vissza a cimoldalra
2019-07-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11352)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (8016)
Bretz Gábor (129)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4517)
Edita Gruberova (3087)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3309)
Opernglas, avagy operai távcső... (20259)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6962)
Operett, mint színpadi műfaj (3991)
Balett-, és Táncművészet (5841)
Erkel Ferenc (1059)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (985)
Kimernya? (3175)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1696)
Franz Schmidt (3374)
Erkel Színház (10287)
Társművészetek (1320)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Ascanio, zenében (A MÁO új bemutatója)
Johanna, 2010-12-17 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Ascanio Albában 2010. december 12.
Magyar Állami Operaház

MOZART: Ascanio Albában

Wierdl Eszter, Schöck Atala, Fodor Gabriella, Megyesi Zoltán Kolonits Klára
Vez.: Fischer Ádám
Rendező, díszlet és jelmeztervező: Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna

Sokat ígérő sorok a nyomtatott műsorfüzetben, izgalmas gondolatok a bemutatót megelőző (spontán) beszélgetés során. (Bár különös módon a kettő szinte szóról szóra megegyezik.) A rendező hölgyek és az est karmestere alaposan felcsigázta az érdeklődést, és ez nem is csoda, hiszen nem mindennap lehetünk részesei magyarországi Mozart-bemutatónak. A hangulat ennek megfelelően kissé megilletődött, ugyanakkor ünnepélyes is volt. De ami végül a színpadon zajlott, az elég unalmas és túlbonyolított lett. Időnként túl konkrét, modernkedő, már-már szájbarágó, máskor okoskodó, végeredményében kissé zavaros és semmitmondó. A magam részéről egy koncertszerű előadásnak sokkal jobban tudtam volna örülni.

Mozart a művet - melynek műfaja egyébként ünnepi színjáték - felkérésre írta, Mária Terézia fia, Ferdinánd főherceg és Beatrice Ricciardi hercegnő esküvőjére, mindössze három hét alatt.
A cselekmény lényege röviden: Ascanio egy kedves, unatkozó fiatalember, Vénusz választott fia, akinek azt a megtisztelő feladatot szánja anyukája, hogy az új város, Alba uralkodója legyen. Feleséget is talált már neki, Silviát, az okos, szép és állhatatos isteni származású nimfát, aki Acestere, Vénusz papjára van bízva. A leányka azonban mást szeret. Egy álomképbe habarodott bele szegény, aki egészen véletlenül Ascanio kiköpött mása. Hát persze, hogy ez is Vénusz ügyeskedése. Tehát Silvia mégis csak a neki szánt vőlegényt szereti, még ha nem is tud róla. Némi bonyodalom után az ifjak egymáséi is lesznek és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A darabban szerepel még Fauno, akiről nem lehet egészen pontosan tudni kicsoda is, de tény, hogy mindig ott van a legfontosabb pillanatokban, ráadásul a legnehezebb áriát éppen neki komponálta Mozart.

A rendezői koncepció szinte kimerült abban az ötletben, hogy van egy reális tér, amely tervezett és rideg, Vénusz jól menő építészirodája, ahol mindenki az Istennő alkalmazottja, minden az ő tervei szerint megy. És van egy másik, ami mentes a tervezettségtől, és, hogy világos legyen, hogy ennek semmi köze a realitáshoz, az ég zöld, s a föld kék. Ez utóbbi lenne a vágyott világ színtere. A megtervezett eseményeket tervrajzokból összetákolt jelmezek és díszletek is jelzik, míg a vágyott világban farmeres fiatalok piros szívecskés öltözékben rohangálnak össze-vissza, gondolom a szabadság utáni vágy nem túl eredeti szimbólumaiként.

Ascanio Albában : Vénusz építészirodája
fotó: Éder Vera

A rendezők többször elmondták, hogy a felnőtté válás folyamata foglalkoztatta őket a darab kapcsán. És ez nagyon jó gondolat, amit érdemes is lett volna végigvinni. De ha nem mondták volna, soha nem jut eszembe, hogy ez foglalkoztatta őket. Most sem tudom, miből kellett volna rájönnöm. Bár felvonultatták a "modern operarendezés" jó néhány kellékét, az említett gondolatmenet számomra észrevétlen maradt.

Az egyetlen olyan ötlet, ami valóban hatással volt rám, s a felnőtté válás című projektbe is beleillett, Silvia ábrándképeinek felvonultatása volt. Ahogyan próbálta az öltönyös, arc nélküli alakokat félrelökdösni, de azok mindig újra talpra álltak, majd végső elkeseredésében kétségbeesve ölelte át az egyiket, szinte megindító volt. Végre egy igazán emberi probléma, egy valódi konfliktus. Egy szép, vagy legalábbis világos szimbóluma annak, hogyan gyötörjük magunkat felesleges illúzióinkkal, s hogyan számolunk le velük végül felnőtt fejjel, s döntünk inkább felelősségteljesen, mintsem a szívünk szerint.

A szövegkönyvet a kor egyik jelentős gondolkodójaként számon tartott Giuseppe Parini igazán bőségesen megtűzdelte fontos kérdésekkel. Szó van itt bizalomról, felelősségvállalásról, kitartásról, állhatatosságról és önfeláldozásról. Szóba kerül az is, hogy lelki békénk legnagyobb ellensége éppen saját érzelmeinkben keresendő. Tulajdonképpen leckét kapunk életből, ha jól figyelünk a szövegre.

A rendezői team is elkapott mindebből egy-egy szálat néha, de végső soron hiába, mert semmit nem sikerült végigvinni, kibontani, igazán elmélyíteni. Jószerével csak elcsépelt eszközöket, túlságosan is konkrét jelzéseket kaptunk. Érzésem szerint rendkívül kínos például egy arany zsebóra lóbálásával jelezni, hogy "itt az idő", ahogy az (élet)útját kereső két fiatal útvesztőbe helyezése is enyhén szólva lerágott csont, de nekünk még a plafonon is egy labirintus csüngött, talán azért, hogy biztosan megértsük. A boldog vég szappanbuborékokkal és papírrepülők hajtogatásával pedig már végképp kihozott a sodromból.

Egy operát úgy volna szerencsés megrendezni, hogy zene és színház tökéletes egységet alkosson. A rendezői koncepciónak nem a rendezők személyéről kellene szólnia (hogy mi mindent olvastak hozzá, mennyi mindent néztek végig, mennyire műveltek, hányféle asszociációjuk támadt rendezés közben), hanem inkább önálló gondolataikról. De legelsősorban a bemutatandó darabot kellene kellő alázattal szolgálnia. És itt a szolgálat szó az, amire nagyon jó lenne figyelni. Úgy volna jó rendezni, hogy a néző a darab minden apró szépségét, rejtelmét, szöveg és zene mélyebb kapcsolatát is megláthassa, miközben világos számára a mondanivaló, a filozofikus tartalom lényege is. Ha az est végén feláll a székéből, akkor valamivel több legyen, mint amikor a nyitány előtt leült oda. Hogy úgy érezze, kapott valami útravalót, amin gondolkozhat, tűnődhet, meditálhat hazafelé menet.

De térjünk rá egy kicsit inkább a zenére. Szerencsére Mozart tizenöt évesen is Mozart volt már, s ugyan kétségkívül a kor megszokott sémái szerint komponált, ezeket a jól megtanult elemeket mesterien illesztette egymás mellé. Hogy a rendezői vezérfonál közelében maradjak, fontos a pontos tervezés, nem mindegy, hogyan rakjuk össze a földön heverő építőkockákat. Lehet, hogy katedrális lesz belőle, de az is lehet, hogy lakhatatlan, roskatag kunyhó. A zene tehát nagyszerű, ha nem is katedrális, de kényelmes, otthonos meleg fészek lett belőle. Nagyon ismerősen is cseng, annyira Mozart, hogy Mozartabb már nem is lehetne. Bár az igazi drámai erő, a meglepő fordulatok, a valódi egyéniség, ami Mozartot megkülönbözteti az egyébként sok esetben kitűnő kortárs mesterek többségétől, még csak próbálgatja szárnyait.

A zenekar és a kórus Fischer Ádám irányítása alatt - és Szabó Sípos Máté karigazgatásának köszönhetően - lendületesen, könnyedén szólt. A recitativókban éreztem néha elbizonytalanodásokat, az összjáték nem volt egészen tökéletes, de összességében nagyszerű muzsikálást hallottunk. Fischer Ádám azt mondta a bemutató előtt: ha a közönségnek az lesz a reakciója, hogy nagyszerűen játszottak a zenészek, de hát a zene nem nagy szám, akkor nem érték el céljukat. De ha azt mondjuk majd, hogy Mozart zenéje csodálatos, akkor nem dolgoztak hiába. Hát megnyugtathatjuk Fischer Ádámot, a zenészek nem dolgoztak hiába.

Ahogy az énekesek sem. Azt hiszem, Faunó szerepében Kolonits Klára beugrása az év egyik legbravúrosabb eseménye is lehetne. Gyilkosan nehéz áriáit játszi könnyedséggel énekelte, és azt gondolom, valószínűleg nagyságrendekkel jobb Vénusz lett volna Wierdl Eszternél, akinek a hangja túl kislányosan, erőtlenül szólt ehhez a szerephez. Bár az is tény, hogy igen jól festett Vénuszként.
Ascanio szerepére Schöck Atala viszont kiváló választásnak bizonyult. Hangja gyönyörű, mind a magasabb, mind a mélyebb regiszterekben tökéletesen, tisztán szól, erőlködéstől, maníroktól mentes, érzelem gazdag játéka teljességgel meggyőzött.

Megyesi Zoltánról is csak elismeréssel tudok szólni. Megbízható, tökéletes szereplője volt az estének, és teljesen jól viselte az időnként kissé idétlen rendezői utasításokat is. Silvia szerepét Fodor Gabriella kapta, aki sok szempontból kiváló volt, de a "bölcs leányzó, kinek szíve a legszentebb erények fészke" attitűdöt nem éreztem rajta. Inkább kissé reménytelennek, idegesnek tűnt. Talán kissé drámai hangszíne is gátolta a karakter igazán hiteles megformálásában.

Szomorúan mondhatom tehát, hogy a zenei megvalósítás mögött nagyságrendekkel maradt le a rendezés színvonala. Pedig bíztam a fiatal teamben, hiszen néhány éve Parsifal-rendezésük igencsak megfogott. Most azonban rettenetesen unatkoztam. Ebben a bazári zűrzavarban, az információáradatban teljesen elveszett a lényeg. Annyira sokat akartak mondani, hogy végül nem mondtak semmi igazán lényegeset. Ajánlanám figyelmükbe a librettó néhány szép sorát, hátha legközelebbi rendezésük után róluk is ez fog eszünkbe jutni: "Szívedben Diana, elmédben Pallasz vagy te. Herkules nemzetségének virága vagy, bölcs leányzó. A becses tanulmányok, s a művészetek a kedvteléseid és büszkeségeid, s a múzsák dalai is kedvesek füleidnek. Szíved a legszebb erények fészke, mégis a szerénység az, ami sugárzik rólad mindenkor."

Ascanio Albában
fotó: Éder Vera

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Hagyományok Háza

"III. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny" - Elődöntő

19:00 : Budapest
Kiscelli Múzeum

Anima Musicae Kamarazenekar
"A barokk zene bölcsője"
VIADANA: Sinfonia a „Padovana”
CASTELLO: Sonata Prima
CIMA: Sonata a 2
FONTANA: Sonata 16 a 3 Violini
FRESCOBALDI: Canzon Sesta a 4
GABRIELI: Canzona due a septimi toni a 8
VIVALDI: Concerto a L’estro Armonicoból, Op. 3. No. 11.

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

A hongkongi Egyházmegyei Fiúiskola Szimfonikus Zenekara
19:00 : Szombathely
Savaria Egyetemi Központ

Sebestyén Márta
Szent Efrém Férfikar

19:30 : Eger
Egri Bazilika

Keith John (orgona)
A mai nap
született:
1927 • Kurt Masur, karmester († 2015)
1954 • Hollós Máté, zeneszerző