vissza a cimoldalra
2017-10-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59874)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3847)
Társművészetek (1210)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc előadók (2812)
Momus társalgó (6052)
Milyen zenét hallgatsz most? (24975)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2273)
Kedvenc művek (141)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11180)
A csapos közbeszól (94)

Jonas Kaufmann (2127)
Marton Éva (702)
Élő közvetítések (6635)
Operett, mint színpadi műfaj (3285)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1120)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1113)
Franz Schmidt (2921)
Balett-, és Táncművészet (5405)
Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (467)
Lehár Ferenc (576)
Zenetörténet (191)
Kodály Zoltán (342)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2361)
Bartók Béla szellemisége (210)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (296)
Palcsó Sándor (179)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Ez nem egy zongora (Joanna MacGregor lemezei)
Balázs Miklós, 2011-07-18 [ Hangszeres művek ]
nyomtatóbarát változat

Joanna MacGregor - Gershwin
Joanna MacGregor - Cage & Nancarrow
Joanna MacGregor – piano

CAGE:
Sonatas and Interludes for Prepared Piano, The Perilous Night, Bacchanale
NANCARROW:
Canons and Studies
Warner
2564-67856-6 (2CD)

GERSHWIN:
Rhapsody In Blue, Piano Concerto in F, The Gershwin Songbook, Broadway Arrangements
Warner
2564-67830-6 (2CD)

*

Ha az ember fia John Cage preparált zongorára írott kompozícióit teszi a lejátszóba, arra legfeljebb két oka lehet: vagy pontosan tudja, mit hallgat, vagy halvány fogalma sincs. Cage, az amerikai avantgárd híres-hírhedt „szörnyetege”, tőről metszett XX. századi művész, benne a kor minden rossz frusztrációjával, a kataklizmái utáni apátiával, melyet a buddhista tanok mentén a legmesszebbmenőkig képes zenében absztrahálni.
Cage tartalmas élete és pályája nem más, mint nyolcvanévnyi meg nem alkuvás a középszerűvel, az ostobával, a sületlennel – a kritikátlan, rutinszerű, öncélú hagyománnyal. Nyolcvanévnyi érett és éretlen, hasznos és haszontalan munka és kísérletezés a semmivel és a mindennel, azzal, ami kész és adott, azzal, mi sosem volt és nem is lesz. Ha valaki, akkor Cage igazán a mindenség muzsikusa, aki képes elmélyülni a teljes és tökéletes véletlenben, összekötve ezerévnyi zenei hagyományt a ma múlandóságával és a holnap fikciójával.

George Gershwin egészem más eset. Pedig nem kevésbé modern, mint Cage, bizony nem, csak a másik úton indul. Gershwin nem az avantgárd mentén fordul el a társadalomtól, ellenkezőleg, ő a fékét vesztett modernkedéstől távolodik el, s fordul a társadalom nyers valósága felé. Gershwin számára a jazznek a klasszikus zenei tradícióba való beemelése nem pusztán zenei kérdés, amellyel muzsikájának az afrikai ritmusok divatozó újszerűségét kölcsönzi, hanem szociális; ahogyan a Porgy és Bessnek sem elsősorban a dallamvilága forradalmi, hanem a drámai ereje és a valósághoz való viszonyulása. A kíméletlen realizmus, mely mögött egy hallatlanul gazdag, kiaknázhatatlan, mély gyökereiből táplálkozó zenei világ épül újra hangról hangra.

Cage és Gershwin persze csak látszólag nagyon mások, hisz mindketten a modernség asztalánál ülnek, s mindketten a klasszikus zeneművészet beszáradt sablonjaitól próbálnak szabadulni, a kispolgári oktalanságából keresik a kiutat, s jutnak nagyon messzire a maguk útján.

Cage preparált zongorára írt ciklusa, a Szonáták és interlúdiumok (1946–48) afféle kultuszműve az amerikai avantgárdnak, igazi „szellemi zarándokhely” kezdő és haladó zongoristák számára, akik a modernizmus iránt élénkebben érdeklődnek. Az ún. preparált – más szóval: előkészített – zongora sajátos és jellemző hangszere a múlt század második felének, Cage darabjai pedig, a mintegy hatvan perces széria, egyfajta Ószövetség gyanánt állnak a hangszer irodalmának cseppet sem szerény történetében. Az alaptapasztalat az, hogy amin játszani kell, az nem egy zongora. Vagyis az, de mégsem, minthogy a preparált zongoráknál, a hangszer szokásos mechanikáját felülírva, a húrok közé fém- vagy gumidarabokat helyeznek. A zongora így egy új, tapasztalatilag is másik hangszerré transzformálódik, legalábbis addig, amíg a darab szól. („Ez nem egy zongora” – mondhatnánk René Magritte ismert pipás festményétől ihletve.) A Szonáták és interlúdiumok című sorozat a kilenc állandó, központi érzést zenésíti meg, a fehér érzések (hősiesség, erotika, gyönyörűség, öröm) és a fekete érzések (félelem, szorongás, bánat, harag, undor) harcaként az emberi lélek teljességéről beszél.

Gershwin zongoraművei sem azok a „klasszikus” zongoraművek. A Rhapsody in Blue fojtott klarinétszóló-nyitánya legalább olyan amerikai hangzó ikon, mint Cage szonátáinak fellengzős atonalitása. A Zongoraverseny pedig egy méltatlanul ritkán emlegetett remekmű, nem kevésbé jelentős munka, mint Bartók 3. zongorakoncertje vagy épp Schönbergé. Csak Gershwin eredetisége, ereje és modernsége nem annyira egyértelmű első vagy második hallásra, mint a steril schönbergi dodekafónia, vagy Bartók bámulatra méltó letisztultsága és póztalan romantikája. A The Gershwin Songbook zongoraciklus pedig éppúgy távolodik a klasszikus zongorától és zongorahangzástól, mint Cage fent idézett munkái. Ez az afro-amerikai daloskönyv bizony a legkevésbé sem zongoramű, hanem dalok, fülledt jazzszámok, kuplék vagy szaxofonimprovizációk – szöveg nélkül, egy obligát hangszeren.
Gershwin a füstszagú lokálok mélyéről hozza elő az igazgyöngyöt: zenéje egyszerre karcosan savas és émelyítően cukros, egyesül benne egy nagy művész megfellebbezhetetlen komolysága és a mindennapi élet olcsó szertelensége, bántó frivolitása, mely egyszerre lesz eredeti és közönséges, fennkölt és vulgáris, s melyen keresztül ez a zene óriási hatalmat nyer.

Az előadó, Joanna MacGregor pedig igyekszik élni a rá bízott hatalommal.

Bár az itt tárgyalt lemezek borítóképein éppen nem így szerepel, de a „vizuális köztudat” mint rasztahajú, különös mosolyú, vagány hölgyet idézi az eszünkbe Joanna MacGregor angol zongoraművésznő alakját. Neve a jazz kedvelőinek talán ismerősebben cseng, mint a komolyzene elkötelezett hívei számára, mindazonáltal az interpretációtörténet hű krónikásai a kortárs zenék csatamezején jegyezték fel MacGregor legodaadóbb haditetteit. Így aztán mifelénk ritkán kerül szóba a neve. Legalább annyira ritkán, mint azoké, akiket legszívesebben játszik.

A Warner Classics most napvilágra került dupla CD-in a művésznő saját kiadója, a SoundCircus néven adminisztrált lemeztársaság 1990-es években készült felvételei hallhatók, s a hírek szerint szép sorban megjelennek majd a – mások mellett – Bach, Bartók, Satie vagy Scarlatti kompozícióiból készült lemezek. A „rögzített életmű” tehát máris tekintélyes és szerteágazó, csak idáig nem, nem vagy alig jutott el a hazai hallgatókhoz.
MacGregor jó zongorista, de nem több. Játékában nincs semmi, amiért különös figyelmet érdemelne. Az azonban elvitathatatlan: van érzéke a jazzhez, s jó ízléssel, a túlzásokat kerülve közelít az avantgárd és a kortárs esztétika jellegzetességei felé.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Belvárosi Főplébániatemplom

"Belvárosi orgonakoncertek"

19:00 : Budapest
Fészek Művészklub

Audur Edda (klarinét), Gellért András (zongora)
ALBAN BERG: Drei Stücke für Klarinette und Klavier Op.5
WITOLD LUTOSŁAWSKI: Dance Preludes op.25
JON THORARINSSON: Sonata for clarinet and piano (1947)
GELLÉRI ANDRÁS: Bridges (2017)
DEBUSSY: Premiere Rhapsodie (1910)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Rajk Judit (alt)
Pétery Dóra (orgona)
Budapesti Vonósok
A Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének Kórusa
Vezényel: Alessandro Cedrone
KODÁLY: 114. genfi zsoltár
RESPIGHI: G-dúr szvit orgonára és vonósokra
KODÁLY: Mónár Anna
KODÁLY - ANGERER: Négy népdal a Magyar Népzene sorozatból – Egy kicsi madárka; Tücsöklakodalom; Zöld erdőben; Dudanóta
RESPIGHI: Trittico Botticelliano – 1. La Primavera (Tavasz)
KODÁLY: Ádventi ének
RESPIGHI: Trittico Botticelliano – 2. L’Adorazione dei Magi (A bölcsek imádása); 3. La nascita di Venere (Vénusz születése)
KODÁLY: Kádár Kata
KODÁLY: Két dal a Székelyfonó című daljátékból – Szomorú fűzfának; Rossz feleség

19:30 : Budapest
Óbudai Társaskör

Liszt Ferenc Kamarazenekar
TELEMANN: La Bizarre-szvit
GEMINIANI: g-moll concerto grosso Op.3/2
VIVALDI: g-moll versenymű két csellóra, RV 531
DUBROVAY LÁSZLÓ: Vonósszimfónia
HÄNDEL: h-moll concerto grosso Op.6/12

20:00 : Budapest
A38 Hajó

Martin Kohlstedt (zongora)
A mai nap
született:
1706 • Baldassare Galuppi, zeneszerző († 1785)
1898 • Lotte Lenya (Karoline Wilhelmine Blamauer), énekesnő, színésznő († 1981)
1927 • Lakatos Gabriella, balett-táncos († 1989)
1945 • Jávori Vilmos, jazz-muzsikus († 2007)
elhunyt:
1545 • John Taverner, zeneszerző (sz. kb. 1490)
1893 • Charles Gounod, zeneszerző (sz. 1818)
1944 • Viktor Ullmann, zeneszerző (sz. 1898)
1968 • Tóth Aladár, zenetörténész, 1946 és 1956 között az Operaház igazgatója (sz. 1898)