„A legfontosabb, hogy nyoma marad annak: itt valami történt” (Nagy Bálint, a Fuga Budapesti Építészeti Központ programigazgatója)

Már természetesnek vesszük, hogy a Sziget megkezdése előtt zajméréseket kell végezni, a Zöld Pardon sorsát a napokban követhettük végig – de, hogy egy komolyzenei helyszín is képbe kerülhet, ha „hangoskodásról” van szó, az új. Márpedig a Fuga Budapesti Építészeti Központtal ez a helyzet. A történtekről Nagy Bálintot, az intézmény programigazgatóját kérdeztük.

   – Egy e-mailből értesültünk arról, hogy technikai okok miatt elmaradnak a szeptemberi koncertek. Mint kiderült, lakossági bejelentések miatt kell kényszerszünetet tartaniuk. Mi történt? Esténként randalírozott a Fuga B-közép?

   – Természetesen nem erről van szó. A koncertterem ablakai egy lakóház udvarára néznek, az itt élők hangosnak találták a programjainkat, és minden lehetséges fórumon feljelentettek minket. Mivel nem tehetjük meg, hogy kétmillió forintot fizessünk minden alkalommal, amikor csendrendelet megszegése miatt kihívják a rendőrséget, hangszigetelési munkálatokat kellett végeztetnünk, és amíg ez folyt, nem tudtuk használni a termet.

   – Eddig havonta két alkalommal rendeztek koncertet – most, hogy a hangszigetelés révén javultak az állapotok, nem tervezik a programok sűrítését?

   – Az a baj, hogy nagyon nagy kihívás pénz nélkül koncerteket szervezni… A Fuga fenntartója a Budapesti Építész Kamara, amelynek elvileg nem dolga, hogy koncerteket finanszírozzon, hiszen elsődlegesen egy szakmai érdekképviseleti szervezet. Mégis, pályázik a programjaink érdekében és támogat minket, ami nagyon nagy dolog, de nem lehet a végletekig kihasználni ezt a vonalat.

   – Nem lehetne javítani ezen a helyzeten azzal, hogy bár eddig kortárszenei koncerteket szerveztek, de mivel befogadó helyként működnek, teret adnak más jellegű, klasszikus zenei produkcióknak is?

   – A művészeti koncepció kialakításakor alapvető elvárás volt, hogy a mindenkori kortárs művészet bemutatása legyen a cél. Új építészet, új zene – és ezek valamilyen módon legyenek összekapcsolva. A komolyzenei programjainkat Rajk Judit szervezi; amikor felkértem, tisztáztam vele, hogy ezt az irányt kell folyamatosan szem előtt tartani, és ez nem is okoz gondot, a hangversenyek általában sikerrel erősítik az éppen aktuális, építészeti témájú kiállításainkat.

   – Hogy alakult ki ez a koncepció?

   – Amikor a kamara meghirdette ezt az állást, megírtam az elképzeléseimet, amire rábólintottak. Tíz évvel ezelőtt már csináltam hasonló dolgot az N&n galériában, ott az építészetet a képzőművészettel és az irodalommal társítottam. Így volt már némi rálátásom és gyakorlatom, és amikor a házról megtudtam, hogy itt volt az Építők Műszaki Klubja, és azon belül az ötvenes–hatvanas évek fordulóján az első magyarországi jazzklub, már képbe került a zene is. A komolyzene mellett – hogy folytassuk a ház „hagyományát” – másfél évig szerveztünk jazzkoncerteket is, azok abbamaradtak, de a műfaj hamarosan ismét megjelenik a programunkban, ahogy visszatérnek a menet közben szintén elmaradt gyerekprogramok is.

   – Miért látta szükségét, hogy egy építészeti központot művészeti programokkal erősítsen?

   – New Yorkban van olyan képzőművészeti galéria, ahol építészek munkáit árulják, ezzel szemben nálunk az építészet, mint művészeti piacon megjelenő dolog, ismeretlen fogalom. Ha azonban a zene, a képzőművészet, a tudomány iránt érdeklődőket be tudjuk hozni, akkor egyúttal meg tudjuk ismertetni őket az építészettel is. Árukapcsolás.

   – Bejött?

   – Úgy látjuk, a közönség borzasztóan élvezi. Egyébként a kínálatunkból a komolyzenei koncertek a legsikeresebb programjaink közé tartoznak.

   – Ha nem tudták volna megvalósítani a hangszigetelést, tovább csökkent volna Budapesten a kamaratermek amúgy sem nagy száma. De mire is alkalmas ez a játszóhely?

   – Elég gyakorta rendezünk olyan típusú szólóesteket, amelyekre más termek a méretüknél fogva, vagy egyéb okból nem alkalmasak. A magányos hangszer hihetetlen módon tud megszólalni ebben a térben, mert pici a hely. Valószínűleg a ház szerkezete miatt van egy nagyon furcsa szakrálistér-akusztikája is, és jelentősen megdobja a hatást, hogy a zene kontrasztál a kiállított építészeti anyaggal.

   – A kortárszenei hangversenyekre gyakorta mondják, hogy „szekta-koncertek”, vagyis minden alkalommal ugyanazt az egy-két tucat arcot látni, de amúgy az érdeklődés nem túl nagy. Mi az önök tapasztalata ez ügyben?

   – Azt sem bánnám, ha csak húsz ember jönne el és vinné a hírét a programoknak, hiszen az a legfontosabb, hogy nyoma marad annak: itt valami történt. De itt azért ennél jóval többen szoktak lenni, sőt, egyáltalán nem ritka a telt ház sem.

   – Az mekkora?

   – A termünkben 180-200 néző fér el. De van, amikor már a földön, párnákon ülnek a látogatók. Néha egészen fantasztikus hangulat alakul ki. Például amikor tavaly novemberben Csalog Gáborék Bachot és Kurtágot játszottak. Itt ült Kurtág, és amikor a műsor után a közönség már kezdett szedelődzködni, felment a pódiumra megköszönni az előadást, mondta, hogy már nyugodtan hal meg, mert van, aki érti és továbbviszi a zenéjét. Majd amikor ez a dicséret elhangzott, hozzátette, hogy szeretné, ha a vonóstrió visszajönne, mert ott nem volt minden rendben. És elkezdett velük a koncert után, ott helyben, este fél tízkor próbálni! Aki addig szállingózott kifelé, visszaült, kapcsolták be a telefonokat, fotóztak és készítették a felvételeket. És amikor Kurtág befejezte ezt a rögtönzött mesterkurzust, elkezdett zongorázni, majd amikor azt gondoltuk, hogy ezt már nem lehet fokozni, azt mondta: „gyere, Márta”, és nekiálltak négykezesezni. Őrületes, spontán volt az egész.

   – Valóban nem nagyon látunk ilyesmit sok helyen. Arra nem gondoltak, hogy kooperáljanak más játszóhelyekkel?

   – Lesz egy sorozatunk a Trafóval közösen: Rozmán Lajos kezdeményezésére Kondor Ádám műveiből szervezünk koncerteket, váltva használva a két helyszínt, nálunk kerülnek sorra a kamaradarabok, a Trafóban pedig a nagyobb apparátust igénylő művek.

   – Mennyire előre tervezik a koncerteket?

   – Ha nagy vonalakban is, de egészben nézzük az egész évadot, koncepcióban igazodva a Fuga egyéb eseményeihez. Most is megvannak már jó előre a terveink.

   – Amikbe nagyon bele tud rondítani, ha egy hónapra be kell zárni a helyet… Miután látom, hogy a zárva tartást csak átmeneti problémaként kezelték, a végén kérdezem meg, amit az elején szerettem volna: amikor kiderült, hogy pénzt kell költeni a hangszigetelésre, miért nem mondták, hogy „akkor hagyjuk, ez egy építészeti központ, nem olyan fontos a zene, van elég más program”? Nem az lett volna a könnyebb megoldás?

   – De. Azonban én egy nagyon csökönyös ember vagyok. Emellett a kamara vezetőinek is fontos, hogy az elején lefektetett szempontok szerint működjön ez a hely, és az csak akkor megy, ha jelen vannak a zenei programok. Nem akarok ebből engedni.