Operarelikviák – II. (Erdélyi Hajnal: Emlékkönyv az Operaház óvóhelyéről)

ERDÉLYI HAJNAL:
Emlékkönyv az Operaház óvóhelyéről
168 oldal
2800 Ft
Corvina Kiadó

*

Annakidején, a kisiskolás- és a kamaszkor között szinte mindenkinek volt emlékkönyve. Beleírattunk a barátunkkal, barátnőnkkel, a hozzánk közelebb álló felnőttel. Voltak sablonversek, némelyikünk megpróbálkozott olykor valami egyénivel, de többnyire csak bárgyú-kínos rímekre futotta. Nem volt tétje, nem volt jelentősége ezeknek a beírásoknak, ezért sorsuk – természetszerűleg – a felejtés volt. Egy efféle emlékkönyv ma már – a beírók nevén kívül – szinte semmilyen jelentőséggel nem bír, még a tulajdonosa számára sem. Ezt előbb-utóbb mi is beláttuk, és a kamaszkor közepe felé az ilyesféle könyvecskéknek leáldozott, többségük megsemmisült. (Jött a napló, de az egy másik történet.)

Nem volt tétje tehát az ilyen emlékkönyveknek, írtam az imént. Nem, mert nem volt olyan a környezet, amit az emlék későbbi felidézése bármikor előhívhatna. Mert ez a lényeg. Hogy az emlék valódi legyen.

A Corvina Kiadó által most megjelentetett Emlékkönyv nem az elfelejthető iromány típusa. A vak véletlen (és persze a zord történelem) kilencesztendős gazdáját, Erdélyi Hajnalt olyan környezetbe sodorta, ami könyvecskéjét létrejötte és története által már néhány évvel később is unikummá tette. Ma már maga az emlékkönyv is történelem. De ezért Erdélyi Hajnalt ne irigyeljük.

Mert a Corvina nemcsak az emlékkönyvet tette közkinccsé, hanem annak sztoriját is. A kislány szavaival, aki persze mára már jócskán nagymamakorban van, s aki mindössze egy nappal édesanyja tragikus elvesztése után, 1944 karácsonyán, Budapest ostroma alatt a Magyar Állami Operaház óvóhelyén kényszerült menedéket találni édesapjával. Aki szinte az utolsó pillanatban érkezett, hiszen órákkal később megindult a gyilkos ostrom. Az utolsók voltak, akik épségben keresztülmehettek a már gyutacsokkal és bombákkal felszerelt, és nemsokára Dunába robbantott Lánchídon.

Erdélyi Hajnal ismerte az Operaházat akkor már ifjú balett-növendékként, ráadásul édesapja a színház festőműtermében dolgozott. De az óvóhely, a pince, a földszinti páholysor alatt két és fél szinttel, teljesen új világot jelentett számára. Mintegy hatszázan gyűltek itt össze, az Operaházhoz kötődő férfiak, asszonyok és gyermekek. Ismert arcok, nagy nevek és ismeretlenek. Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban ők lettek az Emlékkönyv tulajdonosának új családja.

Nehéz lenne a történet bármely szakaszát kiemelni, vagy részletét idézni, hiszen egységes egésszé gyúrta a jó tollú szerző és a történelem. Az olvasó talál benne tanulságos, vidám, és olykor elszomorító sztorikat nagy emberekről, nagy művészekről (nem mindegyik válik az illető büszkeségére). Elolvashatjuk, hogyan élték át és meg a pince lakói a történelmi eseményeket. De legfontosabb, hogy kivétel nélkül az Operaház túléléséért remegtek. És talán pont ez az, ami ma olyan aktuálissá teheti ezt az Emlékkönyvet, a történetével együtt. Hogy az utolsó bombázások után, amikor a Rákóczi útról még lövések hallatszottak, már készültek az első koncertre. Még csak az alsó ruhatárban, mindenkinek, aki arra járt, de főleg maguknak, szinte önszuggesztióként erősítve, hogy miért is tartottak ki a pincében az elmúlt hónapokban. Mindenki elővette a legszebb ruháját, fölmerészkedett és muzsikált. Mert a túlélés csak jövőképpel megy. Magáért beszél ennek az 1945. február 23-án megtartott koncertnek a műsora is:

   1.   Verdi: A végzet hatalma – nyitány (zenekar, vez. Sergio Failoni)
   2.   Puccini: Turandot – Kalaf áriája (Nagypál László, vez. Sergio Failoni)
   3.   Puccini: Turandot – Liú két áriája (Orosz Júlia, vez. Sergio Failoni)
   4.   Kodály: Háry János – közzene (zenekar, vez. Kodály Zoltán)
   5.   Borogyin: Igor herceg – Koncsak kán áriája (Székely Mihály, vez. Fricsay Ferenc)
   6.   Csajkovszkij: Rómeó és Júlia – balett (Tatár György, Patócs Kató, zg. Szőke Tibor)
   7.   Puccini: Pillangókisasszony – nagyária (Dobay Lívia, vez. Sergio Failoni)
   8.   Verdi: Az álarcosbál – René áriája (Palló Imre, vez. Kenessey Jenő)
   9.   Kodály: Háry János – toborzó (Palló Imre, vez. Kenessey Jenő)
   10.   Csajkovszkij: Pikk dáma – ária (Budanovits Mária, vez. Kenessey Jenő)
   11.   Massenet: Manon – ária (Sárdy János, vez. Fricsay Ferenc)
   12.   Muszorgszkij: Hovanscsina – Saklovityij áriája (Jámbor László, vez. Sergio Failoni)
   13.   Orosz népdalok (Zádor – Szőke)
   14.   Hubay: Csárdajelenet – balett (zenekar, vez. Kenessey Jenő)

Köszönet a kiadványért Erdélyi Hajnalnak, köszönet a Corvina Kiadónak!