vissza a cimoldalra
2020-07-04
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11529)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (601)
Régizene (3401)
Operák, amelyeket utálunk (298)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3958)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62188)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (853)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1972)
Kimernya? (3690)
Társművészetek (1799)
Franz Schmidt (3631)
Operett, mint színpadi műfaj (4375)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4848)
Palcsó Sándor (297)
Pantheon (2680)
Beverly Sills-"The All-American prima donna"-"America´s operatic sweetheart" (242)
Marton Éva (813)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Mert sztároknak lenniük kell! (Juan Diego Flórez koncertje az Operaházban)
- Ppp -, 2011-11-30 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Juan Diego Flórez koncertje az Operaházban 2011. november 28.
Magyar Állami Operaház

Juan Diego Flórez – ének
A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
Vez.: Alessandro Vitiello

*

Juan Diego Flórez személyében igazi, első vonalba tartozó operacsillag jött el hozzánk – és valóban fénykorában! Nem kellett kivárnunk, míg más, híresebb és nagyobb házakból kikopva érkezzen Budapestre, hogy keserű érzéssel arra kelljen gondolnunk: most már persze mi is jók vagyunk neki. Flórez az idei Met-közvetítések egyikében Ory grófként kápráztatta el a magyar operarajongókat, rengeteg lemez- és videofelvétel készítette elő budapesti bemutatkozását. Amennyire egyértelmű volt eddigi megítélése, annyira biztos vagyok benne, hogy tegnapelőtti koncertjével kapcsolatban erősen megoszlanak majd a vélemények.

Az elégedettek azt mondják majd, hogy Flórez olyan volt, mint amilyennek felvételei alapján megismertük. És ebben részben igazuk is van: nem spórolt, tisztességes műsort adott elő, gavallérosan három ráadással, szórta a c-ket és ciszeket, nagyrészt abból a repertoárból, amellyel világsikereit aratta és aratja. Az alapprobléma pontosan ezzel a repertoárral van: rendkívül szűk, nagyrészt elfelejtett vagy keveset játszott művekről van szó, amelyeknek Flórez kétségkívül jól képzett, technikás és iskolázott orgánuma megfelel. Az olasz szaknyelv „tenore di grazia” néven nevezi ezt a fachot, amelyben Rossini a központ, az ő műveiben nyújtja Flórez önmaga énekesi maximumát. Amikor azonban ellép ettől a fachtól, akárcsak minimálisan is, azonnal kiderülnek vokális adottságainak korlátai. Sem Bellini, sem Donizetti nem az ő zeneszerzője, hogy Verdiről vagy Gounod-ról már ne is beszéljünk. Valljuk be: ugyan hányunknak vannak a fülében Cimarosa vagy Rossini Otellójának dallamai?

Amíg Flórez ezen a tájon mozog, könnyebben ér célba, amikor azonban jól ismert vagy kifejezetten népszerű áriákra zendít rá, megküzdve a nagy hazai és nemzetközi etalonokkal, bizony kínos dolgok derülnek ki, még az ismeretlen áriákban makulátlannak tűnő zeneiséget illetően is. A Mantuai hercegtől vokálisan fényévekre áll – aki ismeri, ezt már a drezdai előadás DVD-je alapján előre tudhatta –, tekintve, hogy nem rendelkezik sem a Verdi-szólamokhoz elengedhetetlen fényes és tömör középregiszterrel, sem a Verdi-zenekarhoz kötelező volumennel; előadói stílusából pedig alapvetően hiányzik az igazi olaszos szenvedély. (Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy a Rigolettóban Borsa lenne az ő szerepe, de nem akarok, ezért csak azt mondom: Verdi egyszerűen nem az ő világa.) A ráadásként előadott Rómeó-ária pedig egyértelműen a koncert mélypontját jelentette számomra: atomjaira tördelt frázisok, az áradó legato teljes hiánya, vékonyka magasságok mutatták a vitathatatlan hangi korlátokat.

Ami a koncerttel elégedetlenek véleményét illeti: nekik is igazuk lesz, ha azt állítják, hogy az azonos fachban egykor excellálók a Flórezénél jóval szebb, csengőbb és puhább orgánummal rendelkeztek, gondoljunk Luigi Alvára és Alfredo Krausra, a hangerőt illetően pedig William Matteuzzira és Chris Merrittre. Flórez hangja kifejezetten kicsinek mondható, a felvételek alapján csengőbbnek, fényesebbnek, a teremben jobban „szaladónak” vártam, a híres magas hangok, bár biztosak, elég szűkek és kis volumenűek. Ízlés kérdése, de a hangszínt sem tudnám semmiképp szépnek mondani, elsősorban gyakran erős vibratója miatt. Egész vokalitása inkább érdekes, mint magával ragadó, sokkal inkább hat különlegesnek, mint valóban attraktívnak. Nem hangfenomén, és semmiképpen nem Pavarotti utódja. Ennél a reklámszlogennél nagyobb ostobaságot elképzelni sem lehet. Semmiben nem hasonlítanak egymásra, közös pontot csak az jelenthet, hogy mindketten énekeltek bizonyos szerepeket, köztük Az ezred lánya Tonióját, amely Pavarotti és Flórez karrierjében is emblematikus jelentőséggel bírt. Hogy ki melyikük interpretációját részesíti előnyben, szintén ízlés kérdése, gondolom, az én választásom a leírtak alapján nem lehet kérdéses.

A közönség azonban fenntartja magának a jogot, hogy minden este önmaga döntsön. Így tett most is, és a második rész végén valóban lelkesen ünnepelte, ráadásokat követelve Flórezt. Az első részben azonban a siker nem volt elsöprő, a szólószámok elhangzása után a művész visszahívás nélkül hagyta el a színpadot. Elegánsan, a közönséget megtisztelve, nem fekete ingben, nem rózsaszín szmokingban, hanem „old stile” módon, frakkban és lakkcipőben énekelt. Rokonszenves művész, vonzó jelenség. Az emberben megerősíti az érzést, hogy közelmúltunkban és jelenünkben a tenor/baritonsztárok nem csak énekesi teljesítményük miatt lettek azok, hogy a testépítőből már a XX. század végén a XXI. század tenorjának kikiáltott, rövid lejáratú José Cura, Kaufmann vagy Ervin Schrott népszerűsége, különösen a hölgyrajongók között, nem független külsejük előnyös tulajdonságaitól. Bizonyára nem véletlen, hogy nem Johan Botha, Richard Margison vagy Aquile Machado lett ünnepelt tenorsztár és médiacsillag. A hang keveset számít. Sztároknak lenniük kell! Ha nem születnek, majd megcsinálják őket.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
21:00 : Budapest
MŰVÉSZETEK PALOTÁJA - Autósmozi

Péterfy Bori & Love Band
A mai nap
elhunyt:
1623 • William Byrd, zeneszerző (sz. kb. 1540)
1992 • Astor Piazzolla, zeneszerző (sz. 1921)
2000 • Begányi Ferenc, operaénekes (sz. 1937)