERIC EWAZEN: Fantázia hét trombitára

16:00 : Budapest
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

Orgonahangverseny

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
LUTOSŁAWSKI: Concerto zenekarra
BARTÓK: Concerto zenekarra, BB 123
19:30 : Székesfehérvár
Ciszterci templom

Szili Gabriella, Alexander Schneider, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt (ének)
Kodály Zoltán Kórusiskola Exsultate Fiúvegyeskara (karnagy: Tóth Márton)
Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Dinyés Soma
JOHANN SCHELLE: Erkenne deine Missetat – kantáta
JAN DISMAS ZELENKA: Barbara dira effera - alt szólókantáta ZWV 164
HÄNDEL: F-dúr Concerto grosso Op. 6 No. 2
J.S. BACH: Herr, gehe nicht ins Gericht – kantáta BWV 105
A mai nap
elhunyt:
1908 • Pablo de Sarasate, hegedűs, zeneszerző (sz. 1844)
1957 • Jean Sibelius, zeneszerző (sz. 1865)