Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Azért a víz az úr (Simon Boccanegra-premier az Operaházban)

2011-10-04 08:30:00 Szilgyo

Simon Boccanegra-premier az Operaházban 2011. október 1.
Magyar Állami Operaház

VERDI: Simon Boccanegra

Alexandru Agache, Lukács Gyöngyi, Giacomo Prestia, Alik Abdukayumov, Pataki Adorján, Bakonyi Marcell, Roska Dániel, Sánta Jolán
Vez.: Győriványi Ráth György

*

A Simon Boccanegra nem tartozik a megrendezhetetlen, illusztratív papírmasé-szcenikára kárhoztatott Verdi-opuszok közé. Mondjuk, a Trubadúrral ellentétben itt például hús-vér karakterek szerepelnek a darabban, egy jó énekes a neki való szerepben megfelelő rendezői segítséggel komoly jellemábrázolásra lehet képes. Nos, mindezt a Magyar Állami Operaház legújabb felújításán hiába kérnénk számon. Az új budapesti Boccanegra ugyanis nem több szemet gyönyörködtető képeskönyvnél, amelynek lapjairól a lehető leghagyományosabb operajátszás köszön ránk.

A rendező, díszlet- és jelmeztervező Ivan Stefanutti tetszetős, sőt, látványos színpadképet álmodott meg. Akadnak impozáns díszletek, a sötétkék elemeket ugyan szinte mindig félhomály borítja, de legalább passzol az előadásra oktrojált tenger-szimbolikához. Utóbbit erősítik a megfelelő helyen megjelenő hableányok és tüskés farkú démonok is, ahogy az már egy korszerű operarendezésben lenni szokott. Amennyiben valakinek ez kevés, akkor az… hallgassa inkább az énekeseket.

Simon Boccanegra-premier az Operaházban Elsőnek is a címszerepet évtizedek óta birtokló, igazi hangfenomén Alexandru Agachét. A román bariton Boccanegra-alakítása sokaknak a Solti György dirigálta londoni videó/DVD-felvételről ismerős lehet. Agache két évtizeddel a Covent Garden-beli előadás után is lefegyverző a szerepben. A lírai részeket is igen szépen oldotta meg, igazán emlékezeteset azonban a premieren a tárgyalótermi jelenetben nyújtott. Éneklésének intenzitása, a szereppel való azonosulása olyan mértékű ebben a drámai töltetű epizódban, amelyet a közelmúltban ritkán tapasztalhattunk Verdi-szerepben hazai színpadon.

Méltó ellenfele volt Agachénak a Fiescót éneklő Giacomo Prestia. Az olasz basszus összességében nívós alakítást nyújtott, mély hangjai mindvégig imponálóan szóltak, azonban éneklése kissé egyenetlen volt ezen az estén. Mindenesetre szerződtetését sokkal jobban igazolta teljesítményével, mint a Paolo Albianiként fellépő fiatal üzbég bariton, Alik Abdukayumov, akinek képességeit jelenleg meghaladják a rövidsége ellenére igen fajsúlyos szerep követelményei.

Lukács Gyöngyi szerepeltetése Amelia Grimaldiként meglehetősen problematikus, egyaránt felveti a szereposztók és a szerepet elvállaló énekesnő felelősségét. Annál is inkább, mert a nagyszerű drámai szopránnak feltehetően nincs szüksége arra, hogy neki egyáltalán nem való szerepeket énekeljen. Márpedig Amelia lírai szerepe pontosan ilyen, ennek megfelelően a premieren Lukács hol kevésnek (elég csak a nyitó ária énektechnikai buktatóit említeni), hol pedig túlságosan soknak tűnt, „éppen elég” sehol sem tudott lenni. Elvitathatatlan a profizmus, amellyel a szólamot, a szerepet közelíti, ám ugyanígy elvitathatatlan az is, hogy – legalábbis ezen az estén – messze nem tudta olyan színvonalon megoldani a feladatát, amelyen legjobb szerepeit szokta.

Gabriele Adorno szerepében Pataki Adorján a premieren leginkább igyekezetével tűnt ki, amely önmagában sajnos nem volt elegendő a szólam magas színvonalú abszolválásához. A voce meglehetősen kevésnek tűnt a szerepben, az énekes a magasabb fekvésű részekben korrektnek, a középfekvéstől lefelé sajnos teljesen erőtlennek bizonyult.

Simon Boccanegra-premier az Operaházban A zenekar viszont minden volt, csak erőtlen nem, sok helyütt nem lehetett nem rájuk figyelni. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy elnyomták volna az énekeseket, sőt. A dirigens, Győriványi Ráth György pálcája alatt temperamentumos, hatásos, és csak a legritkább esetben hatásvadász muzsikálásnak lehettünk fültanúi. Az este számomra fényesen bizonyította, hogy Győriványi igazi terepe Verdi romantikus operazenéje, jó lenne, ha kapna még hasonló feladatokat Budapesten.

Mint ismeretes, utoljára a 90-es évek elején játszották Verdi egyik legkomorabb zenedrámáját a Magyar Állami Operaházban. A premier alapján elmondhatjuk, hogy közel két évtizedes várakozás után a tragikus sorsú genovai dózse visszatérése, ha nem is diadalmasnak, de mindenképpen örömteli ténynek bizonyult.

*

(Fotók: Juhász Attila)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.