vissza a cimoldalra
2017-10-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59921)
Milyen zenét hallgatsz most? (24977)
Kedvenc művek (142)
Társművészetek (1214)
Kedvenc előadók (2813)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3847)
Haladjunk tovább... (205)
Momus társalgó (6052)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2273)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11180)
A csapos közbeszól (94)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (310)
Operett, mint színpadi műfaj (3292)
Kodály Zoltán (343)
Udvardy Tibor (169)
Zenetörténet (195)
Franz Schmidt (2926)
Michael Haydn (62)
Cziffra György (98)
Lisztről emelkedetten (868)
Beethovenről - mélyebben (677)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2368)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1118)
Jonas Kaufmann (2141)
Erkel Színház (8385)
Edita Gruberova (3025)
Kolonits Klára (990)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Karmesterportrék XLIII. – Solti György
Balázs Miklós, 2011-11-15 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Solti György „Szerencsém, hogy Magyarországon nőhettem fel, egy olyan országban, amelyik a zenében él, zenét lélegez, és szenvedélyesen hisz a zene, mint az élet ünnepének hatalmában. Ám egy napon – egész fiatal voltam még –, elváltam a családomtól és elhagytam a hazámat.”* Solti György, vagy ahogyan a világ ismeri, Sir Georg Solti, sohasem mulasztotta el magyarságát hangsúlyozni, bárhol is járt a világban. Felvette a német, majd a brit állampolgárságot, de mindkét tanult nyelvét erős magyar akcentussal beszélte. Farkasréti síremlékén is ez olvasható: „Hazatért”. Pedig hazatért volna már korábban is, mikor erre, a második világháború lezárása után, lehetősége nyílt: a pesti opera azonban, ahol korábban karrierje indult, nem tartott igényt a szolgálataira. Soltinak így megmaradt a Nagyvilág az Andrássy úti ökölharc helyett.

Solti (eredeti nevén: Stern) György Budapesten született 1912 októberében, polgári zsidó családban. Hat éves korától zongorázni tanult, s tizenkettő volt, mikor első nyilvános zongorakoncertjét adta. Hamarosan a budapesti Zeneakadémiára nyert felvételt, tanárai közt Bartók Bélát, Kodály Zoltánt és Weiner Leót is megtaláljuk. A 30-as évek Budapestjén alkalma nyílt a korszak legnagyobb dirigenseit hallani, köztük Furtwänglert, Strausst, Kleibert. Utóbbi egy Beethoven-koncertje tette rá a döntő hatást, hogy a karmesterséget válassza hivatásául. Az Akadémia elvégzése (1931) után a Sergio Failoni uralta Operaházban, korrepetitorként kezdett dolgozni Solti: dirigensi bemutatkozására is itt került sor, 1938-ban a Figaro házasságát vezényelte – első karmesteri fellépésén a pesti Operában.

Leszámítva egy korábbi kurta német kitérőt, 1937-ben indult Solti nemzetközi karrierje. A Salzburgi Ünnepi Játékokon korrepetitorként, illetve Arturo Toscanini asszisztenseként segédkezett. Toscanini vezénylési stílusa, feladatokhoz való hozzáállása és megalkuvást nem ismerő munkamódszere meghatározó benyomást gyakorolt a fiatal magyar muzsikusra, s tovább egyengette pályáját a karmesterség felé.
Miután a nácik megszállták Ausztriát, s az antiszemitizmus Magyarországon is felerősödött, Solti újabb külföldi lehetőségeket keresett. Doráti Antal közbenjárásával egy hónapig Londonban, majd Issay Dubrowen segítségével Oslóban és Stockholmban vállalt munkát, mire 1939 augusztusában, huszonhat évesen azután végleg elhagyta Magyarországot.

Solti György A háború idején és az azt követő időszakban Svájcban élt és dolgozott Solti György: szűk esztendők, kemény és munkás évek voltak ezek, zongoratanításból, koncertezésből élt – 1942-ben Genfben zongoraversenyt nyert –, miközben európai vagy amerikai álláslehetőség után kutatott A legjobb ajánlat Münchenből érkezett, a szinte porig bombázott bajor főváros szebb napokat látott operaházának (Bayerisches Staatsoper) élére kerestek alkalmas főzeneigazgatót – Solti pedig kapott az alkalmon (1946). Öt esztendőn át maradt a Bajor Állami Opera első embere; egyebek mellett olyan bemutatók fűződnek a nevéhez itt, mint Hindemith Mathis, a festő című operájának németországi premierje. Innen 1952-ben szerződött az új frankfurti Operához, ahol például Berg Luluját mutatta be első ízben a német közönségnek, ez idő alatt rendszeresen vezényelt szimfonikus koncerteket is.

Ekkoriban vált mind keresettebb vendégkarmesterré a kontinensen Solti, felbukkant Salzburgban, Bécsben, majd bemutatkozott a tengerentúlon (San Francisco, Chicago, New York), s mind rutinosabb lemezdirigenssé érett az évek alatt. A 60-as évekre Amerika egyre vonzóbb lett a számára: az 1962–63-as szezonban a Dallasi Szimfonikusok élén dolgozott, és egy hároméves első vendégkarmesteri kontraktust fogadott el a Los Angeles-i Filharmonikusoktól, amit azonban hamar felbontott.
1959-ben dirigált először a londoni Covent Gardenben, két évre rá már zeneigazgatói szerződést szignált ugyanitt, a Királyi Operaháznál. Müncheni, frankfurti és londoni évei világhírű operakarmesterré avatták Soltit, aki az 50-es évek végétől rendszeresen rögzített operafelvételeket Bécsben, Londonban, Rómában. Végül 1971-ben vált meg londoni megbízatásától, 1972-ben pedig II. Erzsébet brit uralkodó lovaggá ütötte.

Solti György A magyar dirigens pályájának talán legszebb fejezete – saját bevallása szerint: legboldogabb időszaka – a következő évtizedekre datálódik. 1969-ben kötelezte el magát a Chicagói Szimfonikus Zenekar élére Solti György, s mind gyarapodó repertoárját az operák helyett immár a szimfonikus irodalom mesterművei adták. A zenekar – Reiner Frigyes egykori „mesterműve” – noha többé-kevésbé megőrizte játékának magas minőségét, Solti pár év alatt így is komoly előrelépést produkált, alkalmazkodva a kor kihívásaihoz: a koncertbérletesek száma évről évre nőtt a városban, Chicago idővel magáénak, sőt büszkeségének érezte a zenekart, mely a 70-es évek végére a kontinens legelismertebb, sokak szerint a legjobb szimfonikus zenekarává fejlődött. Nem mellékesen diadalmas turnékra vitte a Chicagóiakat Solti: Európába, később Ázsiába és Ausztráliába is eljutottak. Nem kevesebb, mint kilencszázkilencvenkilenc előadást vezényelt a CSO élén az évek során.
A több mint két évtized alatt, míg a Chicagói Szimfonikusokat irányította, kipróbálta magát Párizsban és Londonban is: 1972-től 1975-ig az Orchestre de Paris, 1979 és ’83 között a Londoni Filharmonikusok első karmestere volt. Chicagói vezető posztjától 1991-ben vált meg.

Életének és karrierjének utolsó éveiben vendégkarmesterként dolgozott a magyar maestro, szinte minden nagy európai zenekar élén megjelent: szerepelt Amszterdamban, Szentpétervárott, Bécsben, Berlinben, de dolgozott New Yorkban, Londonban, Zürichben is. 1996-ban Magyarországon készítette utolsó stúdiólemezét a Budapesti Fesztiválzenekarral mesterei, Bartók, Weiner és Kodály műveiből. Ekkor látogatott el ősei szülőfalujába, Balatonfőkajárra. „[H]atvan év után először ismét úgy éreztem, tartozom valahová” – vallotta be emlékirataiban.**

Solti György szívroham folytán, 1997 szeptemberében hunyt el Antibes-ban, Dél-Franciaországban. Maradványait végrendeletének megfelelően Magyarországon helyezték nyugalomra. Budapesten zeneiskola, Chicagóban emlékpark viseli a nevét; özvegye és lányai a Solti Alapítvány létrehozásával fiatal muzsikusok karrierjét segítik.

Gúnyolták „porosznak”, meg nem alkuvó, szikár alkata miatt, s amiért szerfelett szigorú követelményeket támasztott kollégáival és muzsikusaival szemben, nevezték „üvöltő koponyának” (Alex Nicol 1958-as horrorfilmje után) tar üstöke, törhetetlen keménysége és nyers modora miatt. Való igaz, Solti nem volt mindig előzékeny, barátságos vagy tapintatos munkatárs és vezető, nem állhatta a lazaságot, a fegyelmezetlenséget. A munkához, a vezényléshez való hozzáállását egykori mentorától, Toscaninitől kölcsönözte, aki a folyamatos tanulásban hitt, a partitúra minden részletének alapos ismeretében, és aki nem szívlelte a tréfát, mondhatni „halálosan” komolyan vette a zenét.

Solti György Mindazonáltal igazi all-round dirigens volt Solti György, hatalmas repertoárral. Ezért is válhatott a korszak leginkább foglalkoztatott lemezkészítőjévé: mert megbízható volt, okos, felkészült és pontos. Hatalmas lemezéletművet hagyott hátra több mint kétszázötven hanglemezzel, melyből mintegy negyvenöt teljes operát rögzít. Pályájának hat évtizedéből ötben a lemezfelvételek is elvitathatatlanul fontos szerepet kaptak: első lemezét 1947-ben, utolsót éppen félévszázaddal később, 1997-ben vette fel. (Érdekes módon mindkettőt a zürichi Tonhalle Zenekarával.) Ezen időszak alatt hosszú távú szerződés kötötte a Decca kiadóhoz, mely alól csupán néhány RCA-felvétel jelent kivételt. Világcsúcs, harmincegy elnyert Grammy-díj fűződik Solti György nevéhez.

Így, ha csupán a fontosabb hanglemezekre koncentrálnánk, ezeknek még a felsorolása is meghaladná ezen írás kereteit, mindazonáltal nem lenne helyes szó nélkül elmenni a korszakos rögzítések mellett. 1958 és 1965 között készült bécsi Ring-ciklusa joggal érdemelte ki a „legendás”, vagy az „arany” jelzőket az interpretációtörténetben, hiszen ez a felvétel volt e zenedrámák első ciklus-szerű stúdiórögzítése, mely nem utolsósorban páratlan piaci sikert könyvelhetett el, s a magyar dirigenst a szakma legjobbjai közé emelte a zenekritikusok és a közönség szemében egyaránt. Meg kell emlékezni két kiváló Beethoven szimfónia-sorozatáról (1972–74, Chicago és Bécs, valamint 1986–90, Chicago), nagyszerű Verdi-lemezeiről (Aida, Róma, 1960; Álarcosbál, Róma, 1960; Falstaff, Róma, 1963; Don Carlos, London, 1965; Simon Boccanegra, Milánó, 1988; Otello, Bécs, 1977 és Chicago 1991 – és a sor még folytatható), de természetesen szalagra került Wagner és Mozart valamennyi nagy operája a vezényletével. Kiváló interpretátora volt az általa rajongva szeretett Richard Strauss dalműveinek: nevéhez köthető az Arabella első stúdiófelvétele (Bécs, 1957), de ismerünk ragyogó Solti-lemezt a Saloméból (1961, Bécs), az Elektrából (1966, Bécs), a Rózsalovagból (1967, Bécs), az Ariadnéból (1977, London), valamint az Árnyék nélküli asszonyból (1989–91, Bécs).

A szimfonikus irodalom majd minden remekművét felvette: hiánytalan Brahms- (1978–79, Chicago) Bruckner- (1979–95, Chicago) és Mahler-szimfóniaciklus (1970–83, Chicago) elérhető vele, de szintúgy kiemelkedőek Bartók-olvasatai is. Több korábbi munkájával elégedetlen lévén, élete alkonyán újra lemezre vette a Cosí fan tuttét (1994, London), a Mesterdalnokokat (1995, Chicago), és a Don Giovannit (1996, London). Tervei között szerepelt egy újabb Trisztán és Csajkovszkij Pikk dámája is, de erre már nem jutott ideje.

Solti György Ha egy szóval kellene jellemezni Solti előadásait, azt mondhatjuk: energikus. A televíziós felvételek tanúsága szerint a magyar karmester szinte duzzadt az erőtől vezénylés közben. Az évek alatt ugyan szűkebbek, ökonomikusabbak, letisztultabbak lettek a mozdulatai, de az előadások intenzitásán, szuggesztivitásán ez mit sem változtatott. Nagyra becsülte a pontosságot, a ritmikai fegyelmet, a határozott megszólalást, az erőteljes, feszes zenekari hangzást. (Bár meglehet, nem a spiritualitás megragadása volt Solti legerősebb oldala.) Többnyire nem szeretett az apró részletekkel pepecselni, inkább a „nagy egészre”, a mű homogén teljességére, demonstratív egységére koncentrált. Kivételes drámai érzéke volt: a széles és impozáns dinamikát kedvelte, a teljes csendből induló pianókat, melyet szinte az üvöltésig volt képes fokozni – kétségkívül hatásosan. A túlzóan romantikus, vagy ellágyuló gesztusoktól valósággal irtózott, interpretációit rendre a tárgyilagosság, a műtől való tisztes távolság megtartása jellemezte. Olvasatai így kissé száraznak hatnak néhol, jóllehet hallatlanul fegyelmezettek és mindenekelőtt elevenek. (Edward Elgar nehézkes és hosszadalmas szimfóniái például sosem szóltak olyan drámai erővel, ugyanakkor élettel teli nyíltsággal, mint nála.) Emellett gyakorta érte őt a vád, hogy előadásai forszírozottak, nem elég bensőségesek, ezt Haydn- és Beethoven-felvételei több helyütt élesen cáfolni látszanak.

* Solti György: Emlékeim, Seneca Kiadó Budapest, 1998., 14 p.
** i. m. 267 p.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Ciszterci Szent Imre templom

Darázs Renáta, Nagy Bernadett, Gavodi Zoltán, Cser Krisztián
Anima Musicae Kamarazenekar (műv. vez.: G. Horváth László)
Budapesti Monteverdi Kórus
vez.: Kollár Éva
MICHAEL HAYDN: Requiem - a Forradalom és Szabadságharc áldozatainak emlékezetére

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Gheorghita Orsolya, Gion Zsuzsanna, Kálmán László, Najbauer Lóránt (ének)
ETUNAM Vegyeskar
Monarchia Szimfonikus Zenekar
vez.: Virágh András
VERDI: Requiem
A mai nap
történt:
1890 • Az Igor herceg bemutatója (Szentpétervár)
született:
1801 • Albert Lortzing, zeneszerző († 1851)
1891 • Palló Imre, énekes († 1978)
elhunyt:
2004 • Robert Merrill, énekes (sz. 1919)
2008 • Sándor Judit, énekes (sz. 1923)