vissza a cimoldalra
2017-10-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59919)
Milyen zenét hallgatsz most? (24977)
Kedvenc művek (142)
Társművészetek (1214)
Kedvenc előadók (2813)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3847)
Haladjunk tovább... (205)
Momus társalgó (6052)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2273)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11180)
A csapos közbeszól (94)

Erkel Színház (8383)
Lisztről emelkedetten (861)
A nap képe (1971)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (302)
Kolonits Klára (989)
Edita Gruberova (3023)
Operett, mint színpadi műfaj (3290)
Jonas Kaufmann (2139)
Franz Schmidt (2925)
Lehár Ferenc (579)
Udvardy Tibor (168)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4092)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2367)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1117)
Lamberto Gardelli (62)
Új lemezek (93)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Én és Énke (Kocsis Zoltán Juhász Előd mikrofonja előtt)
Balázs Miklós, 2011-12-29 [ Könyvek ]
nyomtatóbarát változat

Kocsis Zoltán – Juhász Előd mikrofonja előtt Kocsis Zoltán – Juhász Előd mikrofonja előtt
192 oldal
3000 Ft
Nap Kiadó

*

„Sok mindenről másképp gondolkozom ma már, de az irányadó szempont természetesen az akkori énem-gondolkodásom.” – jegyzi meg megengedően a kötet ürügye, tárgya és főszereplője, Kocsis Zoltán az Utószó kommentárjában. Az „akkori énem” kitétel a gyakorlott olvasó számára sokszor valamiféle nosztalgikus hangütést előlegez, ami talán patetikus régmúlt-idézésbe, esetleg öngúnyba, öniróniába csap át, netalán színpadias mea culpákba torkollik: mindenesetre feltételez valamiféle markáns önreflexiót. Kocsisnál természetesen egyikről sincsen szó. Csak ténymegállapítás.
Nem úgy, mint Karinthy örökbecsűjében – ahonnan jelen írás címét is kölcsönöztem –, „Énke mindig ébren van, de beszélni rendesen olyankor kezd, mikor nekem a legkellemetlenebb […].” Ez pedig a régmúlt-béli beszédek, interjúk, írások, miegymás: az egykori én és a jelenlegi én elkerülhetetlen összeütközése, ahol csakis a becsapódás zaja a kérdéses. Karinthy Énkéje afféle pajkos kobold, mely „mulatja magát rossz dalokkal, verklimuzsikával”, Kocsisnál erről szó nem lehet, éppen hogy a minőségi muzsika szerepe, méghozzá központi szerepe a legfontosabb. A visszanézés, vagyis a valahai én megszólaltatása pedig, úgy fest, a legcsekélyebb mértékben sem kellemetlen a számára.

Kocsis régi és még régebbi énjeinek összegereblyézését a „Zenebutikos” Juhász Előd tűzte ki célul önmaga elé, s az elmúlt négy évtizedből valamennyi formális érintkezésüket (legyen az nyomtatott sajtó-beli anyag, rádiós vagy televíziós fölvétel) megidézte egy kötetben Kocsis közelgő, hatvanadik születésnapjára, mintegy ajándékbokréta gyanánt, megelőlegezendő. A hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek Kocsis Zoltánjai szólalnak meg itt szépen sorban, melyik-melyik a maga korának megfelelő kérdéskörrel és válaszokkal – no meg hajviselettel.

Tudható, Kocsis szeretett és szeret interjút adni – és persze tud is –, nem is biztos, hogy Juhásznak adta a legtöbbet, utóvégre mindegy is, a szövegek kitesznek egy több mint százhetven oldalnyi korpuszt – plusz a díjak és más elismerések felsorolása még párat. Semmitmondó elő és utószó, végeérhetetlen hozsannákkal, számos önismétléssel terhelt egyéb paratextusok sora és bárgyú kommentárok: kész is a könyv. Vagy valami, amit keményfedéllel forgalomba lehet hozni bruttó háromezer forintos fogyasztói áron. Az interjúk és más megszólalások többé-kevésbé időrendi sorrendben követik egymást, s az aktuális történelmi-politikai konstellációk éppúgy rajta hagyták a nyomaikat, mint Kocsis művészi fejlődésének stációi. És Kocsis beszél, folyékonyan és érthetően, többnyire arról, amiről kérdezik, néha másról is, ha úgy akarja, mert ha el akar mondani valamit, akkor azt el is mondja, bármennyi is a maradék adásidő.

Sorjáznak az interjúk, hosszabbak és rövidebbek, megtudjuk, hol volt zenei betét éppen, élőben vagy hanglemezről, s várjuk, lessük, hogy lassan-lassan kirajzolódjék valamiféle pályaív, az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar „komolyzenészének” pályaképe, a világjáró zongoristáé és az elkötelezett zenekarépítőé, de csak nem akar élesedni a kép. Az interjúkészítő és az interjúalany személyén kívül semmi sem fűzi össze ezeket a beszélgetéseket, de az is lehet, hogy ez éppen elegendő, ha az olvasóban valahogyan célt érnek a válaszok.

Noha talán nemcsak a zsánerből eredő mozaikosság, töredékesség vagy fókuszálatlanság a probléma, vagy, hogy Juhász műsort csinált és nem könyvet írt, mikor kérdéseit interjúalanyának szegezte, mert Kocsis e beszélgetések tükrében inkább távolodik tőlünk, mintsem közeledne. A kocsisi én-anziksz, az én akkori-mai önkifejezése mindig cezúrákba és korlátokba botlik, akár a személyes karrier a téma, akár a magyar zenei élet anomáliái, akár általános zenei dilemmák, melyeknek megválaszolása láthatóan a mester legkedvesebb szenvedélye.
Pedig a válaszok többnyire egyenesek és – amennyire lehet – következetesek, néha nyersen őszinték, de kerek egészeket szinte sehol sem tudunk kikanyarítani belőlük, legfeljebb rövidre zárt válaszok pillanatnyilag megnyugtató felkiáltójeleit, vagy zavaros, lezáratlan gondolatkísérletek sovány halmazát. Már a kilencvenes évek „világsztár” Kocsis Zoltánja is alig-alig talál utat az 1970-es vadóc versenygyőztesig, a 2011-es maestro pedig végképp egészen más világban él. Meglehet, Kocsis mindenkori aktuális énje kritikusan viszonyul a korábbiakhoz, de ennek nyomát az idő múltával mind kevesebbet találni.

A főszöveg is elér csaknem a jelenig (az utolsó beszélgetés időpontja 2011. február), ám az olvasóig csak nehezen juthat el. Az aktuális én-képek hol elkülönböznek, hol közelebb találnak egymáshoz, csak időközben ezen ének fonalai már egészen máshol gombolyodnak, mint tették húsz év előtt. Az ének és énkék pedig, mint a Szentivánéji álom huncut koboldjai, akik minduntalan zsonganak az alvó szerelmesek körül, csak repdesnek ágról-ágra a feltartóztathatatlan időben.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Nabucco

14:30 : Budapest
BFZ próbaterme

"Kakaókoncert"
ismétlés 16:30

17:00 : Budapest
Pesti Vigadó

Demény Balázs (zongora)
BARTÓK: 15 magyar parasztdal, Sz. 71, BB 79
HAYDN: D-dúr szonáta, No. 39., Hob. XVI:24
KURTÁG GYÖRGY: Játékok – részletek
LIGETI: L'escalier du diable (Ördöglétra)
BARTÓK: Szabadban, Sz. 81, BB 89

18:00 : Budapest
FUGA Budapesti Építészeti Központ

"CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál"
SZŐLLŐSY András és a magyar film / 4.
Nyolcvan huszár (1978) / SÁRA Sándor (rend.)

18:00 : Budapest
MűPa, Előadóterem

"Metropolitan-operaközvetítések a Müpában"
MOZART: A varázsfuvola - az élő közvetítés ismétlése

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Banda Ádám (hegedű)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Pinchas Steinberg
LISZT: Prométheusz
BRAHMS: D-dúr hegedűverseny, Op.77
BRAHMS: 2. (D-dúr) szimfónia, Op.73

19:30 : Budapest
Erkel Színház

Bogányi Gergely (zongora), Váradi Zita (ének)
"Zongoraáriák - Liszt206"

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Fejérvári Zoltán (zongora)
BEETHOVEN: Hat bagatell, Op.126
BARTÓK: Táncszvit, Sz. 77, BB 86
SCHUMANN: g-moll zongoraszonáta, Op.22

19:30 : Budapest
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Rácz Rita, Haja Zsolt, Szerekován János (ének)
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)
Talamba Ütőegyüttes
Vörösmarty Gyermekkar (karigazgató: Zsákainé Papp Anita)
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel
VAJDA JÁNOS: Quodlibet
VAJDA JÁNOS: Változatok egy képzeletbeli Weöres-versre
ORFF: Carmina Burana
A mai nap
történt:
1883 • Megnyílt a New York-i Metropolitan Opera House
született:
1811 • Liszt Ferenc, zeneszerző († 1886)
1832 • Leopold Damrosch, karmester († 1885)
elhunyt:
1764 • Jean Marie Leclair, zeneszerző (sz. 1697)
1859 • Ludwig Spohr, zeneszerző (sz. 1784)
1973 • Pablo Casals, csellista (sz. 1876)
1979 • Nadia Boulanger, zenepedagógus (sz. 1887)