Nem átverés (Christine Schäfer árialemeze)
Christine Schäfer: Arias
R. STRAUSS, HÄNDEL, BELLINI, THOMAS, BIZET, VERDI, SCHOENBERG, MESSIAEN
Christine Schäfer (soprano)
Deutsches Symphonie-Orchester Berlin
Julien Salemkour
Sony
88697914002
*
A múltkoriban alaposan leszedtem a keresztvizet egy Sony-lemezről annak kapcsán, hogy a műsor összeállítása (finoman fogalmazva) semmilyen szerkesztési elvet nem tartalmazott. Néhány héttel később egyik kollégám megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem egy újabb Sony-lemezről írni. Amikor a csatolt linket átolvastam, az első reakcióm az volt, hogy óvatosan körülnéztem, hátha valahol egy kandi kamera rejtőzködik. A lemez átverésnek tűnt, most már bátran bevallhatom.
Alapvetően egy koloratúrszoprán albuma, a művek viszont szélsőségesen nagy szórást mutatnak. Händeltől Messiaenig terjednek az énekszámok, közbeékelve néhány Bellini-, Thomas-, Verdi- és Richard Strauss-ária. Ráadásul elszórva bravúrária éppúgy megtalálható volt, mint mezzoszopránra írt jelenet, drámai vagy lírai szopránnak készült szám is. Több mint furcsa! De, hogy a téboly teljes legyen, hallgathatunk még az énekes számok között néhány zenekari mű részletet is Thomastól, Bizet-től és – ezt illeszd be egy operalemezre! – Schönbergtől.
Mi tagadás, előítélettel ültem le a CD-lejátszó elé. Azután a harmadik track táján kezdett kiengedni a görcs: hiszen ez így egészen jó. Kiderült, hogy a német későromantika (R. Strauss) és az angol barokk (Händel) egészen jól passzol egymáshoz, s az utána követő bel canto (Bellini) szinte tökéletesen illeszkedik ezekhez. A titok nyitja mindössze annyi, hogy a következő szám majdnem mindig ugyanabban a hangulatban és hangnemben kezdődik, mint amiben az előző befejeződött. De ez még önmagában nem lenne elég egy sikeres lemez elkészítéséhez – hiszen itt ezzel állunk szemben.
Szükségeltetik még egy kellően sokoldalú énekesnő is. Christine Schäfer pedig ilyen. Már berlini színházában is a változatossággal arat. A pályakezdés évein már régebben túljutott énekesnő egyaránt énekel Cherubinót és Konstanzát, vagy, hogy szerzőt említsek: Händelt és Messiaent. Valószínűleg a kivételesen erős nemzetközi koloratúrszoprán-mezőnyben számára a sokoldalúság a megoldás, hiszen – az egy Patricia Petibon kivételével – szinte mindenki specializálódik. Az egyik a barokk, a másik a kortárs zenére, a harmadik meg csak a bel cantót gazdagítja.
És Schäfernek valahogy minden fekszik. Semele áriájában, vagy Az alvajáró hősnője, Amina szívhez szóló jelenetében a perfekt stílusérzékével győz meg. A Mignon Polonézében viszont virtuozitásával arat. Úgy vélem, leginkább talán Richard Strauss fekszik neki, de lehet, hogy a Capriccio rezignált Grófnője esetében a szerep és az énekes nagy találkozásának lehetünk tanúi.
És szokatlanmód nem okoz csalódást az Otello rendkívül kényes jelenetében sem. A Fűzfadal és Ave Maria nem a technikai nehézsége miatt szerepel ritkán szólólemezeken. Sajnos a legnagyobb énekesek se nagyon jutnak túl a tiszta intonáció és a szép ívű legatók mesteri megszólaltatásán. És ez itt kevés! Schäfer előadásában viszont látjuk magunk előtt Desdemonát, aki a halálra készül, és szinte előre felsejlik az elkövetkezendő tragédia. Nem, Schäfer semmi drámait nem produkál ebben a hosszú jelenetben, egyszerűen hangszínével teremti meg a drámai szituációt.
A különc énekesnőn túl a lemez erőssége a Julien Salemkour irányította Deutsches Symphonie-Orchester, amely rendkívüli plaszticitással játszva, szólólemezeken felettébb szokatlan mélységgel szolgálja az énekesnőt.