vissza a cimoldalra
2019-03-26
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11326)
A csapos közbeszól (95)

Balett-, és Táncművészet (5763)
Erkel Színház (9812)
Milyen zenét hallgatsz most? (25013)
Mahler (693)
Momus-játék (5618)
Kimernya? (2987)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3189)
Társművészetek (1298)
Bartók Béla szellemisége (278)
Bartók Béla (1881-1945) (209)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4466)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1618)
Franz Schmidt (3297)
Fiatal művészeink hazai és nemzetközi sikerei (329)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61589)
Pitti Katalin (824)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Nedvedző testek, eltompult elmék (Berg Luluja Barcelonából)
Balázs Miklós, 2012-01-02 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Berg Luluja Barcelonából BERG: Lulu

Patricia Petibon, Julia Juon, Ashley Holland, Paul Groves
Symphony Orchestra of the Gran Teatre del Liceu
Michael Boder

Universal / Deutsche Grammophon
073 4637

*

Frank Wedekind nem akárkiktől tanulta a premodern nőgyűlölet mesterségét: a német filozófustól, Arthur Schopenhauertől és egykori cimborájától, August Strindberg svéd drámaírótól. Jó kis társaság. A gyengébb nem iránti zsigeri averziókat átmentve a XX. századba szörnyűséges nőalakokat lelni: Turandot hercegnő, vagy a vele többé-kevésbé „egykorú” Lulu borzongató jelenségek, igazi vérfagyasztóan kegyetlen, terribilis nőalakok az operatörténetben. Persze nem precedens nélkül valók: a Shakespeare-től kölcsönzött Lady Macbeth (Verdinél) lehetne ezen gyilkos, gonosz, jéghideg végzet-asszonyok ősanyja.
Wedekind úgy álcázza heveny nőutálatát, hogy Pandora szelencéjének nevezi a Lulu-jelenséget – ezt a címet adja ugyanis Alban Berg operájának alapjául szolgáló vérdrámájának –, mintha valamiféle női archetípust öntene művészi formába Lulu alakjában, s nem csupán saját, önnön frusztrációját, ki nem élt, elfojtott szexuális vágyait kivetítve vagdalkozna – Berg pedig, a végletekig kihasználva a 20-as, 30-as évek balos észak-német avantgárdja által felszított szabadosságát, új testeket szab a wedekindi rémalakoknak.

Mert, ne tévedjünk: sem Wedekind, sem Berg nem bírálja, vagy helyteleníti e jelenségeket, csupán leírja, bemutatja, ábrázolja őket. Elénk, nézők elé tárja. Ám míg előbbit cirkuszi mutatványosként hajszolt és értelmetlen cigányéletbe, később börtönbe kényszerítik a császári konvenciók ellencsapásai, utóbbi könnyebben megteheti, hogy kevéssé legyen tekintettel a felelős polgári magatartás és műélvezet csontra száradt normáira, s a gyanútlan néző elé citálja azt, amit korábban nem „illett”. Például, amit Berlin vagy Hamburg külvárosi mulatóiban és bordélyaiban tapasztalni, s ezt színpadra applikálni mind csekélyebb stilizálási hajlandósággal.
Berg legalább az állatszelidítő monológjával megteszi azt, amit a kor esztétikája követel tőle: elidegenít, hogy kívülről, a „tisztes távolság” biztonságos sáncai mögül figyelhessük a történéseket. Mert, sugallja a cirkuszos, itt bizony állatokat fogunk látni, más szóval minden emberi vonásuktól, ha tetszik, emberiességüktől megfosztott lényeket; elállatiasodott, lefokozott teremtményeket. Ez már szinte Franz Kafka nyomasztó világa, ugyanakkor nemcsak Lulu excentrikus, mégis ellenállhatatlan alakjában kerül színpadra ez az animális, erotikusan túltelített nőstényi vadság, hanem a minden erkölcsi érzéküket feladó férfi és női mellékszereplőkben is: mindenki Lulut akarja, és ez a darab igazi tragikuma.

A genfi Nagyszínház és a barcelonai Gran Teatre de Liceu közös produkciója a bizarrt még bizarrabbá, a groteszket még groteszkebbé torzítja, felerősítve az elidegenítést, de megnehezítve, eltávolítva a befogadást. Az előadás rendezője nem akárki: Olivier Py, a híres párizsi Odéon Színház igazgatója nemrégiben egy botrányszagú Rómeó és Júliával mélyítette a szakadékot a posztmodern rendezői irányzatok és azt ezt elutasító, „szórakozni vágyó” közönség között. Jelen rendezése is inkább csak a felszínét kapargatja a darabnak, nem magyaráz, nem interpretál, nem értelmez. Csupán illusztrál és díszít: röhejes állatjelmezekkel, naturális háttérdíszletekkel, hatáskereső színészvezetéssel igyekszik operálni. És mindenekelőtt rengeteg szexualitással. Számára a darab nem egyéb, mint az aberráció apoteózisa, elsősorban a szexuális perverziók kimeríthetetlen tárháza, melyben valamennyi résztvevő skrupulusok nélkül kiélheti minden titkolt vagy bevallott erotikus inflexióját – a háttérben, apró alkóvokban torz bábalakok mímelik ugyanezt vég nélkül.

Py a darab emberi oldalát nem feszegeti, nála a színpad különböző pontjain feltűnő, harsány neonfeliratok (pl. I hate sex, vagy az időről időre, különböző szereplők által kerekeken betolt Meine Seele) is az elidegenítést szolgálják: nem enged közel a szereplőihez, valósággal letilt, ellehetetlenít minden esetleges azonosulást, részvétet, empátiát. A színpadkép rendkívül élénk, színes és változató, ugyanakkor hallatlanul nyomasztó és agyonzsúfolt, szinte érezni a különböző testnedvek szagát az imitált párzási jelenetekben, fellációban és onániában. Jóllehet, manapság nagy divatja van az effajta, a kendőzetlen szexualitást a maga nyers vadságában ábrázoló színreviteleknek ott is, ahol ezt a szövegkönyv vagy a zenemű nem okvetlenül indokolja (lásd például David McVicar skót rendező munkáit), Py azonban csakis innen, a szexus felől képes közelíteni a Luluhoz, amitől a rendezés kissé egysíkúvá, kiszámíthatóvá, emellett végtelenül – és nyilván szándékoltan – vulgárissá válik. Ilyen értelemben tökéletesen más a koncepciója, koreográfiája, mint a 90-es évek ünnepelt Lulu-produkciójának, Graham Vick híres glyndebourne-i munkájának (NVC Arts, Warner Music, 1996), mely éppen a leegyszerűsítéssel, a színpadterek „letisztításával”, „semlegessé” tételével, a színpadias testiség visszafogásával próbál hatni.

Patricia Petibon első látásra különös választásnak tűnhet a címszerepre, hisz korábban leginkább cikornyás barokk dalművekben vagy zagyva, bohókás Poulenc-darabokban csodáltuk hangi adottságait, színpadi képességeit és személyiségének egyedülálló varázsát. Petibon finoman nőies, bájos, szenzibilis jelenség, Luluja így néhol szokatlanul érzékeny, ám ettől hallatlanul izgalmas és megragadó lesz az alakítása. Hangilag győzi a szólamot, noha szopránja „vékonyabb”, mint elvárnánk, mégis olyan elemi erővel – és minden erőlködés nélkül – van jelen a szerepben, hogy megkockáztatható: az évtized Luluja Petibon!
Neki köszönhetjük, hogy a rendezői intenciók ellenére is találni ebben a veszett némberben valami esendően sorsszerűt, emberien fatálist, elkerülhetetlent. Lulu országos ringyó, számító, hidegvérű gyilkos, igazi szörnyeteg, ám furcsa módon akadnak pillanatok, mikor mégis szerethető, de legalábbis szánható a karaktere.

A mellékszereplők közül két férfiút kell feltétlenül kiemelni. A végig szomorú bohócnak maszkírozott álapuka, a Schigolchot éneklő Franz Grundheber baritonja ugyan megkopott kissé az idővel, de szerepformálása professzionális és eleven. A másik remeklő az Alwát játszó-éneklő Paul Groves, aki minden férfi karakter közül talán a legbiztosabb, legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtja. Előbbieknél haloványabbnak, tompábbnak, de így is kellően kidolgozottnak érzem a zenekar és Michael Boder karmester munkáját, ám egy ennyire erőteljesen szuggesztív rendezés és egy ilyen magával ragadó címszereplői alakítás mellett alig akad esélyünk, hogy a zenei megvalósításra jobban is odafigyeljünk.
 

Hírek
• A Bartók-Pásztory Díj idei kitüntetettjei
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Erlendsdóttir Audur Edda (klarinét)
Hoang Ho Khanh Van, Ke Li (hegedű), Szűcs Boglárka (brácsa), Kristina Vocetková (cselló), Mali Emese (zongora)
A hallgató barátaiból alakult kamarazenekar
Vezényel: Shoji Haraguchi
Erlendsdóttir Audur Edda diplomakoncertje
MOZART: A-dúr klarinétverseny, K. 622
POULENC: Klarinét-zongora szonáta
BRAHMS: h-moll klarinétötös, op. 115
GELLÉRI ANDRÁS: Burst of Evidence kontrabasszus klarinétra és magas hangra

19:30 : Budapest
BMC, Koncertterem

A Hunyadi János Általános Iskola Nagykórusa vez.: Igalyné Büttner Hedvig, zongorán km.: Elmauer József
A Bartók Konzi volt növendékeiből és tanáraiból alakult kamarazenekar
A Bartók Konzi és a Zeneakadémia volt növendékeiből álló kórus
Dubóczky Gergely – karmester
Héja Domonkos – karmester
Strausz Kálmán – karnagy
Tóth Árpád – karnagy
házigazda: Bősze Ádám
"Epifónium - Szabó Tibor emlékére"
KODÁLY: Nagyszalontai köszöntő
BARTÓK: Levél az otthoniakhoz
SZABÓ TIBOR: Március
Hunyadi János Általános Iskola Nagykórusa
vez.: Igaliné Büttner Hedvig, zongorán km.: Elmauer József
SCHUBERT: Állj! (A szép molnárlány D795 - részlet)
SCHUBERT: A muzsikához D547
Mukk József – tenor, Réti Balázs – zongora
KOVÁCS ZOLTÁN: Fuvolaötös I. tétel
Menyhárt Zsuzsa – fuvola
Soltész Ágnes – hegedű, Fejérvári János – brácsa, Magyar Gábor – cselló, Lukácsházi István – nagybőgő
HAYDN: C-dúr fantázia zongorára Hob XVII:4
Fejérvári Zoltán – zongora
IAN CLARKE: Touching the Ether
Vámosi-Nagy Zsuzsanna – fuvola, Bizják Dóra – zongora
LISZT: Erdőzsongás (Két hangversenyetűd S. 145 - részlet)
Fülei Balázs – zongora
VIVALDI: Qui sedes ad dexteram patris (Gloria RV 589. - részlet)
Heim Mercédesz – mezzoszoprán
WIENIAWSKI: Polonaise de concert Op. 4
Oláh Vilmos – hegedű
MOZART: Sinfonia concertante K 364, III. tétel
Soltész Ágnes – hegedű, Fejérvári János – mélyhegedű
MOZART: Az Éj királynőjének d-moll áriája (A varázsfuvola K 620)
Miklósa Erika – szoprán
MOZART: Sarastro F-dúr áriája (A varázsfuvola K 620)
Bretz Gábor – basszus
MOZART: B-dúr fagottverseny K 191 III. tétel
Mohai Bálint – fagott
MOZART: L’amerò sarò costante (A pásztorkirály K 208 - részlet)
Kertesi Ingrid – szoprán
J.S. BACH: Laudamus te (H-moll mise BWV 232 - részlet)
Szabóki Tünde – szoprán, Soltész Anikó – continuo
J.S. BACH: D-dúr csellószvit BWV 1012 Gavotte 1, 2, Gigue
Varga Tamás – cselló
J.S. BACH: „Von den Stricken meiner Sünden" (János-passió BWV 245 - részlet)
Németh Judit – mezzoszoprán, Elekes Zsuzsa – continuo
J.S. BACH: „Ach Herr, laß dein lieb Engelein” (János-passió BWV 245 - részlet)
A Bartók Konzi és a Zeneakadémia volt növendékeiből álló kórus, vezényel Strausz Kálmán
Elekes Zsuzsa – continuo
GYÖNGYÖSI LEVENTE: Kánon Szabó Tibor emlékére
19:30 : Debrecen
Kölcsey Központ

Balog József (zongora)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Vajda Gergely
"S határtalan az élet"
BRAHMS: I. (d-moll) zongoraverseny, Op. 15.
STRAVINSKY: Tavaszi áldozat (Le Sacre du Printemps)
A mai nap
született:
1925 • Pierre Boulez, zeneszerző, karmester († 2016)
elhunyt:
1517 • Heinrich Isaac, zeneszerző (sz. kb. 1450-55)
1827 • Ludwig van Beethoven, zeneszerző (sz. 1770)
1918 • Cezar Antonovics Kjui, zeneszerző (sz. 1835)
1987 • Eugen Jochum, karmester (sz. 1902)