vissza a cimoldalra
2018-02-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3931)
Kedvenc előadók (2820)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60479)
Társművészetek (1232)
Milyen zenét hallgatsz most? (24995)
Haladjunk tovább... (207)
Momus társalgó (6308)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11226)
A csapos közbeszól (95)

Operett, mint színpadi műfaj (3516)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4180)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1319)
Franz Schmidt (3061)
Élő közvetítések (6914)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2921)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1202)
Fricsay Ferenc (40)
Lehár Ferenc (617)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2605)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (616)
Edita Gruberova (3050)
Momus-játék (5424)
Opernglas, avagy operai távcső... (19942)
Erkel Színház (8867)
Balett-, és Táncművészet (5473)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Az arany középút esete Reiner Frigyessel, avagy Ön is lehet még Carmen-rajongó
- zéta -, 2011-11-21 [ Opera ]
nyomtatóbarát változat

Carmen / Reiner BIZET: Carmen

Risë Stevens, Richard Tucker, Nadine Conner, Paolo Silveri etc.
The Metropolitan Opera Orchestra & Chorus
Fritz Reiner

Sony Classical
88697 96189 2

*

Balázs Miklós kollégám azzal fejezi be Reiner Frigyesről nemrégiben írt kiváló tanulmányát, hogy a dirigens „nem szívlelte sem a szélsőséges romantizáló, érzelmes olvasatot, sem a túlzottan szikár, szárazon tárgyilagos produkciót.” Erre a ritka arányérzékre pedig legjobb példa a Sony által most megjelentetett Carmen-CD.

A Carmen ebből a szempontból azért ingoványos terület, mert rendkívül nehéz megtalálni az „arany középutat”. Georges Bizet remekműve telis tele van a mű hosszas diadalútja során rátapadt előadói manírokkal, amelyek egyfelől bizonyosan segítik a befogadást, másrészt viszont – s itt át kell váltanom egyes szám első személybe – érzésem szerint szembemennek a mű alkotói szándékaival. A régi (vagy akár a vadonatúj) Carmen-produkciók nézegetése/hallgatása között jócskán találhattam olyan előadásokat, amelyek messze túllépik a jó ízlés összes határát, könnyes-giccses mutatvánnyá silányítják a véres féltékenységi drámát.

A másik végletre jóval kevesebb példa van, de azért akad, ahol a darabot sikerült oly mértékben megtisztítani a rárakódott sallangtól, hogy a mű már meg sem érinti a hallgatót. Egyértelmű, hogy ez utóbbi esetben az előadók túllőttek a célon, s a fürdővízzel a gyereket is kiöntötték. Nyilvánvaló, hogy Bizet operája eredendően tartalmaz (ezúttal nem rossz értelemben használt) hatásvadász elemeket, a kérdés inkább csak az, hogy az adott produkció mennyire fojtja el, avagy (és ez a gyakoribb) erősíti föl ezeket.

A Carmen-előadásokkal kapcsolatosan eddig többnyire az volt a problémám, hogy változó mértékben ugyan, de minden produkció magában hordozott annyi fölös érzelmi többletet (nevezzük bátran érzelgősségnek), ami számomra már hiteltelenül soknak tűnt. Bő három évtizeddel első Carmen-ismerkedésem után néhány héttel ezelőttig úgy voltam vele, hogy 1.) nyilván bennem van a hiba, 2.) a Carmen nem is lehet mentes bizonyos mennyiségű giccstől, a kérdés mindig csak az volt, hogy ez mennyi. És a sok (kudarcos) kísérletezés után a Carmenhez fűződő viszonyom bekerült a „csodálom, ámde nem szeretem” kategóriába.

Ebbe a (jelen sorok írója és a mű között) sok-sok éve kialakult nyugalmi állapotba „zavart bele” most Reiner Frigyes lemeze, melyet néhány hónap híján 60 éve rögzítettek Metropolitanben. Reiner gyakorlatilag hibátlan előadást vezényel. A zenekar ilyen mérvű makulátlan közreműködésére élő előadás estében kevés példa akad, s a dirigens tempóválasztásait adekvátnak, teljesen magától értetődőnek érezzük. És ez nagy dolog: elhitetni a hallgatóval, hogy amit hall, az maga a tökéletesség. Mert zenében nincs abszolút tökéletesség, csak relatív. Mégoly ismert darab esetében sem, mint a Carmen.

Annál is érdekesebb ez, mert – mai füllel hallgatva – a hat évtizeddel ezelőtti szereposztás nem tűnik minden szempontból telitalálatnak. (Ezért is izgalmas, hogy ez nem okoz egy csepp gondot sem.) Az énekesek ugyanakkor a kor vezető operaházának jeles művészei, némelyikük az idő tájt a fachjában világelsőnek számított.

Risë Stevens a címszerepben mindenképpen, ráadásul Carmen emblematikus alakítása volt. Stevens szokatlan hangulatot teremt: a cigánylány nyers, vad és zabolázhatatlan szenvedélyét hozza. Nyersebb, vadabb, zabolázhatatlanabb, mint bárki más. A mélységeket elég élesen intonálja, hőse mindig, még a legnyugodtabb pillanatban is tüskés és sebezhető. A mai kor Carmenjei nálánál sokkal intellektuálisabb felfogást képviselnek, alakítása ezért nekem némiképp idegen, de hajlamos vagyok mindezt a változó kor tanulságos következményének tekinteni.

A másik hölgy, a Micaelát alakító Nadine Conner teljesen más eset. Gyanítom, ma a Met énekkarába sem vennék föl, mert egyenes és éles magasságai kiszólnának. Ha viszont hozzászoktunk a nem kicsit kellemetlen és túl vibratós hangszínhez, kiderül, hogy nagyon is finom dolgokat művel vele. Esete jól példázza, hogy egy bizonyos – valaha igen sikeres – énekiskola körülbelül a 60-as, 70-es évekkel végleg kimúlt, mert ezt az előadást minden pozitívuma ellenére kizárólag múzeumiként tudjuk elfogadni.

Richard Tucker hosszú ideig a Met vezető tenorja volt, akinek széles repertoárja a Così Ferrandójától a Bajazzók Caniójáig terjedt. Don José volt a legtöbbet énekelt szólama. A lírai jeleneteit igéző finomsággal teljesíti, de a drámában alulmarad. Biztos középszer, aki nem hagyja a szenvedélyektől fölösen elragadtatni magát. Nem az a típusú énekes (mint pl. Del Monaco), aki minden este ott pusztul el a színpadon, Tucker gondol a holnapi, holnaputáni előadásra is. Beosztással él. Ez a máskor oly szép erény itt visszaüt, a dráma végkifejlete csak a női oldalon izzik föl.

Szép és korrekt teljesítményt kapunk Paolo Silveritől, aki Escamillót személyesíti meg. A kicsit fakó mélységeken túl (a torreádor szólama mélybariton) a figura semleges megszólalásai miatt hiányoltam a színt alakításából.
A kisebb szerepek előadói nagyszerűek, időnként meghökkentő, mekkora hangok énekelhettek az 50-es években Zunigát, Moralest.

A lemez igazi értékét tehát a dirigens, Reiner Frigyes adja. Akinek eddig nem sikerült végképp beleszeretnie a Carmenbe, tegyen egy kísérletet!

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Kökény-vonósnégyes:
Kökény Eszter, Dósa Csenge (hegedű), Görbicz Fülöp (mélyhegedű). Tomasz Máté (gordonka)
"Hangulatkoncert"
MENDELSSOHN: a-moll vonósnégyes, op. 13, No. 2
SCHUBERT: a-moll („Rosamunde”) vonósnégyes, D. 804

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Miriam Helms Ålien (hegedű), Szabó Ildikó (cselló), Lajkó István (zongora), Matthias Schorn (klarinét)
"összkiadás élőben"
Brahms triói I.
BRAHMS: a-moll klarinéttrió, Op.114
BRAHMS: 3. (c-moll) zongoratrió, Op.101
BRAHMS: 2. (C-dúr) zongoratrió, Op.87

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Váradi Zita (szoprán), Vörös Szilvia (mezzoszoprán), Brickner Szabolcs (tenor), Kovács István (basszus)
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Carlo Montanaro
DVOŘÁK: Stabat Mater, Op.58

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Arkagyij Volodosz (zongora)
"MVM Koncertek - A Zongora / Cziffra Fesztivál"
SCHUMANN: Pillangók, Op.2
BRAHMS: Nyolc zongoradarab, Op.76
SCHUBERT: A-dúr szonáta, D. 959
19:00 : Lendva
Športna dvorana DSŠ Lendava

"Kárpát-Haza OperaTúra"
ERKEL: Hunyadi László
A mai nap
született:
1791 • Carl Czerny, zeneszerző († 1857)
1836 • Léo Delibes, zeneszerző († 1891)
1844 • Charles-Marie Widor, zeneszerző († 1937)
1893 • Andrés Segovia, gitáros († 1987)