Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Susanna hangja (Great Hungarian Voices – Veronika Kincses)

2011-12-20 09:39:41 - zéta -

Great Hungarian Voices – Veronika Kincses Great Hungarian Voices: Veronika Kincses
Részletek Gluck, Mozart, Verdi, Goldmark, Puccini és Respighi operáiból

Hungaroton Classic
HCD 32703

*

Bizonyára ismerik azt az érzést, amikor egy jól ismert zenemű részlete felidéződik az emberben és a megszólaló dallam erősen emlékeztet X hangszeres vagy Y énekes hangjára. És hiába találkozunk ugyanezen darab más előadásával, az alapélmény legtöbbször (hosszú távon) elnyomja a később érkezettet. Nekem sok ilyen tapasztalatom van, ami általában a művel való ismerkedés szintjéhez vezethető vissza (bár nem feltétlenül). De, hogy ne csak rébuszokat említsek: például Beethoven IX. szimfóniájából az utolsó tétel első szólista-belépése („O Freunde!”) nekem Theo Adam robusztus basszbaritonján hangzik fel, vagy, hogy egy másik Beethoven-opuszt mondjak, az Appassionata első tétele leginkább Szvjatoszlav Richter szenvedélyes előadásában kél mindig újra bennem.

Miért is mondom mindezt? Nekem a Rózsaária Mozart Figaro házassága című vígoperájából most már visszavonhatatlanul Kincses Veronika hangján szólal meg. A miértre pedig viszonylag egyszerű a válasz. Operai eszmélésem kezdetén, a mi generációnknak ő volt a Susanna. Az énekesnő habitusa, hangi kvalitásai, színpadi jelenléte tökéletesen fedte a szerep kívánalmait. Nem is tudom, hányszor láttam a szerepben, de azóta szinte minden más (bármily illetőségű) kolléganője csalódást jelent a szerepben.

Kincses hangvétele ab ovo hozza a figura legfőbb jellemzőit: kedvesség, huncutság, némi cserfességgel és jótékony női furfanggal feltuningolva, mindez szerelemmel, sőt erotikával átitatva. De ez együtt csak akkor hatásos, ha az arányok is tökéletesek. Márpedig Kincses Veronika nagy titka ebben a szerepben, hogy mindenből csak épp egy csipetnyi van, amennyi pont elegendő.

A Hungaroton mostanában jelentette meg a Great Hungarian Voices sorozatban a művésznő portrélemezét. Az utóbbi években olykor okozott kellemetlen tapasztalatot a fiatalkori évek „etalonjaival” való szembesülés, most viszont a felvétel állta az összehasonlítást, állta az idő múlását.

Ha Kincses Veronikát egyetlen komponistára kellett volna „kárhoztatni”, akkor az biztos Mozart lenne, aki a lemezen három művel is képviselteti magát. Susannán kívül Fiordiligi és Vitellia szerepével ismerteti meg – egy-egy ária erejéig – a hallgatót. Kincses ideális hang volt Mozarthoz, kellően tömör, ugyanakkor kellően gyöngyöző és virtuózan karcsú voce. Nemes tartású és mégis olvatag. S mint a korábbiakban írtam, a figura összetettségét is példásan érzékeltette. Fénykorában kevesen tudtak „mozartabbul” Kincsesnél.

A CD másik nagy újrafelfedezése a Simon Boccanegra Amelia-áriája volt. Kincses részt vehetett a mára legendássá váló felújításban az Erkel Színházban, melyet Giuseppe Patané irányított. (Később lemezre is vették az előadást.) Az I. felvonásbeli ária („Come in quest’ora bruna”) amolyan mostohagyerek Verdi szopránáriái között. Száz szoprán-szólólemezből alig ha egyen találkozunk vele. S nem véletlenül.

Az ária hihetetlenül kényelmetlen, s hatása nem befolyásolható néhány dallam hatásos, azaz kifejező eléneklésével. Ebben a műrészletben hangulatot kell sugározni, érzést. És ez a bevált klisék nyomán önmagában nem megvalósítható. Vagy nem elégségesen. Ezt jól példázza, amikor máskor és másban oly nagyszerű énekesnők kapitulálnak rendszeresen az ária előtt, nyögvenyelősen evickélve rajta át, maximum néhány másodperces udvariassági tapsokig eljutva. Pedig alig van kifejezőbb ária Verdi hatalmas életművében.

Amélia áriája még a történések előtt hangzik el. Még semmit sem tudunk róla. De itt van ez a sugárzóan fiatal lány és magamagát adja egy áriában. Nem betét, nem is az események által formált jelenet, és pont ez jelenti a nehézséget, mert nincs mibe belekapaszkodni. Ez az ária akkor sikeres és eredményes, ha indulatmentesen közvetíti ennek az ismeretlen (egyelőre „múltnélküli”) lánynak a bensőjét. És Kincsesnek nem véletlenül volt a Boccanegra-Amelia a legsikeresebb Verdi-szerepe.

A lemezen még ízelítőt kaphatunk Kincses Veronika további sikeres operafelvételeiből is. A Sába királynője, a Pillangókisasszony részletei, valamint két ismeretlenebb Respighi-dalmű jelenetei átfogó képet festenek nagyszerű szopránénekesnőnkről.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.