vissza a cimoldalra
2019-01-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4178)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61444)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Társművészetek (1286)
Haladjunk tovább... (218)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc előadók (2832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11307)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9628)
Momus-játék (5589)
Palcsó Sándor (231)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3078)
Jonas Kaufmann (2337)
Marilyn Horne (469)
Kimernya? (2920)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1244)
Élő közvetítések (7669)
Cziffra György (107)
A nap képe (2120)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2929)
Operett, mint színpadi műfaj (3801)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1569)
Franz Schmidt (3260)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (810)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Én és Énke (Kocsis Zoltán Juhász Előd mikrofonja előtt)
Balázs Miklós, 2011-12-29 [ Könyvek ]
nyomtatóbarát változat

Kocsis Zoltán – Juhász Előd mikrofonja előtt Kocsis Zoltán – Juhász Előd mikrofonja előtt
192 oldal
3000 Ft
Nap Kiadó

*

„Sok mindenről másképp gondolkozom ma már, de az irányadó szempont természetesen az akkori énem-gondolkodásom.” – jegyzi meg megengedően a kötet ürügye, tárgya és főszereplője, Kocsis Zoltán az Utószó kommentárjában. Az „akkori énem” kitétel a gyakorlott olvasó számára sokszor valamiféle nosztalgikus hangütést előlegez, ami talán patetikus régmúlt-idézésbe, esetleg öngúnyba, öniróniába csap át, netalán színpadias mea culpákba torkollik: mindenesetre feltételez valamiféle markáns önreflexiót. Kocsisnál természetesen egyikről sincsen szó. Csak ténymegállapítás.
Nem úgy, mint Karinthy örökbecsűjében – ahonnan jelen írás címét is kölcsönöztem –, „Énke mindig ébren van, de beszélni rendesen olyankor kezd, mikor nekem a legkellemetlenebb […].” Ez pedig a régmúlt-béli beszédek, interjúk, írások, miegymás: az egykori én és a jelenlegi én elkerülhetetlen összeütközése, ahol csakis a becsapódás zaja a kérdéses. Karinthy Énkéje afféle pajkos kobold, mely „mulatja magát rossz dalokkal, verklimuzsikával”, Kocsisnál erről szó nem lehet, éppen hogy a minőségi muzsika szerepe, méghozzá központi szerepe a legfontosabb. A visszanézés, vagyis a valahai én megszólaltatása pedig, úgy fest, a legcsekélyebb mértékben sem kellemetlen a számára.

Kocsis régi és még régebbi énjeinek összegereblyézését a „Zenebutikos” Juhász Előd tűzte ki célul önmaga elé, s az elmúlt négy évtizedből valamennyi formális érintkezésüket (legyen az nyomtatott sajtó-beli anyag, rádiós vagy televíziós fölvétel) megidézte egy kötetben Kocsis közelgő, hatvanadik születésnapjára, mintegy ajándékbokréta gyanánt, megelőlegezendő. A hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek Kocsis Zoltánjai szólalnak meg itt szépen sorban, melyik-melyik a maga korának megfelelő kérdéskörrel és válaszokkal – no meg hajviselettel.

Tudható, Kocsis szeretett és szeret interjút adni – és persze tud is –, nem is biztos, hogy Juhásznak adta a legtöbbet, utóvégre mindegy is, a szövegek kitesznek egy több mint százhetven oldalnyi korpuszt – plusz a díjak és más elismerések felsorolása még párat. Semmitmondó elő és utószó, végeérhetetlen hozsannákkal, számos önismétléssel terhelt egyéb paratextusok sora és bárgyú kommentárok: kész is a könyv. Vagy valami, amit keményfedéllel forgalomba lehet hozni bruttó háromezer forintos fogyasztói áron. Az interjúk és más megszólalások többé-kevésbé időrendi sorrendben követik egymást, s az aktuális történelmi-politikai konstellációk éppúgy rajta hagyták a nyomaikat, mint Kocsis művészi fejlődésének stációi. És Kocsis beszél, folyékonyan és érthetően, többnyire arról, amiről kérdezik, néha másról is, ha úgy akarja, mert ha el akar mondani valamit, akkor azt el is mondja, bármennyi is a maradék adásidő.

Sorjáznak az interjúk, hosszabbak és rövidebbek, megtudjuk, hol volt zenei betét éppen, élőben vagy hanglemezről, s várjuk, lessük, hogy lassan-lassan kirajzolódjék valamiféle pályaív, az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar „komolyzenészének” pályaképe, a világjáró zongoristáé és az elkötelezett zenekarépítőé, de csak nem akar élesedni a kép. Az interjúkészítő és az interjúalany személyén kívül semmi sem fűzi össze ezeket a beszélgetéseket, de az is lehet, hogy ez éppen elegendő, ha az olvasóban valahogyan célt érnek a válaszok.

Noha talán nemcsak a zsánerből eredő mozaikosság, töredékesség vagy fókuszálatlanság a probléma, vagy, hogy Juhász műsort csinált és nem könyvet írt, mikor kérdéseit interjúalanyának szegezte, mert Kocsis e beszélgetések tükrében inkább távolodik tőlünk, mintsem közeledne. A kocsisi én-anziksz, az én akkori-mai önkifejezése mindig cezúrákba és korlátokba botlik, akár a személyes karrier a téma, akár a magyar zenei élet anomáliái, akár általános zenei dilemmák, melyeknek megválaszolása láthatóan a mester legkedvesebb szenvedélye.
Pedig a válaszok többnyire egyenesek és – amennyire lehet – következetesek, néha nyersen őszinték, de kerek egészeket szinte sehol sem tudunk kikanyarítani belőlük, legfeljebb rövidre zárt válaszok pillanatnyilag megnyugtató felkiáltójeleit, vagy zavaros, lezáratlan gondolatkísérletek sovány halmazát. Már a kilencvenes évek „világsztár” Kocsis Zoltánja is alig-alig talál utat az 1970-es vadóc versenygyőztesig, a 2011-es maestro pedig végképp egészen más világban él. Meglehet, Kocsis mindenkori aktuális énje kritikusan viszonyul a korábbiakhoz, de ennek nyomát az idő múltával mind kevesebbet találni.

A főszöveg is elér csaknem a jelenig (az utolsó beszélgetés időpontja 2011. február), ám az olvasóig csak nehezen juthat el. Az aktuális én-képek hol elkülönböznek, hol közelebb találnak egymáshoz, csak időközben ezen ének fonalai már egészen máshol gombolyodnak, mint tették húsz év előtt. Az ének és énkék pedig, mint a Szentivánéji álom huncut koboldjai, akik minduntalan zsonganak az alvó szerelmesek körül, csak repdesnek ágról-ágra a feltartóztathatatlan időben.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Rolla János tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

18:00 : Budapest
Nádor Terem

Anima Musicae kamarazenekar
Műsorvezető: Gáspárfalvi Dorka oscar-díjas gyermekszínész
"Lelkektől Lelkekért"
Koncert az elhagyott állatokért
DVOŘÁK: E-dúr Szerenád I.-II.-III.-IV.-V. tételei
MOZART: D-Dúr Divertimento KV 136. I., II. III.
CSAJKOVSZKIJ: Vonósnégyes (zenekari átirat) No.1, Op. 11 D-mol II. Andante cantabile
WEINER LEÓ: Divertimento I., II., V.

18:00 : Budapest
Bartók Béla Emlékház

Fülei Balázs (zongora)
Kováts Péter (hegedű), Varga István (cselló)
BEETHOVEN: D-dúr trió, op. 70. no.1
BEETHOVEN: Esz-dúr trió, op. 70. no. 2

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Operavizsga Fesztivál
A Genfi Zeneművészeti Főiskola előadása
CAMPRA: Velencei ünnepek

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ADAM: Giselle - Balett két felvonásban

19:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Láposi Dániel (ütőhangszerek), Baráth Bálint (zongora), Kováts Jázon (elektronika)
és a fesztivál 23 tagú közössége
Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2019
STOCKHAUSEN: Kontakte
STOCKHAUSEN: Originale (Happening, 1961)

19:00 : Budapest
Duna Palota

Farkas Gábor (zongora), Baráti Kristóf (hegedű)
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Baráti Kristóf
LISZT: Les Préludes
LISZT: 2. (A-dúr) zongoraverseny
BEETHOVEN: F-dúr románc, op.50
BEETHOVEN: 5. (c-moll) szimfónia, op.67

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bertrand Chamayou (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Robin Ticciati
R. STRAUSS: Don Juan, Op.20
RAVEL: G-dúr zongoraverseny
DEBUSSY: Pelléas és Mélisande - szvit, Op.80
WAGNER: Előjáték és szerelmi halál a Trisztán és Izoldából
19:00 : Veszprém
Hangvilla

Operát az Operából - belföldi turné
PUCCINI: Tosca

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Ingolf Wunder (zongora)
MOZART: 12. F-dúr zongoraszonáta (KV. 332)
BEETHOVEN: 23. f-moll (Appassionata) zongoraszonáta (Op. 57)
CHOPIN: Noktürnök (Op. 9 No 1., 2., 3.)
Polonéz-fantázia (Op. 61)
Asz-dúr polonéz (Op. 53).
A mai nap
született:
1835 • Cezar Antonovics Kjui, zeneszerző († 1918)
1841 • Emmanuel Chabrier, zeneszerző († 1894)
1907 • Ferencsik János, karmester († 1984)
1943 • Lencsés Lajos oboaművész