Rost Mimi beköszönt (A Bohémélet a Budafesten)

2010. augusztus 12.
Magyar Állami Operaház

PUCCINI: Bohémélet

Alex Vicens, Ambrus Ákos, Molnár Levente, Rácz István, Rost Andrea, Váradi Zita, Gárday Gábor, Martin János, Kiss Péter
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
A Magyar Állami Operaház Énekkara
Vez.: Kesselyák Gergely

Még működött az Erkel Színház, amikor először láttam Puccini szívemnek és lelkemnek egyaránt kedves remekét. Valamikor a hetvenes évek elején csak annyi maradt meg emlékezetemben, hogy Láposi Dániel énekelte a költőt.
A dalmű aztán "átköltözött" az Ybl-palotába, ahol egy Gardelli-produkció emlékét őrzöm. Micsoda szereposztás volt, tessenek csak figyelni: Kincses Veronika, Csengery Adrienn, Kelen Péter, Póka Balázs, Sólyom Nagy Sándor és Begányi Ferenc.
Aztán, ismét az Erkelben egy Ferencsik János vezényelte előadás, s ide jött 1986-ban Pavarotti, dugig telt ház mellett. Az első felvonást a televízió is adta, a folytatást már rádión kísértem figyelemmel. Rico Saccani vezényelt, s legnagyobb meglepetésemre az előadás felvétele visszaköszönt CD-n, az interneten, a két évtizedes, folyamatos honi jelenlét után sértődötten és dicstelenül távozó dirigens honlapján, több más, magyarországi operavezénylésének felvétele mellett...

Aztán sokáig a Tokody Ilona - Kelen Péter páros jelenítette meg igazi hitelességgel a szerelmes pár tragikus történetét, ám a nagyszerű tenor váratlan visszavonulása óta hiányérzetünk van. Könnyen lehet, dalszínházunk rendelkezik olyan videofelvétellel, amelyen az imént említett két nagyszerű művész énekli-játssza az opera főszerepét. Bizonyára financiális oka lehet csak annak, hogy nem gondolkodnak a kereskedelmi forgalomba hozatallal. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy még számos más, felejthetetlen operaest rögzített emléke rejtőzködik a nyilvánosság elől a raktárakban.

Rost Andrea 2003-ban, Cagliariban énekelte először Mimi szerepét, négy alkalommal, honlapja szerint utána legközelebb idén tavasszal Szegeden kétszer, s most a Budafesten három alkalommal. Fellépésének hírverése kiváló volt, a fővárosban vagy akár vidéken járva, többször is feltűnt arcképével a fesztivál plakátja, ráadásul a belépőjegyről is visszaköszön fotója.

Az általam látott, harmadik előadás "majdnem" teltház előtt zajlott. Rost Andrea partnereként egy fiatal spanyol tenoristát, Alex Vicenst szerződtették, számos díj nyertesét, aki főleg Verdi, Puccini és Donizetti operáiban aratta eddigi sikereit. Így nagyszerű lírai szopránunk mellett a vendégművészre összpontosítottuk elsősorban figyelmünket.

De még mielőtt a sikeres előadás rövid elemzésébe belemélyednénk, jó volt ismét látni Oláh Gusztáv csodálatos díszleteit és azt, hogy a dalszínház nemzeti örökségünk felbecsülhetetlen értékű kincsét becsben tartja, ápolja, gondozza. Őszintén remélem, senki sem forgat az agyában olyan eszement ötletet, hogy a legközelebbi felújításnál új díszletekkel állítsák színre az operát. A rendezés felfrissítése viszont elkelne, ámbár megjegyzem, a csütörtöki előadás kidolgozott, gördülékeny volt.

Miután a közönség udvariasan megtapsolta a fordítótáblára kivetített támogatók sokaságát - persze reklám nélkül nincs opera -, berobbant a zenekari árokba Kesselyák Gergely, és elkezdődött az előadás.
Az első percek a bohémek bolondozásával teltek, a spanyol tenor hangszínváltozásaival nem tudtam mit kezdeni, az alsó regiszterei kongtak, a felsők pedig "reszeltek". Ha ezzel a vocéval ő híresnek számít, akkor mi hozzá képest mondjuk Kaufmann (bár róla sem olvasni mindig hízelgő jelzőket) vagy Alagna? Curát Ókovács Szilveszter kritikája után már meg sem merem említeni...

Feltűnt viszont a müncheni operaházban edződő Molnár Levente érett játéka és hangi biztonsága. Rácz Istvánt először nem ismertem fel jelmezében, basszusát hallgatva azonban sikerült beazonosítanom. Ambrus Ákos játékban jó volt, de hangban édeskevés.

Élettel akkor telt meg a színpad, amikor Rost Andrea színre lépett. Talán a törékeny, beteges Mimi látványa is hatással lehetett Alex Vicenstre, aki, bár a nagyáriában még nem tündökölt igazán, de a szerelmi kettősben és aztán kiegyenlített hangon, árnyaltan énekelt. Az egyébként jó kiállású, fiatal, rokonszenves művész és Rost Andrea igazi, hiteles szerelmespárt jelenített meg. Rodolfo harmadik felvonásbeli vitája Marcellóval, majd a végleges szakításnak induló utolsó találkozása a már nagybeteg Mimivel és a bekövetkező, elkerülhetetlen halált hozó záró kép megrendítő volt.

Rost Andrea professzionálisan ábrázolta azt a lelki folyamatot, amely a költővel való első találkozásától az elmúlásig vezetett. A szerep felépítése, megjelenítése több mint elsőrangú. Gyönyörűen énekelt, szólamának ezernyi színét mutatta meg, a szerelem boldogságán át a kiszolgáltatottság keserűségén és a szakításba való beletörődés fájdalmán keresztül a végső pillanatokban a nagy útra való készülődés előtt, az életben maradás reménységének parányi szikrájáig.

Váradi Zita Musettája telitalálat. Vibráló kacérsággal, magakelletően mozgott a második felvonásban, érzékien szólaltatta meg a híres keringőt, a záró kép drámai pillanataiban mély átéléssel játszott, hangilag elsőrangú volt, kár, hogy alig foglalkoztatja a színház tehetségének megfelelő szerepekben.

Kesselyák Gergely dinamikusan vezényelt, ám a zenekar a szokottnál fakóbbnak tűnt, Puccini zenéjének varázslatos színei csak felszínesen szólaltak meg előadásukban.