Egy méltatlanul elfeledett magyar világsztár - Tutsek Piroska

Operai berkekben sokat vitatkozunk mostanában azon, hogy ki a világsztár.

A világ nagy, s hozzá képest mi a nekünk jutott 93 000 km²-en kicsinyek vagyunk. Innen, Budapestről nézve olykor világsztárnak tűnhet egy német tucat-operaházban rendszeresen fellépő művész is, vagy netán olyan, aki egyszer már énekelt nyolc ütemet valamely karmester-isten keze alatt. De azt gondolom, hogy a világsztár titulust mégsem ezért "adják", ugyanis az ilyen eredményekre eljutó magyar művészek száma soktucatnyi lehet.

Számomra a valódi világsztár fogalom legfőbb kritériuma elsősorban a kiemelt helyszín. Ahova "véletlenül" nem szokták meghívni az embert. Ilyen az opera világában tán maximum tíz lehet. Ábécében: Bayreuth, a bécsi Staatsoper, a Covent Garden, Glyndebourne, a Met, Salzburg, a Scala biztosan és tartósan tagja az élcsapatnak, és még időszakosan talán egy-két jelentősebb operaház, mint amilyen mostanság a zürichi. Fontos még a kiemelkedő (azaz korszakos) dirigens és/vagy rendező személye (ők sincsenek túl sokan), valamint a kvalitásos színpadi partnerekkel való rendszeres együttlét. Ez mind együtt viszont már csak nagyon keveseknek adatott meg a magyar énekesek közül, ha jól utánagondolunk.

No, ilyen világsztárunk volt nekünk Tutsek Piroska.

Brassóban született 1905-ben, édesapja orvos volt, édesanyja (született Purcell Margit) révén a nagy angol zeneszerző, Henry Purcell leszármazottja. Ikertestvére, Ilona szintén énekesnő volt (Férje után Ilona Lorenz néven drámai szopránként szép karriert futott be a mainzi, illetve a lübecki operánál). Piroska az énektanulmányait már Budapesten folytatta, a Zeneakadémiát 1926-ban végezte kitüntetéssel. Mesterei Medek Anna és Sík József voltak.

A kor szokásaival ellentétben a diplomázás után további képzésekre szánta el magát. Berlinben a legendás Max Reinhardt és Anna Bahr Mildenburg színházi kurzusain vett részt, mozgásművészetet tanult, Bayreuthban a wagneri deklamációt tanulmányozta, Rómában a híres énekmester (és tenor) Manfredo Polverosi tanítványa volt. Ez idő tájt mindössze néhány hangversenyt vállalt, olykor rádiófelvételeket készített, legtöbbször ikertestvérével.

Amneris

Csak hét esztendővel később, 1933-ban lépett színpadra, április 25-én az Aida Amneriseként debütált a Magyar Állami Operaházban (ezen az estén lépett először közönség elé Ramfis jelmezében Alváry Lőrinc, a későbbi Lorenzo Alvary is). A kritika Tutsek bemutatkozásáról mint az évad jelentős zenei eseményéről számolt be, a fellépést Basilides Mária egykori diadalmas debütálásához hasonlították.

Pedig az Operaház mélyebb női szólamaiban akkoriban fantasztikus csapat működött: a két Mária-nagyasszony, Budanovits és Basilides a csúcson volt, olykor vendégként még Anday Piroska is fel-feltűnt, s már megjelent a fiatal trónkövetelő, Gere Lola is. De Haselbeck Olga éppen visszavonulóban, s a szerepköre - a német fach - részben üresen árválkodik.
No, ebbe a résbe tette be lábát Tutsek Piroska - 1933. szeptember 1-től már rendes tagként lépett fel.

Gyors egymásutánban vette birtokba az operairodalom remekeit. Jellemző, hogy az 1934/35-ös évadban összesen kilenc (9!) új szereppel gazdagodott, ez az Operaház hosszú történetében is kisebbfajta rekord. Sorrendben: Gertrudis (Bánk bán), Brängene (Trisztán és Izolda), Suzuki (Pillangókisasszony), Tartód (Álmos), Grófnő (Farsangi lakodalom), Klythia (Milói Vénusz), Flosshilde (Istenek alkonya), Eudoxia (A láng), Antonia (A hegyek alján). Főszerep és karakter egyaránt.

Vénusz

S ilyen indulás után 1935 nyara már a tata-tóvárosi szabadtéri színpadon találta, a kor olyan vezető énekesi társaságában, mint Max Lorenz, Németh Mária és Székely Mihály, s énekelte új szerepét, a Tannhäuser Vénuszát. A dirigens Ferencsik János volt. Magáról, az előadásról is érdemes lenne hosszabban szót ejteni, de majd máskor. A publikum és a kritika (Tóth Aladár, Péterfi István) zajosan ünnepelte - jogosan. A szerep hozzánőtt, évtizedekig azonosították vele. Árulkodó a tatai előadás fotója: egy gyönyörű nő pompás jelmezben, tényleg maga a földre szállott Vénusz. És a nagy operaházak kapui kinyíltak Tutsek Piroska előtt.

A bevezetőben a világsztári titulus egyik legfontosabb kritériumának említettem a kiemelt helyszíneket. Nos, Tutsek Piroska gyors egymásutánban három operai fellegvárban aratott sikert.
Elsőként Bruno Walter fedezte föl, akivel 1937-ben Bécsben énekelte a Don Carlos Eboliját, majd - a budapestivel párhuzamosan - tagja lett az osztrák főváros társulatának is (ott egészen 1944-ig maradt). Egy évvel később már Salzburgban énekelt (A nürnbergi mesterdalnokok, Tannhäuser, koncertek), majd 1940-től a milánói Scala is megnyílt előtte. Ott A láng Eudoxiáját, majd ismét Vénuszt énekelte, s a Parsifal elátkozott hősnőjét, Kundryt.

Mint jeleztem, az énekes világsztárok kísérőjelensége a jelentős karmesterekkel való gyakori együttműködés. A II. világháborút megelőző évek legnagyobb dirigensei Karl Böhm, Wilhelm Furtwängler, Erich Kleiber, Otto Klemperer, Hans Knappertsbusch, Ormándy Jenő, Tullio Serafin és Bruno Walter voltak. Talán alig akad énekes, aki mindegyikükkel fellépett volna, de Tutsek Piroska igen. (Egyedül talán Toscanini maradt ki az impozáns sorból).

Közben a budapesti publikumnak sem kellett nélkülöznie. Tutsek rövid idő alatt a legszélesebb repertoárt kiépítve Glucktól és Monteverditől kezdve egészen kortárs szerzőkig terjedően mintegy ötven (!) színpadi szerepet keltett életre. (S ha belegondolunk abba, hogy valós színpadi létezése alig másfél évtizedig tartott, ez a szám még inkább lenyűgöző.)

Eboli

Az olasz szerepkört elsősorban a nagy Verdi-szerepek jelentették. Nagyszerű Eboli és Amneris volt, de a karakterszerepekben is sikerrel hódított (Maddalena, Mrs. Meg Page). Legjelentősebb területe mégis a német repertoár volt. Gyakorlatilag szinte mindegyik hangfajába illő Wagner-szólamot elénekelte, Frickától Brangänéig, Vénusztól Ortrudig, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Richard Strausstól két nagy szerepet énekelt, a Salome keményszívű és számító királynőjét, Herodiást, s a nálunk sajnálatosan még mindig bemutatóra váró Árnynélküli asszony rendkívüli hangadottságot követelő hősnőjét, Ammét.

Tutsek Piroska összetett előadói kultúráját jellemzi, hogy szerepköréből nem hiányzott még a Carmen sem. S a hajdani mozgásművészeti tanulmányok értelmét is megtalálhatjuk: 1937-ben eltáncolta az Operaház színpadán Lajtha László egykor nagy sikert aratott pantomimjátéka, a Lysistrata címszerepét.

Utólag mégis, minden siker ellenére azt kell mondanunk, hogy Tutsek Piroska karrierje rosszkor (azaz rossz időben), de főleg rossz helyen ívelt fel. No persze, megint az a fránya történelem szólt közbe e fantasztikus pálya kiteljesedésében.

A második világháborút követően Tutsek Piroska körül váratlanul elfogyott a levegő. Bírálói szemére vetették, hogy sikereit elsősorban a német és olasz területen, azaz a fasizmus által leginkább megérintett országokban aratta. Tutsek Piroska egyre kevesebb lehetőséghez jutott, s hamarosan még az operaházi tagságát is elveszítette. Még nem volt negyvenöt éves. Nem az egyedüli elszenvedője volt a kor visszásságainak, de ilyen előzmények után különösen nehéz lehetett túltennie magát az eseményeken. Az okokat ma már fölösleges kutatnunk. Ahogy Fodor Géza írta róla, "az elhallgatások, célozgatások és mellébeszélések országában sohasem fogjuk megtudni, hogy 1948-tól miért tűnt el az Operaház színpadáról".

Tutsek Piroska nevelte fiát, igyekezett a családjának élni, az énekművészetből pedig az énektanítás maradt meg. 1957-ben, Palló Imre rövidke igazgatósága alatt kapott három estét, a visszaemlékezők szerint a Mesterdalnokok, a Don Carlos és a Lohengrin mezzoszerepeiben. És több lehetősége már tényleg nem volt.
Tanítványai közül Perencz Béla ma az Operaház magánénekese.

A színháznak nem örökös tagja, pedig kit illetne meg e cím, ha nem őt? A 100. születésnapján az Operaház kiállítással emlékezett meg róla, s kiadtak egy amatőr felvételeket tartalmazó CD-t, emellett egy honlap is foglalkozik a művészetével.

Ma lenne 105 esztendős.

Set Svanholmmal a Tannhäuserben

*

(Köszönet a művésznő fiának, Bogdánfy Gézának a cikk írásához nyújtott segítségéért és a rendelkezésünkre bocsátott fotókért!)