"Egy mélyebb hangfaj még nincs készen harmincéves korában" (Bretz Gábor)

Harminchat esztendős. Járja a világot, magasan rangsorolt operaházakban és koncerttermekben lép fel, nagyszerű partnerekkel, Kékszakállút már a Scalában is bemutatta. Ma énekel először főszerepet az Operaház premierjén. Bretz Gáborral a Mefistofele főpróbája előtt beszélgettünk pályája alakulásáról, új szerepéről és a társulati tagságról.

   - Kezdjük jó messziről. Harminchat esztendős vagy. Mikortól lett számodra világos, hogy neked énekelned kell?

   - Fokozatosan jött, a kisebb-nagyobb sikerekkel együtt.

   - Mégis, hogy kezdődött?

   - Hagyományos általános iskolába és gimnáziumba jártam. Zeneiskolában zongorázni tanultam, szüleim hordtak hangversenyre és operába. A Rákóczi Gimnáziumban G. Horváth József karnagy úr volt az énektanárom, akinek a hatására elkezdtem kórusénekléssel foglalkozni. Ő vitt el az első magán-énektanárhoz, Gábor Artemiszhez.

   - Egykor az Operaház koloratúrszopránja volt.

   - Igen. Ő nem tanított, csak meghallgatott, de megemlítette, hogy érdemes lenne szólóénekléssel is foglalkoznom. Utána következett Czövek István, akivel Los Angelesben találkoztam. Ő kezdett el rendszeresen, heti egy alkalommal énekelni tanítani. Ő mondta, hogy a szólóéneklés és a kóruséneklés nem igazán összeegyeztethető, mert mást kíván mindkettő.

   - Hány éves voltál ekkor?

   - Tizennyolc-tizenkilenc éves lehettem. Arra bíztatott, hogy otthon jelentkezzem a Zeneakadémiára. De én azért nem voltam ennyire bátor, meg szükséges volt egy "normál" szakmát is prezentálnom a világ, a szüleim felé, így elvégeztem a Kereskedelmi Főiskolát. De két évvel később Czövek Pista bácsi hazalátogatott és csalódottan látta, hogy nem vagyok a Zeneakadémián. Ezért utolsóéves koromban, a diplomázás évében elkezdtem a Bartók konzit, Fekete Máriánál.

   - Ez volt 97-ben, ugye?

   - Igen, s jó döntés volt, mert a konzi szolfézsból és összhangzattanból is helyrerakott. 1999-ben vettek fel a Zeneakadémiára, ahol előbb Sziklay Erikánál, majd Sólyom Nagy Sándornál tanultam. 2004-ben diplomáztam, azóta pedig Antalffy-Zsíros Albertnél tanulok.

   - Antalffy professzor azt mondta, hogy te elsősorban baritonként diplomáztál, de szerinte inkább basszus vagy, és ebbe az irányba terelgetne.

   - Magyar betegség lehet, hogy nálunk mindig kategorizálni akarják az embereket. Akkor is, ha még nem alakult ki pontosan, milyen orientáltsága van. Volt egy osztálytársam, akinél sokáig nem dőlt el, hogy tenor-e vagy bariton, és ez annyira beleívódott, hogy ebből írta a diplomamunkáját.

   - Vannak ilyen nagy meglepetések, hirtelenjében Gáti István jut eszembe, akit előtted harminc-negyven évvel Sarastróként vettek föl az Akadémiára, és Papagenóként végzett.

   - Persze, de ezt épp a tanároknak kéne leginkább tudniuk, hogy egy mélyebb hangfaj még nincs készen harmincéves korában. Vannak kivételek, például Siepi, aki úgy énekelt huszonévesen is, mint hatvanéves korában. Én azt veszem észre, hogy az idő haladtával egyre változik a hangom. Amúgy pont Sólyom Nagy tanár úr mondta először (aki ugye hősbariton), hogy én basszus lehetek, mert nála legalább egy szekunddal "lejjebb" vagyok. De az már elég régen világos, hogy én sosem fogok Rigolettót vagy Macbethet, azaz a nagy hősbariton szerepeket énekelni.

   - Igen, de ott volt az a különös helyzet, hogy Siepi vagy Gyaurov nemcsak elénekelte a szerepkörének megfelelően Fülöp királyt, hanem a Don Giovannit is, nem is akárhogy. Ugyanazt a Don Giovannit, ami Melis György nagy szerepe volt, aki a Don Carlosban - érthetően - csak Posáig jutott.

   - Igen, a Don Giovanni egy érdekes kérdés, azt bariton és basszus is tudja. Ha bariton énekli, a II. felvonás fináléja (a Komtur-jelenet) kevésbé szólal meg, a Canzonettában viszont a basszus kínlódik.

   - Vagy, hogy még egy példát mondjak, én még hallottam Boris Christoffot Scarpiaként...

   - Igen, Scarpia nagyon jó példa, Antalffy professzor mondta is, hogy most azt kéne nagyon elénekelnem.

   - Ehhez képest mit énekelsz mostanában?

   - Ha minden jól megy, decemberben beállok Figarónak, Mozart operájában. Azt gondolom, hogy egy tíz évig nagyon jó szerepem lehet. Vannak jövőképeim, de a hangom változásához fogok a jövőben is alkalmazkodni. Énekeltem már Ozmint és Senecát, azt hiszem, ennél mélyebbre nem nagyon fogok menni.

   - Úgy tűnik számomra, hogy nagyon tudatosan építed a pályádat, s szorosan kötődsz az énekmesteredhez. Jól látom?

   - Sokszor van úgy, hogy beszélgetek kollégákkal és kérdezem, kihez járnak? Ők már évtizedek óta nem járnak senkihez, már mindent tudnak. Lehet, hogy tudnak mindent, de teljesen másképp hallják magukat belülről, mint a közönség kívülről, és ha nem elég stabil a technika, könnyen el lehet tévedni. Kell egy biztos kontroll, akiben megbízik az ember. A tudatos karrierépítéssel vitatkozom. Amit a világ elém sodor, abból választhatok.

   - Azaz, amire fölkérnek...

   - Igen. Épp Kovalik mondta, hogy a Kékszakállút még pihentessem, de a kereslet és a kínálat nem egyezik. Viszont ugyanettől a Kovalik Balázstól kaptam a Mefistofele felkérést, ami a lónak túlsó oldala. Nagy volumen, ütős hangigényű.

A Kékszakállú a Scalában

   - Hál' istennek, most nagyon nagy virágkorát éli a Kékszakállú, mindenhol játsszák. Augusztus végén énekeltem Stockholmban, és már meghívtak a jövő évi előadásokra is Esa-Pekka Salonennel. Jövőre Daniel Hardinggal egy európai turnéra megyünk a darabbal, s előreláthatóan márciusban New Yorkban éneklem három alkalommal Salonennel.

   - Sokszor nem magyar Juditokkal lépsz fel, Te vagy a stabil pont.

   - Daniel Hardinggal beszélgettem erről, aki azt mondta, hogy bár nem beszél magyarul, de amikor egy magyar előadó énekli Juditot vagy a Kékszakállút, akkor azt érzi, hogy helyén van a darab. De például most, a stockholmi előadáson egy finn énekesnő, Lilli Paasikivi volt Judit. Bár állítólag a finnugor kapcsolat megdőlni látszik, ő volt az első, aki szinte tökéletesen énekelte a magyar szöveget.

   - Ehhez a Kékszakállú-szériához képest milyen szerep a Mefistofele? Hogy illeszkedik a pályád eddigi sorába?

   - Ez az első igazán nagy felkérésem Budapestről. Énekeltem itt Banquót, Leporellót és Escamillót. De ez az első igazi nagy szerep, meg a premier is kiemeltté teszi.

   - Mik ennek a szerepnek az igazi buktatói?

   - Ha egyhangúan éneklik, akkor unalmassá válik. Nem egy sima rendezés Kovaliké, összetett a mozgás, figyelni kell folyamatosan zenekarra, karmesterre és a partnerekre is. Kicsit késésben is vagyunk, úgy érzem, jó lenne még egy kis próba, de majd meglátjuk.

   - Van, aki már premierre csúcsformába tudja hozni magát, más csak a nyolcadik-tizedik előadásra "érik be", s van, aki még később. Te milyen típusú énekes vagy?

   - Én mindenképpen a "fejlődők" közé sorolom magamat. Emlékszem, amikor életemben először énekeltem a Don Giovannit vagy a Kékszakállút, s évekkel később a következőt, és nagyon sokat változtam. Hozzászoktam már a stagione típusú előadásokhoz, egy hónap főpróba, két hét előadás. De volt olyan Carmen-bemutató, pont a Scalában (ott Zunigát énekeltem), amit egyszerűen túlpróbáltunk, a főpróba után elmúlt a lendület. De most erről szó sem lesz, örülök, ha a premierre sikerül összerántani magunkat.

   - Csak óvatosan kérdem, az operaházi események (Kovalik művészeti igazgatói hercehurcája, Kovács János első karmesteri bizonytalansága, a miniszteri biztos beállása) nem rontják a művészi munkát?

   - A művészeti igazgatósági történetnek jót tett a nyári szünet, s most Kovács János is megerősítést nyert. Ennél nagyobb probléma volt a díszlet elkészültének csúszása, de ez - gondolom én - tavaly és tavalyelőtt is előfordult.

   - Te nem vagy társulati tag Budapesten, azaz szabadúszó vagy, ugye?

   - Igen.

   - Jó ez Neked? Szándékosan alakult így, vagy hozta az élet?

   - Néhány éve előénekeltem Berlinbe, Kölnbe, Drezdába, ahol tagot kerestek, de nem jött össze. Most leginkább a Magyar Állami Operaházban lennék tag.

   - Ezt jól értem? Megfelelő feltételekkel szívesebben lennél Budapesten állandó tag?

   - Igen. Elég nagy a családom, nehéz megoldani három iskolás gyermekkel a mozgást, és ez a szám csak nőni fog...

   - ...merthogy hatan vannak...

   - Igen. A kérdés nagyon prózai. Az imént nézegettem a milánói szállásokat, négyszobás lakást vegyek-e ki, hogy, ha kijönnek, mind elférjünk, vagy csak egyszobásat és ők szállodába menjenek? Ha itthon kapnék feladatot, mondjuk az év hat hónapjában, az számomra nagyon jó megoldás lenne.