Bejelentkezés Regisztráció

Esszék és tanulmányok

Egy megkésett életrajz – Henryk Mikołaj Górecki

2010-12-23 10:24:58 Jenny Gábor

Henryk Mikołaj Górecki 1985 őszén történt, hogy David Drew brit újságíró, a Boosey & Hawkes zeneműkiadó kortárszenei osztályának vezetője egy varsói szálloda bárjában üldögélve élénk beszélgetésre lett figyelmes. Hamarosan rájött, hogy politikai vitát hall, melynek egyik szereplője mély meggyőződéssel fejtegette, hogy a Szolidaritás mozgalom olyan erkölcsi és politikai győzelmet aratott Lengyelországban, melyből a látszat ellenére a kommunista rezsim és a Szovjetunió soha nem áll fel többé. Drew, aki a politikához nem értett ugyan, de évtizedek óta foglalkozott már kortárs zenével, hamar rájött, hogy ez az ember nem más, mint a nyugaton teljesen elfelejtett lengyel zeneszerző, Henryk Mikołaj Górecki. Kapott hát az alkalmon, és ott helyben nekilátott rábeszélni a szenvedélyesen vitázó muzsikust egy londoni utazásra.
Talán egyikük sem gondolta még akkor, hogy ennek a véletlen találkozásnak nagyszerű együttműködés, és hét év múlva elképesztő nemzetközi siker lesz az eredménye.

De ki ez a Górecki…?

Egész életét végigbetegeskedte, fél lábára gyermekkorától fogva sántított, mégis a természetben érezte jól magát. Tizennyolc évesen egyetlen zeneiskola sem akarta felvenni soraiba, mondván képzetlen és túlkoros. Huszonöt éves korára mégis a zeneművészeti főiskola harmadéves hallgatója, akinek profi szimfonikus zenekar ad egész estés koncertet a műveiből. Az ötvenes években, a sziléziai bányavidéken szinte nyomorgó falusi tanító, akiből a hatvanas évek elejére Lutosławski és Penderecki mellett a modernista, avantgárd zene egyik nagyágyúja lesz. A hetvenes években, családos tanáremberré szelídülve, a Zeneművészeti Főiskola rektora, aki szinte főállásban hadakozik a kommunistákkal, és a pápa felkérésére oratóriumot komponál. A nyolcvanas években a közéletből kivonult, szigorúan őrzött ellenzéki. A kilencvenes években ünnepelt személyiség, a legismertebb élő klasszikus zeneszerző, aki az ezredforduló után mégis alig ír, mondván, hogy amit ő tudna mondani, az valószínűleg nem érdekli már az embereket…

Gyermekkor

Henryk Mikołaj Górecki (kiejtése tulajdonképpen Gurecki) 1933. december 6-án született egy dél-sziléziai kis faluban, Czernicán. Szülei alig több mint egy évvel korábban házasodtak össze. Talán nem egészen összeillő pár voltak, de egy közös vonásuk minden bizonnyal akadt: mindketten szerették a zenét. Apja, Roman Górecki, amellett, hogy a szomszédos kis bányászváros, Rydułtowy vasútállomásának irodáján dolgozott, a környékbeli esküvőkön és táncmulatságokon a zenekar vezetőjeként ténykedett. Édesanyja, Otylia Słota, egy zabrzei szálloda és vendéglőtulajdonos nevelt lányaként polgáribb környezetből származott: testvére, Alfred zenét szerzett, verseket írt, hegedűn és tangóharmonikán játszott, míg Otylia zongorázott, és egy időben határozottan az volt a terve, hogy apáca lesz. Nem tudni, hogyan ismerte meg Roman Góreckit, de huszonhárom évesen férjhez ment hozzá. Az ifjú házasok aztán kiköltöztek Czernicára, a Góreckiek családi gazdaságába, és szerényen éldegéltek. Mivel a kis házba nem fért volna be Otylia zongorája, egy pianínót hozott magával. Itt született meg a következő év telén egyetlen gyermekük, Henryk Mikołaj Józef, a későbbi zeneszerző.
Otylia Górecka pedig éppen két évvel később halt meg, a fia születésnapján.

Roman Górecki tizennégy hónappal később újraházasodott, és otthagyta Czerniczát. Az Otyliától ráhagyott pénzből új házat építtetett Rydułtowyban, és 1937 őszén családostul beköltözött a városba.
Talán nem véletlen egybeesés, hogy a négyéves kis Henryk épp ebben az időben szenvedett egész életére kiható, súlyos balesetet: játék közben a szomszéd udvarán megcsúszott, és kificamította a bal csípőjét.
A szülők több orvossal is próbálkoztak, de azok sorozatosan rossz diagnózist állítottak fel. Így aztán szinte egyáltalán nem kezelték a gyereket. Csípőjében gennyes gyulladás, később szövődményként csonttuberkulózis alakult ki. Ennek tetejében bal lábát a következő két évben egyszerűen a mellkasához kötözték.
Egyértelmű volt, hogy ha minden így marad, egész életére nyomorék lesz.

Mindez a II. világháború előestéjén történt, s a család nem úszta meg tragédia nélkül ezeket az éveket. 1939-ben a német csapatok rövid úton letiporták Lengyelországot, és Rydułtowytól alig félórányira elkezdett kiépülni az auschwitzi tábor. A jámbor katolikus, szállodás nagypapa Dachauban pusztult el, Henryk nagynénje Auschwitzban, nagybátyja egy harmadik helyen veszett oda.
Érdekes módon Henryk számára éppen a német megszállás hozta el a gyógyulást.
1939 őszén a közeli Bytom német kórházába került, ahol egy kiváló német sebész négyszer is megműtötte. Ezután az odaadó apácák húsz hónapig ápolták, amivel visszaadták őt a normális életnek. Egész életében húzta a bal lábát, de legalább járni tudott ezután.

A fiú 1941 nyarán tért haza a szülői házba. Hosszú lábadozása alatt kezdett el határozottabb érdeklődést mutatni a zene iránt. Ekkoriban már nyolc éves volt, és nagyon szívesen játszott volna édesanyja zongoráján, de apja és nevelőanyja értetlenül álltak a dolog előtt, olyannyira, hogy a közelébe sem engedték a hangszernek. Így aztán, amíg kint tombolt a háború, Henryknek is meg kellett vívnia a maga harcát, hogy zenélhessen.
Ez majd két évébe került. Persze – tekintve, hogy Rydułtowyban nem volt zeneiskola – rendszeres zenetanulásról ezután sem lehetett szó, de amikor megtört a jég, legalább azt megengedték neki, hogy a helyi hangszerkészítő, „paraszt filozófus” Paweł Hajduga tanítványa legyen.
Az alig húszezres bányászvárosban Hajduga testesítette meg a kultúrát, s úgy tűnik, ennek megfelelően igyekezett is minden területen valami maradandót alkotni. Amellett, hogy ügyes muzsikus volt, festett, szobrászkodott, verset is írt, és a szájharmonikától a hegedűig mindenféle hangszert készített. Henryk eleinte hegedülni, később zongorázni is tanult nála. Aztán – nyilván nem kis mértékben Hajduga hatására – elkezdett kis dalokat, zongoradarabokat komponálni. Az autodidakta polihisztor más tekintetben is a fiú mestere lett, aki felnőve egész életében jól érezte magát az egyszerű emberek, kézművesek, népzenészek társaságában.
Eközben befejezte az általános iskolát, és a helyi gimnáziumban tanult tovább. Ekkortájt szerezte első igazi, komolyzenei kottáját, Beethoven IX. szimfóniájának egy régi példányát. Komoly üzlet keretében cserélte egy pingpongütőért. S bár addig olvasgatta az amúgy is kopott kiadványt, míg az nemsokára teljesen elrongyolódott, haláláig őrizte ereklyéi között.

Zeneszerzővé válni

Az ifjú Górecki 1951 nyarán kapta meg középiskolai bizonyítványát, ezzel együtt általános iskolai tanító lett. Tovább tanulhatott volna ugyan valamelyik egyetemen, de végre zenével szeretett volna foglalkozni, s ehhez elsősorban az kellett, hogy a maga ura legyen. Így aztán tanítónak állt az egyik szomszédos faluban. A következő két évben biológiát, természetrajzot, matematikát, történelmet tanított tíz-tizenegy éves gyerekeknek. Emellett színdarabokat adtak elő, de itt szerezte első tapasztalatait a karvezetés terén is.

Ezzel egy időben több középfokú zeneiskolába is felvételizett, de nagy csalódására mindenhonnan elutasították, mondván, hogy túlkoros, és nincs megfelelő előképzettsége. Végül jobb híján egy olyan intézményben kezdett zongorát tanulni, ahová kötöttségek nélkül jelentkezhetett bárki.
Egy év múlva aztán bekerült Karol és Anton Szafranek középfokú zeneiskolájának tanárképző szakára, Rybnikbe. Itt a hegedű, a zongora és a klarinét mellett már összhangzattant, ellenpontot és hangszerelést is tanulhatott.
És most, hogy végre kinyílni látszott az eddig bezárt kapu, Górecki szinte megtáltosodott. Hétköznaponként hajnali fél hatkor indult tanítani Radoszowyba. Aztán kora délután vonatra szállt, és irány Rybnik, végül este haza Rydułtowyba, ahol következett a több óra gyakorlás és tanulás.
Így teltek a hetek. Időnként azzal bonyolódott a program, hogy bement Katowicébe egy-egy szimfonikus koncertre, ahonnan visszafelé a vasútállomáson töltötte az éjszakát, mert nem volt több vonat, aztán hajnalban onnan ment tanítani.
Egy évig bírta ezt az iramot, de lassan ráébredt, hogy ha végig akarja csinálni, valamit fel kell áldoznia. Így aztán 1953-ban abbahagyta a tanítást, és onnantól fogva kizárólag a zenetanulásra koncentrált.

Lengyelország ebben az időben élte legsötétebb sztálini időszakát, de a diktatúra és a vele együtt érkező szocialista realizmus alig érintette meg a Varsóhoz képest a világ végén élő, és akkoriban még egyáltalán nem politizáló fiatal Góreckit. Annyit érzett az egészből, amennyit a legtöbben: szerencsésen túlélte a Háborút, és „cserében” most sok olyan dologra nem futotta, amit egyébként szívesen megvett volna. Alig vásárolt például kottát, viszont ha csak tehette, mohón hallgatta a Lengyel Rádió komolyzenei adásait, és olvasta a varsói zenei lapok, a Ruch Muzyczny (Zenei Mozgalom) és Muzyka elérhető számait. Ezen kívül moziba járt. Számtalanszor megnézte például Aleksander Ford Chopin-filméjét (Chopin ifjúsága, 1952), mely kellően propagandaízű volt ugyan, de ez egy cseppet sem érdekelte a magának éppen egy minden tekintetben megfelelő, saját hőst kereső ifjú zenészt.

Behozva minden lemaradását, a négyéves képzést három év alatt fejezte be Szafranekéknél. Tanárai egyre komolyabb tehetségként tartották számon, így még 1955-ben elnyert egy ösztöndíjat a Katowicei Zeneművészeti Főiskolára, ahol a zeneszerzés szakon, már nappali tagozaton tanulhatott tovább.

1955 őszén az ifjú Górecki egy saját szerzeményekkel alaposan teletömött mappával érkezett a katowicei főiskola zeneszerzés-tanárához, Bolesław Szabelskihez. Rég eltökélt szándéka volt, hogy zeneszerző lesz, és bár ezeknek a korai műveknek nagy részét később megsemmisítette, anyaga elég jó volt ahhoz, hogy Szabelski komolyan vegye. Mint később kiderült, a szűkszavú mester és lelkesedésre hajlamos tanítványa jól kiegészítették egymást. Szabelski inkább irányt mutató és ösztönző alkat volt, mintsem hogy konkrét formát adjon Górecki alakuló szerzői habitusának, aki így aztán az idősödő zeneszerzőben pártfogóra, később jó barátra talált.
Ha máshonnan nem, az 1955 őszétől fogva vezetett számozásból tudhatjuk, hogy Górecki a főiskolás évek legelejétől komoly zeneszerzőnek tekintette magát. Amit innentől kezdve írt, azt következetesen opusszámmal látta el. Ilyen a Négy prelűd (op.1, 1955. október–december), a Toccata (op.2, 1955. december), az anyja emlékének ajánlott Három dal (op.3, 1956. január) és így tovább. Hónapról hónapra sorjáztak a szerzemények. Egy évvel később már az opus 9a-nál tartott. Kortárszenész körökben szokatlanul, élete végéig pontosan vezette az listát.

Ami a zenét illeti – hogy egy kis szakzsargont használjunk –, Górecki korai műveinek fontos eleme a posztbartóki moto perpetuo. Másképpen: előbb-utóbb majdnem mindig előtör belőle valami kifogyhatatlan, zakatoló lendület. Bár a hetvenes-nyolcvanas években született darabjait ismerve meglepő lehet, hogy ez is ő, úgy tűnik, mégsem csak egyszerű formai megoldásról van szó, hanem van itt valami őserő, mely Góreki maga. A korai művekben emellett a népzene, valamint Szymanowski kései, „lengyel” korszakának hatása érezhető, és persze szívesen írt olyan hangszerekre, melyeken maga is játszott, elsősorban hegedűre és zongorára.

Górecki ebben az időben ismerkedett meg későbbi feleségével, a szintén főiskolás, zongora szakos Jadwigą Rurańskával. S bár állítólag nem ment könnyen az útiköltség összeszedése, az 1956 őszén megrendezett első Varsói Ősz Kortárszenei Fesztiválra már együtt utaztak el.

Henryk Mikołaj Górecki
Górecki és Penderecki 1960-ban a Varsói Őszön
Az évekre szocreál egyenruhába kényszerült Lengyelország az ötvenes évek végén egyik pillanatról a másikra a nemzetközi kortárs zenei élet meghatározó szereplőjévé vált. Köszönhetően persze legfőképp annak a korszakos zeneszerző nemzedéknek, mely ekkortájt bontogatta szárnyait, vagy már ereje teljében alkotott. A Tadeusz Baird és Kazimierz Serocki által kitalált Varsói Ősz ennek az új hangnak nyújtott megjelenési lehetőséget, és hamarosan a posztsztálini politikai olvadás egyik fontos kulturális eseményévé vált. A szervezőbizottságban ott találjuk Lutosławskit, és a Varsói Őszön tűnik fel a Góreckivel majdnem, hogy egykorú (nála éppen két héttel idősebb) másik fiatal tehetség, Penderecki is.
Bár az első évben a fesztivál zeneileg még viszonylag szolid képet mutatott ahhoz képest, amivé később vált, Góreckit – aki számára ezekben az években összekapcsolódott a zenei szabadság, a politikai olvadás és saját kiteljesedése – határtalan lelkesedéssel töltötte el a kortárs zene térnyerése.

Varsó után továbbra is szorgalmasan tanult Szabelskinél. Ebben az időben már nagyon megbecsülték Góreckit a katowicei főiskolán. Olyannyira, hogy 1958 februárjában a Sziléziai Filharmonikusok egész estés koncertet adtak a műveiből, ami a mai napig ritka megtiszteltetés egy harmadéves főiskolai hallgató számára. Sőt, ez alkalomból Varsóból Katowicébe utazott Lutosławski is. Nem meglepő hát, hogy Górecki nemsokára felkérést kapott a Sziléziai Filharmonikusok vezető karnagyától egy új mű komponálására a második Varsói Ősz számára.
Júliusban egy hét alatt elkészül a darabbal, címe Epitafium, azaz Sírfelirat lett. Az 1958-as Varsói Őszön már egy új Góreckit látunk viszont.

Avantgárd

A varsói bemutatkozás jól sikerült. Az Epitafiumot október 3-án, a fesztivál egyik csúcspontján, Stockhausen elektronikus zenei és szólózongora koncertje után mutatták be.
Az alig ötperces, vegyes karra és kamaraegyüttesre írott mű igazi avantgárd zene. A huszonöt éves Górecki új, markánsan egyéni hangjának első megszólalása, egyben a hatvanas évek végéig tartó avantgárd korszakának nyitódarabja is. Bartók és Szymanowski hatása egy csapásra a múlté. Górecki innentől fogva radikálisan modernista szerzőnek számít. Zenéje a posztweberni expresszionizmus jegyében fogant, a kezdetektől fogva hihetetlenül érett, magabiztos, kételyek és kérdőjelek nélküli muzsika. Előképei Boulez, Xenakis, Nono. Darabjait a szonorikus jegyek és a részlegesen alkalmazott szeriális technika mellett továbbra is „erős konstrukciós érzék, logika, formafegyelem és kifejezőerő jellemzi” (Brockhaus–Riemann). A fesztiválra 1959-ben vonószenekarra és ütősökre írt Első szimfóniájával, 1960-ban pedig egy nagyzenekari darabbal tér vissza, melynek címe Scontri (Összecsapások).

A Varsói Őszre odafigyel a kulturális sajtó és a nemzetközi zenei szakma. Valószínűleg a Scontri az a mű, mellyel a közönség és a kritika végleg elhelyezi Góreckit a modernista, avantgárd szerzők panteonjában. S ő egészen addig itt is marad, míg jó tíz évvel később magától nem kívánkozik új utakra. Ebben az időben a lengyel zene markáns képviselőjének, az Új Lengyel Iskola egyik megalapítójának tekintik, és a nyugati avantgárd zenei elit kedvence lesz.

Magánéletében alapvető változást hozott, hogy 1959 nyarán házasságot kötött Jadwigą Rurańskával. Korán elveszített zongorista édesanyja után talált magának egy zongorista feleséget, és úgy tűnik, ez jó választásnak bizonyult. Innentől fogva élete végéig a gyermekkora óta nélkülözött szilárd családi háttér vette körül. A több mint ötvenéves kapcsolat egészségben, betegségben, sikerben és elszigeteltségben egyaránt kitartott.
Házasságkötésük után Katowicében laktak, egy nagyrészt művészek által lakott háztömbben, de Górecki legtöbb művét ezután is Rydułtowyban vagy a Szabelskiék katowicei villájához tartozó kis kerti házban írta.

1960-ban kitüntetéssel diplomázott a Zeneművészeti Főiskolán. Emellett Monologhi (Monológok) című művével elnyerte a Lengyel Zeneszerzők Szövetségének első díját, ami később lehetővé tette számára, hogy 1961 utolsó három hónapját Párizsban töltse.
Első külföldi útjára egyedül indult. Megcsodálta Párizst, gyalogszerrel járta be a múzeumokat, galériákat, és személyesen is megismerkedett Pierre Boulezzel. Egy Schönberg-esten egyszerűen odament hozzá, és bemutatkozott neki. Oliver Messiaennal szemben már nem volt ilyen bátor. Bár egyes életrajzírók állítják, hogy párizsi tartózkodása alatt Górecki leckéket vett Oliver Messiaentól, kapcsolatuk valójában annyiból állt, hogy a meglehetősen félénknek bizonyuló lengyel rendszeresen visszajárt a La Trinité templomba a mester orgonajátékát hallgatni.

A párizsi három hónap alatt nem írt semmit, hazatérve viszont sorjáztak a nagyszerű Genesis sorozat darabjai: I (Elementi), II (Canti strumentali), III (Monodramma). Az Elementi partitúrájának végére, mottóként három szót írt nagy betűkkel: ENERGIA – MOZGÁS – ÉLET.
1963 nyarán aztán már Jadwigával tért vissza Párizsba. Megismerkedtek az emigrációban élő lengyel zeneszerzővel, Michał Spisakkal. Közben a németországi Darmstadtba is ellátogattak, ahol először hangzott fel együtt az Első szimfónia négy tétele.

Górecki ebben az időben a szabadon alkotó zeneszerzők életét élte. A diploma megszerzése után nem sietett munkába állni, és ez így is maradt egészen 1968-ig. Két párizsi útjától eltekintve Katowicében és Rydułtowyban dolgozott, néha betegeskedett, és évente megjelent a Varsói Őszön. 1966-tól aztán azzal bővült a program, hogy nyaranta mind hosszabb időt töltöttek Zakopane környékén, a Tátrában. Már 1958 óta visszajártak erre a vidékre Jadwigával. Együtt fedezték fel a Fekete-Dunajec völgyének falvait, Witówot és a gyönyörű faházairól ismert, skanzenszerű Chochołowot. Ahogy több helyen is beszél róla, Górecki szinte bármi másnál jobban megszerette a Tátrát, a nyugalmat, a tiszta levegőt, a népművészetet és az itt élő embereket. Szívesen kirándult, és hegedűjével maga is szívesen csatlakozott a helyi górálok népi zenekaraihoz. A chochołowi nyarak több mint húsz évig tartanak, aztán 1989-ben a tulajdonosok egyszerűen eladják a házat, melyet Góreckiék addig béreltek.

Ahogy a hatvanas évek első felét a Genesis-ciklus határozza meg Górecki zenéjében, az évtized második felének gerincét a Musiquette I–IV adja. Akárcsak a Genesis, a Musiquette is kamaraegyüttesre írt darabok sorozata. Górecki szemmel láthatóan tovább kutatja az önkifejezés lehetőségeit. Érdekes megfigyelni a hangszerek összeállítása terén megmutatkozó kísérletező kedvét:

Genesis I – hegedű, brácsa, cselló,
Genesis II – pikoló, trombita, mandolin, gitár, zongora (négykezes), 2 ütős, 3 hegedű, 3 brácsa,
Genesis III – szopránszóló, nagybőgő, 13 fém ütős,
Musiquette I – 2 trombita, gitár,
Musiquette II – 4 trombita, 4 harsona, 2 zongora, 5 ütőhangszer,
Musiquette III – 3 brácsa,
Musiquette IV – harsona, klarinét, cselló, zongora.

Mindez persze, azon túl, hogy eredeti, érdekes és új lehetőségekhez vezet, azt is jelzi, hogy Górecki nem szűnt meg keresni, és bár lassan mind a zenei forma, mind a hangszerelés terén eljut a határokig, úgy tűnik, mégsem elégedett azzal, amit elért. Ebből aztán előbb-utóbb törvényszerűen következik, hogy a harmadik összetevőnek, a mondanivalónak kell megváltoznia.

A Musiquette I komponálásának idején, 1967 júniusában gyarapodik a Górecki család. Megszületik első gyermekük, a később Jadwigą példáját követve zongoraművésszé váló Anna. Talán ez is közrejátszik abban, hogy 1968-ban, nyolc év szabad élet után Górecki állást vállal. Visszatér a katowicei Zeneművészeti Főiskolára. Kezdetben előadóként partitúraolvasást, hangszerelést és zeneszerzést tanít.
Tanítványai úgy emlékeznek rá, hogy ugyan szívesen beszélgetett velük órák hosszat a kedvenc zeneszerzőiről, Beethovenről, Chopinről, Mahlerről, de tanárnak roppant szigorú volt. Ha valami nem tetszett neki, őszintén és lényegre törően megmondta, rájuk zúdította a véleményét. Ahogy azt sem titkolta soha, hogy szerinte nem való zeneszerzőnek, aki nem szereti minden másnál jobban a zenét.
Ebben az időben történik, hogy jó tíz évvel a kezdeti sikerek után megjelenik Górecki első, saját szerzeményeket tartalmazó hanglemeze. Rajta klasszikusnak számító darabjai, az Epitafium, a Scontri, a Canti strumentali és az 1965-ös Refrén. A viszonylagos csendre, ami a lemez megjelenését övezte, magyarázatul szolgálhat az alacsony példányszám és a szocialista gazdálkodás közepette megszokott, lehetetlen terjesztési feltételek.
Ami a szerzői jogokat illeti, Górecki műveit a 60-as évek elejétől a Lengyel Zeneműkiadó gondozta. A 70-es évek elején a Schott kiadott ugyan néhány darabot Nyugaton, de a szerzőnek nem származott különösebb bevétele a jogdíjakból. Más művészekhez hasonlóan, Górecki fix pénzügyi forrása zeneszerzőként a rendszeres állami támogatás volt.

A lélek szimfóniái

1971 februárjában megszületett Góreckiék második gyermeke, Mikołaj, aki felnőve apja nyomdokaiba lépett, s zeneszerző lett. Májusban pedig elkezdődött Górecki immár menetrendszerűnek tekinthető betegeskedése, kórházba vonult, egy veseműtét-sorozat első operációjára. Felépülése után tovább tanított, 1972-től tanársegéd volt a Főiskolán.

Górecki hetvenes évekbeli muzsikájának két alappillére Második és Harmadik szimfóniája. Mindkettő megváltozott zenéjét reprezentálja. A korábbi újdonságkeresés helyett innentől fogva jól érzékelhető a szerző igénye, hogy alapvetően lelki tartalmakat fejezzen ki és öntsön zenei formába. Szemmel láthatóan visszafordul az úton, melyen eddig járt. Zenéjéből eltűnik a disszonancia és az eredetiségre törekvő hangszerelési megoldások. Sőt időnként magára ölt egyfajta dallamos, romantikus, néhol egyenesen érzelmes köpönyeget, mely korábban elképzelhetetlen lett volna. A változások közepette azonban továbbra is úgy tűnik, hogy Górecki következetesen belülről beszél, a lényegre koncentrál. Zenéje ugyanolyan expresszív és önkifejező marad, mint avantgárd korszakában, amikor a szobába vágódó meteorit őszinteségével szólaltak meg hangjai.

„Soha nem a hallgatóimnak írok” – mondja. „Gondolok a hallgatóimra, de nem nekik írok. Valamit el akarok mondani, de a közönség részéről is szükség van bizonyos erőfeszítésre, hogy befogadja azt.”

Ebben a szellemben fogant Kopernikusz születésének 500. évfordulójára írt Második szimfóniája. A felkérés a New York-i Kościuszko Alapítványtól érkezett, s bár a nagyszerű alkotáson nem érződik, Górecki sokáig bajban volt a témával. Személyes fogódzót keresett ugyanis a csillagász alakjához, de nem talált kielégítő megoldásra. Végül – meglepő módon – egy csillagász professzor előadásán ütötte meg a fülét az az eretnek gondolat, hogy az emberiség számára tulajdonképpen Kopernikusz felfedezése volt a legnagyobb tragédia, hiszen míg azelőtt az ember az Világegyetem központja volt, Kopernikusz után már csak egy porszem a Mindenségben.
Ez volt az a pont, melybe Górecki belekapaszkodott végül, s a végeredmény egy kivételesen markáns alkotás. Ahogy a valóság pörölyként ránk zuhanó hangtömbjei a sejtelmesen kijózanító csillagzenével váltakoznak, az ember néha legszívesebben elmenekülne valahová Górecki és Kopernikusz elől.

1973-ban lehetősége nyílt arra, hogy a Német Felsőoktatási Csereszolgálat jóvoltából családjával együtt kilenc hónapot töltsön Németországban. A kirándulás jól indult. Ősszel érkeztek Nyugat-Berlinbe, és a szerző itt fejezte be a még Katowicében elkezdett Euntes ibant et flebant (Csak mentek, és sírtak) című művét. Egészen év végéig jól alakultak a dolgok, amikor aztán újévre olyan rosszul lett a veséjével, hogy a következő hat hónapot lábadozással töltötte.

Górecki nem diplomatikus alkat. Mondhatni, olyan, mint a zenéje. Belső törvényéhez ragaszkodik, és inkább kimondja az igazságát, mint hogy udvariasan becsomagolja. Hiányzik belőle Lutosławski választékossága és Penderecki ügyes kétarcúsága, mellyel kezelni tudja a kommunista potentátokat. Szívesen beszél, de elvei vannak, és ha fogalmazni kell, elefánt a porcelánboltban: határozott, egyenes, szenvedélyesen, kertelés és köntörfalazás nélkül kimondja, amit gondol. Ezekkel a tulajdonságokkal valószínűleg nem ideális alkat egy vezetői pozícióra, Berlinből hazatérve mégis felkérik a Katowicei Főiskola rektorának. Ő pedig, ismerve bürokráciával és a kommunistákkal kapcsolatos elutasító álláspontját, még a szűkebb környezetét is meglepi azzal, hogy elfogadja a felkérést. Ahogy ezek után várható volt, Górecki 1975-től kezdődő négyéves rektorsága folyamatos csatározásokkal telt. Előbb-utóbb sorra összekülönbözött a városi hatalmasságokkal, bürokratákkal, és a főiskolai hierarchia minden szintjén jelenlévő vonalas kommunistákkal.

Érdekes módon azonban mindez nem tükröződik az ebben az időben született Fájdalmas dalok szimfóniájában, mely végül legismertebb műve lett. A mondanivaló Góreckitől szokatlanul egy érzelmes kompozícióban, három lágyan gördülő, a drámai hangokat nélkülöző ’lento’ tételben teljesedik ki. A szerzőt már évek óta foglalkoztatta a téma, melyet végül 1976 utolsó két hónapjában öntött formába. Az egyes tételek különböző eredetű szövegek köré épülnek, melyek közös lényege: anya és gyermeke elválása. Az első részlet egy XV. századi lengyel Mária-siralom, a második egy, a II. világháború idején a Gestapo börtönében fogva tartott fiatal lány anyját vigasztaló sorai, a harmadik pedig egy XX. század eleji, sziléziai népdal szövege, melyben egy anya keresi a németek elleni felkelésben elvesztett fiát. A szimfónia kulcsa, egyben legszuggesztívebb része kétségkívül a második tétel. Szövege ennyi: "Anyám, ne sírj, kérlek! Legtisztább Mennyei Királynő, te mindig támaszom maradsz. Üdvözlégy, Mária! Kegyelemmel teljes vagy.” A szöveg az utolsó mondat kivételével szó szerint olvasható a zakopanei Gestapo-börtön egyik cellájának falán. S mint Górecki nyilatkozataiból kiderül, az ragadta meg leginkább ebben a falra karcolt feliratban, hogy a sorok írója, egy tizennyolc éves lány a többi rabbal ellentétben a kegyetlen körülmények közepette sem könyörög, átkozódik vagy dühöng, hanem hittel és reménnyel telve édesanyját vigasztalja. A „Kegyelemmel teljes vagy” mondatot a szerző maga fűzte a szöveghez. Valószínűleg nem túlzott merészség azt feltételezni, hogy ez a szöveggel kapcsolatban megfogalmazódott saját meggyőződése is egyben. A cím ellenére, mintha a zene is erről árulkodna, mindhárom tételben jelen van valami mély meggyőződés, hit és remény.
A Harmadik szimfóniát Franciaországban mutatták be az 1977-es Royan Fesztiválon, ahol hűvösen fogadta a kortárszene-rajongó közönség. Ez a Górecki a romantikus, dallamos, érzelmes zenéjével már végképp nem az a Górecki volt, akit ők szerettek. Innentől fogva mind többször hallatszottak olyan hangok, hogy Góreckinek elfogyott a mondanivalója, elveszítette érdekességét. Egyes avantgárd szerzők később odáig merészkedtek, hogy kijelentsék: Górecki már nem közülük való.

De térjünk vissza a Katowicei Főiskolára, és kövessük tovább Górecki rektorságának eseményeit. Az első két évben viszonylagos sikerrel folytatta a hadakozást a kommunista potentátokkal. Akkor változott meg a helyzet, amikor 1977-ben a krakkói érsek, Karol Woytiła (a későbbi II. János Pál pápa) felkérte Góreckit, hogy komponáljon zeneművet Lengyelország védőszentje, Szent Szaniszló halálának kilencszázadik évfordulójára. Ez a mű lett később a Beatus vir. Amint kitudódott a felkérés híre, Górecki ellenfelei támadásba lendültek. „Klerikális reakcióval”, túlzottan jó egyházi kapcsolatokkal vádolták a zeneszerző-rektort, és hamarosan sikerült is elszigetelniük az intézményen belül. A dolog pedig csak tovább fokozódott, amikor a krakkói érseket egy évvel később pápává választották.
Lengyelország mindig is kivételesen erős katolikus hagyományokkal rendelkezett, így a kommunista hatalom birtoklói joggal rettegetek mindenféle vallási megújulás lehetőségétől. A lengyel pápa és a vele jó kapcsolatot ápoló Górecki érthető módon ellenségnek számított. A harcba beszállt az állambiztonság és a kommunista titkosszolgálat is. Górecki levelezését átolvasták, telefonját lehallgatták, hívásait kétpercenként megszakították. A dolog végül odáig fajult, hogy a hatóságok teljesen kihagyatták Zeneművészeti Főiskoláról készülő dokumentumfilmből, a tévéből, rádióból, kulturális eseményekről pedig igyekeztek eltüntetni a személyét. Górecki, mint gyermekkora óta annyiszor, most is hősiesen állta a csapásokat. Egy idő múlva mégis belátta, hogy személye a rektori pozícióban olyan folyamatos feszültséggócot jelent, melyet nincs értelme fenntartani. A szorult helyzetből való szabadulásra végül akkor jött el az alkalom, amikor a hatóságok megtagadták, hogy II. János Pál pápa első lengyelországi zarándoklatának idején Katowicébe is ellátogasson. Górecki tiltakozott a döntés ellen, majd 1979-ben lemondott rektori pozíciójáról.


Katowice, Zeneakadémia]

A Beatus vir bemutatójára végül 1979 júniusában került sor Krakkóban, a pápa jelenlétében. Természetesen ilyen körülmények között ez sem volt egyszerű. A baritonszólóra, énekkarra és nagyzenekarra írott mű bemutatását a nagy politikai nyomás ellenében egyetlen neves lengyel karmester sem vállalta el. Így végül – ritka kivételként – Górecki maga állt a pulpitusra, s bár vezényléstől elszokott karja az első rész végén majd’ leszakadt, az előadás jól sikerült. A bemutató után a pápa szűk körben fogadta az elgyötört, de boldog zeneszerzőt, aki a több éve rá nehezedő nagy tehertől megszabadulva, a Szentatya karjaiban végül elsírta magát. Ő maga később így nyilatkozott erről: „kemény menet volt, de életem legnagyobb kalandja”.

Ellenzékből világhírű

A Beatus Vir bemutatójával lezárult egy alkotói korszak Górecki művészetében. A közéletből való visszavonulásával párhuzamosan érdeklődése a nagyzenekari kompozícióktól a kamara- és a kórusirodalom felé fordult. Témaválasztásában pedig egyre jelentősebb szerepet kapott a vallásos mondanivaló. A következő tíz évben összesen egyszer komponált nagyobb hangszeres együttesre (Csembalóverseny, 1980), ugyanakkor fél tucat kamaradarab és több mint harminc a cappella kórusmű került ki a keze alól, vallásos jellegűek és népdalfeldolgozások egyaránt. Emellett a zenéjében korábban csak nyomokban felfedezhető minimalizmus határozott alkotóelemévé vált kompozícióinak.
Ez az az időszak, amikor a háború utáni Lengyelország legnagyobb válságát éli. 1979–80 a Szolidaritás átmeneti előretörésének ideje. A lassan tízmillió tagot számláló szakszervezet népmozgalommá szélesült. Górecki is kivette részét az eseményekből. 1980 októberében megalapította a Katolikus Értelmiségiek Klubja katowicei szervezetét, melynek 1984-ig első elnöke lett. Nagyszerű képet fest erről a lelkesedéssel és feszültséggel teli időszakról 1980-as Csembalóversenye, melyben egyszerre jelenik meg az alig hihető, szívszorító remény mellett a veszély és a fenyegetettség érzése.
Henryk Mikołaj Górecki Az 1981-es Miserere viszont már abban az időszakban született, amikor a kommunista hatalom nem várt keménységgel vágott vissza. A jelentős, a cappella kórusmű Górecki vallásos zenéjének egyik gyöngyszeme. Egyben jó példája annak, hogy szerző számára ebben az időszakban mennyire összefonódott már a mély vallásos hit és a politikai állásfoglalás. A Miserere megírására kétségkívül a lengyelországi politikai események inspirálták: 1981 márciusában Bydgoszczban karhatalmisták súlyosan megvertek három Szolidaritás-aktivistát, s ez Lengyelország addigi legsúlyosabb belpolitikai válságához vezetett. A kibontakozásban reménykedő lengyel nép döbbenten szembesült a diktatúra erőszakosságával. A zene ezt a mélységes, szomorúsággal vegyes megdöbbenést tükrözi, ugyanakkor Góreckinél nem szokatlanul mégiscsak valamiféle végső rendbe, megfellebbezhetetlen igazságba vetett hitről árulkodik. Szövege túlnyomórészt ennyi: Domine Deus (’ó Uram, én istenem’). Ajánlása: „Bydgoszcznak”.
A mű bemutatójára azonban már nem kerülhetett sor. 1981. december 13-án Lengyelországban bevezették a hadiállapotot (stan wojny). Az államigazgatás katonai irányítás alá került. Korlátozták a sajtó működését, a határátlépést, a telefonálást, és este 10-től reggel 6-ig kijárási tilalmat vezettek be. Másnap a Katolikus Értelmiségiek Klubja működését is felfüggesztették, és Górecki szigorú felügyelet alá került. Útlevelét bevonták, telefonjait lehallgatták, leveleit cenzúrázták, őt magát folyamatosan megfigyelték. A szervezet ennek ellenére illegalitásban is tovább működött. Tagjai segítették az üldözötteket, az internáltak családtagjait, valamint részt vettek a Szolidaritás földalatti szervezeteinek munkájában. Tovább fokozta Górecki bezártságát, hogy 1982 augusztusában komoly csípőműtéten esett át, mely után hosszan lábadozott. Ebben az időszakban a fióknak írt, jellemzően kórusműveket.

Az átmeneti elszigetelődés végül 1983-ban ért véget. Ahogy a lengyel belpolitikai helyzet normalizálódott, feloldották a hadiállapotot, és a Katolikus Értelmiségi Klub működését is újra engedélyezték. Górecki művészi magáratalálását pedig egy külföldi felkérés segítette. A művészetkedvelő dán grófné, Louise Lerche-Lerchenborg új művet kért a szerzőtől a nyaranta megrendezett Lerchenborg Fesztivál számára. A darab hamarosan elkészült, és az 1984 nyarán bemutatott kompozíció a Lerchenmusic (Pacsirtazene) címet kapta. Ez nyilvánvaló szójáték a grófné nevével, egyben utalás a nagy mesterre, Messiaenra. A négytételes, sötét, szomorú tónusokkal és erőteljes kitörésekkel vegyített kamarazenekari darab hű lenyomatát adja a betegség és elszigeteltség által megviselt Górecki hangulatának. Ugyanakkor biztató, hiszen 1980 márciusa óta ez a szerző első bemutatója. Hamarosan az is kiderült, hogy nem egyszeri alkalomról van szó. A Lerchenmusic Górecki nagyobb nyilvánosság elé való visszatérésének első jele.
1985 márciusában a szerző a Poznani Tavaszi Zenei Fesztiválon újabb bemutatóval jelentkezik. Ezúttal egy 35 perces, szoprán szólóra és orgonára írott, vallási tárgyú darabbal, melynek címe: O Domia nostra, alcíme: Meditációk a Jasna Góra-i Miasszonyunkról. A Lerchenmusic komorsága már a múlté. Górecki mintha önmagában is valamiféle megoldást talált volna a világ bajára: bár továbbra is karakteres, politizáló ellenzéki marad, a művet tiszta vallásos érzület és remény hatja át. Ezután sorban írja a hasonló témájú darabokat: A Te oltalmad alatt, 1985; Öt Mária-dal, 1985; A harangok úrangyalára hívnak, 1986; Huszonegy templomi ének, 1986; Totus Tuus, 1987; Jöjj, Szentlélek!, 1988.
Banálisan hangzik, de valószínűleg nincs erre jobb kifejezés: Górecki lélekben hazatalált. És az is kijelenthető, hogy nem ismerjük teljességében Górecki művészetét, amíg nem hallottuk ezeket a vallásos műveit. Nem mindegyik kompozíciót mutatták be azonnal, de a szerző innentől fogva ismét új művekkel jelentkezett a lengyel közönség előtt.

Henryk Mikołaj Górecki
Aaron Copland és David Drew Tanglewoodban, 1980
Eközben történt a már említett eset: varsói tartózkodása idején Górecki kapcsolatba került David Drew-val, s ez, mint később látni fogjuk, egy minden szempontból váratlan fordulat első jele. Drew, aki a hetvenes években a Tempo című kortárszenei magazin szerkesztője, később a Boosey & Hawkes Új Zene-osztályának vezetője lett, sokat tett azért, hogy a nagyközönség minél szélesebb körben megismerhesse a kortárs műveket. Angliában ő közölte az első, úttörő írásokat a modern francia zenéről és Oliver Messiaen művészetéről. A hatvanas, hetvenes években pedig ő szerkesztette az EMI Music Today című hanglemezsorozatát, melynek keretében számtalan kortárs művet vettek fel. Később Kurt Weill-kutatásairól, és a szerző munkásságát átfogóan tárgyaló kézikönyvéről lett ismert. Drew ezenkívül egy személyben volt támogatója, pártfogója és jó barátja egy sor kortárs zeneszerzőnek Luigi Dallapiccolától Elliott Carterig, így aztán a Sziléziában éldegélő Górecki, akit az avantgárd időszak elmúltával külföldön tökéletesen elfelejtettek, teljesen véletlenül a legmegfelelőbb emberrel találkozott ahhoz, hogy neve ismét a köztudatba kerüljön.
A varsói találkozást hosszú beszélgetés követte, és Londonba hazatérve Drew egy nagy csomag kottát vitt magával Górecki szerzeményeiből. Az anyag hamar meggyőzte a Boosey & Hawkes illetékeseit, hogy a lengyel szerzőt a lehetséges partnerek egykének tekintsék.
A szerződést végül, több éves barátkozás, ismerkedés, a hatóságok által rendszeresen lehallgatott telefonok sora és Drew többszöri látogatása után 1988 májusában írták alá Frankfurtban.
Górecki kiadói jogai innentől fogva a brit céghez kerültek, és, hogy mit is számít egy ilyen kapcsolat, mutatja, hogy szinte azonnal beindultak az ügyei. Drew még azon melegében azzal az ötlettel állt elő, hogy Górecki dolgozza át egy korábban bemutatott töredékét, és fejezze be vonósnégyesként a Kronos Quartet számára. (A felkérés hivatalosan a New York-i Lincoln Centertől érkezett, de könnyen belátható, hogy a Boosey & Hawkes kapcsolatrendszere állt a dolog mögött.) A szerző még 1988 őszén el is készült Első vonósnégyesével, melynek címe: Already it is Dusk (Alkonyodik). Ezután Górecki – szintén Drew közbenjárásának köszönhetően – elutazhatott Brémába, ahol összeismerkedett a Kronos tagjaival, és maga instruálhatta a mű lemezfelvételét.
Drew következő nagy húzása az volt, hogy az előzőekkel szinte egy időben egy köteg Górecki-szerzeményt és korábban készült lemezfelvételt juttatott el Michael Vynerhez, a London Sinfonietta művészeti igazgatójához, aki Górecki anyagával megismerkedve hamarosan úgy döntött, hogy a következő év tavaszán együttesével Alfred Schnittke és Górecki műveinek szentel egy háromnapos (hétvégi) koncertsorozatot.
Drew ezután minden követ megmozgatott, hogy a lengyel hatóságok erre az időpontra kiengedjék Góreckit Angliába. Tekintve, hogy Górecki még mindig karakteres ellenzékinek számított, talán ez bizonyult a legnehezebbnek az egész vállalkozásban, de érthető volt az igyekezet, hiszen nyilvánvalónak tűnt, hogy a Sinfonietta Schnittke–Górecki hétvégéjét jelentős sajtófigyelem kíséri majd, és mi sem jobb alkalom egy ismeretlen kelet-európai szerző bevezetésére, mint ha ő maga is jelen van egy ilyen eseményen.
A lengyel hatóságok természetesen ellenálltak, végül mire megoldódott a helyzet, már a Brit Külügyminisztérium és parlamenti képviselők is lobbiztak az ügyben.
A koncertek jól sikerültek, Górecki pedig, aki egyébként mindig morózussá vált, ha újságírók faggatták, hajlandó volt interjút adni az Observernek, és még azt is megengedte, hogy lefotózzák, úgyhogy a dolgok végül egészen jól alakultak.

A londoni koncertnek még egy fontos eredménye lett: a Harmadik szimfónia előadását hallva Robert Hurwitz, az Elektra-Nonesuch művészeti vezetője úgy döntött, hogy lemezre veszik a darabot.
A felvételekre jó két évvel később került sor. A kibővített London Sinfonietta 1991 májusában rögzítette a Harmadik szimfóniát. A karmesteri pulpituson David Zinman állt, a szoprán szólót az amerikai Dawn Upshaw énekelte. Ez alkalomból Londonba érkezett Górecki is, hogy szokás szerint maga segítse tanácsaival az előadókat.
Aztán egy évvel később, amikor a felvétel megjelent, beütött a világsiker. A lemezt hihetetlen rajongás övezte. Az album harmincnyolc hétig állt az első helyen az amerikai Billboard Magazine klasszikus lemezeladási listáján, a brit popzenei (!) listákon pedig, megelőzve Madonna és Michael Jackson lemezeit, néhány hét alatt a hatodik helyig jutott. Dawn Upshaw ebben az időben popsztárként sétálhatott a Piccadillyn. És az még csak érthető, hogy az angol királyi család egy pohár bor mellett ülve hallgatta végig a lemezt, de nyár közepén ugyanezt az őrültséget javasolta hallgatóinak egy nagyrészt könnyűzenét játszó Santa Monica-i rádióállomás műsorvezetője is.
David Drew munkálkodását siker koronázta. A lemezeket a következő öt évben több mint 1 200 000 példányban adták el, Górecki pedig, aki ötven évig elvonultan élt valahol Kelet-Európában, a XX. század legkeresettebb élő klasszikus zeneszerzője lett.

A kelletlen híresség

Henryk Mikołaj Górecki A kilencvenes évek elején több nagyszerű mű került ki Górecki keze alól. A Kronosszal való együttműködése jegyében született Második vonósnégyese (1991) is, mely a sorozat talán legfajsúlyosabb darabja. Címe Beethovenre utal: Quasi una fantasia. Pályája összegzésének tűnő, két Requiemje (1990, 1993) pedig érett, komoly, letisztult zene. A Harmadik szimfónia sikerét övező 1992–93-as nagy felhajtás után azonban Górecki alkotói lendülete mintha megtörni látszana. Talán csak nem akart megfelelni az elvárásoknak. Nem akarta magára ölteni a világjáró, ünnepelt zeneszerző imázsát, vagy egyszerűen csak nem akart még egy Harmadik szimfóniát írni, amit annyian vártak tőle, de tény, hogy ezután egyre kevesebbet alkotott. Nagyrészt még 1993-ban elkészült Harmadik vonósnégyesét is csak tizenkét év után adta át a Kronosnak.

A szerzőt meglepte ugyan, de nem hatotta meg túlságosan a siker. Túl sokat látott ő már ahhoz, túl sokat volt élete során fent és lent, hogy így, hatvan évesen elveszítse az egyensúlyát. A Grammophone Magazine kérdésére válaszolva így kommentálta az eseményeket: „Ez egy csoda, csodálatos dolog. De nem vehetem túlságosan komolyan, mert csak megrontana”.
Élete azonban minden igyekezete ellenére megváltozott. Meghívások, külföldi utak és találkozók követték egymást. Ebéd az államelnökkel, egy bemutató New Yorkban, egy újabb kompozíció a pápának. Tagjai közé fogadta a Lengyel Tudományos Akadémia, s a megbecsülés jeleként elkezdtek hullani a díszpolgári, díszdoktori címek, rendjelek.
Górecki, aki élete során nem csak rákényszerült, hogy megszokja, de valóban szerette is az egyszerű életet, a sorra érkező külföldi felkéréseket részben elfogadta, részben elutasította, de egyfolytában a nyugodtabb életre törekedett. Így aztán a kilencvenes évek végén vásároltak egy házat Zakopane környékén, és Jadwigával odaköltöztek. Az erdők, fák, hegyek között töltötték a következő éveket. Az idősödő zeneszerzőnek itt végre része lehetett abban a nyugalomban, amelyre mindig vágyott.

Alkony

A hetvenedik évéhez közeledő Górecki az ezredforduló után egyre kevesebbet komponált. Úgy érezte, nincs már szükség arra, amit ő mondhatna. A népszerűség pedig, mint láttuk, igazából soha nem érdekelte. Mindig szívesebben kirándult a Tátrában, vagy gyártott otthon a műhelyében bútorokat, mint hogy ünnepeltesse magát. Amikor a Kronos vezetője, David Harrington afelől érdeklődött, hogy kaphatna-e egyet a Górecki által készített karosszékekből, a szerző nevetve így válaszolt: „választhat: vagy egy karosszék, vagy egy új vonósnégyes”.
Egész életében betegeskedett, mégis jellemző, hogy amikor 1992-ben először New Yorkba érkezett, a metropolisz közepén, a gyenge veséjével, a beteg lábával és a többi bajával nem törődve az volt a kérése, hogy vigyék el kirándulni „a hegyekbe”.
Valahol egy beszélgetés során úgy jellemezte magát, hogy tulajdonképpen „odludek”, azaz remete alkat. S valóban, egy-egy rövidebb utazástól eltekintve egész életét szülőföldjén, Sziléziában, Katowice környékén élte le. Távol maradt a kulturális élet nyüzsgésétől, az intrikáktól, ünnepléstől, a nagy sikerektől és bukásoktól. Tanított, komponált, időnként hadakozott. Cserében egész életében körülvette családja, felesége, gyermekei. Hat unokája közül pedig a kis Jan és Emilia folytatja a hagyományt. Mindketten hegedülnek, és zongoraművész édesanyjuk kíséretével már gyermekkorukban fel is lépnek.
A többiek talán csak még nem elég idősek a zenészmesterséghez…

Utolsó évtizedében sokat betegeskedett. Negyedik szimfóniájának premierjét a Londoni Filharmonikusokkal 2010-re tervezték, de a bemutató a szerző betegsége miatt elmaradt. Egy hónappal halála előtt – Lutosławskihoz hasonlóan – ő is megkapta a legmagasabb lengyel kitüntetést, a Fehér Sas Rendet, melyet kórházi ágyán az államelnök felesége adott át neki. Utolsó heteiben a katowicei kórház kardiológiai osztályán feküdt, halálát végül tüdőproblémákkal kapcsolatos szövődmények okozták.
Zenészkollégák mesélik, hogy két nappal halála előtt meglátogatta a kórházban a nagy pályatárs, Krzysztof Penderecki, s azt ígérte neki, ha felépül, 2013-ban egy nagy közös nyolcvanadik születésnapot tartanak, melyen ő maga vezényli el a Beatus Virt.
De ez már csak terv maradt…

Henryk Mikołaj Górecki, a háború utáni lengyel zenei élet meghatározó alakja 2010. november 12-én hunyt el Katowicében.

––––––––

Megjegyzések:

1.) Egyes források állítják, hogy Górecki, már 1965-től a katowicei főiskolán dolgozott. Hogy milyen minőségben, az nem derül ki. Viszont ezek a források is egyetértenek abban, hogy csak 1968-tól volt ott előadó. Ugyanakkor Adrian Thomas monográfiája szerint Górecki 1965 és 67 között folyamatosan betegeskedett, ezért nem is írt új művet ebben az időszakban. Így számomra kétséges, hogy ez idő tájt a főiskolán komolyabb formában dolgozhatott volna, ezért ezt az információt kihagytam az életrajzból.

2.) Egy amerikai cikk szerint Góreckinek több szívrohama, és agytumora is volt. Tekintve időről időre meggyengülő egészségi állapotát, a dolog nem elképzelhetetlen, de mivel erre sehol máshol nem találtam adatot, kihagytam az életrajzból. Ugyanezért nem tárgyalom bővebben Górecki bútorkészítő hobbiját, melyre nézve az egyetlen elérhető információt a Kronos vezetője, David Harrington szolgáltatta.

–––––––––

Górecki műveinek jegyzéke, opusszám szerint:

op.1 – Négy prelűd (Cztery preludia) – zongorára (1955)
op.2 – Toccata – két zongorára (1955)
op.3 – Három dal (Trzy pieśni) – Juliusz Słowacki és Julian Tuwim szövegeire – énekhangra és zongorára (1956)
op.4 – Változatok (Variations) – hegedűre és zongorára, (1956)
op.5 – Quartettino – két fuvolára, oboára és hegedűre (1956)
op.6 – 1. zongoraszonáta (1956, rev. 1984/1990)
op.7 – Az öröm és ritmus dalai (Pieśni o radości i rytmie) – két zongorára és kamarazenekarra (1956)
op.8 – Szonatina egy tételben – hegedűre és zongorára (1956)
op.9 – Altató (Kołysanka) – zongorára (1956)
op.9a – A madárfészekből (Z ptasiego gniazda) – kilenc darab zongorára (1956)
op.10 – Szonáta – két hegedűre (1957)
op.11 – Concerto öt hangszerre és vonósnégyesre (1957)
op.12 – Epitafium (Sírfelirat) – Julian Tuwim szövegére – vegyes karra és kamaraegyüttesre (1958)
op.13 – Öt darab (Pięc utworów) – két zongorára (1959)
op.14 – 1. szimfónia ’1959’ – vonószenekarra és ütőhangszerekre (1959)
op.15 – Három diagram (Trzy diagramy) – szólófuvolára (1959)
op.16 – Monologhi (Monológok) – saját szövegére – szopránszólóra, két hárfára és ütőhangszerekre (1960)
op.17 – Scontri (Összecsapások) – zenekarra (1960)
op.18 – Diagram IV – szólófuvolára (1961)
op.19 – Genesis
no 1 Elementi (Elemek) – vonóstrióra (1962)
no 2 Canti strumentali (Instrumentális dalok) – 3 hegedű, 3 brácsa, 2 fuvola, trombita, mandolin, ütőhangszerek (1962)
no 3 Monodramma – (Monodráma) – saját szövegére – szopránszólóra, ütőhangszerekre, és hat nagybőgőre (1963)
op.20 – Choros I (Kórusok) – vonószenekarra (1964)
op.21 – Refrén – nagyzenekarra (1965)
op.22 – Musiquette I – két trombitára és gitárra (1967)
op.23 – Musiquette II – négy trombitára, négy harsonára, két zongorára és ütősökre (1967)
op.24 – Régi lengyel zene (Muzyka Staropolska) – rézfúvókra és vonósokra (1969)
op.25 – Musiquette III – három brácsára (1967)
op.26 – Cantata – orgonára (1968)
op.27 – Canticum graduum (Grádicsok éneke) – zenekarra (1969)
op.28 – Musiquette IV ’Harsonaverseny’ – harsonára, klarinétra, csellóra és zongorára (1970)
op.29 – Ad Materem (Do matki) – saját szövegére – szoprán szólóra, vegyes karra és zenekarra (1971)
op.30 – Két szent ének (Dwie pieśni sakralne) – Marek Skwarnicki verseire – op.30a: baritonszólóra és zenekarra; op.30b: baritonszólóra és zongorára (1971)
op.31 – 2. szimfónia ’Kopernikusz’ – szoprán- és baritonszólóra, vegyes karra és zenekarra (1972)
op.32 – Euntes Ibant et Flebant (Csak mentek és sírtak) – szöveg: 125/126, 94/95 zsolt. – a cappella vegyes karra (1972)
op.33 – Két dalocska (Dwie piosenki) – Julian Tuwim szövegeire – énekkarra (1972)
op.34 – Három tánc (Trzy tańce) – zenekarra (1973)
op.35 – Amen – vegyes karra (1975)
op.36 – 3. szimfónia ’Fájdalmas dalok szimfóniája’ (Symfonia pieśni żałosnych) – szopránszólóra és nagyzenekarra (1976)
op.37 – Három ki darab (Trzy małe utworki) – hegedűre és zongorára (1977)
op.38 – Beatus Vir – baritonszólóra, vegyes karra és zenekarra (1978)
op.39 – Széles víz (Szeroka woda) – öt dal a cappella vegyes karra (1979)
op.40 – Csembalóverseny (Koncert na klawesyn – lub fortepian – e orkiestrę smyczkową) – csembalóra, vagy zongorára és vonószenekarra (1980)
op.41 – Mazurkák (Mazurki) – zongorára (1980)
op.42 – Két dal Lorca szövegeire (Dwie pieśni) – énekhangra és zongorára (1956, 1980)
op.43 – Áldott málna dalok (Błogosławione pieśni malinowe) – négy dal Cyprian Norwid szövegére, énekhangra és zongorára (1980)
op.44 – Miserere – a cappella vegyes karra (1981)
op.45 – Leszáll a sötét este (Wieczór ciemny się uniża) – öt népdal vegyes karra (1981)
op.46 – Én Visztulám, szürke Visztula (Wisło moja, Wisło szara) – népdal vegyes karra (1981)
op.47 – Altatók és táncok (Kołysanki i tańce) – hegedűre és zongorára (1982)
op.48 – Dalok Juliusz Słowacki szavaira (piewy do słów J. Słowackiego) – énekhangra és zongorára (1983)
op.49 – Három altató (Trzy Kołysanki) – vegyes karra (1984)
op.50 – Levendula koszorú (Ach, mój wianku lewandowy) – hét népdal vegyes karra (1984)
op.51 – Jön a felhő, esik eső (Idzie chmura, pada deszcz) öt népdal vegyes karra (1984)
op.52 – Különböző dalok (Utwory różne) – négy darab zongorára (1956, 1957, 1961)
op.53 – Lerchenmusic (Pacsirtazene)klarinétra, csellóra, és zongorára (1984-86)
op.54 – Mária dalok (Pieśni Maryjne) – öt Mária dal vegyes karra (1985)
op.55 – O Domina Nostra (Medytacje o Jasnogórskiej Pani Naszej)meditációk a Jasna Góra-i Szűzanyáról – saját szövegére – szopránszólóra, és orgonára (1985)
op.56 – A Te védelmed alatt (Pod Twoją ubronę) – Jan Siedlecki szövegére – nyolcszólamú vegyes karra (1985)
op.57 – A harangok Úrangyalára hívnak (Na Anioł Pański biją dzwony) – Kazimierz Przerwa Tetmajer szövegére – vegyes karra (1986)
op.58 – Anne-Lillnek (Dla ciebie, Anne-Lill) – fuvolára és zongorára (1986)
op.59 – Ária ’operai jelenet’ (Aria, 'scena operowa') – tubára, tam-tamra és nagydobra
op.60 – Totus Tuus (’egészen a tiéd’) – II János Pál apostoli mottója – vegyes karra (1987)
op.61 – Jöjj Szentlélek! (Przybądż Duchu Święty) – vegyes karra (1988)
op.62 – 1. vonósnégyes ’alkonyodik’ (Już się zmierzcha') vonósnégyesre (1988)
op.63 – Good Night (Jó éjszakát!) – szopránszólóra, altfuvolára, 3 tam-tamra és zongorára (1990)
op.64 – 2. vonósnégyes ’Quasi una fantasia’ – vonósnégyesre (1991)
op.65 – Concerto-Cantata – fuvolára és zenekarra (1992)
op.66 – Kleines Requiem für eine Polka kamarazenekarra (1993)
op.67 – 3. vonósnégyes – vonósnégyesre (1993–2005)
op.68 – Három dal Maria Konopnicka szszavaira (Trzy pieśni do słów Marii Konopnickiej)énekhangra és zongorára (1954/1995)
op.69 – Három töredék Stanisław Wyspiański szavaira (Trzy fragmenty do słów Stanisława Wyspiańskiego)énekhangra és zongorára (1996)
op.70 – Valentine Piece – fuvolára és csengőre (1996)
op.71 – Klarinétötös ’dal klarinétra és vonósnégyesre’ (1996)
op.72 – Salve, Sidus Polonorum - Sanctus Adalbertus (Üdvözlégy lengyelek csillaga!) – vegyes karra, orgonára, két zongorára és ütőhangszerekre (1997)
op.73 – Kleine Phantasie (Kis fantázia) – hegedűre és zongorára (1997)
op.74 – ?
op.75 – ’Hej, z góry, z góry! koniku bury’ – Öt krupföldi dal, a cappella vegyes karra (1999)
op.76 – Lobgesang – a cappella vegyes karra és harangjátékra (2000)
op.77 – ?
op.78 – Quasi una fantasia – (az op.64 átdolgozása vonószenekarra) (2002)
op.79 – Dla Jasiunia – három kis darab hegedűre és zongorára (2003)
op.80 – Po co żeś tu przyszło Siwa Mgło
op.81 – Egy katyni család dala (Pieśń Rodzin Katyńskich) – a cappella vegyes karra (2004)
op.?? – IV. szimfónia (befejezetlen)

–––––

Opusszám nélkül:

Korál kánon formában (Chorał w formie kanonu) – vonósnégyesre (1961, rev. 1984)
Három régi stílusú darab (Trzy utwory w dawnym stylu) – vonószenekarra (1963)
Huszonegy templomi ének (21 Pieśni kościelne)a cappella vegyes karra (1986)

Film – Színház (opusszám nélkül):

Cinderella (Kopciuszek) – színpadi zene, Teatr Śląski, Katowice (1957)
A magányosság tornya (Wieża samotności) – színpadi zene, Teatr Śląski, Katowice (1959)
Akvárium (Akwarium) – színpadi zene (1959) (a bemutatót törölték)
Paper Doll (Papierowa laleczka) dal, Teatr Śląski, Katowice (1960)
Jędrek – filmzene (1969) r.: Jadwiga Kękzierzawska

Egyebek (opusszám nélkül):

Két szignál – fafúvókra és rezekre, a Katowicei Jégkorong Világbajnokságra (1976)
Wratislaviae gloria (Wrocław dicsősége)fanfár rézfúvósokra és vonósokra (1968)

––––

Források:

Górecki – Adrian Thomas monográfiája, Oxford University Press, 1997
Henryk GóreckiJane Perlez interjúja, New York Times, 1994. 02. 27.
How Gorecki makes his musicNorman Lebrecht írása, La Scena Musicale, The Lebrecht Report, 2007. 02. 28.
Composer Henryk-Mikołaj Górecki Bruce Duffie interjúja a szerzővel, 1994
Henryk Górecki Keith Potter megemlékezése, The Guardian, 2010. 11. 12.
Henryk Górecki-nekrológAssociated Press, 2010. 11. 12
Henryk Gorecki – Matt Schudel megemlékezése, The Washington Post, 2010. 11.12.
Henryk Mikołaj Górecki: List of WorksPolish Music Center - ww.usc.edu
A Pole ApartGreg Sandow írása, Los Angeles Times 1997. 10. 01.
Henryk Gorecki's Symphony No. 3 became a cultural phenomenonMark Swed, Los Angeles Times, 2010. 11. 16.
A Katolikus Értelmiségiek Klubja katowicei szervezetének (Klub Inteligencji w Katowicach) honlapja.
David Drew – British writer, editor, music publisher, recording producer, webpage






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.