Bejelentkezés Regisztráció

Hangszeres művek

Bach zenéje és Schiff zongorája (Bach - Complete Keyboard Concertos)

2011-01-13 10:05:44 Johanna

Bach - Complete Keyboard Concertos BACH:
Complete Keyboard Concertos

András Schiff, Peter Serkin, Bruno Canino - Piano
Aurele Nocolet, Thierry Fischer, Catherine Touraire-Stutz - Flute
Yuuko Shiokawa - Violin
Chamber Orchestra of Europe
Camerata Bern
Conductor: András Schiff

Universal / Decca
478 2363

*

A Decca gondozásában nemrégiben boltokba került 4 CD-s Bach-válogatás felvételei már megjelentek önálló lemezekként sok évvel ezelőtt. A mostani kiadvány tehát összecsomagolása néhány eddig is ismert, és bizonyára sikeres felvételnek.

Sokan, sokfélét gondolnak arról, helyes-e egyáltalán Bach billentyűs hangszerre írt műveit zongorán előadni. A magam részéről kicsit feleslegesnek érzem ezt a vitát, nem gondolom, hogy a hangszeren múlna, s hajlok rá, hogy Schiff Andrással értsek egyet, aki így vélekedik a kérdésről: "Bármilyen hangszeren játszunk is, a stílus elsőrendűen fontos. Annyi információra kell szert tennünk a zeneszerző koráról és annak előadói hagyományairól, amennyire csak lehet. [...] vannak dokumentumaink: felbecsülhetetlen értékű könyvek. [...] E forrásokból rengeteget tanulhatunk stílusról, ízlésről, frazeálásról, ujjrendről, artikulációról ékesítésekről, stb."

Annak, hogy nem tudom azt mondani, hogy ezek a lemezek tökéletesek, egyetlen oka van. Sem az első két korongon játszó Chamber Orchestra of Europe, sem a harmadik és negyedik lemezen közreműködő Camerata Bern, sem a hangszeres szólisták nem tudnak lépést tartani Schiff András Bach-játékával. Bár az elsőként említett együttes sokkal jobb, mégis sokszor tűnik úgy, hogy sem könnyedségben, sem kifejezőerő tekintetében, sem elmélyültségben, vagy akár dallamvezetésben nem tudnak kellőképpen igazodni a zongoristához.

Sajnos a BWV 1057-es számú koncertben közreműködő két fuvolista is eléggé kiábrándító. A csúnya és folytonos vibrato még csak-csak megszokható, de az értelmetlen hangsúlyozások hallatán újra és újra bosszankodni kell. Különösen bántó mindez a lassú tétel esetében. Itt még a zenekar is - főként a hegedűszólam - romantikusba csap át, ezzel is a fuvolaszóló stílusidegenségét erősítve. Thierry Fischer és Catherine Touraire-Stutz dallamformálás és hangképzés helyett sajnos inkább csak erőlködik és minden egyes hangot alaposan meglebegtet.

Hasonlóan ambivalens élmény a negyedik CD elején hallható 1044-es jegyzékszámú hármasverseny. Már a zenekari bevezető is elég kiábrándító. Nem csak azért, mert a Camerata Bern hangzása túlságosan vaskos és lomha, hanem azért is, mert a zenekar nincs egészen együtt, valamint egész egyszerűen hamis. A szólisták ebben az esetben sem idomulnak igazán a zongora által felajánlott stílushoz. A fuvola és a hegedű sem képes teljesen beilleszkedi a hangzás összességébe, folytonosan valamiféle különálló, betolakodó résznek érzékelem őket. Hiányzik a finomság, a tudatos dallamvezetés, a változatos hangszín, az érzékenység.
A lassú tétel némiképp enyhíti a kényelmetlenségérzést, legalább a zenekari hangzást mellőzhetjük. A leggyengébb pont itt a fuvola: Aurele Nicolet permanens vibratója egyszerűen ráül a hangzásra, örök bizonytalanságot keltve. A művész nem mer elidőzni egy-egy gondolatnál, átrohan a dallamíveken, szinte hajszolja a zenét. A hegedű ebből a szempontból sokkal jobb, Yuuko Shiokawa a vibratóval is csínján bánik, és sokkal inkább társa a zongorának.

A kisebb-nagyobb kellemetlenségek ellenére ezek a felvételek mégis nagyon értékesek. Mert bár a közreműködők nem minden esetben válnak igazi partnerré, Schiff András Bach-interpretálása igen meggyőző. Rendkívül okos, ugyanakkor érzelmes is. Jó hallgatni a hangsúlyozásait, tempóválasztásait, ritmikai és dinamikai szabadságát, a zongorahangzás gyöngédségét. A különböző szólamokat érthetően, világosan különíti el egymástól. Díszítései mértéktartóak és ízlésesek, szinte észrevétlenül simulnak a dallamba, mégis kihangsúlyozva annak szépségét. Elképesztően beszédes, kidolgozott ornamenseket játszik. A hangok nem folynak össze, a zongora szinte csembalószerűen is meg tud szólalni, a legatók nem a pedál permanens nyomva tartásával születnek meg, így teljesen tiszta, áttetsző dallamokat hallunk, könnyed, gyöngyöző, kifejező hangokkal. A kicsiny hangértékek mindegyike is teljesen érzékelhető, ily módon tényleg minden hang, még a legrövidebb pici dísz is jelentőséggel bír.

Talán Bach nem pont így képzelte, vagy akadnak, akik másként játszanák a zenéjét, de érzésem szerint a módszer, melyet Schiff András követ, nem volna ellenszenves a barokk mesternek sem: "Minthogy egyikünk sem tudja telefonon felhívni Johann Sebastian Bachot, hogy tanácsát vagy véleményét kérje, megpróbálok a lehető legmélyebbre merülni a zenéjében - a számomra létező legcsodálatosabb muzsikában -, és azt remélem, hogy egy képzeletbeli világban, egy álomban, egyetértene azzal a móddal, ahogyan én játszom - habár ez sosem lehet azonos az Ő módjával."






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.