Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Nincs új a nap alatt (Vígopera a La serva padrona nyomán)

2010-10-21 10:05:45 BaCi

2010. október 17.
Óbudai Társaskör

PERGOLESI: Házasság olasz módra
(Vígopera a La serva padrona nyomán)

Uberto: Jekl László
Serpina: Sudár Gyöngyvér
Vespone: Stubnya Béla
Maffiózó: Szöllősi Zoltán

Művész Kamarazenekar
Vez: Gulyás Nagy György
Díszlet, jelmez: cserje-sudár
Rendező: Cserje Zsuzsa

Házasság olasz módra
(Fotó: Bánlaki Szabolcs)
 
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy érdekházasságok csak a múltban léteztek. Ma már az érzés az úr.
Kutatómunkát nem végeztem a témával kapcsolatban, de valahogy az az érzésem, hogy a hölgyeknél bizony még ma is sokat nyom a latban egy jó szakma, biztos egzisztencia, magabiztos fellépés, amikor végleg leteszik a voksukat a nagy ő mellé. (Csak a teljesség kedvéért: az urakat sem kell félteni, általában ők sem kizárólag a szebbik nem belső tulajdonságai alapján hagyják véglegesen behálózni magukat.)

Úgy látszik, Cserje Zsuzsa is aktuálisnak érzi a témát, úgyhogy Pergolesi sokat játszott operájában Uberto ezúttal gazdag vállalkozóként, egy laptop segítségével intézi ügyeit, Serpina pedig rózsaszín selyemköntösben libegő dívaként igyekszik behálózni őt valamikori "utcai mentora", Vespone segítségével. Hála istennek, a modernizálást nem vitték túlzásba, a szerepkörökre is csak az öltözékek és a kellékek utalnak. Az előadásmód alapvetően igyekezett megmaradni a barokk stílus keretei között.

No azért arról nincs szó, hogy archaikus előadást hallhattunk a Társaskör ódon hangulatú falai között. A Művész Kamarazenekar tagjai örültek, ha egyáltalán tempóban eltalálták a hangokat, a stiláris problémákkal nemigen értek rá törődni. Jót tett volna az együttesnek, ha a csembaló nemcsak a recitativók alatt szól, hanem a tutti részekben is mutatja az utat a színpadon ülő mintegy 10-12 főnyi társaságnak. Ennek hiányában a zenészek csak a karmester, Gulyás Nagy György mozdulataira támaszkodhattak. A lendületes, színpadi játékban is aktívan részt vevő dirigens pontosan tisztában volt kis együttese képességeivel. Ennek megfelelően nem alkalmazott különféle művészkedő mozdulatsorokat, pusztán csak - jól igazodva a szólisták előadásmódjához - határozottan mutatta a tempót és a játszandó alapkaraktert.

Jekl László nagyszerűen építette fel Uberto jellemét. Az előadás végére mindannyiunkban pontos kép alakult ki erről a kissé szerencsétlen, ám alapjában véve jószívű, érzelmeskedő, puhány alakról. A barokk vonások leginkább az ő gesztusaiban nyilvánultak meg (értem ez alatt a zenei gesztusokat és a tényleges mozdulatokat is). Érzelmes volt, de nem érzelgős. Mindvégig energikusan játszott, lenyűgözően váltogatva a különféle karaktereket.
A magasabb hangoknál már felfedezhető némi erőlködés, s a hangzás is jóval élesebb mint az alsóbb lágékban. De a mélyebb helyek bársonyos, testes hangszíne bőségesen kárpótol bennünket a kellemetlen pillanatokért. Az idősödő művész még most is csodaszép és rendkívül sokféle színt magában rejtő vocéval rendelkezik.

Sudár Gyöngyvér hangi adottságai nem ennyire jók. Vékony, testetlen, kissé nyávogó hangja az operairodalom nagy részében megbotránkoztatná a hallgatóságot. Serpina esetében azonban a könnyűvérű számító cselédlány személyiségének fontos közvetítőjévé vált.
Vespone (Stubnya Béla) sem itt, sem az eredeti műben nem szólal meg, csupán néma társként segíti Serpinát, hogy a rámenős amazon mielőbb kiharcolja urától a házassági ajánlatot.

A modern változat legnagyobb újítása, hogy Vespone kap egy segítőtársat (Szöllősi Zoltán): Serpina kitalál magának egy kérőt, akinek jelenléte végül is rábírja Ubertót a lánykérésre. Míg a Pergolesi-műben Vespone bújik álruhába, hogy megfélemlítve urát az kimondja az áhított szavakat, itt Vespone maffiabandájának egyik tagja jelenik meg botcsinálta kérőként.
Hogy mi szükség volt a negyedik szereplőre, arra nem sikerült rájönnöm, hiszen jelenléte igazán lényeges változást nem hozott a darabban. Ő és Vespone ebben a feldolgozásban a lecsúszottságot, az erőszakot testesítik meg. Azzal, hogy ketten játsszák ezt az embertípust, felerősítik e nem túl szimpatikus karaktert, igaz, groteszken humoros mozdulatsoraik elveszik az élét ennek a megerősített jelenlétnek.

Ami pedig a végső hatást illeti: minden marad a régiben.
S akárcsak Pergolesi idejében: az ember e könnyed, szórakoztató délelőtti előadás után gondtalan jókedvvel költheti el vasárnapi ebédjét "saját" Ubertója, avagy Serpinája társaságában.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.