vissza a cimoldalra
2019-08-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11433)
A csapos közbeszól (95)

Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61872)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3397)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (182)
Élő közvetítések (8087)
Verdi-felvételek (549)
Társművészetek (1349)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1331)
Plácido Domingo (782)
Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (469)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4551)
László Margit (209)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1742)
Franz Schmidt (3410)
Opernglas, avagy operai távcső... (20298)
Balett-, és Táncművészet (5871)
A nap képe (2142)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Sujszkij, a rosszbácsi? (A Borisz Godunov Debrecenben)
- zéta -, 2010-05-13 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

A Borisz Godunov Debrecenben 2010. május 8.
Debrecen
Csokonai Színház

MUSZORGSZKIJ: Borisz Godunov

Nikita Storojev, Kun Ábel, Kriszta Kinga, Ujvárosi Andrea, Nyári Zoltán, Fülep Máté, Maxim Kuzmin-Karavajev, Cselóczki Tamás, Cseh Antal, Kóbor Tamás, Bódi Marianna, Böjte Sándor, Wagner Lajos, Ürmössy Imre, Vince János
Debreceni Filharmonikus Zenekar
A Csokonai Színház Énekkara
A Bányai Júlia Általános Iskola és az A.M.I. gyermekkara
Vez.: Kocsár Balázs

"Debrecenbe kéne menni".

A Csokonai Színház nagyot dobott most a Borisz Godunov bemutatásával. Muszorgszkij zenedrámája vidéken utoljára 1977-ben került színre, Szegeden. Már az is nagy vállalkozás volt (akkor Gregor volt a címszereplő), de a feladat mára - ha lehet így fogalmazni - még sokkal összetettebb lett. A 70-es években ugyanis a világon szinte mindenütt Rimszkij-Korszakov átdolgozásában játszották a Boriszt. Az egy letisztult verzió volt, a zenészek és rendezők szinte egyöntetűen tették le mellette a garast. Ezt adta a budapesti Operaház is az emlékezetes 1976-os felújításán. Azóta viszont nagyot fordult a világ kereke.

Az utóbbi évtizedekben már nem igazán divat átiratokat játszani, különösen akkor, ha az eredeti is rendelkezésünkre áll. Ez nagyon igaz Muszorgszkij művére (is), s hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, eredetiből mindjárt kettő is van.

Mint Papp Márta két nagyszerű tanulmányából (Hogyan játsszuk a Borisz Godunovot? - Muzsika, 1987. április; Eredeti Boriszok - Muzsika, 2000. augusztus) tudjuk, hogy az orosz nemzeti zenedrámából összesen tíz változatot tart nyilván a zenetörténet, ebből kettőt maga Muszorgszkij hagyott jóvá. Ezek tekinthetők egyedül autentikusnak. Az 1868/69-es verzió, az ún. ős-Borisz - némi egyszerűsítéssel - kizárólag az eredeti Puskin-drámából építkezett. Amikor a szentpétervári színház visszautasította a mű előadását, a komponista - leginkább barátai rábeszélésére - 1871/72-ben jelentős változásokat eszközölt a darabon. Ez lett a 2. szerzői változat, melyet azután be is mutattak.

Ekkor került be az operába az ún. lengyel felvonás, s egyben Marina és Rangoni nuncius szerepe is. Muszorgszkij levelezéséből tudjuk, hogy a női szólamhoz (azaz a szerelmi szálhoz) a darabot majdan bemutató Mariinszkij Színház ragaszkodott. Ez a változat azonban jelentősen átalakította a zenedráma belső szerkezetét. Hiszen Grigorij (az ál-Dimitrij) színrelépését nem pusztán személyes nagyravágyás, hanem immár szerelmi motivációk is indokolták. Sőt, Rangonin keresztül abban a piszkos nagypolitika (értsd: pápai befolyás az orosz trónra) is megjelent. (Nota bene: az orosz történelemben Marina Mnyisek tényleg jelentős szerepet tölthetett be, hiszen nemcsak Dimitrij cár, hanem az őt követő uralkodók közül kettőnek is hitvese volt, de mégsem szerepelt az eredeti Puskin-műben.)

A változások jelentősen érintették a cári lakosztályban zajló Kszenyija-Fjodor-Dajka jelenetet, s az azt követő Sujszkij-Borisz vitát (összecsapást). A híres, monumentális órajelenet is ekkor került be a darabba, kikerült viszont a Vaszilij Blazsennij székesegyház előtt zajló rész.

Ez utóbbira kicsit részletesebben ki kell térnünk. Ebben a jelenetben van az a fontos pillanat, amikor a lázálmaival amúgy is gyötrődő cárral a Bolond (Félkegyelmű) közli azt, amit a nép meg a környezete már országszerte suttog: megölette a cárevicset. A cár e váratlan vallomástól megrendül, és innentől tényleg nincs megállás a lejtőn. No, ezt a jelenetet hagyta ki (a levelei szerint nem külső ráhatásra) Muszorgszkij. Ráadásul a 2. változatban a darabot nem Borisz halálával fejezte be, hanem komponált még egy önálló színt, a cseppet sem jelentéktelen ún. forradalmi kórussal és Dimitrij diadalmas bevonulásával.

Fontos még mindehhez tudni, hogy Muszorgszkij - a korban elég ritka módon - az 1874-es premierrel párhuzamosan előkészítette a mű kiadását is, mely ráadásul a bemutató dirigense, Eduard Napravnik által alkalmazott húzások nélkül jelent meg. Tehát rendelkezésünkre áll a szerző által jóváhagyott autográf változat!

Mégis, az 1908-as párizsi bemutató óta, amikor Saljapinnal a címszerepben előadták a Rimszkij-Korszakov-féle változatot, jószerivel sehol sem hallhatjuk a tiszta szerzői elképzelést. Hely hiányában most nem térnék ki a mű igazán izgalmas interpretációtörténeti összefüggéseire. Annyit azonban megjegyeznék, hogy az 1985-ben Berlinben bemutatott ős-Borisz óta (amit egy bizonyos Harry Kupfer rendezett) az eredeti két változat szépen lassan visszakerült a komolyabb operaházak játékrendjébe (de Budapesten még 1999-ben is Rimszkij-Korszakov-féle verziót adták). De többnyire nem tisztán, hanem a kettő valamely ötvözetében. Így volt ez Debrecenben is.

A debreceni bemutatót karmesterként jegyző Kocsár Balázs lapunknak adott interjújában részletesen kitért arra, melyik jelenetben melyik változatot preferálta. A "debreceni verzió" ugyanis nem tette le a voksot egyik verzió mellett sem, többnyire az ős-Boriszra támaszkodik, de egy-egy ponton jelentős részeket emel be a másodikból. Kocsár sem hagyta ki - miként világszerte legtöbben - a Vaszilij Blazsennij-székesegyház előtti részt. E lépéssor logikus, számomra egyedül a forradalmi kép kettévágása tűnik erőszakoltnak, melynek közepébe applikálva találjuk a "Borisz halála" jelenetet.

Vidnyánszky Attila rendezése alapvetően a helyi viszonyok és lehetőségek kiaknázására épült, korrekt és jól felépített munka, bár néhol túlzásoktól sem mentes. Egyetlen sokoldalú térben (díszlettervező: Alekszandr Belozub) rakja fel az opera nyolc változatos képét. A középen és oldalt emelt szintű járások között a mélyedésben zajlanak a tömegjelenetek, az előadás ezen részei egyébként élénken idézik az 1976-os budapesti Mikó-rendezést. A háttérben egyetlen hatalmas, de meghasadt harang, melyből az első-második kép alatt kiszedik (tépik?) a nyelvét, s onnan jön majd ki a Bolond (Félkegyelmű). A legutolsó képben majd a felemelt harang alatt ismét őt látjuk összekötözve, onnan siratja el Oroszországot. Beszédes és szép jelenet.

A változatlan tér, s így a színek egymásba folyása lehetőséget ad a közreműködőknek, hogy - az egyetlen szünetet leszámítva - folyamatos lendülettel adják elő a monumentális drámát. Ennek a hátulütője, hogy a laikus néző nem feltétlenül tudja megkülönböztetni egymástól a novogyevicsjei kolostor udvarát a Kreml előtti tértől (első, illetve második kép). Máskor meg némely színek között komoly időszakok (évek) telnek el, ami a folyamatos játéktól szintúgy nem egyértelmű. (Praktikus előny viszont, hogy a lendületes cselekmény leköti a publikumot, s hogy a 19 órakor kezdődő előadás 22-re véget ér.)

A szereplők mozgatásában Vidnyánszky az egyszerű megoldásokra hajlott. A figurák többnyire nem összetett jellemek, az egy Sujszkij kivételével. A tömegek is elég szimplák, őrjöngnek vagy ünnepelnek. Mondjuk Borisz gyermekeinek nyíltszíni felkoncolását némi túlzásnak éreztem.

De Vidnyánszky sajnos nem eléggé bízik közönségében. Ahol úgy érzi, hogy titok lappang, rásegít a megértésre. Pedig nem kéne. A csudovi kolostorban hazája történetét író Pimen elbeszélése alatt általános iskolai színjátszó-köröket meghazudtoló aprólékossággal játszatja el a cárevics meggyilkolását, a rosszbácsi, Sujszkij alattomos mesterkedéseit. Aki amúgy is szinte mindig jelen van, ha kell, ha nem. Mintha nem is Borisz lenne a főszereplő, hanem Vaszilij Sujszkij. Ő akaszt a lázongó Grigorij vállára tarisznyát, s ad neki költőpénzt, ergo ő pénzeli az ál-Dimitrij mozgalmat. Mit akar mondani ezzel a rendező 2010 Magyarországán? Bele se merek gondolni...

A produkció zenei megvalósításának színvonala jelentősen meghaladta előzetes várakozásaimat. A Debreceni Filharmonikus Zenekar mindvégig kiegyenlítetten és precízen szólaltatta meg Muszorgszkij remekét. A Csokonai Színház Énekkara (karigazgató: Pálinkás Péter) az egy tömbből szóló (a koronázási és a forradalmi) jelenetekben némileg kevésnek tűnt. A megjelenő 55-60 fő e pontokon kevés is, más kérdés, hogy a színpad méretei, s vélhetően a színház anyagi helyzete sem bírt volna el ennél nagyobb létszámot.

A Borisz Godunov Debrecenben - Borisz: Nikita Storojev
Borisz: Nikita Storojev

A címszerepre a színház jó nevű orosz énekest hozott. Nikita Storojev nem mai gyermek, vélhetően szép számú Borisz-előadással a háta mögött érkezett a cívisvárosba (Rosztropovics Borisz-lemezén Rangonit énekelte). Szerepformálása mégis egysíkúnak hatott. Engem bosszantott az a fajta magabiztos könnyedség, amivel az iszonyatos lelki terhet hordozó uralkodót megszemélyesítette. Egészen az utolsó jelenetéig Storojev Borisz cárja egykedvűen sétálgatott a színen, természetesen a maximális pontossággal megszólaltatva szólamát. Én, Faragó András és Begányi Ferenc nagyszabású és elmélyült alakításain fölnőtt nézőként úgy gondolom, hogy Borisz a kezdetektől tépelődik, az ország sorsa és személyes helyzete mind mélyebbre rántja őt. Ezt viszont az orosz basszistától nem kaptuk meg. Azután az utolsó jelenetben Storojev váratlanul megrázta magát, és Borisz halálát tényleg megdöbbentő súllyal ábrázolta. Mintha csak - kidekázva a feladatot - mindössze arra spórolt volna mindvégig, hogy az utolsó rettenetes mondatához ("Még cár vagyok!!!") kellő ereje maradjon.

Ezen az estén Nyári Zoltán volt Vaszilij Sujszkij alakítója. Még sosem éreztem, hogy mozgása, frizurája, hanghordozása egyöntetűen predesztinálja egy szólamra - most viszont telibe találta a szerep. A Sujszkij hercegre tervezett rendezés az ő alakításában így némileg értelmet is nyert. Hangban is tökéletesen keltette életre a nagyformátumú csúszómászót, a mindent megkaparintó főszervezőt. Lehet, hogy Nyárinak inkább a nagy karakterszerepek világában kellene a boldogulást keresnie?

Az est legszínvonalasabb zenei alakítását a másik orosz vendégénekes, a fiatal Maxim Kuzmin-Karavajev szolgáltatta, Pimen szerepében. Gyönyörű, homogén, nagy erejű, de mégis lírai basszushang. Ritka kincs. Szépen és muzikálisan formál, persze a szövegmondás tisztasága nála evidencia. Jegyezzük meg a nevét!

A harmadik nagy basszus szólamban (Varlam) nekem kevés volt Cseh Antal. A játéka többé-kevésbé megfelelt a szerep sztereotípiáinak, de hangban nem volt elég elsöprő. A híres Bordal fáradtnak és nehézkesnek tűnt. Néhány éve revelációnak talált Figarója óta úgy érzem, nem találja helyét a palettán.

Grigorij szólamában rendkívül meggyőzően teljesített Cselóczki Tamás. A hang színe igen jól illeszkedik a szláv zenéhez. Cselóczki remekül fogja meg a hatalomvágyó kalandor fiatalember figuráját, biztos és csengő magasságokkal, imponáló szereptudással méltán aratott nagy sikert.

A Borisz Godunov Debrecenben - Maxim Kuzmin-Karavajev és Cselóczki Tamás
Maxim Kuzmin-Karavajev és Cselóczki Tamás

Fülep Máté Scselkalov titkár szerepében kicsit elfogódottan, de alapvetően szépen énekelt. Mint minden debreceni produkcióban, most is élmény volt Böjte Sándor igényesen felvázolt karakteralakítását látni/hallani a Bolond (Félkegyelmű) szólamában.

A "debreceni változat" a hölgyekkel szűkmarkúan bánt. Bódi Marianna szépen, ízesen formálta meg a Kocsmárosné alakját, Borisz szomorú leányát meghatóan tolmácsolta a tehetséges Kriszta Kinga. Az előadás nem igazán győzött meg arról, hogy szerencsés gyermekkel énekeltetni Fjodor szólamát, s ezen a technika (mikroport) sem segített.

Az előadás biztos kézben volt Kocsár Balázs kezében. Nagy vonalakban vázolta föl a zenedrámát, értő figyelemmel kísérte énekeseit.

Az előadás nyáron a Margitszigeten a fővárosi közönség által is megtekinthető lesz, szívből ajánlom.

(Fotók: Máthé András)


témánkkal kapcsolatos további írások:
Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Deák téri evangélikus templom

Dóbisz Áron (orgona)
J.S. BACH: Esz-dúr prelúdium
J.S. BACH: c-moll triószonáta
J.S. BACH: Esz-dúr fúga
HAYDN: Introduction (A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán c. oratóriumból)
MENDELSSOHN: A-dúr szonáta, No. 3 - I. tétel
BRAHMS: Három korálelőjáték (Herzliebster Jesu, Herzlich tut mich verlangen, O Gott, du frommer Gott)
BARTÓK: Román népi táncok
PADRE DAVIDE DA BERGAMO: Simfonia

19:00 : Budapest
Munkás Szent József templom

Deák László (orgona)
G. MUFFAT: Toccata septima
J.S. BACH: Allein Gott, BWV 662
J.S. BACH: G-dúr prelúdium és fúga, BWV 550
MENDELSSOHN: B-dúr orgona szonáta, op. 65. No. 4 - I. II. III. IV.
MOZART: C-dúr templomi szonáta, K. 278 (Szathmáry Zsigmond átirata)
MOZART: C-dúr Adagio
MOZART: D-dúr templomi szonáta, K. 245 (Szathmáry Zsigmond átirata)
KOLOSS ISTVÁN: Húsvéti fantázia
17:00 : Fertőrákos
Barlangszínház

Soproni Szimfonikusok kamarazenekara
"Ötórai hangoló"
RAVEL: F-dúr vonósnégyes
A mai nap
született:
1918 • Leonard Bernstein, karmester, zeneszerző († 1990)
1940 • José Van Dam, énekes