vissza a cimoldalra
2017-12-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1220)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3859)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60213)
Momus társalgó (6308)
Milyen zenét hallgatsz most? (24990)
Kedvenc előadók (2814)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11198)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (8606)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (574)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6449)
Berlioz újratemetése (144)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2454)
Élő közvetítések (6749)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1143)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1204)
Franz Schmidt (2976)
Momus-játék (5374)
Lisztről emelkedetten (880)
Zenetörténet (210)
Operett, mint színpadi műfaj (3408)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (424)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2427)
Bartók Béla szellemisége (256)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Nedvedző testek, eltompult elmék (Berg Luluja Barcelonából)
Balázs Miklós, 2012-01-02 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Berg Luluja Barcelonából BERG: Lulu

Patricia Petibon, Julia Juon, Ashley Holland, Paul Groves
Symphony Orchestra of the Gran Teatre del Liceu
Michael Boder

Universal / Deutsche Grammophon
073 4637

*

Frank Wedekind nem akárkiktől tanulta a premodern nőgyűlölet mesterségét: a német filozófustól, Arthur Schopenhauertől és egykori cimborájától, August Strindberg svéd drámaírótól. Jó kis társaság. A gyengébb nem iránti zsigeri averziókat átmentve a XX. századba szörnyűséges nőalakokat lelni: Turandot hercegnő, vagy a vele többé-kevésbé „egykorú” Lulu borzongató jelenségek, igazi vérfagyasztóan kegyetlen, terribilis nőalakok az operatörténetben. Persze nem precedens nélkül valók: a Shakespeare-től kölcsönzött Lady Macbeth (Verdinél) lehetne ezen gyilkos, gonosz, jéghideg végzet-asszonyok ősanyja.
Wedekind úgy álcázza heveny nőutálatát, hogy Pandora szelencéjének nevezi a Lulu-jelenséget – ezt a címet adja ugyanis Alban Berg operájának alapjául szolgáló vérdrámájának –, mintha valamiféle női archetípust öntene művészi formába Lulu alakjában, s nem csupán saját, önnön frusztrációját, ki nem élt, elfojtott szexuális vágyait kivetítve vagdalkozna – Berg pedig, a végletekig kihasználva a 20-as, 30-as évek balos észak-német avantgárdja által felszított szabadosságát, új testeket szab a wedekindi rémalakoknak.

Mert, ne tévedjünk: sem Wedekind, sem Berg nem bírálja, vagy helyteleníti e jelenségeket, csupán leírja, bemutatja, ábrázolja őket. Elénk, nézők elé tárja. Ám míg előbbit cirkuszi mutatványosként hajszolt és értelmetlen cigányéletbe, később börtönbe kényszerítik a császári konvenciók ellencsapásai, utóbbi könnyebben megteheti, hogy kevéssé legyen tekintettel a felelős polgári magatartás és műélvezet csontra száradt normáira, s a gyanútlan néző elé citálja azt, amit korábban nem „illett”. Például, amit Berlin vagy Hamburg külvárosi mulatóiban és bordélyaiban tapasztalni, s ezt színpadra applikálni mind csekélyebb stilizálási hajlandósággal.
Berg legalább az állatszelidítő monológjával megteszi azt, amit a kor esztétikája követel tőle: elidegenít, hogy kívülről, a „tisztes távolság” biztonságos sáncai mögül figyelhessük a történéseket. Mert, sugallja a cirkuszos, itt bizony állatokat fogunk látni, más szóval minden emberi vonásuktól, ha tetszik, emberiességüktől megfosztott lényeket; elállatiasodott, lefokozott teremtményeket. Ez már szinte Franz Kafka nyomasztó világa, ugyanakkor nemcsak Lulu excentrikus, mégis ellenállhatatlan alakjában kerül színpadra ez az animális, erotikusan túltelített nőstényi vadság, hanem a minden erkölcsi érzéküket feladó férfi és női mellékszereplőkben is: mindenki Lulut akarja, és ez a darab igazi tragikuma.

A genfi Nagyszínház és a barcelonai Gran Teatre de Liceu közös produkciója a bizarrt még bizarrabbá, a groteszket még groteszkebbé torzítja, felerősítve az elidegenítést, de megnehezítve, eltávolítva a befogadást. Az előadás rendezője nem akárki: Olivier Py, a híres párizsi Odéon Színház igazgatója nemrégiben egy botrányszagú Rómeó és Júliával mélyítette a szakadékot a posztmodern rendezői irányzatok és azt ezt elutasító, „szórakozni vágyó” közönség között. Jelen rendezése is inkább csak a felszínét kapargatja a darabnak, nem magyaráz, nem interpretál, nem értelmez. Csupán illusztrál és díszít: röhejes állatjelmezekkel, naturális háttérdíszletekkel, hatáskereső színészvezetéssel igyekszik operálni. És mindenekelőtt rengeteg szexualitással. Számára a darab nem egyéb, mint az aberráció apoteózisa, elsősorban a szexuális perverziók kimeríthetetlen tárháza, melyben valamennyi résztvevő skrupulusok nélkül kiélheti minden titkolt vagy bevallott erotikus inflexióját – a háttérben, apró alkóvokban torz bábalakok mímelik ugyanezt vég nélkül.

Py a darab emberi oldalát nem feszegeti, nála a színpad különböző pontjain feltűnő, harsány neonfeliratok (pl. I hate sex, vagy az időről időre, különböző szereplők által kerekeken betolt Meine Seele) is az elidegenítést szolgálják: nem enged közel a szereplőihez, valósággal letilt, ellehetetlenít minden esetleges azonosulást, részvétet, empátiát. A színpadkép rendkívül élénk, színes és változató, ugyanakkor hallatlanul nyomasztó és agyonzsúfolt, szinte érezni a különböző testnedvek szagát az imitált párzási jelenetekben, fellációban és onániában. Jóllehet, manapság nagy divatja van az effajta, a kendőzetlen szexualitást a maga nyers vadságában ábrázoló színreviteleknek ott is, ahol ezt a szövegkönyv vagy a zenemű nem okvetlenül indokolja (lásd például David McVicar skót rendező munkáit), Py azonban csakis innen, a szexus felől képes közelíteni a Luluhoz, amitől a rendezés kissé egysíkúvá, kiszámíthatóvá, emellett végtelenül – és nyilván szándékoltan – vulgárissá válik. Ilyen értelemben tökéletesen más a koncepciója, koreográfiája, mint a 90-es évek ünnepelt Lulu-produkciójának, Graham Vick híres glyndebourne-i munkájának (NVC Arts, Warner Music, 1996), mely éppen a leegyszerűsítéssel, a színpadterek „letisztításával”, „semlegessé” tételével, a színpadias testiség visszafogásával próbál hatni.

Patricia Petibon első látásra különös választásnak tűnhet a címszerepre, hisz korábban leginkább cikornyás barokk dalművekben vagy zagyva, bohókás Poulenc-darabokban csodáltuk hangi adottságait, színpadi képességeit és személyiségének egyedülálló varázsát. Petibon finoman nőies, bájos, szenzibilis jelenség, Luluja így néhol szokatlanul érzékeny, ám ettől hallatlanul izgalmas és megragadó lesz az alakítása. Hangilag győzi a szólamot, noha szopránja „vékonyabb”, mint elvárnánk, mégis olyan elemi erővel – és minden erőlködés nélkül – van jelen a szerepben, hogy megkockáztatható: az évtized Luluja Petibon!
Neki köszönhetjük, hogy a rendezői intenciók ellenére is találni ebben a veszett némberben valami esendően sorsszerűt, emberien fatálist, elkerülhetetlent. Lulu országos ringyó, számító, hidegvérű gyilkos, igazi szörnyeteg, ám furcsa módon akadnak pillanatok, mikor mégis szerethető, de legalábbis szánható a karaktere.

A mellékszereplők közül két férfiút kell feltétlenül kiemelni. A végig szomorú bohócnak maszkírozott álapuka, a Schigolchot éneklő Franz Grundheber baritonja ugyan megkopott kissé az idővel, de szerepformálása professzionális és eleven. A másik remeklő az Alwát játszó-éneklő Paul Groves, aki minden férfi karakter közül talán a legbiztosabb, legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtja. Előbbieknél haloványabbnak, tompábbnak, de így is kellően kidolgozottnak érzem a zenekar és Michael Boder karmester munkáját, ám egy ennyire erőteljesen szuggesztív rendezés és egy ilyen magával ragadó címszereplői alakítás mellett alig akad esélyünk, hogy a zenei megvalósításra jobban is odafigyeljünk.
 

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

"Bohém kiskarácsony"
ismétlés: 14:00

16:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Magyar Rádió Gyermekkórusának együttesei
Vezényel: Matos László
"Karácsonyi koncert"

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, Kupolaterem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Fülei Balázs tanítványai

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Rónai Gábor (trombita, tanára: Kirsch János)
A Zeneakadémia BA I. évfolyamos hallgatói
Vezényel: Kováts Péter
TELEMANN: G-dúr szvit, TWV 55:G10 („Burlesque de Quixotte”)
HÄNDEL: D-dúr szvit trombitára és zenekarra, HWV 341
MOZART: D-dúr divertimento, K. 136
HOLST: Szent Pál-szvit, Op.29/2
PHILIP GLASS: Company (vonószenekari változat)
WEINER: Divertimento, op. 20 – Jó alapos csárdás, Rókatánc

18:00 : Budapest
MTA Zenetudományi Intézet

Kalafszky Adriana (szoprán), Lachegyi Imre (blockflöte), Szászvárosi Sándor (viola da gamba), Tegyei Zoltán (csembaló), Nagy Réka (viola da gamba)
"Barokk muzsika - hangverseny Telemann halálának 250. évfordulójára"

19:00 : Budapest
Aranytíz Kultúrház

"Történelmi Táncklub a Mare Temporis táncosaival"

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Harsányi Elina (hegedű)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Kornel Laszlo Thomas
C.Ph.E. BACH: D-dúr szimfónia
BARBER: Hegedűverseny op. 14
SIBELIUS: II. szimfónia

19:00 : Budapest
Klebelsberg Kultúrkúria

Tóth Armand karmester, zeneszerző
Horváth Béla (oboa), Granik Anna (zongora)
Házigazda: Detvay Mária Marcella
"Grazioso Zeneszalon"

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Ted Rosenthal zongora
"Gershwin-est"

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Belovári Beatrix (barokk fuvola), Tóth-Vajna Zsombor (csembaló)
Harmonia Caelestis Barokk Zenekar
Tóth-Vajna Gergely (moderátor)
Purcell, Couperin, Händel, Stanley és J. C. Bach művei

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Érdi Tamás (zongora)
CHOPIN: Andante spianato és nagy polonéz, Op.22
DEBUSSY: A boldog sziget
Suite bergamasque
BARTÓK: Este a székelyeknél, BB 51/5
Improvizációk magyar parasztdalokra, op. 20, BB 83
Román népi táncok, BB 68
KODÁLY: Marosszéki táncok
BARTÓK: Allegro barbaro, BB 63

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szabóki Tünde, Wiedemann Bernadett, Horváth István, Rácz István (ének)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara, Gyermekkórusa
Vezényel: Vásáry Tamás
KODÁLY: Psalmus Hungaricus
KODÁLY: Szimfónia
KODÁLY: Nyári este
KODÁLY: Budavári Te Deum

20:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Moldoványi András (zongora)
A Zeneakadémia BA II-III. évfolyamos hallgatói
Vezényel: Ménesi Gergely
SUK: Szerenád
BEETHOVEN: 5. (Esz-dúr) zongoraverseny, Op.73
DVOŘÁK: c-moll szláv tánc, Op.46/7
DVOŘÁK: C-dúr szláv tánc, Op.46/1
20:00 : Pécs
Kodály Központ

"Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny – Döntő"
A mai nap
született:
1873 • Kacsóh Pongrác, zeneszerző († 1923)
1905 • Farkas Ferenc, zeneszerző († 2000)
1917 • Hilde Zadek, énekesnő
1939 • Andor Éva, énekművész († 2014)
1943 • Perényi Eszter, hegedűs
elhunyt:
1792 • Joseph Martin Kraus, zeneszerző (sz. 1756)
1909 • Francisco Tárrega, zeneszerző, gitáros (sz. 1852)
1984 • Jan Peerce, énekes (sz. 1904)